Képes Újság, 1978. január-július (19. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-07 / 1. szám
vezérigazgatójával a négy világtájon számos helyen van irodánk, amelyeknek a fenntartása évi sok millió forintjába kerül a vállalatnak. Ez rizikó volt kezdetben, de néha még ma is az. Rizikót persze szabad vállalni nálunk — ha sikerül, — teszi hozzá nevetve. Mert kaptam én már dorgálást olyan sikertelen vállalkozásért is, amely az egyévi tőkés exportunk egy ezrelékébe sem került. Konfliktusok előfordulnak persze, vállalaton belül is. Egy példát mondok erre. Ebben az ötéves tervben kiemelt feladata minden vállalatnak a tőkés export fokozása. Nagy vita volt a vállalatnál, hogy mennyit vállaljunk. Ha vállalunk háromszáz százalékot, és teljesítünk kétszáznyolcvan százalékot, akkor a nem teljesítők közé sorolnak bennünket. Ha vállalunk kétszázötven százalékot, és teljesítünk kétszáznyolcvanat, akkor a túlteljesítők közé kerülünk. Végül mégis azt vállaltuk, hogy 1975-höz képest, 1980- ra megháromszorozzuk a tőkés exportunkat, ami egyébként nem alacsony szint, hiszen az öszes exportunk egyharmada. — Most én hadd mondjam, hogy a vállalás valóban akkor dicséretes, ha azt sikerül is teljesíteni — jegyzem meg, — örülnék, ha elmondaná, miben látják ennek a realitását? — A realitás... — mondja Martos István elgondolkozva —, a realitás az, hogy 1978-ban már elérjük a 200%-ot. Jelenleg több mint hatvan országgal vagyunk kapcsolatban, és mi fölfedeztük azt, hogy az egészségügy egy szakaszosan fejlődő terület, tehát bizonyos fajta igény minden évben jelentkezik. A legtöbb országban néhány évig nagy összegeket fordítanak rá, majd évekig semmit. Ahhoz viszont, hogy mi folyamatosan tudjunk fejlődni, sok vasat kell tartani a tűzben, és számítani kell arra, hogy minden évben fel-felbukkan valahol ilyen igény. Eddig még minden évben így történt. Persze, a jó hírnevünkre vigyázunk — ha ez nem is mindig sikerül. Mindig abból indultunk ki, hogy a legjobb propaganda egy termékcsoport számára, ha azt újból megveszik. És ezt azok az emberek biztosítják, akik a korábbi vásárlás után a szervizt végzik. Mert a szerviz ugyan az üzlet utáni feladat, de ugyanakkor a következő üzletet megelőző tevékenység is. Azt tartjuk, hogy a legfontosabb eladási érv, egy telefonszám. Ha bármi baj van, felhívja a vevő, és a hibát azonnal elhárítjuk. — Évente több mint húsz kiállítást is rendezünk külföldön és körülbelül ugyanannyit itthon. Propagandamunkánk egyik lényeges része ez. Fennállásunk óta a legnagyobb kiállítást most csináltuk decemberben, a moszkvai Politechnikai Múzeumban, dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese nyitotta meg. Csak a kiállított termékek értéke több mint hatvanmillió forint volt. Nyolcszáz négyzetméteren mutattuk be műszaki fejlesztésünk eredményeit, annak a Szovjetuniónak, amelynek a segítségével húsz éve elkezdhettük a munkát. — Mi volt a legnagyobb terv, a legmerészebb elképzelés, ami a Medicor Művek jövőjét hoszszú időre meghatározza — kérdezem. — A komplett kórházak szállítása — feleli Martos István. — Itthon kezdtük el tíz évvel ezelőtt. A hatvani kórház volt az első, aztán Karcag következett, majd a váci, a kiskunhalasi, a kisvárdai, nem is győzöm felsorolni. Legutóbb, 1976-ban, a nagyatádi kórház felavatásánál, már az Egészségügyi Minisztérium vezetői is elismerték: jó az, amit csinálunk. Van egy sor olyan kórház, amit már nyugodtan megmutathatunk a külföldi vevőinknek, és ennek meg is van az eredménye. Az első komplett kórházat már hat éve felszereltük Észak Jemenben, akkor ez a magyar kormány ajándéka volt. Három éve exportáltuk az első komplett kórházat Peruba, több komplett kórházat csinálunk folyamatosan, Nigériában. A Szovjetunióban 1977-ben fejeztük be az első kórházat, de már tárgyalunk újabbakról. — Mi tíz évvel ezelőtt tudtuk, hogy ez rendkívül perspektivikus terület, és ma már a forgalmunk jelentős része ebből adódik, komplett kórházak szállításából. Sőt, már túl is tudunk lépni ezen. Született egy határozat komplett egészségügyi rendszerek szállítására. Ecuadorban tárgyalunk éppen arról, hogy ott már az építőtevékenységért is mi vállaljuk a felelősséget, tehát kulcsátadásra készen kapják a kórházat, ha megtörténik a végleges megállapodás. De ehhez kellett ez a tízéves múlt. Sok tervezgetés, álmodozás. Persze, akik ezen a területen dolgoznak, tudják, hogy az álom nem azonos a megvalósult eredménnyel. Viszont kell a fantázia, még akkor is, ha az ember néha úgy álmodik, hogy tudja: most álmodom. A lehetőségekkel, a re-,alitással korlátozott álom ez, amely mégis több, mint a mai valóság. Ez a holnap, amely mindig nyugtalanítja az embert, és éppen ez a jó, az ember megálmodja, elképzel valamit magának, és ezért már érdemes élni, küzdeni, hogy ezek az álmok valóra váljanak. Pálfalvi Nándor A panelműtő A debreceni sugársterilizáló, víz- és légtisztító vezérlő