Kis Ujság, 1928. október (41. évfolyam, 223-248. szám)

1928-10-02 / 223. szám

ül I­­ KIS ÚJSÁG Románia a lengyel-magyar szövetkezés ellen — 1­4—■«! Nem vesz részt a Mussolini által tervezett hatalmi csoportosulásban, ha annak Magyarország is tagja A lengyel miniszterelnök, Pil­­sudszki tábornagy, Erdélyen ke­resztül Bukarestbe utazott, ahol Bratianu V­int­ilia román miniszter­­elnökkel folytatott tanácskozást. Bratianu miniszterelnök Pil­­sudszki marsall előtt teljes nyílt­sággal vázolta Románia álláspont­ját Lengyelország külpolitikájával szemben, különösen a magyar kér­dés tekintetében. Részletesen ismer­tette Románia külpolitikáját, az­után kijelentette, hogy Románia nem nézheti jó szemmel a len­gyel-magyar közeledést. Nagy idegességet okozott Romá­niában az, hogy Lengyelország ré­széről legutóbb nyílt kijelentések hangzottak el egy magyar-lengyel politikai együttműködés mellett. Ezek után — mondotta Bratianu — Románia nem haladhat együtt Lengyelországgal, mert ebben a pillanatban lehetetlen, hogy Ro­mánia olyan hatalmi csoportosu­lásban vegyen részt, amelynek Magyarország is tagja. Ezért kérte Pilsudszkit, hogy Lengyelország mondjon le minden ilyen törek­vésről. Annak a reményének adott ki­fejezést, hogy Lengyelország, mint Románia szövetségese, nem fog semmi olyat tenni, ami sérthetné Románia érzelmeit. Azt mondotta végül Bratianu, hogy szükségesnek és korrekt dolognak tartotta azt, hogy Lengyelországot minden félre­értést tisztázó módon tájékoztassa Románia állásfoglalásáról. Ez a tanácskozás összefügg az­zal, amiről bukaresti politikai kö­rökben napok óta beszélnek. Eszerint Pilsudszki tábornagy Mussolini kezdeményezésére azt az ajánlatot tette Romániának, hogy vegyen részt egy új hatalmi cso­portosulásban, melynek tagjai Ro­mánián és Lengyelországon kívül Olaszország, Bulgária, Magyaror­szág és Törökország volnának. Ezek az országok szövetségi vi­szonyra lépnének egymással és külpolitikai téren­ szorosan együtt­működnének. Egymillió bortermelő van az országban A kereskedelmi miniszter választói között Dr. Herrmann Miksa kereske­delmi miniszter napok óta Sop­ronban időzik. Ez a szép, áldozat­kész dunántúli város választotta meg képviselőjévé a minisztert. Csornán. Balfon lelkesen fogad­ták a kereskedelmi minisztert és őszintén előtárták a nép bajait. Herrmann Miksa meghallgatta a soproni iparosoknak és kereskedők­nek égető panaszait is. A soproni szőlőbirtokosok különösen sokat pa­naszkodtak. A soproni bortermelés és borkereskedelem tönkre jutott, — mondották. — Csak akkor lehet egy kis reményük még, ha eltörli a kormány a borfogyasztási adót és ha hitelt is kapnak az érde­keltek. — Nemcsak ez a baj, — vála­szolta a kereskedelmi miniszter — hanem főleg az, hogy túlteng ná­lunk a bortermelés. Körülbelül egy­millió bortermelő van az ország­ban, tehát a lakosságnak a nyol­cad része. Ez pedig szerfölött sok! Az is nagy hiba, hogy a magyar bor elől minden ország bezárja a határait, részben azért, hogy a sa­ját bortermését védje, részben,hogy a borfogyasztást csökkentse. Végül megígérte a miniszter, hogy a kormány mindent elkövet a ma­gyar bortermelés és értékesítés ér­dekében. KEVÉS, DE KITŰNŐ BORT SZÜRETELNEK TOKAJBAN A Tokaj-Hegyalja panaszairól, az ottani szőlősgazdák szomorú helyzetéről már többször írtunk. Most megkezdődött a szüret a Hegyalján és az eredmény aligha fog gyökeresen javítani a gazdák helyzetén. Mindössze 80 ezer hekto­literre tehető az idei termés, amely azonban idén jól minőségű. Mivel a külföldi vevők idén is elmaradtak és a külföldről kezd kiszorulni a híres tokaji bor, nincs megfelelő ára a mustnak, amelyért helyen­ként csak 75 fillért, fizetnek. Egy hold szőlő rendes megmunkálási költsége 7—800 pengő, tehát örül­hetnek a gazdák, ha legalább azt a pénzt, amit befektettek, vissza­kapják. A három testőr A Kis Újság regénye 26 Ami Porthost illeti, róla mindent tudtak, csak éppen a nevét nem, ezt azonban, valamint két barátjáét Tre­­ville ismerte csupán. Hiú és fecsegő ember, tehát olyan­ átlátszó, mint az üveg. Legfeljebb azt az embert tudta volna megtéveszteni, aki elhiszi mind­azt a jót, amit önmagáról mondott. Aramis olyan volt, mintha nem volna titka, holott tele volt titkokkal; alig felelt az olyan kérdésre, melyet mások felől intéztek hozzá és ügyesen kerülte ki azokat a kérdéseket,­ me­lyek saját személyére vonatkoztak. Amikor egy napon d’Artagnan csökö­nyösen faggatta őt Porthos felől és azt a hírt hallotta tőle, hogy a ha­talmas termetű testőrnek szerencséje volt és megismerkedhetett egy her­cegnővel, azt akarta tudni, hogy Ara­­misnak milyen szerelmi kalandjai van­nak. — És ön, kedves bajtárs — mon­dotta, — mit mondhat a saját tapasz­talataiból, amikor mások bárónőjéről, grófnőjéről és hercegnőjéről beszél? — Bocsásson meg — szólt erre Aramis, — ezt azért beszéltem csak el, mert maga Porthos beszélt ezek­ről a dolgokról, hogy úgy mondjam: kikiabálta ezeket előttem. De higgye el, kedves d’Artagnan, ha ezt más for­rásból tudnám vagy pedig ő a titok pecsétje alatt közli ezt velem, akkor nálamnál aligha akadna titokőrzőbb gyóntatóatyája. — Nem is kételkedem benne — felelte d’Artagnan, — de én azt hi­szem, hogy ön is valamelyest közlé­keny, még­pedig címerek útján, amit egy bizonyos zsebkendő is bizonyít, melynek az önnel való ismeretségemet köszönhetem. Aramis nem bosszankodott, hanem nagyon szerény arccal és érzékeny hangon mondotta: — Ne feledje, hogy én az egyház kötelékébe akarok tartozni és elfeled­nék minden világi kalandot. A zseb­kendő, melyet nálam látott, nem úgy került hozzám, hogy rám bízták, ha­nem egyik barátom felejtette nálam. El kellett tennem, hogy ne veszélyez­tessem őt és azt a hölgyet, akit szeret. Nekem nincsen kedvesem és nem is óhajtom, hogy legyen; ebben­ a tekin­tetben Athos bölcs példáját követem, akinek szintén nincsen sziveválasz­­tottja. — Az ördögbe is j­ön nem apát, amíg a testőr egyenruháját viseli. — Testőr vagyok akaratom ellenére, de higgye el, hogy szivem mélyén pap. Athos és Porthos hoztak ide, hogy foglalkoztassanak; azon a napon, amikor felszenteltek volna, akadt egy kis összezördülésem... De hiszen ez önt nem érdekli, miért vegyem igénybe drága idejét. — Ellenkezően, ez nagyon érdekel — szólt d’Artagnan, — nekem viszont semmi dolgom nincsen éppen mos­tan. — Csakhogy nekem viszont a brevi­áriumot kell­ olvasnom — felelte Aramis, — majd néhány verset kell megírnom, melyet d’Aiguillon asszony kért tőlem; amikor ezzel elkészültem, el kell mennem a Saint-Honoré-utcába, ékszert kell vennem de Chevreuse asz­­szony számára, mindebből láthatja, kedves barátom, ha ön rá is érne, nekem viszont igen sok a dolgom. Aramis most barátságosan nyújtotta kezét fiatal bajtársának. D’Artagnan ilyen módon, bármeny­nyire iparkodott is, nem tudott meg­tudni semmi lényegeset három új barátjáról. Ezért elhatározta, hogy egyelőre elhisz mindent, amit múlt­jukról tud, abban a reményben, hogy eljön az idő, amikor majd többet és megbízhatóbbat fog megtudni róluk. Ettől eltekintve a három fiatalember vígan élt: Athos játszott és mindég szerencsétlenül. Barátaitól ellenben soha egy fillért sem kért kölcsön, ámbár erszényük mindég nyitva volt számára és ha becsületszóra játszott, másnap reggel hatkor fölkeltette hite­lezőjét, hogy kifizesse tartozását. Porthos ugyancsak szenvedélyes já­tékos volt; azokon a napokon, "amikor nyert, büszke és nagylelkű, ha meg­veszített, eltűnt néhány napra egészen, majd újra felbukkant sápadtan, meg­nyúlt arccal, de tele zsebbel. Aramis sohase játszott. Ő volt a legrosszabb testőr és a legkiállhatatla­­nabb cimbora, aki csak elképzelhető. Mindigg akadt valami dolga. Ha ven­dégségben volt és kitűnő bor mellett élénk beszéd közben mindenki azt hitte, hogy az asztalnál marad két vagy három óra hosszat. Aramis az óráját nézte, kedves mosollyal felállt, bocsánatot kért a társaságtól és ilyen­kor azt szokta mondani, hogy talál­koznia kell egy barátjával, mert meg kell beszélniük egy fontos ügyet. Máskor meg azt mondotta, hogy sürgős innivalója van és kérte bará­tait, hogy ne háborgassák. Ilyenkor Athos mosolyt erőltetett magára, ami jól illett szép arcának, Porthos meg ivott és esk­üdözött, hogy Aramisból soha más nem lesz, mint falusi plébános. Planchet, d’Artagnan inasa, meg volt elégedve a szerencséjével, napon­kint kapott harminc sort és egy hó­napig vidám arccal jelent meg ura előtt. Azután a Fossoyeurs­ utcában levő kis háztartás fölött kedvezőtlen szél kezdett fújni, vagyis a XIII. La­jostól kapott aranyak elfogytak és erre Planchet panaszkodni kezdett. Ezt Athos utálatosnak, Porthos illet­lennek, Aramis nevetségesnek találta. Athos azt tanácsolta d’Artagnannak, hogy dobja ki az elégedetlenkedő inast, Porthos azt kívánta, hogy előbb jól verje el, Aramis viszont megje­gyezte, hogy annak csak bókokat sza­bad hallania, miket neki mondanak.­­Szerdán folytatjuk.1 1928 október 2 Nemzeti alapon kívánja a felekezetek összefogását Baltazár püspök Debrecenből jelentik: Baltazár Dezső református püspök nagy beszédet mondott. Zászlót bontott a felekezetek összetartása és együtt­működése érdekében. " Nemzeti alapon kell összefog­nunk mindannyiunknak, akik ma­gyarok akarunk mindig maradni, Isten, haza és az emberiség előtt, — mondotta Baltazár püspök. — Harcba hívok minden magyart, te­kintet nélkül­ arra, hogy milyen val­­lású. Nem kivártok tőlük semmi egyebet, csak azt, hogy becsületes magyarok legyenek. — Közös magyar testvériség, ez a mi sorsunk itt! — folytatta a debreceni püspök. — Csakis az osztály és felekezeti szempontoktól mentes nemzeti politikától várhat­juk azt, hogy az ország belső jó­léte és ereje helyreálljon. És ha odáig eljutunk, mert el kell jut­nunk, akkor megbecsül bennünket az egész világ és visszanyerjük — belső erőnk következtében — mind­azt, aminek hozzánk kell tartoz­nia, a megújh­odó" Magyarország­hoz. A nagykállói orvos hivatása áldozata lett Nagykállón vérhasjárvány pusztít. A betegséget megkapta dr. Piros József kisleánya is. A betegeket, köztük saját­­leányát, önfeláldozóan gyógyította a fiatal orvos. Időközben úgy az orvos, mint a felesége olyan súlyosan meg­betegedtek vérhasban, hogy a debre­ceni klinikára szállították őket. Piros József a betegség folytán meghalt. Felesége ma is a legsúlyosabb állapot­ban vergődik és nem is sejti, hogy már özvegy, elveszítette alig 28 éves urát. Pirosék kisleánya ma kelt föl először a betegágyából. Attól félnek, hogy atyja után édesanyját is elveszíti, mert özvegy Piros Józsefné állapota ma éjjel válságosra fordult. § "■ Lemond a szekszárdi polgármester A városi tiszti főügyészi állást most töltötték be Szekszárdon. A tanács és Vitéz Vendel István polgármester első­helyen dr. Bús Lajos városi főjegyzőt jelölte, az ellenzék pedig dr. Kunczer Jenő ügyvéddel akarta betölteni ezt az állást. Eddig a tisztviselői kar 13 szavazatával mindig a polgármester akarata érvényesült. Most azonban, mivel a tisztújításnál titkosan szavaz­tak, nem a polgármester óhaja telje­sült, hanem az ellenzéki pályázót vá­lasztották meg Szekszárd főügyészé­nek. A választás eredménye úgy elkeserí­tette a polgármestert, hogy még mi­előtt kihirdették dr. Kunczer Jenő megválasztását, indulatosan kijelen­tette, hogy szavára fogadja, lemond állásáról s nem vesz többé részt a képviselőtestület ülésén, mert a szava­zás eredménye vele szemben bizalmat­lansági nyilatkozat. A képviselőtestület többsége termé­szetesen nem vette szívére a lemon­dással való fenyegődzést, azonban az mégis­­visszatetszést szült, hogy a pol­gármester, mit sem törődve az elnöklő alispán jelenlétével s a képviselőtestü­let önérzetével, magát a képviselőtes­tületet illette kifakadásával. Egy-két bizottsági tag kérlelni is kezdte a pol­gármestert, azonban hiába, az ülés után nyomban szabadságot kért s azóta nem is jelent meg hivatalá­ban. A polgármester személyes hívei most úgy próbálják reparálni a dol­got, hogy bizalmi nyilatkozatra gyűj­tenek aláírásokat s a képviselőtestület legközelebbi ülésén bizalmat akarnak­­ szavaztatni a polgármesternek.

Next