Képes Újság, 1983. július-december (24. évfolyam, 28-53. szám)

1983-07-09 / 28. szám

2 Szövetség a politikában Sok szó esik mostanában nálunk a szövet­ségi politikáról. Ismerjük, elfogadtuk ezt a po­litikai kifejezést, anélkül, hogy sokat töpren­genénk rajta, mi is a tartalma, lényege nap­jainkban a szövetségi politikának. Volt valaha a „munkás-paraszt szövetség” azt, mint jelszót és politikai elvet mindenki értette. Most már inkább össznépi szövetség­ről, nemzeti egységről beszélünk, mert ahogy politikai, állami vezetőink gyakran hangsú­lyozzák: a fejlett szocialista társadalom építé­séhez minden magyar állampolgár elvi támo­gatására, cselekvő részvételére szükség van. Éppen ezért érdemes elgondolkozni azon, mit is jelent például a Hazafias Népfront munkájá­ban: hogyan kell megnyilvánulni a minden­napi gyakorlatban a szövetségi politikának? Anélkül, hogy minden részletre kitérnénk, sze­retnénk felhívni a szövetség leglényegesebb tényezőire a figyelmet. Ugyanis a szövetség csak akkor hatásos, ha érvényesül a politikai munka és a termelő munka gyakorlatában, az állami, társadalmi élet minden területén, az el­ért eredményeink védelmében és a hibák elleni küzdelemben egyaránt. Ismeretes, hogy a népfront mozgalom kere­tében, egy-egy fontos politikai akció — pél­dául az országgyűlési, tanácsi választások — során együttműködnek az összes politikai erők: a párt, a szakszervezet, az ifjúsági szö­vetség. Ha azt akarjuk, hogy a szövetségi po­litika állandóan érvényesüljön, akkor ennek az együttműködésnek meg kell nyilvánulnia a vá­rosokban, falvakban, üzemekben, szövetkeze­tekben és hivatalokban, a mindennapok gya­korlatában is. Hiszen a társadalmi szervek csak együttes erővel tudnak egész népiét átfogó ha­tást gyakorolni a közösségi élet alakulására. Napjainkban, amikor az osztályok közötti ha­tárvonalak eltűnőben vannak, a szövetségi poli­tika keretében, a lakóterületeken működő nép­front -bizottságoknak össze kell fogniuk min­den társadalmi réteget: munkásokat, paraszto­kat, értelmiségieket, alkalmazottakat, hivatali embereket, kisiparosokat, kiskereskedőket, öregeket, fiatalokat, nőket, férfiakat, kommu­nistákat és párton kívülieket, különböző vallá­­sú és ideológiai felfogású embereket. Nem lehet egy város, vagy község vezetését, fejlesztését jól végezni anélkül, hogy a párt, a tanács, az állami vállalatok, a szövetkezetek, az egészségügyi, a kulturális, nevelő, oktató és szórakoztató intézmények ne fogjanak össze, ne dolgozzanak egyetértésben. Vonatkozik ez ter­mészetesen a kerületekre, járásokra és me­gyékre is. Számtalanszor tapasztaljuk a különböző te­lepüléseken, hogy egy-egy középület, emlék­mű elhelyezése körül, vagy a szükséges beru­házások fontossági sorrendje miatt élesen ösz­­szecsapnak a nézetek — leginkább akkor, ami­kor a helyzeten már nem­­lehet változtatni. Mindez elkerülhető volna a jobb együttműkö­déssel, a közvélemény jobb ismeretében. Sajnos néha egyes városokban, falvakban a jó szövetség híján a különböző szervezetek, in­tézmények vezetői azért is összecsapnak, mert nem tudják eldönteni, ki az úr a paradicsom­ban. A szövets­égi politika alapelve kizárja a ha­talmi, politikai vetélkedés káros voltát. A szö­vetségen belül természetesen lehet vitatkozni, a véleményeket egyeztetni, de nem szabad sze­mélyeskedni, marakodni. Pontosan a különbö­ző nézetek, vélemények egyeztetése teremti meg azt a politikai szövetséget, amelynek se­gítségével mozgósítani lehet minden társadal­mi erőt a tervek gyakorlati megvalósítására. A szövetségi politika tehát nem egyszerűen politikai formula, hanem olyan politikai gya­korlat, amelynek keretében megnyilvánul a tö­meg egységes cselekvése.­­ Fogjuk meg és vigyük! Budapest közvetlen szomszédságában az alig háromezer hektár földön gaz­dálkodó gyáli Szabadság Tsz évi terme­lési értéke másfél milliárd forint, ami­ből több mint 100 millió a tiszta ha­szon. A gazdaság ügyesen kihasználva a főváros közelségét és a melléküzemági tevékenység lehetőségeit, s olyan kere­setet biztosít háromezer-négyszáz dol­gozójának, hogy abból jutna a jól vég­zett munka utáni pihenés megédesítésé­­re is, de kiderült, hogy a kellemesen eltölthető szabadidőt is szervezni kell. Tiszakécskén a helyi tsz gyógyfürdő­je mellett telket vásároltak szabadidő­­központ céljára. Azóta két esztendő telt el, s ez év május 21-én át is adták — vagy helyesebben birtokba vették — a kerekdombi szabadidő-központjukat. Évente több mint hétszáz­ tölthetik itt kellemesen szabadidejüket. A szabad­­idő-közp­ont oktatási bázisa is a szövet­kezetnek, ahol szakmai továbbképzést és más tanfolyamokat is rendeznek. Kényelmesen berendezett lakosztá­lyok, fürdőmedencék — külön a gyere­keknek is — napozópadok, szórakozási és játéklehetőségek állnak a pihenők rendelkezésére. A szemet gyönyörköd­tető szabadidő-központ láttán felvető­dik a kérdés: mibe került? Csipás Ferenc, a termelőszövetkezet párttitkára mosolyog, majd határozot­tan kijelenti: a Lelkesedésbe. De abból aztán volt annyi, hogy akár egy hegyet is odébb mozdíthattunk volna. És most fogódz­kodjon meg: az építkezésen a tagság 130 ezer óra társadalmi munkát végzett. Ahogy elkezdődött a munka, itt nem volt megállás. Beindultak a kommunista műszakok, szombat-vasárnaponként kint dolgozott az építkezésen száz­százötven ember. Volt, hogy jónéhány szakember hétközben is kint tevékeny­kedett, de ezek műhelymunkáját elvé­gezték bent a munkatársak. A szocia­lista brigádok odáig mentek az anyagi áldozatvállalásban, hogy a rájuk eső munkán túl a kitűnő teljesítményeikért járó pénzjutalmak tizenöt százalékát is felajánlották a szabadidő-központ be­rendezésének vásárlására. Csak ilyen pénzekből jött össze egy év alatt több mint 100 ezer forint. — Nem túlságosan nagy áldozatvál­lalás volt ez? — Ha az emberek azt tapasztalják, hogy a társadalmi összefogásnak, oda­adó munkájuknak van értelme, és sze­mélyre szóló haszna is, akkor az áldo­zatvállalásnál nincs határ. Jó példa volt erre a két óvoda építése is, amit a tsz társadalmi munkával készített a 25 ezer lakosú nagyközségnek, azaz a saját gye­rekeinek, hiszen ezerkétszáz asszony is dolgozik a szövetkezetben. — A termelőszövetkezet kitűnő gaz­dálkodási eredményeit ismerve gondo­lom, hogy itt akkor sem kell pallér, ha a tagság pénzért dolgozik. — Ha jó pénzért — igazít ki Csipás Ferenc —, mert itt van egy ugrásra a főváros — a kék busz ki is jár ide — ahol ezernyi a munkalehetőség, és ha nálunk nem találja meg a dolgozó a számítását, könnyen odébb áll. — De hát nem minden a pénz. A jó közérzet is sokat számít... — Nagyon is sokat. És ez függ a ve­zetőség, valamint a tagság kapcsolatá­tól is. Talán ismeri azt a szólásmondást: „fogjuk meg és vigyétek”, nos ez ná­lunk úgy van, hogy „fogjuk meg és vi­gyük”. Erre bizonyíték a tiszakécskei sza­­baidő-központ is. Dávid József (Fotó: Karfi István) A szabadidő-központ látképe

Next