Képes Újság, 1985. január-július (26. évfolyam, 1-27. szám)
1985-01-05 / 1. szám
A _ _ _,« és Iparművészeti Szakközépiskola tizenkét szakmában ad alapképzést diákjainak, és valamennyi szakterület a művészettel áll szoros rokonságban ősidők óta. A megnevezés is így szól a többi között : könyvműves, bőrműves, üvegműves, a festő, grafikus, szobrász képesítésre váró növendékek sorai között, akik az itt eltöltött négy esztendőben a magukkal hozott tehetséget kibontakoztathatják, a művészet titkaiba beleízlelhetnek. Művészet és művésszé válás! A nyitott iskolaajtó a tág lehetőségeket tárja az ide érkezők elé, az iskola útbaindítja — néha bizony nehéz útnak egyengeti a még bizonytalankodó lépteket — mégis a lehetőségek otthona, ahonnan nagyon sokan indultak a küzdelmes pályának, és csak kevesekkel találkozhattam, akik megbánták. Kéri Ádám igazgatóval és Tölg-Molnár Zoltán művészeti igazgatóhelyettessel beszélgetünk. Ez az iskola az egyetlen az országban, ahol ennyi lehetőség között válogathatnak a felkerülők. Mégis, ahogy az összetételt vizsgáljuk, nagyon sok a budapesti lakóhely bejegyzés, és kevés a vidéki. — Számunkra is ez az egyik legnagyobb gond, hiszen évek hosszú során mindig kiválasztódtak azok a vidéken végzett tehetséges gyerekek, akiknek itt helyük volt. A felvételi vizsgák mindig a téli hónapokra esnek, most is január utolsó hetében tartjuk meg a válogatást Szombathelyen, Debrecenben és a többi vidéki városban, ahonnan az utánpótlást várjuk. Nem szeretnénk, ha elkallódnának éppen a legértékesebbek, úgyis fogalmazhatom, legtehetségesebb gyerekek, csak azért, mert a felkészülésük nem volt elég célratörő és alapos. — Mit értsünk ez alatt? — A fővárosi művelődési otthonok egy részében neves tanárok tanfolyamokat hirdettek, amolyan felvételi előkészítőt. Fél éven át gyakoroltatták rutinmegoldásokra növendékeiket, s természetes, hogy ezek a jelentkezők helyzeti előnnyel indultak a felvételin. Tanárainknak igen nehéz dolguk van egy-egy vidéki bírálat alkalmakor, mert jó szemmel ráérzéssel „kiszűrik” a legtehetségesebbeket, de mire az utolsó vizsga elkövetkezik, sok esetben a rutinosabbak, a félévben vagy egész esztendőn át gyakorlók megelőzik őket. Tehát jogos a félelem, hogy kifejezetten pesti iskola lesz ebből a hatalmas műhelyből? — Ezt szeretnénk elkerülni. Érdemes beletekinteni elmúlt évek statisztikájába, hány és hány fiatal kezdett nálunk, és került a Képzőművészeti Főiskolára, azok közül, akik vidékről kerültek föl. — Goromba a kérdés, ha úgy teszem föl: veszített az iskola jó hírnevéből? — Nem vállaljuk. Olyan értelemben a többi szakközépiskola közötti versengésben alulmaradunk, hogy négy esztendő után mi nem tudunk képesítést és erről szóló bizonyítványt adni diákjaink kezébe. Az idők változtak. Azaz, a fiatalok egy része négy év után kész emberként szeretne kilépni a mi iskolánk ajtaján is. Akik itt kezdtek, ahhoz, hogy valóban könyvművesek, bőrművesek, textilművesek lehessenek, folytatniuk kell a megkezdett munkát. S ezalatt nemcsak az Iparművészeti Főiskolát, vagy a Képzőművészeti Főiskolát értem, hanem azt a szakképzettséget, illetve annak megszerzését, amely ezekhez az iparágakhoz vagy iparművészeti ágakhoz elengedhetetlen. — Nincs olyan veszély, hogy négy év után a végzős növendékek művésznek gondolják magukat, és megbántódnak, ha ezt a társadalom nem veszi tudomásul? — Ilyen szellemet a tantestület, a tanárok soha nem sugalltak és nem képviseltek. Mi nem akarjuk boldogtalanná tenni tanulóinkat, s ha mégsem sikerül a felvételi a Képzőművészeti vagy az Iparművészeti Főiskolákon, nehogy megsértett „művészként” bolyongjanak helyüket nem találva a világon. — Azért is örülönk, hogy iskolánk új és új szakokkal gyarapodott, hogy nemcsak festő, szobrász és grafikusnövendékek tanulhatnak négy éven át, hanem iparművesek, a szónak a régi értelmezésében. — Ide kívánkozik, hogy még egyszer hitetlenkedjek. Az iskola nyitottsága nem jelenti azt, hogy ezzel a légkör, a szellem is „szabadosabb” más iskolák hétköznapjaihoz hasonlítva? — Ilyen félelmünk és aggodalmunk nincs. Gyerekeink sokkal lekötöttebbek, mint bármely más középfokú intézmény diákjai. Az általános elfoglaltság reggel nyolctól kettőig, és a délutáni órákban kimondatlanul kötelező visszajárni szakgyakorlatokra, vagy egyéb érdeklődési körök szerinti továbbképzésre. Bizonyos, hogy tananyagban azt a mennyiséget nem kaphatják meg — elsősorban idő híján — a mi tanulóink, mint máshol de a saját területükön a mindennapi elfoglaltság alaposabb képzésre szorítja valamennyiüket, s ennek az az eredménye, hogy a szakterületükön mindenütt nagyobb előnnyel indulhatnak. — A bökkenő csupán az, hogy nincs róla papír. — Nagyon sokat tűnődtünk, hogyan kellene és lehetne ezen segíteni. Nem alakult még ki csak tervekben az elképzelés. Hogy a jövő hogyan formálódik, arról nem beszélnénk, de szeretnénk e hátrányos helyzetet megszüntetni iskolánkban. — A tanári testület létszáma nyolcvanhárom. Azt hiszem ilyen népes sereg nem sok szakközépiskolában számlálható. — Mi inkább annak örvendezünk, hogy tanáraink hűségesek az iskolához. Ebben az iskolai évben kerül nyugállományba körünkből Újváry Lajos festőművész-tanár, aki harminchárom évet töltött ebben a tanintézetben, és a tantestület tagjai között tizenhárom tanítványa is megtalálható. Kapcsolatunk a főiskolákkal egészséges, jó szellemű. Ezt azért is hangoztatom, mert híreszteltek olyat is rólunk, a mi tanítványainknak legnehezebb bekerülni a festő, grafikus, szobrász, iparművész ágazatokra. Mi a magunk statisztikájával őszintén dicsekedhetünk. Az iskola tantermeiben minden csupa mozgás, élet található. Óhatatlanul eszébe villan az embernek az az Arany János-i panasz, amikor tanárainak ő a kisdiák, csupán ötvenedrésznyi gondja volt. Ebben az iskolában a diákok mögött ott állnak a tanárok, korrigálják a vonalakat, megbeszélik az elképzeléseket,, segítik a születő terveket, és végikísérik az ötleteket, illetve a művek vázlatát a megvalósulásig. Kevés iskola van Magyarországon, talán ebben is az egyetlen, ahol olyan lelkiismeretesen készítik fel növendékeiket a művészi pályákra, az elhivatottság, az elkötelezettség szellemében. S január utolsó napjaiban várják a vidéki gyerekek jelentkezését, hogy ismét teljes legyen művésszé váló növendékeikkel a Török Pál utcai iskola. Fábián GyulaFotó: Kiss Vera Az országban az egyetlen kevés szakközépiskola mondhatja el magáról: nyolcvanhárom tanerő, szaktermekkel, műhelyekkel felszerelt, kollégiummal ellátott fővárosi intézmény, ahol az ország minden részéből felkerülő tehetséges ifjaknak helye van, hiszen a felvételi vizsgákon túljutott gyerekeket bárhonnan érkezzenek, ellátja, helyükről gondoskodik az iskola. Az utóbbi időben mégis, mintha gyérült volna a létszám. Azaz, megfogyatkoztak a vidékről felkerülő fiatalok. Bőrműves tanulók vizsgamunkái Bemutató a textiltervezők munkáiból Az üvegművesek 3