Kertbarát Magazin, 1980
1980-10-01
GÖH1 Híres emberek a híres tokajiról „Kiért e lángpohár, Fényes mint napsugár? Nem folyt-e vér az ős Tokaj körül, Hogy e bor végkép meg nem feketül? Vagy tán arany jövendőt vár hazánk, Azért mosolyg Tokajnak nedve ránk?” (Vörösmarty Mihály) A híres tokajiról már olyan, sok dicséret szól, hogy róla újabbakat kitalálni nem érdemes. De a hagyomány megőrzött számunkra oly elismeréseket, amelyeket érdemes feleleveníteni. Szóljanak hát a neves borivók: 1562-ben a tridenti zsinaton IV. Pius pápa miután megízlelte a magyar érsek tállyai borát, így dicsérte: „Summum ponitificem talia vina decent”, amit így fordíthatunk: „Ilyen bor illik a pápához!”. XIV. Lajos, a francia Napkirály e szavakkal illette az egyik udvari vacsorán felszolgált tokajit: C’est le roi des vins et le vin des rois! — Ez a királyok bora és a bőrök királya, Nagy Péter orosz cár és II. Katalin cárnő annyira kedvelték a tokajit, hogy kedvéért Tokajban, egy külön kis kozák garnizont tartottak fenn. A katonáknak az volt a tisztük, hogy az aranyat érő bort Oroszország akkori úttalan útjain, ahol a közlekedés egyáltalán nem volt biztonságosnak mondható, szigorú őrizettel Pétervárra szállítsák. Goethe Faustjában is szerepel a tokaji. Az Auerbach kocsmában Mefisztó tokajit is csapol az asztalba fúrt lyukak egyikéből. Ha fellapozzuk a drámát vagy felidézzük ezt a jelenetet emlékezetünkben, idézni is tudnánk a dialógust, amely szerint a válogatós törzsvendég kéri Mefisztót, hogy neki jobb bort varázsoljon, mint a többieknek. Mefisztó egyszerűen oldja meg a kérdést: — Néked hát tokajit! Petőfi Sándor 1847-ben írott útilevelében „palackba zárt aranyszínű lángoknak” nevezi a tokaji borokat. Különleges megbecsülés volt abban is, hogy Kölcsey Ferenc nemzeti Himnuszunkba is belefoglalta a „Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél” verssort. Annak idején orvosságként is fogyasztották a tokaji borokat. Írásbeli emlék tanúskodik, hogy a végvárak vitézei a török időkben gyógyszerként használták e bort „mely felette alkalmatos viadalhelyeken szerzett nehéz sebekből fölépülésre”. A XVII. század közepe táján írott Chirurgus orvosságos könyv is gyógyszernek tudja a tokaji bort: vesekő, emésztési zavarok, álmatlanság, kelevény, orbánc, szívnyilallás, tüdőfájás, hurut, hideglelés, szárazbetegség” ellen ajánlja, s „kinek férfiúsága elveszik”. A Chirurgus közel kétezer növényi és állati eredetű gyógyszert sorol fel, és ezek egyharmadának az alapanyaga a tokaji szamorodni és az aszú. Tény, hogy a tokaji aszú Vinum Tokajense cím alatt a Magyar Gyógyszerkönyvben egészen 1934-ig a gyógyszerek között szerepelt. Korányi Frigyes a vérszegénység, bélrenyheség és étvágytalanság ellen ajánlotta. Írásos emlék szól arról, hogy 1822-ben Frigyes Ágost szász király asztalánál 120 éves tokaji bort ittak, amely a lengyel király pincegyűjteményéből származott. Az 1890-es években, a Majna menti Frankfurtban betegeskedő Rothschild Vilmos dúsgazdag bankár orvosai tanácsára 5 palack 1811-es évjáratú aszút rendelt saját gyógyítására. Felgyógyulva palackonként 1000 márkát ajándékozott a szegények támogatására. A ma használatos receptúrájú aszút a sárospataki uradalomhoz tartozó sátoraljaújhelyi Oremus nevű szőlőben a hagyomány szerint Szepsi Laczkó Máté erdőbényei prédikátor készítette 1650-ben Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszony számára. E kiváló nedű II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek is kedvenc itala volt. Az örökké gunyoros Voltaire így szól a tokajiról: „Tokaj arany nektárja, mely csiklandva száll az agyba fel... s hord tüzet magába, melytül az elme szikrát szórva pezsdül, mint sistergő bor az üveg falán.” (Móra Ferenc fordítása) Hogy Schubertnek is ízlett a tokaji, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy dalt szerzett róla. Rossini pedig egyik levelében megemlíti, hogy komponálás közben mindig ott áll zongoráján a tokajival teli pohár. Szöveg: Szent-Miklóssy Ferenc Színes fotók: Faragó György