Képes Újság, 1983. július-december (24. évfolyam, 28-53. szám)
1983-07-09 / 28. szám
* CSALÁDI HÁZ GYORSAN, OLCSÓN III. A jövő lakóházai? Egy osztrák újság Magyarországon gyártott energiatakarékos könnyűszerkezetes lakóházakat hirdet, az olvasókat e kiállított épületek megtekintésére invitálja és ízelítőül bemutatja az előregyártott panel szerkezetét is. Azt mondják, Ausztriában nagy sikerük van ezeknek a házaknak, Magyarországon pedig, ahol készülnek, még újsághirdetésben sem találkozhat velük a közönség.— Ez igaz — mondja Barna István, az AGROKOMPLEX kooperációs és vállalkozási irodájának vezetője — eddig nem hirdettük, de másfél éve már felépült Érden az őszirózsa utcában egy négylakásos tetőtér-beépítéses sorház, az idén pedig még a nyáron befejezzük a budapesti Istenhegyi úton azt az 56 lakásos csoportos kislakás-építkezést, amelyre az OTP-vel kötöttünk szerződést. Ugyancsak az OTP- vel együttműködve kerül majd sor a Csatárka utcában újabb 43 lakás építésére. Ezek a házak az osztrák Johan Linzer cég faszerkezetes panelházának gyártási eljárása alapján épülnek, hazai tervezés alapján. A megjelenésük rendkívül inpozáns, hőszigetelésükkel pedig egyetlen hagyományos építésű ház nem ér fel. Érthető, ha az AGROKOMPLEX képviselője dicséri a „portékát”, hiszen ezek a faszerkezetes épületek az AGROKOMPLEX velencei házgyárában készülnek. De meghallgattam másokat is. Horváth János szobafestő-mázoló az Istenhegyi úti építkezésen dolgozik, a vállalat mikrobusza szállítja ide társaival Velencéről, azt mondta, bolondja ennek az előregyártott háznak. — Most milyen házban lakik? — kérdeztem. — Nekem rendes családi házam van téglából — mondta. — Ez itt, talán nem rendes ház? — Vannak, akik szerint nem. Én örülnék, ha adnának egyet. — A másikat eladná? — Megtartanám víkendháznak, mert van két családom. — De hát miért jobb ez a faszerkezetes, paneles épület? — Egyrészt mert kényelmes, azonkívül a tervezők azt mondják, hogy egy száz négyzetméteres ház egész évi fűtése két és fél ezer forintból kijön. Mi a téglaházat havi kétezer forintból sem tudjuk kifűteni. Ugyancsak az Istenhegyi úti építkezésen találkoztam Kutassy Antal gépészmérnökkel, aki kisvállalkozásban végzi itt társaival a gépészeti és villanyszerelési munkákat. — Én egy tízemeletes házgyári épületben lakom — mondja —, sajnos, nem lehet egy napon említeni sem a kettőt, annak ellenére, hogy az is panel, meg ez is, de a tartalombeli, műszaki különbségek óriásiak. Szerintem ez a ház egy-két éven belül nagyon nagy versenytársa lesz nálunk is a hagyományosan épített családi házaknak. Az Istenhegyi úton épülő 56 lakás egy részét a Győr megyei Állami Építőipari Vállalat szakemberei szerelik. Virág Imre műszaki igazgató nem tagadja, hogy a házgyári lakásépítés híve, de szívesen vállalták a könnyűszerkezetes házak szerelését is. — Igen jó véleményem van ezekről az épületekről és azt hiszem, hamar el is terjednek, mert az építésük bármilyen más házétól egyszerűbb, könnyebb, kis gépiekkel, házilagosan is elvégezhető. Nem igényel drága alapozást sem, egy-két hónap alatt be lehet költözni, és ami szintén nem elhanyagolható szempont, a fenntartása sokkal olcsóbb, mint egy hagyományos családi házé. — A kérdés, hogy mibe kerül? — fordultam Barna Istvánhoz a válaszért? — Egy négyzetméter ezekből a lakásokból (az összes építőanyagot és panelt beleértve, tehát kulcsrakészen) jelenleg tizenkétezer-kilencszáz forint. Ez a hagyományos építőanyagoknál valamivel drágább, viszont néhány nap alatt össze tudjuk rakni. A ház helyszíni munkaigénye kicsi. Nem kell hozzá víz, nem hegesztünk és egy rendezett kertben is (a legkisebb terepkárosítás nélkül) felépíthető. — De ha már felépült, hány évig tartja meg eredeti minőségét, más szóval: hány évre szól egy ilyen épület? — Az osztrák faipari intézet 80 évre garantálja. De tudjuk, hogy a legősibb építési anyag a fa. Ezeréves fatemplomot is ismerünk, és az még ma is templom ... * Két nagyon érdekes — és a kíváncsiskodóktól gyakran látogatott — ház áll Budapest legszélén, a Haraszti -on. Ezeket az épületeket az ÉRDÉRT megbízásából az UNIVEREXPO Ipari Szövetkezet mélykúti üzemében gyártották, és négy év óta lakik bennük három család. A lakók elégedettek otthonukkal, kényelmes, szép és a fűtésre — a korábbi lakásukhoz képest — nagyon keveset kell költeniük. — Ezek mintaházak — mondja Dobos István, az ÉRDÉRT Vállalat főosztályvezetője. 1979 óta előbbre jutottunk a lakóépületek gyártásában. 1982-ben kaptuk kézhez azokat a hatósági bizonyítványokat, engedélyeket, amelyek alapján gyárhatók és forgalmazhatók új tervezésű lakóházaink. Tudom, hogy kicsit elkéstünk, mert jelenleg háromnégy magyar vállalat is kínálja a könnyűszerkezetes, előregyártott családi házakat, de azt akartuk, hogy tökéletes legyen, vagy szerényebben fogalmazva „többet tudjon” az ERDÉRT-lakóház, mint a Magyarországon megszokott hagyományos anyagokból épült házak. A minőséggel szeretnénk áttörni azokat az előítéleteket, amelyek egyelőre még az előregyártott, elemes lakóházak iránt tapasztalhatók. Az úgynevezett víz- és főzésálló faforgácslappal borított és a legszigorúbb előírásnak megfelelő szigetelés, a lakások kényelme és az épületek tetszetős külső megjelenése a legkényesebb igényeket is kielégíti. Az összkomfortos lakás egy négyzetméterére jutó költség 8500—10 000 forint között van (a felszereltségtől függően) és a ház 8—12 nap alatt felállítható. Megfelelő szakember irányításával akár egy család is megépítheti. A legnehezebb elem 120 kilogramm. Már csak azért is érdemes odafigyelni arra, ami az előregyártott könnyűszerkezetes panelházak megjelenése körül tapasztalható, mert alig születtek meg, máris kialakult egy egészséges verseny ezen a területen, ami arra ösztönzi e házak gyártóit, hogy minél jobb minőségű, minél gyorsabban és olcsóbban felépíthető otthonhoz juttassák vásárlóikat. A szombathelyi példa legalábbis valami effélét mutat. A Nyugat-magyarországi Fagazdasági Kombinátról van szó, amely 1976 januárjában a svájci DURISOL cégtől licencet vásárolt cementkötésű faforgácslap gyártására (ez a betonúp) és mindjárt egy üzem felszerelésére is szerződést kötött a nyugatnémet BISON céggel. 1976 őszén kezdték az építkezést és 1977 Horváth János az építőbrigád egyik tagja, téglaházban lakik, de szívesen elfogadna egy ilyen lakást ANSICHTEN ELEVATIONS Részlet egy külföldi prospektusból, amelyben az ÉRDÉRT legújabb könnyűszerkezetes házát mutatják be