Kis Ujság, 1928. október (41. évfolyam, 223-248. szám)

1928-10-02 / 223. szám

Sl I ' KIS ÚJSÁG 1928 október 2 Románia a lengyel=magyar szövetkezés ellen —1 4—■«! Nem vesz részt a Mussolini által tervezett hatalmi csoportosulásban, ha annak Magyarország is tagja A lengyel miniszterelnök. Pil- sudszki tábornagy, Erdélyen ke­resztül Bukarestbe utazott, ahol Bratianu V int illa román miniszter- elnökkel folytatott tanácskozást. Bratianu miniszterelnök Pil- sudszki marsall előtt teljes nyílt­sággal vázolta Románia álláspont­ját Lengyelország külpolitikájával szemben, különösen a magyar kér­dés tekintetében. Részletesen ismer­tette Románia külpolitikáját, az­után kijelentette, hogy Románia nem nézheti jó szemmel a len­gyel-magyar közeledést. Xagv idegességet okozott Romá­niában az. hogy Lengyelország ré­széről legutóbb nyílt kijelentések hangzottak el egy magyar-lengyel politikai együttműködés mellett. Kzekután — mondotta Bratianu — Románia nem haladhat együtt Lengyelországgal, mert ebben a pillanatban lehetetlen, hogy Ro­mánia olyan hatalmi csoportosu­lásban vegyen részt, amelynek Magyarország is tagja. Ezért kérte Pilsüdszkit. hogy Lengyelország mondjon te minden ilyen törek­vésről. Annak a reményének adóit ki­fejezést, hogy Lengyelország, mint Románia szövetségese, nem fog semmi olyat tenni, ami sérthetné Románia érzelmeit. Azt mondotta végűi Bratianu, hogy szükségesnek és korrekt dolognak tartotta azt, hogy Lengyelországot minden félre­értést tisztázó módon tájékoztassa Románia állásfoglalásáról. Ez a tanácskozás összefügg az­zal, amiről bukaresti politikai kö­rökben napok óla beszélnek. Eszerint Pilsudszki tábornagy Mussolini kezdeményezésére azt az ajánlatot tette Romániának, hogy vegyen részt egy uj hatalmi cso­portosulásban. melynek tagjai Ro­mánián és Lengyelországon kívül Olaszország, Bulgária, Magyaror­szág és Törökország volnának. Ezek az országok szövetségi vi­szonyra lépnének egymással és külpolitikai téren' szorosan együtt­működnének. Egymillió bortermelő van az országban A kereskedelmi miniszter választói között Dr. Herrmann Miksa kereske­delmi miniszter napok óta Sop­ronban időzik. Ez a szép, áldozat­kész dunántúli város választotta meg képviselőjévé a minisztert. Csornán. Balfon lelkesen fogad­ták a kereskedelmi minisztert és őszintén előtárták a nép bajait. Herrmann Miksa meghallgatta a soproni iparosoknak és kereskedők­nek égető panaszait is. A soproni szőlőbirtokosok különösen sokat pa­naszkodtak. A soproni bortermelés és borkereskedelem tönkre jutott, — mondották. — Csak akkor lehet egy kis reményük még, ha eltörli a kormány a borfogyasztási adót és ha hitelt is kapnak az érde­keltek. — Nemcsak ez a baj, — vála­szolta a kereskedelmi miniszter — hanem főleg az, hogy túlteng ná­lunk a bortermelés. Körülbelül egy­millió bortermelő van az ország­ban, tehát a lakosságnak a nyol­cad része. Ez pedig szerfölött sok! Az is nagy hiba, hogy a magyar bor elől minden ország bezárja a határait, részben azért, hogy a sa­ját bortermését védje, részben,hogy a borfogyasztást csökkentse. Végül megígérte a miniszter, hogy a kormány mindent elkövet a ma­gyar bortermelés és értékesítés ér­dekében. KEVÉS, DE KITŰNŐ BORT SZÜRETELNEK TOKAJBAN A Tokaj-Hegyalja panaszairól, az ottani szőlősgazdák szomorú helyzetéről már többszőr irtunk. Most megkezdődött a szüret a Hegyalján és az eredmény aligha fog gyökeresen javítani a gazdák helyzetén. Mindössze 80 ezer hekto­literre tehető az idei termés, amely azonban idén jórpinősóyü. Mivel a külföldi vevők idén is elmaradlak és a külföldről kezd kiszorulni a híres tokaji bor, nincs megfelelő ára a mustnak, amelyért helyen­ként csak 75 fillért, fizetnek. Egy hold szőlő rendes megmunkálási költsége 7—800 pengő, tehát örül­hetnek a gazdák, ha legalább azt a pénzt, amit befektettek, vissza­kapják. A három testőr A Kis Újság regénye 26 Ami Porthost illeti, róla mindent tudtak, csak éppen a nevét nem, ezt azonban, valamint két barátjáét Tre- ville ismerte csupán. Hiú és fecsegő ember, tehát olyan. átlátszó, mint az üveg. Legfeljebb azt az embert tudta volna megtéveszteni, aki elhiszi mind­azt a jót, amit önmagáról mondott. Aramis olyan volt, mintha nem volna titka, holott tele volt titkokkal; alig felelt az olyan kérdésre, melyet mások felől intéztek hozzá és ügyesen kerülte ki azokat a kérdéseket,' me­lyek saját személyére vonalkoztak. Amikor egy napon d’Artagnan csökö­nyösen faggatta őt Porthos felől és azt a hirt hallotta tőle, hogy a ha­talmas termetű testőrnek szerencséje volt és megismerkedhetett egy her­cegnővel, azt akarta tudni, hogy Ara- misnak milyen szerelmi kalandjai van­nak. — És ön, kedves bajtárs — mon­dotta, — mit mondhat a saját tapasz­talataiból, amikor mások bárónőjéről, grófnőjéről és hercegnőjéről beszél? — Bocsásson meg — szólt erre Aramis, — ezt azért beszéltem csak el, mert maga Porthos beszélt ezek­ről a dolgokról, hogy úgy mondjam: kikiabálta ezeket előttem. De higyje el, kedves d’Artagnan, ha ezt más for­rásból tudnám vagy pedig ő a titok pecsétje alatt közli ezl velem, akkor nálamnál aligha akadna titokőrzőbb gyóntatóatyára. — Nem is kételkedem benne — felelte d’Arlagnan, — de én azt hi­szem, hogy ön is valamelyest közlé­keny. még pedig címerek utján, amit egy bizonyos zsebkendő is bizonyít, melynek az önnel való ismeretségemet köszönhetem. Aramis nem bosszankodott, hanem nagyon szerény arccal és érzékeny hangon mondotta: — Ne feledje, hogy én az egyház kötelékébe akarok tartozni és elfeled­nék minden világi kaiandot. A zseb­kendő, melyet nálam látott, nem úgy került hozzám, hogy rám bízták, ha­nem egyik barátom felejtette nálam. El kellett tennem, hogy ne veszélyez­tessem őt és azt a hölgyet, akit szeret. Nékem nincsen kedvesem és nem is óhajtom, hogy legyen; ebbeii a tekin­tetben Athos bölcs példáját követem, akinek szintén nincsen sziveválasz- tottja. — Az ördögbe is! ön nem apát, amíg a testőr egyenruháját viseli. — Testőr vagyok akaratom ellenére, de higyje el, hogy szivem mélyén pap. Athos és Porthos hoztak ide, hogy foglalkoztassanak; azon a napon, amikor felszenteltek volna, akadt egy kis összezördülésem... De hiszen ez önt nem érdekli, miért vegyem igénybe drága idejét. — Ellenkezően, ez nagyon érdekel — szólt d’Arlagnan, — nekem viszont semmi dolgom nincsen éppen mos­tan. — Csakhogy nekem viszont a brevi­áriumot kell” olvasnom — felelte Aramis, — majd néhány verset kell megírnom, melyet d’Aiguillon asszony kért tőlem; amikor ezzel elkészültem, el kell mennem a Saint-Honoré-utcába, ékszert kell vennem de Chevreuse asz- szony számára: mindebből láthatja, kedves barátom, ha ön rá is érne, nekem viszont igen sok a dolgom. Aramis most barátságosan nyújtotta kezét fiatal bajtársának. D’Artagnan ilyen módon, bármeny­nyire iparkodott is, nem tudott meg­tudni semmi lényegeset három uj barátjáról. Ezért elhatározta, hogy egyelőre elhisz mindent, amit múlt­jukról tud, abban a reményben, hogy eljön az idő, amikor majd többet és megbízhatóbbat fog megtudni róluk. Ettől eltekintve a három fiatalember vígan élt: Athos játszott és mindég szerencsétlenül. Barátaitól ellenben soha egy fillért sem kért kölcsön, ámbár erszényük mindég nyitva volt Számára és ha becsületszóra játszott, másnap reggel hatkor fölkeltette hite­lezőjét, hogy kifizesse tartozását. Porthos ugyancsak szenvedélyes já­tékos volt; azokon a napokon, "amikor nyert, büszke és nagylelkű, ha meg veszített, eltűnt néhány napra egészen, majd újra felbukkant sápadtan, meg­nyúlt arccal, de tele zsebbel. Aramis sohase játszott. Ő volt a legrosszabb testőr és a legkiállhatatla- nabb cimbora, aki csak elképzelhető. MindiíL akadt valami dolga. Ha ven­dégségben volt és kitűnő bor mellett élénk beszéd közben mindenki azt hitte, hogy az asztalnál marad két vagy három óra hosszat, Aramis az óráját nézte, kedves mosollyal felállt, bocsánatot kért a társaságtól és ilyen­kor azt szokta mondani, hogy talál­koznia kell egy barátjával, mért meg kell beszélniük egy fontos ügyet. Máskor meg azt mondotta, hogy sürgős irnivalója van és kérte bará­tait, hogy ne háborgassák. Ilyenkor Athos mosolyt erőltetett magára, ami jól illett szép arcának, Porthos meg ivott és esk'üdözött, hogy Aramisból soha más nem lesz, mint falusi plébános. Planchet, d’Artagnan inasa, meg volt elégedve a szerencséjével; napon­kint kapott harminc soűt és egy hó­napig vidám arccal jelent meg ura előtt. Azután a Fossoyeurs-utcában levő kis háztartás fölött kedvezőtlen szél kezdett fújni, vagyis a XIII. La­jostól kapott aranyak elfogytak és erre Planchet panaszkodni kezdett. Ezt Athos utálatosnak, Porthos illet­lennek, Aramis nevetségesnek találta. Athos azt tanácsolta d’Artagnannak, hogy dobja ki az elégedetlenkedő inast, Porthos azt kívánta, hogy elébb jól verje el, Aramis viszont megje­gyezte, hogy urnák csak bókokat sza­bad hallania, miket neki mondanak. iSzerdáü folytatjuk.1 Nemzeti alapon kívánja a felekezetek összefogását Baltazár püspök Debrecenből jelentik: Baltazár Dezső református püspök nagy beszédet mondott. Zászlót bontott a felekezetek összetartása és együtt­működése érdekében. — Nemzeti alapon kell összefog­nunk mindannyiunknak, akik ma­gyarok akarunk mindig maradni, Isten, haza és az emberiség előtt, — mondotta Baltazár püspök. — Harcba hívok minden magyart, te­kintet nélkül* arra, Rogy milyen val- lásu. Nem kivártok tőlük semmi egyebet, csak azt, hogy becsületes magyarok legyenek. — Közös magyar testvériség, ez a mi sorsunk itt! — folytatta a debreceni püspök. — Csakis az osztály és felekezeti szempontoktól mentes nemzeti politikától várhat­juk azt, hogy az ország belső jó­léte és ereje helyreálljon. És ha odáig eljutunk, mert el kell jut­nunk. akkor megbecsül bennünket az egész világ és visszanyerjük — belső erőnk következtében — mind­azt, aminek hozzánk kell tartoz­nia, a megujliodó" Magyarország­hoz. Á nagykállói orvos hivatása áldozata lett Nagykállón vérhasjárvány pusztit. A betegséget megkapta dr. Piros József kisleánya is. A betegeket, köztük saját .leányát, önfeláldözóan gyógyította a fiatal orvos. Időközben úgy az orvos, mint a felesége olyan súlyosan meg­betegedtek vérhasban, hogy a debre­ceni klinikára szállították őket. Piros József a betegség folytán meghalt. Felesége ma is a legsúlyosabb állapot­ban vergődik és nem is sejti, hogy már özvegy, elveszítette alig 28 éves urát. Pirosék kisleánya ma kelt föl először a betegágyából. Attól félnek, hogy atyja után édesanyját is elveszíti, mert özvegy Piros Józsefné állapota ma éjjel válságosra fordult. Lemond a szekszárdi polgármester A városi tiszti főügyészi állást most töltötték be Szekszárdon. A tanács és Vitéz Vendel István polgármester első­helyen dr. Bús Lajos városi főjegyzőt jelölte, az ellenzék pedig dr. Kunczer Jenő ügyvéddel akarta betölteni ezt az állást. Eddig a tisztviselői kar 13 szavazatával mindig a polgármester akarata érvényesült. Most azonban, mivel a tisztujitásnál titkosan szavaz­tak, nem a polgármester óhaja telje­sült, hanem az ellenzéki pályázót vá­lasztották meg Szekszárd főügyészé­nek. A választás eredménye úgy elkeserí­tette a polgármestert, hogy még mi­előtt kihirdették dr. Kunczer Jenő megválasztását, indulatosan kijelen­tette, hogy szavára fogadja, lemond állásáról s nem vesz többé részt a képviselőtestület ülésén, mert a szava­zás eredménye vele szemben bizalmat­lansági nyilatkozat. A képviselőtestület többsége termé­szetesen nem vette szivére a lemon­dással való fenyegődzést, azonban az mégis .visszatetszést szült, hogy a pol­gármester, mit sem törődve az elnöklő alispán jelenlétével s a képviselőtestü­let önérzetével, magát a képviselőtes­tületet illette kifakadásával. Egy-két bizottsági tag kérlelni is kezdte a pol­gármestert, azonban hiába, az ülés után nyomban szabadságot kért s azóta nem is jelent meg hivatalá­ban. A polgármester személyes hívet most ugv próbálják reparálni a dol­got, hogy bizalmi nyilatkozatra gyűj­tenek aláírásokat s a képviselőtestület legközelebbi ülésén bizalmat akarnak . szavaztatni a polgármesternek. § "■

Next

/
Thumbnails
Contents