Kereskedelmi Szemle, 1995 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1995-01-01 / 1. szám
szolgálta az exportot és a belföldi piaci beavatkozások céljait. Ennek 1992-ben 80%-a, 1993-ban 65%a volt az exporttámogatás és 20-35%-a a belföldi piaci beavatkozást célzó hányad. Ugyanez az arány Nyugaton fordított: 33% exporttámogatást, 67% belső piaci beavatkozást szolgál. A nyugati példák önmagukban számunkra nem irányadók, a hazai tapasztalatok (viták, piaci és termelési szélsőséges kilengések) azonban azt sugallják, hogy a piacok stabilizálására jóval nagyobb összegeket kellene fordítani. Ezt támasztja alá az is, hogy a hitelforrások is szűkösen és rapszodikusan állnak a termelő rendelkezésére, míg Nyugaton a belső piaci szabályozás pénzeszközeit bőséges hitelforrások egészítik ki. Az eddigi tapasztalatok igazolják a piaci intervenciót célzó források elégtelenségét. A támogatási összegek, ezen belül a belső piaci intervenciós keret növelése látszik indokoltnak (beleértve bizonyos átcsoportosítási lehetőséget is a szintén megnövelendő exporttámogatások és a belpiaci intervenciós pénzeszközök között). Javítandó továbbá az exportszubvenció és a piaci intervenció kiszámíthatósága, hozzáférhetősége, szektorsemleges működtetése. Mindez nem zárja ki a különböző beavatkozások esetén a versenyeztetés (tenderezés) kiszélesítését, korszerűsítését. A költségvetési források növelése mellett előbbutóbb megfontolandó az agrárpiaci szereplők saját kockázatcsökkentő forrásképzésének lehetősége (beleértve ebbe az előbbit ösztönző bizonyos adókedvezmények nyújtását) is. Szervezeti kérdések Az Agrárpiaci Rendtartás mindaddig nem működhet eredményesen, amíg nem rendelkezik megbízható információs rendszerrel és megfelelő szakértői elemzésekkel. A szükséges információk köre felöleli O a kínálatot (hazai termelés, készletezés, import stb); O a keresletet (hazai fogyasztás, export, piaci intervenciók stb.). Ehhez megbízható hazai adatgyűjtés szükséges (ami reprezentatív, és az agrárpiaci szereplők által elismert hitelességű). Az információk forrásai: mezőgazdasági termelők, élelmiszerüzemek, kereskedelmi és piaci szervezetek, vámhatóságok, szakminisztériumok, érdekképviseletek stb. Nem nélkülözhető a külföldi források feldolgozása sem (pl. EK, illetve Európai Unió (EU), tőzsdei megfigyelések, külképviseletek által beszerzett információk). Az információgyűjtés és -feldolgozás nagy költségigényű, amelynek forrásai a költségvetésből, a piaci szereplők saját érdekében végzett felméréseknél az ő pénzügyi forrásaikból és az információs szolgáltatásokat igénybe vevőktől beszedett pénzeszközökből fedezhetők. Az első időszakban (a következő 4-5 évben) a fő forrás főleg a költségvetés lehet. Később, amikor kialakulnak a valóban legitim érdekképviseleti szervek (ez csak a tulajdoni rendezést követően képzelhető el), bekapcsolható lesz kisebb-nagyobb arányban ezen szervek költségviselése is. Végül nagy valószínűséggel az információknak a felhasználók általi megfizettetésére kerülhet sor (azonban ez teljes körű soha nem lehet!). Egy információs rendszer hatékony működtetése feltételezi a rendszer komplex megtervezését, a működtetés koordinálását, a finanszírozási kérdések tisztázását, megfelelő szellemi kapacitás összpontosítását stb. Sajnos, a fentiek ez ideig átfogóan nem kerültek kimunkálásra, s ennek is része van abban, hogy időről időre váratlan, súlyos termelési zavarok következnek be. Az elmúlt években az agrárpiac bizonyos új intézményei megalakultak. Működésüket a kezdeti nehézségek mellett olyan kérdések megoldatlansága is nehezíti, amire kevés figyelmet szentelnek az illetékesek. Ezek közül az alábbiakban csak a szerintem fontos néhány kérdést érinteni. Megoldatlan a mezőgazdasági termelők képviselete. A mezőgazdasági termelők egészét nem képviselhetik a szövetkezetek (nem is tartanak a szövetkezetek erre igényt). A termelők egy része független a szövetkezetektől (s ez a kör valószínűleg még bővülni fog). A szövetkezetek és az egyéni gazdák egyes érdekei eltérően alakulhatnak (pl. a szövetkezetek a jól gépesíthető gabonatermelésben nagy súlyt fognak képviselni, és valószínűleg eladói pozícióba kerülnek a magángazdálkodók felé. A vagyoni, tulajdoni kérdésekben, a jövő gazdálkodói formáját illetően szintén eltérőek lehetnek az érdekek. Ezért nem sok reményt lehet fűzni olyan érdekképviseletekhez, amelyek egyaránt akarják a szövetkezetek és magángazdálkodók érdekeit védeni. Vannak persze közös érdekek is (az ipari árak, az adók, a mezőgazdasági árszínvonal stb. területén), azonban a piac számos kérdésében az ellentétes érdekek megjelenését nem szabad kizárni. Ma még a mezőgazdasági termelők érdekvédelmi, érdekképviseleti szervezetei nem eléggé kialakultak. A szövetkezeteket esetenként létükben fenyegető törvények, az egyéni gazdálkodókat pedig a kárpótlás elhúzódása, a tulajdoni és a gazdálkodási kérdések rendezetlensége tartja olyan helyzet .