Kereskedelmi Szemle, 1986 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1986-01-01 / 1. szám

A belkereskedelmi miniszter újévi köszöntője Köszöntöm a kereskedelem, a vendéglátás és az idegenforgalom dolgozóit az új esztendő alkalmá­ból. Nehéz évet hagytunk magunk mögött. Dolgozóinknak, a vállalatoknak és a szövetkezeteknek a korábbiaknál nagyobb erőfeszítéseket kellett tenniük annak érdekében, hogy megfeleljenek a népgaz­dasági tervben meghatározott követelményeknek. Nagy érték, hogy megőriztük a jó élelmiszer-ellátást, sőt egyes területeken javítottuk is a kínálatot. Mindezek ellenére nem lehetünk teljesen elégedettek. 1985-ben is gondot okozott az olykor nem egyenletes árukínálat, jogos bírálatok értek bennünket a többnapos ünnepekkel kapcsolatos felkészülés hiányosságai miatt. Az eddiginél is nagyobb figyelmet kell fordítanunk az ellátás területenként és boltonként mutatkozó különbségeinek csökkentésére, az olcsó cikkek kínálatára és a minőségjavítására. Mindezek jelzik az 1986-os esztendő feladatait is. Vendéglátásunk az átalakulás korát éli. Az ismert megtorpanás után az évtized első felében egyre inkább magára talál: ebben sokat segített az új üzemeltetési formák bevezetése, a szerződéses rendszer viszonylag gyors elterjedése, amely új színt, új ízeket hozott a magyar gasztronómiába, jelentősen bővítette a kínálatot. Sok még a tennivaló, hogy a vendéglátás, elsősorban a hazai lakosság, de az idelátogató külföldiek által támasztott jogos igényeknek is jobban megfeleljen. 1986-ban gyorsabb előrehaladást kell elérni, többek között a szolgáltatások színvonalának javításában, a változatosabb és olcsóbb ételkínálat bővítésében. Értünk el bizonyos eredményeket az iparcikkek kínálatának javításában. Az építőanyag-ipar több éves rekonstrukciós programjának hatására a kínálat idén kiegyensúlyozottá vált. Javult a gyermek - és csecsemőruházati­ ellátás, és néhány fontos iparcikkből, egyes bútorokból, lakástextíliákból kínálati piac alakult ki. A lakosság által keresett korszerű tartós fogyasztási cikkek belföldi kínálata is bővült és csecsemőruházati ellátás, és néhány fontos iparcikkből, egyes bútorokból, lakástextíliákból kínálat, amit hatékony kormányzati intézkedésekkel sem tudtunk megszüntetni, hanem csak mérsékelni. Állandóan napirenden van a kereskedelmi dolgozók jövedelemhelyzete. Az élelmiszer-kereskedelem­ben részleges bérpolitikai intézkedéseket hajtottunk végre, ami 1986-ra javuló feltételeket teremtett. Elsősorban a vállalatok és szövetkezetek jövedelmezőbb gazdálkodásával kell és lehet javítani a kereskedelmi dolgozók bérezésének feltételeit. Idegenforgalmunk nehezen indult 1985 elején. A Magyarország iránti érdeklődés tovább nőtt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy 6-7 százalékkal növeltük dollárbevételeinket és ugyancsak jól alakultak rubelbevételeink is. Az eredményekben természetesen elsősorban az idegenforgalmi vállala­tok és szervezetek jobb munkája tükröződik. Fogadókapacitásunk jelentős bővülése — amely a VI. ötéves tervidőszak kiemelkedő eredménye számunkra — új szállodákban, objektumokban öltött testet. A külföldi hitelkonstrukcióban felépült szállodák ma már szervesen illeszkednek Budapest városképé­be és beváltják a hozzájuk fűzött reményeket. Bővült többek között a hegyeshalmi határátkelő­hely áteresztőképessége, megteremtettük a kulturált fogadás feltételeit. Izmosodó gyógy-idegenforgalmunk az idén 25 százalékkal növelte dollárbevételeit és évről évre gyarapítja a hazai gyógyhelyek számát. Ebben az esztendőben is mintegy 5 millió magyar állampolgár utazott külföldre, túlnyomó többsé­gük szocialista országokba. Sok még a teendőnk a tekintetben, hogy a hazai és a külföldi vendégek igényeihez jobban igazod­junk. Javítani kell az idegenforgalmi szolgáltatások színvonalát, változatosabb kínálattal, program­­ajánlatokkal kell a hazai lakosság és a külföldiek érdeklődését felkelteni, annak érdekében, hogy országunkat jobban megismerjék és devizabevételeink továbbra is gyors ütemben növekedjenek. Az új vállalatvezetési formák bevezetése tervszerűen halad. Ez új helyzetet teremt a Belkereskedelmi Minisztérium és a vállalatok között. Bizonyos, hogy a formájában, tartalmában megváltozott kapcso­latrendszerben közösen kell keresni az eredményes együttműködés lehetőségeit. A VII. ötéves tervidőszak — a terv és a gazdasági szabályozórendszer oldaláról — megfelelő feltételeket teremt a vállalatok eredményes működéséhez. De ez csak keretet ad, amelyet tartalommal, színvonalas, gazdaságilag és társadalmilag eredményes kereskedelmi, idegenforgalmi és vendéglátóipa­ri tevékenységgel maguknak a vállalatoknak és szövetkezeteknek kell megtölteniük. Kívánom, hogy az új esztendőben teljesüljenek az egész népünket érintő jobbító célok. A kereskede­lem, a vendéglátás és az idegenforgalom dolgozóinak pedig, megköszönve az elmúlt évben végzett eredményes munkájukat, tiszta szívből kívánok boldog új évet, sikerekben gazdag életet, békét és boldogságot. Dr. Juhár Zoltán

Next