Kincskereső, 1980 (7. évfolyam, 1-9. szám)

1980-01-01 / 1. szám

vörösen röppen utána a farka, ágról ágra koppan a körme. Fut föl-le, föl-le, körülkutat, szimatolja az odúkat, mogyorót keresgél, mit ősszel elrejtett, magának elvermelt öreg fák rejtekébe. Fölötte a törzsön meglapulva, mókusok réme, villan ezüstös hölgymenyétke. A mókus megpillantja, föleszmél, mogyorót nem keresgél, hipp-hopp, nekilendül, fut már riadtan, magát az ágról aláveti s a földre­ huppan. A menyét meglódul, siklik a karcsú törzsön, s a menekülő mókus után loppan. Üzi-kergeti a hóban. Micsoda hajsza a szikrázó téli vadonban! Csengve törnek a jégcsapok, ahogy suhannak ketten eszeveszetten a pagonyon át. Fára föl, fáról le, előre, csaliton, csipkebokron tovább, egyre tovább. A mókus hirtelen bükk törzsén fölszalad s remegve kushad egy hólepett ágon, vörös levélcsomó alatt. Szinte mondja meglapulva: lám, rozsdás bundám pöndöri falevél lett, lompos farkam, pamatos fülem pöndöri falevél lett, s falevél nem kell a menyétnek! Prüszköl az erdei vadász, szimatol, nyomot vetett. Leül, visszafut, fürkészi körül a törzseken a kérget, a venyigéket, az őszről­ maradt levelet taz ágakon. Majd szégyenszemre elkullog a havon . .. Körül a csaliton egy pillanatra elhallgat a madárnép, majd rázendít ismét: szól a tengelic csengettyűje, a cinke sípja, éles hangján füttyent a csuszka. Csekk-csekk, a harkály tovább­ kopácsol. Elsárgult lomb közt az erdő csésze, szajkó rikácsol. Ezüstfenyőn föl-le hintás meggyvágó és csicsörke, szittegve száll a tüzesfejű királyka. Tar ágakon fütyül a szél.. . Lassan a téli erdő bealkonyul. Bokrok közé vacogva búvik a nyúl. Vackában fölébred a róka, vadászni indul szimatolva. Varacskos vadkan röffen a holdra. Nagy távol a bagoly esti dalát huholja: a tél de szomorú, kuvik, hu-hú, de sanyarú, hu-hú!

Next