Katolikus gimnázium, Kézdivásárhely, 1892
y ezek megfontolásából útbaigazítást vegyünk jövendő működésünket illetőleg. Ami tanulmányi szempontból a haladást illeti, az általalában véve kielégítő. Tanítványaink közt akadtak ifjak, kik egész tanéven át, minden egyes tantárgyból kitűntek; legnagyobb részük azonban olyanokból állott, kik kitartó szorgalmuk, lelkiismeretes munkájuk által jó középúton haladva, a jövendő becsületes és tevékeny polgártárs reményét keltették tanáraikban, vezetőikben; hogy voltak olyanok is, kik tehetség, vagy hivatás hiányában a követelményeknek nem feleltek meg, ezt tagadni nem lehet, de azért ez utóbbiak felett sem lehet pálczát törni, hiszen az életnek sok útja módja van, melyen az egyházat, hazát és társadalmat szolgálhatjuk. A tanulmányi haladás tehát kielégítő. De nagyon téved, ki azt hiszi, hogy egy középiskola már eleget tett feladatának, ha akármilyen rideg után-módon az előírt tantárgyat, vagy tananyagot az ifjúsággal megismerteti, megtaníttatja. Egyoldalú s czélhoz nem vezető munka volna ez. Mit ér a világot megrázó tudomány nemesen érző szív és kebel nélkül ? Hiszen e kellék nélkül a tudomány — mint azt a köznapi élet elég gyakran bizonyítja — akárhányszor nem egyéb, mint gyilkos fegyver tulajdonosa kezében! Nem, tehát az iskolának nem lehet kizárólagos feladata az észbeli tehetség művelése, fejlesztése, vagyis a szorosabb értelemben vett tanítás, hanem ellenkezőleg, az ifjú összes tehetségeinek kellő harmóniumban való fejlesztése. Vagyis az iskola feladata nemcsak tanítani, hanem nevelni. Ily szempontból vegyük tehát bírálat alá iskolánk egy évi működését, kutatván azt, mennyiben termette meg munkánk a kívánt gyümölcsöt. Ha Herder szerint »az állam hozzád emeli kezét, ah iskola! és követeli a reád bízott csemetéit», úgy bizonyára nemcsak az értelmi tehetségben, hanem a nemes érzésben, gondolkodás és vágyódásban is kiművelt csemetéjét követeli. Mert egetrázó tudomány nélkül lehet valaki hasznos tagja az