Kertészmérnök 20. (1978)

1978 / 1. szám

- A brigád tagjai szervezetten és rendsze­resen vállalják a hallgatók szakmai, tár­sadalmi munkáinak segítését, konzultálá­sát. - A brigád tagjai az egyetem állami vezeté­se, társadalmi és politikai szervezetei felkérésére vállalják plakátok, felira­tok, dekorációk készítését. - A brigád valamennyi tagja részt vesz a po­litikai továbbképzés valamely formájában /pártoktatás, KISZ politikai oktatás, szakszervezeti oktatás/. A brigád-programban helyet kaptak az egyé­ni vállalások is. Üdvözöljük a szocialista cím elnyeréséért tevékenykedő új egyetemi brigádot és mun­kájukhoz, programjuk végrehajtásához s­ok sikert kívánunk. Szerkesztőség Emberi jogok A címben jelzett fogalomkör sokrétű, szé­leskörű viták tárgyát képezi az utóbbi idő­ben országon belül és a határokon túl. Vita tárgyát képezi, hogy: ki mit ért e fo­galom alatt; ki mit tart fontosnak, elsőd­legesnek az emberi jogok közül; ki a dek­larációk, ill. ki a jogok gyakorlati biz­tosításának híve; vajon a vád, amely a szocialista országok elleni kampány ürü­gyéül szolgált, min alapult? Mind-mind kérdések a határon innen és túl kibomlott vitában. A vitát eldönteni nem áll szándékomban,­­ egy ilyen kis cikk keretei nem is alkal­masak erre,­­ csupán a közelmúlt tapasz­talatai által felvetődött gondolataimat rögzítem, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy másokat is gondolkodásra serkentsen. 1977 őszén a Szovjetunióban jártam. Szak­­szervezeti csoportunk öt várost látoga­tott meg. Gazdag élményeink sorából egy - az emberi jogok szempontjából­ - különösen megragadott. Kievben egy reggel óvodalátogatásra indul­tunk, örömmel készültünk e program végre­hajtására - gyakorló szülők, ill. nagy­szülők - hiszen a kicsinyek látása, a ve­lük való találkozás mindig derűs perce­ket hoz. Az óvoda kertjébe lépve már az ablakból integetett felénk sok kicsiny kéz és mo­solygott ránk sok kedves, szemüveges ar­cocska. Érdekes, mennyi szemüveges apró­ság van itt?! A talányt, az önkéntelenül feltüremlő kérdést megoldotta az a tájé­koztató, amelyet a vezető óvónő /aki gyer­mekorvos és pedagógus egy személyben/ adott. Az óvodában ugyanis veleszületett, ill. szerzett szembetegségben, látási rendellenességben szenvedő gyermekek van­nak. Elmondta, hogy minden csecsemő sze­mét a születést követő hat hónapban ha­vonta vizsgálják, ezt követően évente­­a kisgyermekek - egyebek között - látást ellenőrző vizsgálatokon esnek át. Akinél rendellenességet fedez fel az orvos, azt ilyen, körzetenként létrehozott "látás­javító óvodába" utalja.

Next