Képes Újság, 1982. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1982-07-03 / 27. szám

vár kell az 1983-ban meginduló állandó színhá­zat jól előkészíteni. — ön, mint rendező, szabadon válogat­hat a főváros és az ország legjobb­ színhá­zai között. Miért vállalta el egy új színház szervezését, vezetését? — Az a tény, hogy Zalaegerszegen még sosem volt állandó színház, más szituációt jelent, mint egy nagy színházi múlttal ren­delkező városban rendezni, akár színházat vezetni. Itt a színházat várják az emberek és nem elvárásokkal indulnak a színházba. Ez óriási különbség. Felsorolom csak a le­hetőségeket, melyek a zalaegerszegi szín­házi élet megindulására alkalmasak: lesz egy színház a Városi Művelődési Központ­ban, egy nagy színházteremmel és egy ki­sebb, stúdióelőadásokra alkalmas helyiség­gel.­­Meg kell jegyeznem, ez a művelődési ház olyan, mint egy tévéstúdió. A legmo­dernebb berendezések, technika áll ren­delkezésünkre.­ Ott van az Építők Szak­­szervezetének Művelődési Háza, a Zsinagó­gából kialakított hangversenyterem, ahol orgona is van, és ott van a gyönyörű Sport­­csarnok. Nos, mindezek a létesítmények egy belső igényből jöttek létre. És ahol ilyen nagyfokú a kulturális igény, ahol ennyit tesznek érte — oda érdemes elmen­ni színházat csinálni. — Nem fél attól, hogy épp azért, mert ez lesz az első állandó társulat a városban, mást várnak majd a színháztól, mint amit ön szeretne megvalósítani? — Régi tapasztalataim azt bizonyítják, ha a munkánkat igazán jó sajtóvisszhang kíséri, az nemcsak a színháznak lesz jó propaganda, hanem alkalmanként abban is segít, hogy a megyei vezetők figyelmét fel­hívja egy új értékre. A nemes ütközetektől nem félek. A felelősség pedig közös. — Véleménye szerint miért oly nehéz minden újat elfogadtatni ma a színházi életben? — Természetes, hogy ennek a jelenség­nek hátterében mélyebb társadalmi össze­függések vannak. A változás túl gyors volt ahhoz, hogy az emberek minden vonatko­zásban követni tudják. Tehát, ahol lehet, „védekeznek”. Egy távoli példát monda­nék: a múlt században az a bizonyos „nagy amerikai gyorsulás” kevés maradandó kul­turális értéket hagyott az utókorra. Vissza­térve a mába: nincs mit szépíteni a dol­gon, nehéz helyzetben van a kultúra. Az emberek energiáit valósággal fölfalja a gazdasági élet által diktált tempó. Ezért bízom, nem mániákusan, pusztán tárgyila­gosan, de csak az ifjúságban. Ők még moz­gékonyak, szellemileg, fizikailag. Róluk még feltételezhető, hogy nem ülnek este nyolckor végérvényesen a televízió elé. — Miért mer ön, életében már ki tudja hányadszor, nekivágni valamilyen újnak? — Hosszú évek óta vágyam az emocio­nális szférát korunkhoz illően visszaállíta­ni a színházba. Az érzelem a hagyományos színházakban véleményem szerint hamisan van jelen, a kísérleti színházakban pedig túl steril állapotban. A kettőt szintézisbe hozni — ez az én nagy álmom. Mert az igény erre a színházra fantasztikus. Ezen a nyáron Egerváron újból megkísérlem ... László Ilona Van, amikor az utasok is segítenek megtolni a kompot, ha túlságosan partra fekszik az orra Az 50 tonnás komp 10 perc alatt ér át a túlsó partra Forgács Tibor színművész, a „Tom Paine” című darab egyik szereplője A két révész: Lénárt Sándor és Katzitz János egy kis pihenőt tart az újabb forduló előtt (Fotó: Karff István) A révészház a kompról 3

Next