Kis Ujság, 1928. július (41. évfölyam, 147-172. szám)

1928-07-01 / 147. szám

I 1928 Julius 1 A KIS ÚJSÁG ­Hármas ikrei születtek a szegény bányásznénak Az egyik ágfalvi bányász feleségének h­áreim gyereke született. Ott fekszik a soproni Erzsébet-kórházban, körü­lötte a három kicsinye. Mert mind él és mind egészséges. Rendkívül ritka a hármas terhes­ség. — mondja doktor Khoór szülész- főorvos. — Magam is csak egyet láttam, Budapesten, fií­00 szülésre esik egy hármas szülés és akkor is ritkán ma­rad meg mind a három gyerek. Ezek itt­­ egészségesek, két leány és egy fiú. A gyerek a legkisebb, a gyengébb női nemv elnyomta szegényt, ahogy­ ez már az életben is megtörténik néha a na­­&­­kkal, — magyarázza jóízűen. Hihetetlen szeretettel veszik körül az anyát, még a többi új anyák is. 31­.­éves az ágfalvi bányász felesége, Halicskó Nándorné a neve. A szegény munkásasszony arcán meglátszik, hogy valami sok­ keserves küzdelme volt az életben. Ványadt szemeiben azonban egyszerre szelíd fény gyűlik, az anya­ság szent fénye, ahogy kisdedeire néz. Ez a hetedik szülése, alig tízéves há­zasélet alatt. Négy gyermeke odahaza él Ágfalván, kettő meghalt. És most, ez a három ... Az anya mellett csak egy gyermek pihen, a rózsástestű leányka. — Hát a másik kettő ? Csak nincs valami baj velük ... Ott vannak, — mulat jobbra, majd balra az anya. A két másik gyermek a terem két fekvő asszonyánál van, — két, idegen asszony szoptatja őket. Pedig mellet­tük szendereg a maguk édes kicsinye. Megható az édesanyák összetartása eb­ben a kórteremben. Mind összefog­tak, mind odaadja a maga édes tejét, hogy az ágfalvi, gyönge bányászas­­­szony három gyermeke, megmaradjon. Halicskó Nándor sovány bérért dol­gozik lent a bányában,­­ csak segéd­munkás. Az ő jövedelméből bizony éhen halt volna a hat tagú család. Ezért Halicskóné is eljárt dolgozni, napszámba. Szinte az utolsó napig dol­gozott, fájdalmas terhével. Dolgoznunk kell, mert jön még egy éhes szájacska, — gondolta. A szívverése is elállott, majd keserves zokogásba tört ki, mi­kor melléje rakták a­­ három síró szájat. — Istenem, mi lesz velünk, mit mond a szegény uram, egyszerre há­rom gyermek! Szegényes kelengyét is csak egy gyermek számára készített, vasárna­ponként. A másik kettőnek semmi se jutott volna, őket ki várta? ügy ad­tak kölcsön a teremben fekvő anyák ingecskét s ami kell. — Nincs az a kincs, amiért oda­adnám őket, — nyugodott meg a bol­dog anya. Szinte dicsfény ragyogott a homlokán, ahogy a szoptatás után melléfektetett csecsemőit nézte, sorra, egy, kettő, három ... Lezuhant a szénáskocsiról, felnyársalta a kezében tartott vasvilla ! Sopron határában borzalmas sze­rencsétlenség történt. Egy szegény somfalvi hadiözvegy elküldte két fiát, a 16 éves Müller Józsefet és annak öccsét a rétre, hogy a szé­nát behordják. A két fiú ki is ment, elintézte dolgát, majd felült a ko­csira, hogy hazatérjen. A fiatalab­bik gyerek hajtotta elől a lovakat, a nagyobbik pedig vasvillával a ke­zében, felült a szénával megrakott kocsira. Alig mentek néhány lé­pést, amikor a kocsi nagyot zök­kent, a tetején ülő Mülle­r József elvesztette egyensúlyát és lezuhant a földre. Az esés oly szerencsétlen volt, hogy a fiú nem tudta eldobni a vasvillát, a villa megfordult a kezében és négy fogával belefúró­­dott a szerencsétlen legény méh­jébe. Mind a négy vasvilla hogy átfúrta a fiú mellkasát, úgyhogy a hátán jöttek ki a fogak. Az égjük szélső­­sog épp a szivét járta át és Müller József azonnal meghalt az ut po­rában. A fiatalabbik gyerek, aki a ko­csit hajtotta, nem vette észre a szerencsétlenséget és csak jóval ké­sőbb, mikor valamiért felszólt báty­jához, vette észre, hogy az nincs a kocsin. Visszasietett és az utón meg­találta bátyját mozdulatlanul fekve, melléjen a vasvillával. I 1 ■ ■ p II«w a A senyei bojtár fölcsapott betörőnek Zsíros István senyei bojtár be­töltötte a házasodni, 24-ik évét. Meg akart, de nem volt pénze. Künn a mezőn sokszor olvasta Ri­­naldo Rinaldini, meg más rabló­vezérek históriáit a bojtárgyerek, a detektivregényeket is falta. Elha­tározta, ha becsületesen nem jut pénzhez, majd máskép. Fölcsapott betörőnek és rablónak. Baltáját vitte, ha rajtaérik, nem adja meg magát. Alsózsolcára ment el Zsíros István, hogy Baksa Lajos nyugal­mazott iskolaigazgató tanyáját ra­bolja ki. A nagy komondor-kutyát mérgezett hússal pusztította el, az istállóba a béreseket bezárta, ne­hogy a zajra kijöhessenek. Baksa hajadon leányának ablakáról kezdte leszedni a vasrácsot, de a leány fölébredt, zajt csapott, sőt bátran megfogta a rabló baltáját és az ablakon át hozakodott vele. Csakhamar előszaladt revolverrel­­ Baksa is, aki kilőtt az ablakon, de az éjben elmenekült a betörő. Fel­tűnt Baksinak, hogy a béresek nem jönnek elő. Kiderült, hogy a betörő zárta rájuk az ajtót. Zsíros István bement előzőleg inni Csorba János kocsmájába. De valamit vásárolt Braun ikajos fű­­szerkereskedőnél is. A Baksa-ta­­nyán való kudarc után beugrott Braun kereskedő udvarába, agyon­verte a két kutyát a baltával, el­torlaszolta a lakás ajtaját és be­szólt a Braun-családnak: — Mi most, öten, kiraboljuk egy kicsit az üzletet. Ki ne merjen va­laki jönni mert agyonlőjük, a há­zat felgyújtjuk! Bejutott az üzletbe, sok mindent összeszedett, de pénzt nem talált. Dühében elhatározta, hogy Csorba kocsmárost is kirabolja. Ott is agyonütötte a házőrző ebet és a kocsmában magához vette a pénzt és még két, 3—3 literes boros­üveget. Heteken át hiába nyomoztak a három betörés tettese után. Most aztán, úgy látszik, az a leány, akit Zsiros bojtár feleségül akart venni, megtudta, hogy a legény milyen dolgaira vetemedett A csendőrei találtak is bűnjeleket a legénynél,­­ aki beismerte, hogy a kereskedőnél és a kocsmámmal ő járt. A Baksa-féle rablást viszont tagadja. A csendőrök tovább nyomoznak. Nem lehetetlen, hogy­ a betörőnek fölcsapott bojtár más, hasonló bű­nöket is elkövetett. Amint szinte hihetetlennek látszik az is, hogy­ ne lettek volna bűntársai. v Kocsiba fogták a falu öreg legényét Lakodalmaztak Balmazújvárosban. Kerekes Imre gazdalegény tartotta esküvőjét Tarr István apósa tanyáján. Sokan összejöttek és a férjhez me­­nendő leányok évődtek Csornai Gábor­ral, mint a falu legöregebb legényé­vel, mert nem házasodik meg, talán sajnálja, amit az asszony megeszik? Az évődést folytatták a­­ legények, a maguk módján. Főleg hajnalban vált vaskosra a tréfa. K­ihurcolták Csam­­nait az udvarra, előkerítették a rozoga talyigát, a rudhoz kötözték Csarnait és kényszerítették, hogy kocogjon végig a háztól a falu főutcáján, öt legény hajtotta Csarnait, illetve tolta a ke­­■ netlep talyigát. Amikor beértek Dobi Gáborho­z Qzwm íütott föloírást és jól odakötözték az öreg eperfához. — Majd visszagyürünk. — fenye­gették, — de mátkát is kerítünk. Csarnai Gábor a legények távozta után könyörgött a Dobi-családnak, hogy mentse meg. Mikor feloldották, úgy elszaladt, mint a nyúl. Meg se állott a csendőrlaktanyáig. Mindennel vádolta az öt legényt, súlyos testi­sértéssel éppúgy, mint személyes sza­badsága megsértésével. Az­­ ügyben most ítélkezett a debreceni törvény­szék. Az öt legényt, Zabos Gergelyt meg az öccsét, Győri Eleket, Szabó Istvánt és Józsefet a bíróság fölmen­tette. A tanuk igazolták, hogy a »mó­­kát« Csarnai is visszaadta és kültennő* len zmUöakí, •st /

Next