Kis Ujság, 1921. április (34. évfolyam, 69-93. szám)

1921-04-12 / 77. szám

_ ___________ • _ Amennyiben a párt kívánságai teljesülnek, illetőleg nagyatádi Szabé és Tomcsányi a tett ajánla­tokat elfogadhatóknak jelentik ki, a válság személyi része elintézést nyert és a­ parlament szerdán vagy csütörtökön összeül, a mikor az új kormány bemutatkozik. ti új fehérliszt. (A főzőlisztjegyekre fogják kiadni.) Megírt­u­k, a búzából eddig előállított finom tésztaliszt és főző­liszt helyett csakis egységes fehér­lisztet fognak őrölni. Az új őrlésű egységes fehérlisztben benne lesz a finom tésztaliszt is, ára valamivel drágább, mint az eddigi főzőliszt, de jóval olcsóbb, mint a finom tészta­liszt.­­ ! Az egységes fehérliszt a fisztje­gyeknek csakis azon szelvényeire vásárolható, amelyekre eddig főző­­lisztet lehetett vásárolni. Ára a fo­gyasztók részére kicsinyben való vásárlásnál kilogrammonként 17 korona 40 fillér. MWWWWWWWMWWWMW* Keresik az erzsébetfalvai gyilkost. (Kiss István továbbra is őrizetben marad.) Az erzsébetfalvai gyilkosság ügyében a detektívek két nap óta a legnagyobb eréllyel és teljes ap­parátussal nyomoznak. Mindjárt a bűntény felfedezése után — amint azt megírtuk — őrizetbe vettek Kiss István festékgyári munkást, akit beszállítottak a főkapitány­ságra, ahol vasárnap reggel kihall­gatták. A gyilkossággal gyanúsí­tott Kiss István alibijét, igazolta és így megállapítást nyert, hogy a gyil­kosságot nem ő k­övette el. Kiss Ist­vánt azonban nem engedték szaba­don, mert régebbi lopásai miatt elő­­mles letartóztatásba helyezték. Az ifjabb tanúvallomások arról szól­nak, hogy Bauerék erzsébetfalvai lakásába hosszú idők óta egy ma­­gastermetű, feltűnő, elegánsan öl­tözködő szürkeruhás fiatalember volt bejáratos. A­ fiatalember szombaton délben is­ a török­ utcai ház körül ólálkodott. E vallomások alapján a rendőrség a nyomozást az állító­­lagos házibarát felkutatására is ki­terjesztette. WMWWWWWWWWMWIWMII Hogy dolgoznak a detektívek? (Panaszok a közigazgatási bizottság ülésén.) A főváros közigazgatási bizott­sága ma délelőtt Sipőcz Jenő pol­gármester elnökletével ülést tar­tott, amelyen Kazay László napi­rend előtt "szóvá tette a hatóságok­nak a közönséggel szemben tanúsí­tott bárdulatlan magaviseletét , orvoslást kért. A rendőrfőkapitány jelentésénél Kazay László kifogá­solta a nyomozás módszerét, amely egészen a testcsonkításokig megy el és a­ személyes szabadságot és a testi épséget nagy mértékben ve­szélyeztetik . Példákat hoz fel, hogy a letartóztatott egyéneket tettlege­sen bántalmazták és hónapokig fog­va tartották, míg végre kiderült, hogy egyszerű kihágásról volt szó. Egyes detektívcsoportoknál nagy­mérvű kegyetlenkedések, pofozások, rugdal­ások, talpverések, haj és sza­káll szálankénti kihúzása napirenden vannak és ezáltal a nyomozást meg­hamisítják. Nádassy főkapitány kijelentette, hogy a konkrét eseteket mindig meg fogja vizsgálni s visszaélés ese­tén megtorolja. Több kisebb jelentőségű ügy el­­íníssége után az ülés végit ért. fi­ül­­ KIS UJSAG Megbízható forrásból nyert érte­sülésünk szerint a nyugatmagyar­országi kérdés megoldása közvetlenül külöbön áll. Az első lépés a megoldás felé a trianoni békeszerződés becikkelyezése lesz, amelyet legföljebb tíz napon belül Franciaország és Anglia végre fog hajtani. A tárgya­lások, amelyek a nyugatmagyar­országi kérdésben az osztrák és a magyar kormány között megindul­tak, Károly király váratlan meg­jelenése következtében háttérbe szorultak, de legközelebb jó me­derbe fognak kerülni, úgy hogy még mielőtt az angol és a francia törvényhozás becikkelyezte a­ béke­­szerződést, lehetséges lesz s­okat ered­ményesen befejezni. A befejező tárgyalások a nyugat­­magyarországi kérdés ijén, miután az előző tárgyalások Bécsijén, azu­tán Budapesten folytak, a legköze­lebbi napokban ismét meg fognak indulni Bécsben. Tárgyalást folytatunk Ausztriával a nyugatmagyarországi kérdésről. Anglia in Franciaország tíz napon belül jóváhagyja a trianoni­ békét. IsStiddi az angol munkások ás a kormány közt. Újra tárgyalnak a felek. — Kölcsönös engedékenység. A Tempó írja : Londonból kedvező hírek érkeznek. Lloyd Georgenak si­került, elhárítani az általános sztráj­kot, amennyiben elérte, hogy hét­főn délelőtt a bányatulajdonosok és a munkás­szervezetek képviselői értekezletre, üljenek egybe. A feszült­ség enyhüléséhez hozzájárult az is, hogy a britt nemzet készségesen sietett eleget tenni a királyi felhí­vásnak. Az emberek tömegestül je­lentkeznek önkéntes szolgálatra, úgy hogy szükség esetén valóságos had­sereg áll rendelkezésre a sztrá­jkolók munkájának pótlására. A munkásság képviselői úgy szombaton, mint vasárnap hossza­san tárgyaltak Lloyd George-val, azonban a tanácskozásokról nem adtak ki hivatalos jelentést. A hely­zet enyhülésére mutat a sztrájk el­halasztása kedd éjjelre, valamint az a körü­lmény, hogy a munkai hármasszövetség vezetői közeledést igyekeznek létrehozni a munkások és munkaadók között. Egyébként a vasutasok néhány csoportja máris tiltakozott a sztrájk ellen, a bánya­­altisztek és biztonsági előmunkások pedig a bányatulajdonosokhoz csatlakoztak. Az amerikai kőszén­­készletek további sztrájk esetén biztosítják a szükséglet zavartalan ellátását. Bár a tartalékosok behí­vása több helyen izgalmat keltett, kormánykörökben bizakodó a han­gulat. A Deutsche Telegraphm-Informa­tion revüll táviratot közöl azzal a hírrel, hogy az angliai bányász­­sztrájkot az orosz szovjet kormány rendezi. Március 23-án egy gőzös negyvenegy ládában orosz aranyat azáviratt Angliába a sztrájk előké­szítésének céljaira. Báró Ende Ottóné őrizetben marad. A csongrádi cigány prímás leányából báróné. — A ha­mis csekkek története. Megírtuk, hogy a rendőrség el­fogta báró Ende Ottóné artistanőt, akit azzal vádolnak, hogy több ezer dolláros csekklmtivisitást követett volna el és érzékenyen megkárosí­totta a bécsi Commers- und Dis­­conto-Bankot. A bárónő péntek este óta van őrizetben a rendőrsé­gen, azóta többször ki is hallgatták a csekkhamisítás körülményeiről. Vallomásában elmondotta, hogy Csongrádi­ól származik, apja Far­kas Balázs csongrádi cigányprímás, őt pedig Farkas Margitnak hívják. Tizenhét éves korában elszökött hazulról, a fővárosba jött, mert színésznő akart lenni. Rövid idő múlva azonban egy jóakaró bácsi fényes külföldi szerződőt ajánl, amit ő el is fogad s igy kerül Orosz­országba vengerkának. Péterváron ismerkedett meg báró Eride Ottó német mágnással, aki Londonba vitte, ahol megtartották esküvőjü­ket. Férjével nem élt együtt sokáig. Elvált s ő azután a külföldön utaz­gatott. Egy pár hónappal ezelőtt Belgrádba utazott és akkor a vona­ton összekerült egy régi oroszor­szági ismerősével, Steuden C. Itay­­val, akitől négy csekklapot kapott ezer-ezer dollárról kiállítva. Miután a csekkham­isít­ást egy pécsi bank bejelentésére fedeztél­ fel, a bárónő erre vonatkozólag azt vallja, hogy neki a csekkhamisítás­­ban annál inkább sem lehetett sem­mi része, miután Pécsett az utóbbi időben egyáltalán nem volt. Ő nem tudta, hogy a csekkek hamisak és teljesen jóhiszeműen váltott be azok közül egyet Zágrábban és egyet pedig Bécsben. Azt az isme­rősét, akitől a csekkeket kapta, azóta nem látta, a belgrádi találko­zás előtt pedig csak futólagosan ismerte és egy társaságban mint amerikai milliomost mutatták be neki. A bárónő tovább is őrizetben marad és a rendőrség erélyesen folytatja a nyomozást a csekk­hamisítás felderítésére. Megh­alt versenyben. (Mi történt a kerékpárversenyen ?) Vasárnap délelőtt a Világosság és a­ Húsiparosok kerékpárversenyt rendeztek a gödöllői országúton. A versenyek közül a 20 kilométeres kezdői. versenyében Csillag Lajos (Világosság) a végfutamban oly szerencsétlenül bukott föl, hogy fejjel egy fának röpült és a helyszínen szörnyet halt. Csillag bukását az okozta, hogy az útszélen haladva, egy homokbuckára szaladt a gépé­vel és közben egyensúlyát vesz­­tette. Rabúgyilkosság Kerán. (­Megölt épitőmunkás.) A kelenföldi pályaudvaron va­sárnap délelőtt a harmadik vágány mentén meggyilkolva, holtan talál­ták Dávid József 39 éves építő­­munkáét. Az eset fölfedezésekor úgy látszott, min­ta Dávid öngyil­kosságot követett volna el ha csak a rendőri bizottság szemléje alkal­mával derült ki, hogy a pályaudva­ron rablógyilkosság történt. A rab­lógyilkosok kézrekerítésére a rend­őrs­ég még vasárnap d­élután meg­­k­ezdte a nyomozást. T'JP'-1821. április 17 Titkos katonai szerződés Anglie és Franciaország között. (Erőszakos rendszabályok Német­ország ellen.) * Német lapok beszámolnak a leg­­­újabb, nagy horderejű francia-angol titkos szerződésről, mely szerint Anglia biztosítja Franciaország számára a szükséges katonai segít­séget Németország ellen, aminek fe­jében Franciaország lemond ázsiai érdekeltségéről, valamint orosz­­országi külön politikájáról és teljes fegyveres támogatását biztosíta Angliának valamely tengerentúli hatalommal való konfliktusa ese­tére. Ennek­­ a megegyezésnek a következménye Franciaország újabb föllépése Németországgal szemben. A francia kormány ugya­nis a legközelebb jegyzéket fog in­tézni a" versaillesi békeszerződést aláírt hatalmakhoz, hajlandók-e erőszakos rendszabályokat is alkal­mazni a békeszerződés végrehajtása céljából. tWWWWWWWWWMWMMM Halálra ítéltek két tisztet. — Megöltek egy közkatonát. — A múlt év május havában Boás Ferenc százados és Uszk­ay Dezső hadnagy Vásárosnezmény községbe utaztak, ahol aziránt érdeklődtek, hol találhatnák meg Újvárosi And­rás gyalogos katonát, aki ellen kom­munista bünts­­lek­mények címén és azonfelül lopás büntette miatt rs­­bűnvádi eljárás folyt. A tisztek csakhamar előkerítették Újvári Andrást, akit a Tisza partjára hur­coltak el. Másnap a falubeliek Újvárosi holttestét találták meg azon a helyen s rajta megálla­pították a külső erőszak nyo­mait. Bodó Ferenc és Uszkai Dezső tiszteket a debreceni kir. ka­tonai törvényszék emberölés miatt vonta felelősségre és a lefolytatott bizonyítási eljárás után Uszkay Dezső hadnagyot öt évi és Bodó Ferenc századost négy évi börtönre ítélték. A bűnügy a legfőbb katonai törvényszék elé került, ahol meg­semmisítették az első bíróság ítél­e­tét, mindkét vádlottat gyilkosság bűntettében mondották ki bűnösnek és mind a kettőt halálra ítélték. Az előterjesztett kegyelmi kérelmek folytán az iratokat a­ legfelsőbb döntés végett a kormányzóhoz fel­terjesztették. MMMW WWWWWWWWWB Megtámadtak egy rendőrt a rablók. (A rendőr súlyosan megsebesült.) Pribék Mihály 34 éves rendőr szombatról vasárnapra virradó éjel a N­épliget mellet­t észrevette, hogy három ember az egyik félreeső sín­páron lévő vagonból zsákokat hur­col el. A közelbe ment, megállapí­totta, hogy­ kilenc zsák zabot loptak ki a vagonból és felszólította a tol­vajokat, hogy kövessék a rendőr­őrszobára.. A tolvajok válaszképen megtámadták a rendőrt, mire ez fegyverét akarta használni. Táma­dói leteperté­k a földre, fojtogatni kezdték, ekkor a­ rendőr kezében el­sült a fegyver és átfúrta brill ezerejét. A csavargók ekkor a lopott zabbal elmenekültek. A rendőrt súlyos sérü­­­lésével a közeli Zita-kórh­ázba szál­lították. Táma­dóit keresik. BWWWWWMMWMWWMWWi Kis Újság telefonszámai. Szerkesztőség: 8—97. Kisdéhivauii 9—08.­­» VíMiki K­un­tis 2 197-31 .

Next