Képes Újság, 1981. január-július (22. évfolyam, 1-27. szám)

1981-01-03 / 1. szám

2 Boldog * ■uj esztendőt A magyar népszokás szerint az újév első napján „bort, búzát, békességet” kívántak egymásnak az emberek. Bizonyára nem vélet­lenül alakították ki a régi évszázadok ezt a köszöntést, ezt az újévi kívánságot. Hiszen, ha ma kellene kiválasztanunk a három legfonto­sabbat, amit kívánhatunk magunknak és jó barátainknak, jó ismerőseinknek, ma sem tudnánk fontosabbat, szükségesebbet kíván­ni, mint az inni­, ennivalót és békét. Amikor az óévtől búcsúzunk, megnyugod­va, megelégedve állapíthatjuk meg: a bo­runk, búzánk megvan — jó volt az idei ter­més. De, hogy lesz-e béke az új esztendő­ben, azt még nem tudjuk. Mindenesetre bí­zunk benne, reméljük, hogy békességben fogunk élni 1981-ben is. A jövő mindig kifürkészhetetlen volt és sajnos még ma is az. Hiába erőlködnek év­ezredek óta a csillagjósok, álomfejtők és egyéb jövendőmondók, mostanáig nem ju­tottak többre a találgatásoknál. Még az úgy­nevezett „tudományos jövőprognózisok” is csak a valószínűség garanciáját vállalják, sok bizonytalan tényezővel számolnak. Mégsem vagyunk teljesen kiszolgáltatva a sorsnak, a véletlennek. Amikor elkezdjük az esztendőt, egy dolog­ban biztosak lehetünk: ha szorgalmasan, jól dolgozunk és okosan gazdálkodunk, akkor 1981-ben is meglesz a mindennapi kenyerünk. Lehet, hogy a természet nem kedvez olyan jól a mezőgazdaságnak, mint 1980-ban. Az is le­het, hogy az ipari nyersanyagok ára tovább növekszik és az ipari termékek kereslete csök­ken. De a szorgalmas, jó munka — a rosz­­szabb feltételek között is — megtermi gyü­mölcsét. A céltudatos, takarékos gazdálkodás eredménye sem maradhat el, legföljebb — a nehézségek miatt — kisebb lesz. A párt és a kormány, amikor az ország jö­­vő évi gazdasági tervét elfogadta és a nép elé terjesztette, nem ígért sokat. A realitások fi­gyelembe vételével azt tűzte ki legfontosabb célként, hogy tartsuk az elért színvonalat és javítsuk gazdálkodási, kereskedelmi mérle­günket, állítsuk helyre az egyensúlyt. A tervet emberek készítették és emberek hajtják végre. Tehát tőlünk, az állampolgá­roktól, az ország dolgozó népétől függ, hogyan valósulnak meg a tervszámokban foglalt el­képzelések. Szilveszter éjszakáján összekoccannak a po­harak, elhangzanak a köszöntők, a jókívánsá­gok. Az újév első napján kipihenjük az évbú­csúztató ünneplés fáradalmait, aztán tenni, cselekedni kell. A jókívánságok csak akkor válnak valóra, ha akarattal, kitartással dolgo­zunk értük. A bort, búzát meg kell termelni. A béke sem száll csak úgy önmagától a magasságos égből. A béke is az emberek dol­ga. Minden ember maga kovácsolja egyéni, családi békéjét. A munkahelyek is maguk teremtik saját békéjüket. Az országok és álla­mok vezetői, diplomatái is sokat tehetnek a saját népeik és az egész világ békéjéért. Ma egy kicsit feszült a tárgyalóasztalok mellett a légkör. Élesek a párbeszédek. De azért bízunk és hiszünk abban, hogy 1981-ben is a béke oldalán álló többség fog győzni és a szavak csatáját nem váltják fel a fegyverek. Jó munkát — erőt, egészséget — és békét kívánunk lapunk minden olvasójának. G. J. JL. Jr. atéves koromban én már tudtam kötni! És nem volt ebben akkortájt semmi különös. Édes­anyám is nagyon szorgalmas, dolgos asszony volt, s engem is így nevelt: munkaszeretőnek. Hát nem is tudom megérteni, hogy manapság vannak huszonéves, egészséges fiatalok, akik nem dolgoznak. Bűn a henyélés, a lustaság! Már hatvanéves elmúltam, de ma is minden percet kihaszná­lok. Én nem ismerem a „lukas időt”... — magyarázza egyszuszra Herskovics Ernőné, kecskeméti kézi­munkázó asszony, aki a legutóbbi Budapesti Nemzetközi Vásáron dí­jat nyert kalocsai mintás, színes, át­tört függönyével. Energiadús, látha­tóan tevékeny és nagyon fiatalos asszony, akinek egész életét kitölti a kézimunkázás, a szebbnél-szebb hímzések készítése. — Sose vagyok fáradt — folytat­ja —, pedig el sem hinné, mennyi küszködésen mentem keresztül. Z ! (Fotó: Dolezsál László) Jubileum K­ábán Ez a kis ünnepség ter­mészetesen nem veteked­hetett azzal a pesti pará­déval, amelyet nemrég rendeztek az ötvenéves „au­tóar­i­szto­kra­ták ” a Rolls-Royce-ok bemuta­tásával. Nem is vetekedhetett, hiszen ez a ima autónk, amelyiket Kábán ünne­peltek nemrég, egyálta­lán nem tartozik a sztár­­kategóriába, nem lehet vele „reprezentálni”, nem lehet vele százötvennel „repesztend”, ez a mi au­tónk egyszerű közkatoná­ja a járműforgalomnak. Vagy talán még annál is szerényebb, szürkébb tagja az autótársadalom­nak. Ló­ hasonlattal élve: egyszerű igavonó. Teherkocsi. Hivatalos meghatározással: egy há­rom oldalra billenő, össz­­kerékhajtású IFA W 50. LA/Z 3 SK 5 típusú te­hergépkocsiról van szó. Az ünneplés pedig Ká­bán nem­­másnak szólt, mint annak, hogy ez az autó volt az ötvenezredik, amit az NDK-t­eli gyár dolgozói a magyar meg­rendelőnek átadtak, ötvenezer tehergépko­csi , nem csekély haderő az egyre növekvő szállí­tási csatában. Még a gyár öntermelé­sét illetően sem, hiszen az IPA Kombinát fennál­lása, 1947 óta összesen 300 ezer darab, mintegy 150 változatban készült termékének egyhatodát — 50 ezret — hazánk vá­sárolta meg. Nem csekély haderő .. ! Kivált őszidőiben, ami­kor — hála az egyre nö­vekvő tömegű mezőgaz­dasági termésnek! — az eredményes gazdálkodás alaptételévé válik a ter­mények beszállítása, biz­tos, védett helyre való juttatása. Tizennégy éve vette át a magyar autókereskede­lem az első szállítmányt, háromszáz tehergépko­csit, tehát még az első szériából is találhatunk munkában jó néhányat, vagyis durván számolva.

Next