Kertgazdaság, 2004 (36. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 1. szám - Zöldségtermesztés - Tompos Dániel: A termésmennyiség és termésminőség javításának lehetőségei kőzetgyapotos paprikatermesztésben

4 Zöldségtermesztés egyik hajójába - kőzetgyapot paplanokra - ke­rültek kiültetésre. A növényeket a tenyészidő­­szak folyamán két szálra metszettem. Kísérletem alapanyagának három olyan folytonnövő fajtát választottam (Hó­Fb Danubia Fb HRF Fb) melyek elterjedtek a ha­zai hajtatásban, és versenyképesek lehetnek a külföldi fajtákkal szemben is. Minden fajtánál kétféle kezelési módot al­kalmaztam négy ismétlésben. Az elsőben a nö­vények csak tápoldatot kaptak (kontrol), a második kezelésben az ültetés után, az első ter­mések kötésekor, utána pedig 2 hetente egy alkalommal VIVA ® biostimulátorral kezeltem a növényeket. Az oldatot öntözőkannával juttat­tam ki, 0,2%-os töménységben. A beérett, fajtára jellemző méretű és színű, illetve keménységű bogyókat a tenyészidőszak folyamán folyamatosan 10-14 naponta szed­tem le (mindhárom fajta esetében ugyanakkor történt a betakarítás). A betakarításokat minden alkalommal a kora reggeli órákban végeztem. A méréskor az alábbi tulajdonságokat illetve paramétereket rögzítettem (ismétlésenként): • bogyótömeg, • bogyó-átlagtömeg, • darabszám, • bogyók osztályozottsága. Eredmények Hó F! Az 2. táblázat adataiból jól látható, hogy a VIVA ®-val kezelt parcellákon magasabb ter­mésátlagot mértem. A terméstöbblet a Hó F, fajtánál 8%-os volt. Ez a növények nagyobb egyéni teljesítményének köszönhető (db/nö­­vény, kg/növény). A kezelések a bogyó átlag­tömegére nem voltak hatással. A VIVA ® hatására a termések minőségében is javulást figyeltem meg. Az első osztályú és az extra termések aránya, igaz kis mértékben (2-3%) de nőtt, a selejt termések száma pedig 5%-kal alacsonyabb volt a kezelt növények esetében (3. táblázat). 2. táblázat A Hó F 1 fajta terméseredményei (Soroksár, 2003) 3. táblázat A termések minőségének megoszlása a Hó F 1 fajta esetében (Soroksár, 2003) Danubia Fi A mért adatok alapján megállapítható, hogy a négyzetméterenkénti terméstömeg ebben az esetben is nőtt a kezelések hatásra. Ez átlago­san 3,8%-os terméstöbbletet hozott. A töven­kénti mutatók a bogyószám, illetve a tömeg vonatkozásában is magasabbak a kezelt növé­nyeknél. A bogyók átlagtömegére a kezelések nem voltak hatással (4. táblázat). 4. táblázat A Danubia F1 fajta terméseredményei (Soroksár, 2003) 5. táblázat A termések minőségének megoszlása a Danubia F. fajta esetében (Soroksár, 2003) A készítmény összetétele: Szerves anyag: 33,0% Proteinek, peptidek, aminosavak: 12,5% Poliszacharidok: 2,0% Humusz­savak: 2,9% Vitaminok: 0,18% Kezelés db/m2 db/tő kg/m2 kg/tő Bogyó átl.tö­meg 1. Kontrol 185,48 43,28 19,35 4,52 104,33 2. VIVA ® 204,17 47,64 20,9 4,88 102,37 Kezelés Extra l.oszt. ll.oszt Selejt 1. Kontrol 11,48 43,85 28,83 15,85 1. VIVA ® 14,29 45,89 29,3 10,56 Kezelés db/m2 db/tő kg/m2 kg/tő Bogyó átl.tö­meg 1. Kontrol 197,5 46,1 16,76 3,91 84,85 2. VIVA ® 213,2 49,7 17,39 4,06 81,65 Kezelés Extra l.oszt. ll.oszt Selejt 1. Kontrol 1,05 29,72 54,42 14,81 2. VIVA ® 1,65 36,42 48,92 13.03

Next