Kereskedelmi Szemle, 1966 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1966-01-01 / 1. szám
2 SIMÁN MIKLÓS A kereskedelem ne tekintse az importot „szükséges rossznak”, hanem olyan eszköznek, — amellyel itthon nem gyártott cikkekben jelentkező szükségleteket elégítünk ki (pl. KGST országokkal kötött szakosítási megállapodások alapján); — a nem kielégítő hazai kapacitásokat egészítjük ki; — versenyt teremtünk a hazai iparnak, ilyen módon ösztönözzük a választék bővítését. A belkereskedelem és az ipar közötti kapcsolatokat — az eddigi, az irányítószervek között kialakult adminisztratív kapcsolatok helyett — elsősorban a vállalatok közötti operatív, gazdasági kapcsolatokká kell alakítani. A vállalatok ismerik egymás tevékenységét, tudják, melyik gyár állítja elő, melyik vállalat hozza, forgalomba cikkeiket, hol megfelelő és hol nem a termékek minősége stb. Lehetővé kell tenni, hogy a vállalatok egymással közvetlen, rugalmas, hoszszúlejáratú kapcsolatba lépjenek. A kialakuló nagyobb vállalati önállóság (saját eszközök a gyártmány és a technológia kötetlenebb fejlesztésére, szabadabb létszám- és bérgazdálkodás, rugalmasabb anyagbeszerzés lehetősége) megteremti az ehhez szükséges előfeltételeket. A kapcsolatok bizonyos mértékig eltérőek lesznek, attól függően, hogy távlati kérdésekről vagy éves, operatív kérdésekről van szó. TÁVLATI tervezés A távlati együttműködés egyik legfontosabb problémája a helyes igényfelmérés. Úgy gondolom, joggal állapíthatjuk meg, hogy ma még kevés területen készült olyan megalapozott tanulmány, mely a lakosság igényeit cikk, cikkcsoport mélységben, hosszabb időszakra felmérné. Pedig ez lenne az alapja a megalapozott távlati tervezésnek. A volumenek megállapítása mellett azonban — különösen az iparfejlesztés szempontjából — még fontosabb az egyes korszerű gyártmányok iránt jelentkező igények helyes megállapítása. Ahhoz, hogy a fejlesztés egy-egy gyártmány vonatkozásában megalapozott legyen, a mainál részletesebb, elmélyültebb piackutatás szükséges. A gazdasági mechanizmus reformja után az iparvállalatok rendelkezni fognak bizonyos szerény fejlesztési, beruházási lehetőséggel. Ez módot nyújt arra, hogy egyes hiányzó cikkekben, választékokban felkészüljenek az igények nagyobb mérvű kielégítésére.Nem gondolok természetesen itt a kapacitások valamely jelentős bővítésére, mert ez nyilvánvalóan a jövőben sem lesz vállalati feladat. Jelentősebb kapacitásbővítéseket a népgazdasági terv alapján hozott központi döntésekkel, központi forrásból finanszírozott beruházásokkal kell majd megvalósítani. Fontosnak tartom azonban, hogy az iparvállalatok a fejlesztéshez kellő megalapozottsággal, biztonsággal kezdjenek hozzá. Ezt olyan módon tudják elérni, hogy szerződés formájában megállapodnak a kereskedelmi vállalatokkal a fejlesztés összetételében, mértékében, időpontjában, az áruk átvételében stb. Így a kereskedelmi vállalat biztosítva lesz, hogy az új gyártmányt határidőre megkapja, az iparvállalat pedig, hogy a fejlesztést belföldön realizálni tudja. Az ilyen módon kötött megállapodásoknak természetesen anyagi konzekvenciái is legyenek (kötbér stb.). Hasonló eljárást kellene alkalmazni jelentősebb ipari profilváltozások esetén is.