KERESZTÉNY MAGVETŐ • 1925
1. füzet - Tanulmányok - Ferencz József: Kriza János emlékezete
KRIZA JÁNOS EMLÉKEZETE 3 lett, fizetése oly kevés volt, hogy abból ugyan el nem tartotta volna családját, ha munkásságával, különösen hírlapi tevékenységével valamit ahhoz szerezni nem tudott volna, de családi élete, ez már a szó teljes értelmében boldog volt, mert olyan felesége volt, aki vele a szívjóságban és léleknemességben versenyzett. Gyermekei is, 2 fiú és 1 leány, jók voltak. Csak egyik, a kisebbik fiú búsította meg, aki egy szerencsétlen esés közben szörnyet halt. Én temettem el, valamint — sajnos — Krizát is elég korán, mert még csak 64 éves volt 1875. március 26-án. Tüdőgyulladást kapott, de egyelőre senki sem gondolt még az ő halálára. Gyakran meglátogattam betegsége alatt is, de ő maga is bizalommal, sőt teljes reménnyel várta és hitte felgyógyulását. Álljon itt koporsója mellett mondott imámból a zárszó s ezzel le is zárom Krizáról való megemlékezésemet: „Isten veled már felejthetetlen kedves püspökünk! Mint a mi Urunk és mesterünk, te is nagypénteken ajánltad lelkedet a mennyei Atya kezébe. Oh miért nem áll a te koporsódnál is az angyal, hirdetve nekünk a mennyei szózatot: nincs itt, feltámadott! De mit érünk? Hisz e koporsóba csak árnyékod szállott, a te szellemed sokkal nagyobb volt s hatalmasabb művekben nyilatkozott, minthogy abba bezárható lenne, az eget és örök életet kér magának. Midőn, még nincs másfél éve, ismét e helyen állottam, szeretett fiad koporsójánál, zokogva kiáltál fel : fiam, fiam, miért hagyod itt édes atyádat? Lám, mily rövid volt az elválás, talán csak az utat készítette meg neked oh drága halott, fiad, talán csak azért szállt el lelke előtted, hogy legyen ki ott is szeretettel fogadjon, minthogy porastok is együtt fognak pihenni. Fogadd tőlem családod, testvéreid, barátaid, rokonaid és tisztelőid, fogadd a tanári testület és papság, a haza és irodalom, vallásunk és egyházunk mélyen és igazán érzett búcsúját. Én a közfájdalom és közrészvét által nyújtott méltó koszorút énszívem igaz könnyeivel megáztatva teszem le koporsódra. Isten veled! Isten velünk!" Ferencz József.