Kincskereső, 1999. (26. évfolyam, 1-8. szám)
1999-01-01 / 1. szám
A fiam a napokban valahonnan egy úgynevezett csúnya szót hozott haza. Igazság szerint többet is hozott, de hát nem akarok ebben a kis értekezésben mindent kipletykálni róla, hátha kezébe kerül ez a könyv, és túlteszi magát azon a csekélységen, hogy még nem ismeri a betűket. Szóval maradjunk egy bizonyos csúnya szónál, amelybe különben is - mint cseppben a tenger - az egész probléma tükröződik. Tehát hazahozta, ami még nem lenne olyan veszélyes dolog, hiszen mind én, mind feleségem elég finomlelkűséggel rendelkezünk ahhoz, hogy kellő méltósággal reagáljunk az efféle megnyilvánulásokra, játszva visszafojtjuk megcsiklandozott derűnket, és olyan arcot vágunk, mintha mi se történt volna. Sajnos azonban a gyerek érzi a szó alvilági misztériumát, és meggyarapodott ismereteinek ezt a bizonyítékát unos-untalan és a legkülönbözőbb helyeken hangoztatja. Lehetőleg tömegek előtt tart rögtönzött szónoklatokat, amelyek kizárólag az említett szónak hússzor-harmincszor való elsorolásából állnak, tehát ezért is hatnak olyan lenyűgöző erővel. Minthogy barátaim, ismerőseim, családom és az egész Visegrádi utca egyetértenek abban, hogy a gyereket erről a pajzán hangról le kell szoktatnom, magam elé citálom őt, és a léleknemesítés kezdetét veszi. - Nézd, Ferikém - mondom én, és mivel a gyereket sosem verem, legalábbis a családias hangot igyekszem megütni -, ilyeneket nem mond az ember. Ez olyan szamárság. Semmi értelme sincs. Itt félbeszakad monológom, mert Ferike vigyorogva és tele tüdővel a szemembe ordítja azt a bizonyos szót. Arcom elkomorodik, és úgy határozok, hogy pokoli büntetést eszelek ki számára: átmenetileg megfosztom őt társaságomtól. Tudom, milyen nehéz engem nélkülözni, elégszer tapasztalom, mikor magamon kívül vagyok. - Menj ki - mondom. - Én ilyen illetlen gyerekkel nem beszélek. Ez hat, legalábbis olyan mértékben, hogy Ferike elhatározza: tárgyalásokba bocsátkozik velem, s amennyiben tényleg a logika erejével sikerül meggyőznöm őt a szó használatának helytelenségéről, megfontolás tárgyává teszi a dolgot. Mindez kiderül abból, hogy megkérdi: mit jelent az a bizonyos szó. - Mondtam már, hogy semmi értelme sincs - szögeztem le nyomatékosan. - Nem igaz - jelenti ki, és határozottan szembenéz velem. - Azt jelenti, hogy popsi. - No látod - csapok le rá kicsit idegesen -, így is lehet mondani. Épp azért felesleges azt a csúnya szót használni. "