Királyi Közjegyzők Közlönye, 1944 (43. évfolyam)
1944 / 1. szám (január) - Újévi glosszák
nélkül is kifejlődött fennálló jogunkban. Kívánatos lenne a fennálló jog szabatos rendszerbe foglalása. Ennek felbecsülhetetlen nemzeti jelentőségét Werbőczy ,,Hármas könyv“-e bizonyítja, amely a magyar államiság fennmaradásának egyik legszilárdabb és legtartósabb alapköve. Rakovszky Iván a közigazgatási bíróság elnöke évnyitó beszédében az állami integrációval foglalkozott. A vonatkozó jogbölcseleti felfogások megvilágítása után arra a megállapításra jutott, hogy az integráció az állam , egyik legfontosabb tevékenysége. Tárgyi integráló erők a földrajzi adottságok, az önellátás keresése, ilyen az állam biztonsága is, mert a veszedelmek, amely ellen egy állam részei egyesülnek, az államtól függetlenül keletkeznek. Az erkölcsi integráló erők között a legerősebb a történelmi múlt összekötő ereje, amely nemcsak lírai emlék, hanem mintegy tükörképe azoknak az integráló erőknek, amelyek ha valahol egyszer egy államot létrehoztak, azt pusztulásokon és veszedelmeken keresztül — esetleg változott alkotmányjogi szervezettel — mindig újra és újra egyesítik. A népi lélek integráló erejéről egyoldalú az a felfogás, amely az etosz közösségét kizárólag a nyelvben látja. Ezzel szemben a valóság az, hogy a népben élő erkölcsi felfogás, az általa követett szokások, és életforma erősebben kapcsolnak össze államokat, mint maga a nyelv. Az alkotmány és jogrendszer csak akkor integráló erő, ha megfelel a népben az igazságról és méltányosságról élő felfogásnak és ha az vonzó az ország becsületesen gondolkozó lakossága előtt. Az állam ezek szerint olyan tagjaitól különálló, saját öntudattal bíró magasabb rendű személyiség, melynek külső megjelenési formája az alkotmány, lényege azonban azok az erkölcsi és tárgyi összekapcsoló erők, amelyek az országot és népet az alkotmány útján állammá egyesítik. Az ezeréves Magyarország belső életében az integrációs erők maradéktalanul jelentkeztek mind állami belső, mind államközi vonatkozásokban. A magyar jellemnek azonban még egy külön integrációs eleme van: az adott szóhoz való ragaszkodás, amely mindig önérzettel párosult. Ezért Magyarországra vonatkozólag mindennemű állami rendezés során le kell számolni azzal a tétellel, hogy a magyar barátnak hű és megbízható, de szolgasorra nem alkalmas. Alföldi Dezsőnek a budapesti kir. Ítélőtábla elnökének évnyitó beszédét általában a jogeszme kérdése uralta. Elszomorítóan állapította meg, hogy a jog sok vonatkozásban mind kevésbbé tudja az emberi életet békésen rendező feladatát teljesíteni. Különösen nemzetközi vonatkozásban érezhető az igazságos döntőbíráskodás hiánya. A háború nem tud véget érni, mert a jog nem képes az ellenfeleket és viszályokat igazságosan kiegyenlítő magasztos szerepét betölteni. Kétségtelen, hogy az emberek nyugalmát, békés együttélését és az általános jólétét a legteljesebb mértékben csak a jogeszme uralma biztosítja. A jogeszme az ember rendeltetéséből és méltóságából folyó természetjog, valamint a keresztény erkölcsi felfogás örökérvényű alapelvei szerint teljesíti azt a hivatását, amely egyfelől a közösségi, másfelől az egyéni érdekek egyensúlyba tartására irányul. Biztosítani kell bizonyos határok között az egyénnek azt a szabadságot, amely