Kincskereső, 1990 (17. évfolyam, 1-9. szám)
1990-01-01 / 1. szám
amit nem értesz?! Hiszen ez olyan egyszerű és világos, mint a nap; ezt az első elemista is megérti, ha egy pillanatig figyel. Nézd, fiam. Ugye itt az van, hogy kilenc kályhában öt és fél nap alatt ennyi és ennyi bükkfa ég el. Nna. Mit nem értesz ezen? Ezt értem, apukám... Csak azt nem tudom, hogy az első aránypár fordított, és a második egyenes, vagy az első egyenes, és a második fordított, vagy mind a kettő egyenes, vagy mind a kettő fordított. A fejbőröm, a hajam tövében, lassan hidegedni kezd. Mi a csudát fecseg ez itt össze az aránypárokról? Mik lehetnek azok az átkozott aranypárok?... Honnan lehetne ezt hirtelenjében megtudni?! Most már hangosan szólok rá: - Gabi! Már megint hadarsz! Hogy akarod így megérteni? Az ember a szájával, izé... Mi az, hogy fordított meg egyenes meg egyenes... meg fordított, papperlapapp, vagy a falra mászott nagybőgős! Gabi röhög. Ráordítok: - Ne röhögj! Ezért taníttatlak, kínlódom veled!... Ez azért van, mert nem figyelsz az iskolában! Hiszen te azt se tudod... hiszen te azt se tudod... (Elképedve meredek el, mintha egy szörnyű gyanú ébredt volna bennem.) Hiszen te talán azt se tudod, hogy mi az az aránypár?!... - Dehogynem, apukám. Az aránypár... az aránypár... az aránypár az a két viszony... amelyben a belső tagok hányadosa... illetve a külső tagok szorzata... Összecsapom a kezem. - Mondom! Tizenegy éves kamasz, és nem tudja, mi az aránypár! - Gabi szája megint lefelé görbül. - Hát mi? - Hogy mi? Na megállj, te csirkefogó! Most azonnal előveszed a könyved, és harmincszor elmondod! Mert különben... Gabi megszeppenve lapozgat, aztán hadarni kezd: -Az aránypár azon mennyiség, melynek két beltagja úgy viszonyult két másik mennyiséghez, valamint... igen, apukám, de melyik itt a két beltag, a bükkfa térfogata és a napok száma, vagy a kályhák száma és a bükkfa térfogata? - Már megint hadarsz?! Add ide azt a könyvet. És most rettentő komolyan kezdem: - Idenézz, Gabi, ne légy már olyan ostoba. Hiszen ez olyan világos, mint a nap. Na nézd, milyen egyszerű. Na. Ide figyelj! Ugye azt mondja, hogy kilenc kályhában ennyi nap alatt ennyi és ennyi bükkfa. Tehát ha ennyi és ennyi bükkfa kilenc nap alatt, akkor világos, ugye, hogy tizenkét nap alatt viszont nem ennyi és ennyi, hanem... - Igen, apukám... eddig én is értem, de az aranypár... Dühbe jövök. -Ne fecsegj bele, így nem érte... nem érted meg. Ide figyelj. Ha kilenc nap alatt ennyi és ennyi, akkor tizenkét nap alatt, mondjuk, esetleg ennyi és ennyivel több. De viszont, pardon, azért nem több mégse, mert nem kilenc kályhában, hanem tizenkettőben, tehát ennyivel kevesebb, vagyis ennyivel több, mintha ugyanannyival kevesebb volna, mint amennyivel több... Itt ugyanis az aránypár... az aránypár... Egyszerre világosság gyűl az agyamban. Mint egy villámcsapás, úgy ér a Nagy Megismerés, aminek hiánya húsz-egynéhány év óta lappang és borong bennem - úgy van, most rájöttem!... Nincs kétség, akkor... ott... egészen nyilvánvaló, úgy van, nyilvánvaló, az apám sem értette ezt a példát! Lopva Gabira nézek. Gabi közben észrevétlenül kinyitotta a történelemkönyvet, és most fél szemmel azt a jelenetet nézi egy régi képen nagy kéjjel, ahogy Kinizsi Pál két törököt dögönyöz. Nagyot ütök a kobakjára, csak úgy csattan. -Nesze... majd bolond leszek itt kínlódni veled, mikor nem figyelsz! Gabi bőg, mint a két török együttvéve. Én pedig megkönnyebbülve ugrom fel, és a múlt ködén keresztül egy arc rajzolódik elém - az apámé, amint nagyot üt a kobakomra, vígan és megkönnyebbülve, mintha azt mondaná: „Add tovább a fiadnak! Énnekem már elég volt!” - és fütyörészve, zsebre dugott kezekkel, vígan indul el a sír felé, ahol egészen mindegy, hogy hány nap alatt ég el kilenc köbméter bükkfa és hatvan-hetven év élet.