Kis Ujság, 1927. május (40. évfolyam, 98-122. szám)
1927-05-01 / 98. szám
4 . Meghalt egy budapesti szállóban a bagdadi orvos A budapesti Bristol szállodában néhány nappal ezelőtt megszállt Jahron Abdulla dr. 41 éves bagdadi orvos, aki azért jött Ázsiából Budapestre, hogy itt gyógykezeltesse magát. Az orvos délben a Lukácsfürdőbe akart menni és meghagyta a szálloda személyzetének, hogy délig ne is költsék fel. A portás azonban csak déli 2 órakor zörgetett az ajtón és mikor nem kapott választ, lakatossal felnyittatta a szobát, ahol a megvetett ágyban halva találták a bagdadi orvost. Azonnal értesítették a mentőket, akik megvizsgálták a halottat és megállapították, hogy szívszélhüdés ölte meg. Miután azonban a mentők az első vizsgálatból nem tudták egészen pontosan megállapítani a halál körülményeit, megjelent a helyszínen Bartha rendőrtanácsos egy rendőrorvossal, aki ismét megvizsgálta a halottat és szintén azt állapította meg, hogy halálát szívszélhüdés okozta. A bagdadi orvos holttestét elvitték a törvényszéki bonctani intézetbe, ahol a halál körülményeit boncolás útján fogják kutatni. Mi újság a vidéken? Akinek sülyed a földje Mint már hírül adtuk, Kontahalomtól Borsáig három kilométer tanyai körzetben sülyed a föld, kisebbnagyobb völgyek nyílnak meg csaknem naponta. Kontahalom Karcag és Kisújszállás között fekszik s a kisújszállási útról közelíthető meg. A határban elhúzódó Kettőshalomnál kell letérni a dülőútra, mely mintegy kilométernyi út után a Kontóhoz visz. Az érdekes földtani tüneményről közöljük Király Kálmán karcagi gazda megfigyeléseit, akinek hatvannégy hold földje van Kontán. Király Kálmán kutat furatott földjén, amelyből már többször eltűnt a víz. Az értelmes, jó megfigyelésű gazda a következőkben mondja el tapasztalatait: — Még 1900-ban vettem a Kontán 64 hold földet Puskás Károly kisújszállási lakostól. Szép lapos terület volt, de elhagyatott puszta. Nem volt rajta semmi épület. Tehát legelőször is tanyát építtettem, melynek közeléből természetesen a kút sem maradhatott el. Rövidesen, alig öt öt mélységben találtunk is megfelelő ivóvízre. Bővizű kút volt ez — egészen három évig. Egy reggel azonban — épen 1903 pünkösd reggele volt — hiába eresztettük le a vedret a kútba, nem hozott fel vizet. Eltűnt a víz a kútból. Elapadt. Ekkor megegyeztem Halmi Gergely kútfúróval, csináljon nekem fúrt kutat. Fúrjon le 60 méterig. Hozzá is kezdett, a meglévő vájt, mélyített kút közepén fúrt be, de a föld színétől 25 méternél mélyebbre nem mehetett, mert itt már az altalaj vízzel hígított homok volt, ami a csöveket bedugta, a járót pedig elhajította. Ez a homokréteg már 15 méter mélységű fúrás után jelentkezett s a 25-nél vált híg anyaggá. A kútkérdést úgy oldottuk aztán meg, hogy a 15 méter szilárd, agyagos talajt követő vizes homokrétegben egy méternyi csövet hagytunk bent s egyet kint a kútfenéken. Ez a kút aztán ezúttal egész 1911-ig zavartalanul szolgáltatta a vizet. Ekkor a cső bedugult, a víz elapadt. Kitisztítottuk a homokot, mire harmadféléles víz lett ismét a kútban. Két év előtt, 1925-ben azonban ismét eltűnt a kút vize. Ekkor minta kútcsinálóval léptem összeköttetésbe, hogy hozza rendbe a kutat. Két napig dolgozott s mikor az iszapot kitakarították, kitűnt, hogy a kút fenekén elhelyezett vascső eltűnt. Lassan megindult a víz szivárgása és azóta a cső helyén lévő, mintegy 20 centiméter átmérőjű lyukon jön fel a víz a kútba. Azóta állandóan két öl víz van benne. Megfigyeléseim alapján állíthatom, mondotta végül Király Kálmán, hogy a Konta 15 méter mélységig Szilárd agyagföld, azután pedig vizes, híg homok, mely valamikor mocsaras nádterület lehetett, amit igazolni látszanak a szomszédos Bagi Márton földjén tett észleletek is. Valószínűleg ez a vizes homok itt-ott elapad és így állanak elő a földsülyedések, keletkeznek kisebb nagyobb völgyek. OROSHÁZÁN szobrot emelnek a hősök emlékezetére. A szobrot Pásztor János művész készítette. Öt főalakból áll a gyönyörű csoportozat, mely egyike lest az ország legszebb emlékműveinek. GYÓN pestmegyei községben irodalmi ünnep volt. Emléktáblával jelölték meg Gyóni Gézának, a háború hősi halállal elpusztult nagy költőjének szülőházát, az evangélikus lelkészlakot. PÉCSETT a gyárvárosi templom még ebben az évben tető alá kerül. Az alapkövet már májusban leteszik nagy ünnepségek közben. JÁNOSHALMA bácsmegyei község engedélyt kapott, hogy minden pénteken tartott heti kirakodóvásárjaira ezentúl sertést, juhot és kecskét is felhajthassanak. A KISLÁNGI birtokosság legeltetési társulatának alapszabályait a földmívelésügyi miniszter jóváhagyta. A SÁRKERESZTESI gazdabirtokosság legeltetési társulatának alapszabályait a földmívelésügyi miniszter jóváhagyta. AZ ÁCSZ ipartestület alapszabályait a kereskedelmi miniszter jóváhagyta. KIS ÚJSÁG 1927 május 1 Végleg lemondott a trónról Károly, a száműzött román trónörökös Romániában a politikai helyzet állandó veszedelme rejtőzött a trónöröklés kérdésében, azóta, hogy Ferdinánd király elsőszülött fiát, Károlyt, tudvalévően külföldre száműzték. Bukaresti politikai körökből most oly hír érkezik, ami ebből a szempontból a politikai helyzet szenzációs fordulatát jelenti. Eszerint a román politika véglegesen megszabadult az úgynevezett Károly-kérdéstől, a trónörökös visszatérésének kikapcsolása által. Azok az izgalmas készülődések, amelyek legutóbb a király betegsége folytán esetleges halálával számoltak és azok a tervek, amelyek a trónörökös visszatérésével kívánták a trónváltozás kérdését megoldani, most, hogy a román király egészsége — ha ideig-óráig is — visszatért, bizonyos megállapodásokra vezettek. • Titokban folytak erről természetesen a tanácskozások s azok eredményének lényege az, hogy Maniu pártja is, amely a trónörökös visszatérése és a trónöröklési jogainak helyreállítása mellett állott, hozzájárult ahhoz, hogy a trónörökös lemondása véglegesen érvényben maradjon. A trónörökös maga is hozzájárult ahhoz, hogy nem tér vissza külföldről és véglegesen lemondott arról, hogy trónöröklési joga visszaállíttassék. A román politikai élet egyik vezető embere, akinek a bizalmas tanácskozásokban szerepe volt, így nyilatkozott a helyzetről : — Bizonyos megállapodások történtek, amelyek hivatva vannak a román trónkérdést mentesíteni a súlyosabb bonyodalmaktól. Ezekre a megállapodásokra a király egészségének visszatérése mellett szükség volt, mert a trónöröklés kérdésének bonyodalmai fölborulással fenyegették az egész uralkodóház sorsát. Azt belátta a trónörökös is és lemondott arról, hogy visszatérése jóvátehetetlen bonyodalmakat okozzon. Lemondását belenyugvással tudomásul vette pártja is, amely a visszatérését kívánta és hozzájárult ahhoz, hogy Mihály trónörökös körül régensségre várjon a kormányzás, ha trónváltozás áll be. Diákverekedés egy budapesti kávéházban Az úgynevezett páneurópas mozgalomnak a megindítója Coudenhove gróf volt. Eredetileg az volt a célja ennek a mozgalomnak, hogy az Északamerikai Egyesült Államoknak a mintájára szervezze meg az európai államokat, különösen a középeurópai államokat. Ez a mozgalom megindulásakor a politikai vonatkozásokat és minden ilyen színárnyalatot kizárt a munkarendjéből. Coudenhove gróf eredeti terve, amit nyilvánosságra hozott, az volt, hogy a gazdaságilag teljesen leromlott európai államokat egy nagy egységbe tömörítve újra talpraállítsa. Az elgondolás alapjául szolgált, hogy ez a nagy egység le fogja rombolni a vámhatárokat és ezen a módon megkönnyítvén a forgalmat a különböző államok között, először általános nagy olcsóbbodást fog elősegíteni, másodsorban a gazdasági kapcsolatok révén lelki kapcsolatok is fognak kifejlődni a különböző nemzetek között. Ez az elgondolás maga ilyen formában igen tetszetősnek és ideálisnak is látszott. Később azonban a páneurópas mozgalom más színárnyalatokat is kapott. Minden ilyen elgondolásnak ez a sorsa. Egészen magától értetődő és természetes, hogy a nemzeti célokat és sajátos nemzeti eszméket szolgáló egyes nemzeteket nem lehet beleszorítani a nemzetköziségnek jármába anélkül, hogy ezek a sajátos nemzeti eszmék ne szenvedjenek. Különösen nehéz ezt ma keresztülvinni. A háború utáni békekötések beleszántottak az egyes nemzeteknek az eleven testébe, megtépték és széttépték a határokat és még sokkal jobban megtelítették az egyes népeket nemzeti tartalommal. A páneurópai mozgalom ma ott tart, ahol a háború előtt bizonyos nemzetközi megmozdulások, amelyek az idők során ahelyett, hogy egységessé tették volna a különféle nemzeteket és különböző államokat, az egyes nemzeteknek a keblén belül a társadalmi áramlatokat egymás ellen uszították. Az Andrássy út 51. szám alatt az Oktogonkávéházban ma délután hangos botrány játszódott le. Ennek a kávéháznak a különhelyiségében tartottak a zsidó egyetemi ifjak értekezletet, amelyről tudomást szereztek az egyetemi főiskolai hallgatók. Délután 4 óra után a páneurópás ifjak teljes számban megjelentek. Az egyetemi hallgatók körülbelül húszan berohantak a kávéház külön helyiségébe és ott nagy botrányt rendeztek, majd amikor a gyűlésezők védekezni igyekeztek, megtámadták őket és verekedésre került a sor. A verekedés zajára a közelben tartózkodók értesítették a közelben posztoló rendőröket, akik megjelentek, hogy megakadályozzák a további verekedést. A rendőrök kevésnek bizonyultak. A VI. kerületi rendőrkapitányságról még öt rendőrt vezényeltek ki, akiknek sikerült a verekedőket szétválasztani. Az egyetemi főiskolai hallgatók közül négyet a VI. kerületi kapitányság elé állítottak. Sebesülés nem történt. A páneurópás ifjak súlyos testi sértés címén feljelentést tettek az egyetemi hallgatók ellen. A rendőrség közbotrány okozása címén megindította az eljárást. Keglevich gróf csodakútja Rizst fognak termelni Karcagon Érdekes bemutatót tartottak — mint a Kis Újság már megírta — e héten Karcagon. Horthy Miklós kormányzó, Mayer János földmívelésügyi miniszter és más előkelőségek előtt gróf Keglevich György bemutatta csodakútját, amely a vízben szegény Nagyalföldön is percenként nyolcszáz liter vizet önt magából. Keglevich György gróf évek óta kísérletezik olyan rendszerű kutak fúrásával, amelyek a föld mélyén lévő vizek kihasználását lehetővé teszik. Ezek a vízrétegek az eddigi szivattyúrendszerrel nem voltak felszínre hozhatók, az ártézi kutak fúrási költsége pedig igen nagy. Keglevich rendszerében sűrített levegőt préselnek a csövekbe és a légnyomás mélyről is fölhozza a vizet. Karcagon két kutat is fúrtak Keglevich gróf utasításai alapján és ezek nemcsak bőséges ivóvizet adnak, hanem egy kút ötven hold nagyságú terület permetező-öntözését is biztosítja. Ez a vízbőség arra az elhatározásra bírta Mayer János minisztert, hogy Karcag környékén folytassa a háború előtt Bácskában megindult rizstermelési kísérleteket. A rizstermeléshez ugyanis sok víz szükséges. A hírhedt moszkvai agitátornő megfiatalítatta magát A moszkvai kommunista vezetőséghez tartozik Zetkin Klára német asszony, ki nő létére képviselő s emellett hírhedt bolsevista agitátornő is egyszemélyben. Felette is eljárt az idő, — s bizony mi tagadás benne, — megvénült. Azonban nagyszerű lázítási képességét, úgy látszik, még nem óhajtotta a múlandóságnak átadni, tehát — mint egyik angol nyelvű hírlap legfrisebb példánya közli, — megfiatalítatta magát ! A megfiatalítási módszerek közül nem az osztrák Steinacc professzorét, hanem az orosz Voronofjét választotta, ki jelenleg mint hírneves orvostanár járosban kísérletezik. Steinaeh pedig Bécsben dolgozik nagyon szép eredménnyel. A világhírű Voronoff-módszer abban áll, hogy afrikai majmok pajzsmirigyeit és szaporodási sejtjeit a fiatalítandó testébe ültetik át. Az operációt Moszkvában végezték az asszonyon. Az eset úgy került napfényre, hogy szemfüles hírlapírók utánajártak, vájjon mi okból szállítanak Pakisból afrikai majmokat Moszkvába? így derítették ki, hogy ezek az állatok hivatottak arra, hogy fiatalságukat a bolseviki vénasszonynak adják át