KERESZTÉNY MAGVETŐ • 1944
1. füzet - A szerkesztőség köszönti az olvasót
A szerkesztőség köszönti az olvasót, arra kötelezik a szerkesztőséget, hogy a „Keresztény Magvető"-t a ma folyóiratává tegye, melyben a múlt csak tanulságként, útmutatásként s nem önmagáért szerepel. Egyebekben a zajló élet adta kérdésekre hozzon a folyóirat feleletet, mint ahogy az a jó magvetőhöz illik, aki nem elégedhetik meg azzal, hogy egykor a magot elvetette, nem merülhet el egyre visszaemlékezéseiben, mely a magvetés tavaszi emlékeit idézi csupán, de élővé azt többé nem teszi, hanem óvnia és védenie kell a vetést kártól, madártól, tűztől, árvíztől, amennyire lehet, sőt kapával, öntözgetéssel fejlesztenie is kell azt, míg végül az aratást is elvégzi bátran. A sok feladat között, amelyeket a változó idők hoztak, évtizedek óta megoldásra vár egyházi életünkben az a sok „reform", melyről szájjal és tollal, már annyi óhaj hangzott el az egyházközségi gyűlésektől a Főtanácsig, pohárköszöntőtől a prédikációig, egyházi tagjaink beszédeitől, kiküldött bizottságok jelentéséig az unitárius lelkekben. Természetesen a „Keresztény Magvető" nem alkotmányos testület, ezeket a „reformokat" megvalósítani hivatva, nincs. Hivatása azonban mindazoknak az alapoknak tudományos megvizsgálása, melyekre ezeknek „reformoknak" épülniök kell, ha értékest és maradandót akarunk alkotni bennök és velük. Éppen ezért a szerkesztőség legelső feladatának azt választotta ki, hogy ezeknek a reformoknak tudományos alapjairól vitatkozást indít. Senki ne nézzen tehát úgy azokra a cikkekre, melyek ebből a tárgykörből a „Keresztény Magvető"-ben megjelennek, mintha azok kizárólagos útmutatásokat kívánnának adni a régóta vágyót reformok tudományos alapjairól, hanem fogadja minden olvasó úgy azokat, mint ahogyan íróik és a szerkesztőség tervezték: vitaindítóknak, a kérdés felvetőinek, kalákába hívogatóinak, melyben együtt, közösen végezzük el a munkát mindazokkal, akik hajlandók résztvenni benne. A szerkesztőség tartozik annyival azoknak az íróknak, akik ezeket a bevezető értekezéseket magukra vállalták, hogy védelmükben elmondja: nehéz és hálátlan feladatot teljesítenek. Egy-egy ilyen reformot a kérdés tudományos megvitatásának hosszú évtizedei kellett volna, hogy megelőzzenek. Hiszen ez óhaj magában nem elég, a főtanácsi határozat pedig már túl sok ahhoz, hogy a végrehajtott reform ne legyen íróasztal, vagy éppen fehérasztal szagú, ne hordja magán a dilettantizmus.