KERESZTÉNY MAGVETŐ • 1984
1. szám - Dr. Kovács Lajos: Boldog új évet!
A püspöki vizsgálat, amelyet minden meglátogatott gyülekezet lelkesen fogadott, megerősített abban a bizonyosságban, hogy híveinkben ál a feltétlen élniakarás, az ősökre, hitelődeinkre való kegyes emlékezés és az a szent törekvés, hogy az ők hithűségük rendíthetetlen alapján állva és a múlt minden szent értékét, haladó hagyományát tiszteletben tartva, épüljön egyházunkban és hazánkban egy, az eddiginél még áldottabb, Istennek tetsző, magasrendű élet. De minden tiszta szándékunkat és nemes törekvésünket beárnyékolja a nagy aggodalom, egy újabb, az egész emberiség megsemmisülését veszélyeztető háború kitörésének szörnyű félelme. Az evangélium parancsa kötelező erővel hangzik felénk: minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk azért, hogy győzzön a béke a háború felett, diadalmaskodjék a pusztítás és rombolás ördögi lelkületével szemben az emberiség megmaradásáért küzdő, a békesség szellemét önmagából következetesen árasztó sok-sok millió ember feltétlen béke akarata. Isten áldása legyen országunk vezetőin és minden állampolgárán. Isten áldása nyugodjék megtemplomainkon, híveinken, lelkészeink szolgálatán és mindennapi életén. Isten áldása legyen egyházunk hitet ébresztő, békességet és szeretetet árasztó, tiszta evangéliumot hirdető, lélek szerinti szolgálatán. Higgyünk tántoríthatatlan hittel abban, hogy az igazi szeretet, melyet Jézus tanított és életében megvalósított, soha el nem fogy, és előbb-utóbb meggyőzi a világot, amely forr keserű levében, de végeredményében mégiscsak a tökéletesedés felé halad. Ezt a magasrendű világot próbáljuk szüntelenül munkálni, építeni önmagunkban, hogy életszemléletünkkel, emberi magatartásunkkal és cselekedeteinkkel a haladás, a fejlődés, az eszményi élet szent ügyét szolgálva váljunk Isten előtt kedvessé és ,,a békesség Istene velünk legyen." Ilyen érzések között egyházunk tagjainak és minden jóakaratú embernek békés, eredményes, áldott újesztendőt kívánok. Atyafiságos üdvözlettel és főpásztori szeretettel, Kolozsvár-Napoca, 1984. január 1. Dr. Kovács Lajos püspök