Kereskedelmi Szemle, 1966 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1966-01-01 / 1. szám

2 SIMÁN MIKLÓS A kereskedelem ne tekintse az importot „szükséges rossznak”, hanem olyan eszköznek, — amellyel itthon nem gyártott cikkekben jelentkező szükségleteket elégí­tünk ki (pl. KGST országokkal kötött szakosítási megállapodások alapján); — a nem kielégítő hazai kapacitásokat egészítjük ki; — versenyt teremtünk a hazai iparnak, ilyen módon ösztönözzük a választék bővítését. A belkereskedelem és az ipar közötti kapcsolatokat — az eddigi, az irányító­­szervek között kialakult adminisztratív kapcsolatok helyett — elsősorban a vállalatok közötti operatív, gazdasági kapcsolatokká kell alakítani. A vállala­tok ismerik egymás tevékenységét, tudják, melyik gyár állítja elő, melyik válla­lat hozza, forgalomba cikkeiket, hol megfelelő és hol nem a termékek minősége stb. Lehetővé kell tenni, hogy a vállalatok egymással közvetlen, rugalmas, hosz­­szúlejáratú kapcsolatba lépjenek. A kialakuló nagyobb vállalati önállóság (saját eszközök a gyártmány és a technológia kötetlenebb fejlesztésére, szabadabb lét­szám- és bérgazdálkodás, rugalmasabb anyagbeszerzés lehetősége) megteremti az ehhez szükséges előfeltételeket. A kapcsolatok bizonyos mértékig eltérőek lesznek, attól függően, hogy távlati kérdésekről vagy éves, operatív kérdések­ről van szó. TÁVLATI tervezés A távlati együttműködés egyik legfontosabb problémája a helyes igényfelmé­­rés. Úgy gondolom, joggal állapíthatjuk meg, hogy ma még kevés területen készült olyan megalapozott tanulmány, mely a lakosság igényeit cikk, cikk­csoport mélységben, hosszabb időszakra felmérné. Pedig ez lenne az alapja a megalapozott távlati tervez­ésnek. A volumenek megállapítása mellett azonban — különösen az iparfejlesztés szempontjából — még fontosabb az egyes korszerű gyártmányok iránt jelent­kező igények helyes megállapítása. Ahhoz, hogy a fejlesztés egy-egy gyártmány vonatkozásában megalapozott legyen, a mainál részletesebb, elmélyültebb piac­kutatás szükséges. A gazdasági mechanizmus reformja után az iparvállalatok rendelkezni fog­nak bizonyos szerény fejlesztési, beruházási lehetőséggel. Ez módot nyújt arra, hogy egyes hiányzó cikkekben, választékokban felkészüljenek az igények na­­gyobb mérvű kielégítésére.­­Nem gondolok természetesen itt a kapacitások vala­mely jelentős bővítésére, mert ez nyilvánvalóan a jövőben sem lesz vállalati feladat. Jelentősebb kapacitásbővítéseket a népgazdasági terv alapján hozott központi döntésekkel, központi forrásból finanszírozott beruházásokkal kell majd megvalósítani.­ Fontosnak tartom azonban, hogy az iparvállalatok a fej­lesztéshez kellő megalapozottsággal, biztonsággal kezdjenek hozzá. Ezt olyan módon tudják elérni, hogy szerződés formájában megállapodnak a kereskedelmi vállalatokkal a fejlesztés összetételében, mértékében, időpontjában, az áruk át­vételében stb. Így a kereskedelmi vállalat biztosítva lesz, hogy az új gyárt­mányt határidőre megkapja, az iparvállalat pedig, hogy a fejlesztést belföldön realizálni tudja. Az ilyen módon kötött megállapodásoknak természetesen anyagi konzekvenciái is legyenek (kötbér stb.). Hasonló eljárást kellene alkalmazni jelentősebb ipari profilváltozások esetén is.

Next