KERESZTÉNY MAGVETŐ • 1879

II. Hittan-bölcselmiek - Az Isten eszményekkel nem helyettesíthető. Dr. Martineau Jakabtól, ford. Péterfi Dénes.

KERESZTÉNY MAGVETŐ, m-it ért. Január, Február, 1819. 1-sí főzet. AZ ISTEN ESZMÉNYEKKEL NEM HELYETTE­SÍTHETŐ. (Ideal Substitutes for God). Dr. MARTINEAU JAKAB felolvasása Londonban a „Manchester New College"-ben az 1878/9-i tanév megnyitása alkalmával. Ez intézetnek fő büszkesége mindig az volt, hogy a theologiát szabadon, dogmákhoz nem ragaszkodva tanítja, és nem­régibben a kormányhoz intézett feliratában is azt kérte, hogy a kormány az ország minden egyetemén gondoskodnék szabad theologiai tanszékek felállításáról, mint oly eszközökről, melyek az emberi tudás legnemesb ágának kifejlését és az emberiség erkölcsi és szellemi emelkedését vannak hivatva elősegítni. De mi a „theologia", a melylyel mi itt fog­lalkozunk és a melyről ugy merészkedtünk beszélni, mint annak tapasztalt képviselői ? A szó maga, melyet szélesebb értelemben az összes theologiai tudományokra alkalmaznak, szorosan véve az Is­tenről szóló tant jelenti. A mint a geologia a földrétegek rendsze­res tudománya, a physiologia az élő szervezeteké, a psychologia az öntudatos szellemé, az ethnologia az emberi fajoké, úgy a theolo­gia az Istenről való tan, vagy az Istennek észbeli felfogása. Tár­gya : az Isten. És a­kik azt tanítják, és úgy felteszik, hogy felfog­hatjuk őt, mint a kosmologista felteszi, hogy a világ különféle­ségéről és egységéről érthető fogalmakat tud alkotni. Az Isten fel­fogásának módszerei változhatnak a gondolkodó és kora geniusa szerint. De akár az eszméről száll (Descartes-tal) a véletlen való­ságra, akár a világ esetlegességeiről (Wolffal) annak szükségképi for­rására, akár a természet művészetéről és szépségéről (Paleyval) an­nak eszes teremtőjére, akár az erkölcsi törvényről (Kanttal) annak igazságos törvényadójára, akár a múlt kijelentéseinek emlékeiből (Chalmerssel) a kijelentő természetére — a távolból jövő világos-

Next