Kis Ujság, 1929. július (42. évfolyam, 146-171. szám)
1929-07-02 / 146. szám
4 Nagy botrány a pozsonyi robbanás áldozatainak temetésén Meg akarták lincselni a kommunista szónokot A levegőbe repült pozsonyi gumigyár nyolc halálos áldozatát vasárnap délután temették el. A temetésen 20 ezer főnyi tömeg jelent meg, de a rendőrség csak 5000 embert engedett be a temetőbe. A szocialista és kommunista pártok röpcédulákat osztottak szét a tömegben. A kommunisták röpiratát a rendőrség azonnal el is kobozta, mert izgató tartalmú volt. Több kommunistát letartóztattak. A sírnál az első beszédet Krausz Ferenc pozsonyi alpolgármester mondotta, majd Bródy a magyar és német tartománygyűlési képviselők nevében beszélt. Ezután Steiner Gábor kommunista képviselő gyászbeszéd helyett propagandabeszédet kezdett mondani, amit a tömeg nagy méltatlankodással fogadott s mikor Steiner kifakadásai mind durvábbak lettek, a tömeg zajongani kezdett és sokan közbekiáltottak. A szónokot a körülállók leráncigálták az emelvényről és eltávolították a nyitott sír mellől. A rendőrség csak alig tudta megmenteni Steinert a súlyosabb inzultusoktól, mert a tömeg meg akarta lincselni a kegyeletsértő botrány okozóját. Steiner Gábor késviselő ellen a rendőrség megindította az eljárást. 473 magyar helyett 869 mehet be Amerikába A magyar bevándorlási kvótát fölemelték Amerikában. Az új statisztikai adatok feldolgozott anyagának megfelelően állapították meg a magyar bevándorlók számát. Az új kvótát már ki is hirdették és e szerint majdnem kétszer annyi magyar mehet be Amerikába, mint eddig. Az eddigi kvóta 473 ,utalt, az új kvóta pedig 869. A budapesti amerikai konzulátus már értesítést kapott arról, hogy a hétfői nappal, július elsejével az új kvóta lép életbe. A bevándorlási esztendő ugyanis Amerikában minden év július 1-én kezdődik Kitagadta leányát a vagyonból, mert Newyorkban négerhez ment feleségül Még a háború előtti években van- szorült ki Budapestről Északamerikába Brown János kereskedő. Brown Newyorkban telepedett le és ügyes üzleti spekulációval, komoly munkával sikerült tekintélyes vagyonra szert tennie. A vagyonos kereskedő fia és leánya évekkel ezelőtt megházasodtak és ma is kint élnek Newyorkban. A leány házassága azonban nem találkozott apja tetszésével, mert a csinos fiatal leány egy négerhez ment nőül. A házasság megkötésétől kezdve az apa még csak levélben sem érintkezett leányával, sőt annyira bántotta a dolog, hogy nem sokkal a házasság megkötése után visszatért Budapestre és itt élt haláláig. Pár hónappal ezelőtt Brown betegeskedni kezdett, mire rokonai szanatóriumba szállították. A leggondosabb kezelés sem tudta azonban megmenteni az életnek, tavaly őszszel elhunyt. A végrendelet felbontásánál a hozzátartozók meglepődve szereztek tudomást arról, hogy Brown leányát az örökségből is kitagadta házassága miatt és mindössze egy dollárt hagyott rá. Nevetséges kis összeg ez, ha elgondoljuk, hogy a törvényes rész 36.000 dollárt tesz ki. A leány, amikor tudomást szerzett apja utolsó elhatározásáról, nem nyugodott meg, ellenben newyorki ügyvédje útján beadványt intézett a buda-fiesti árvaszékhez és kérte, hogy távolétében rendeljenek ki ügygondnokot érdekei megvédésére. Az árvaszék helyt adott a kérésnek, meg is kezdődtek a tárgyalások az ügygondnok és a család között, de ezek a tárgyalások nem vezettek eredményre. A család ugyanis 5400 dollárt volt hajlandó felajánlani a kért 36.000 dollárral szemben. A meddő tárgyalások hírére az elhunyt Brown leánya megtámadta apja végrendeletét. A tárgyaláson érdekes jogi kérdés kerül eldöntésre. A magyar törvények ugyanis határozottan kimondják, hogy a gyermek csak abban az esetben tagadható ki az örökségből, ha az örökségre érdemtelenné válik. Amerikában kitagadási ok, ha egy nő négerhez megy férjhez, viszont a magyar törvénykönyvben erre vonatkozó paragrafus nincs, hiszen Budapesten ritkaságszámba mennek az efajta házasságok. Másik érdekes jogi kérdés, hogy az Amerikában élő néger magyar felesége ügyében illetékes-e dönteni a budapesti törvényszék, mert az asszony időközben amerikai állampolgár lett. Kutya- ét csirkeeledel 1 kg. term. rizs 36 fillér Schönfeld Károly Budapest, IX. Pipa utca 1. és Csanády utca 1. rög fid a stadstormi falutenh Napok óta tűzvész dühöng Stockholm faházakból álló külvárosában. A tűzoltóság munkáját az óriási vihar szinte lehetetlenné teszi és egyik faház a másik után gyullad ki. KIS ÚJSÁG 1929 július 2 Gallay Mária danafüldvári földbirtokosait a gazdasszonya ölette meg Négy holdSídért „segitelt11 Budahelyi József szolgalegény »Nem nyughalik addig a bűnös után megölt lélek, amig a bűnösök el nem vették méltó büntetésüket«. — ezt mondja a magyar közmondás és az élet igazolja is azt a bölcseséget, ami a közmondásban van. A bűnös cselekedet előbb vagy utóbb, de megkapja a méltó büntetést. Hasztalan a nagy vagyon, ravaszkodás, leplezgetés, de évek múlva, hónapok múlva, egyszerre csak felordít az égig a kiontott embervér. Így történt ez most Dunaföldváron, a Gallay Mária földbirtokosnő esetében. Jó egy esztendeje, hogy az ország valamennyi újságja megemlékezett Ágocs Józsefné 63 esztendős dunaföldvári gazdasszony szerencséjéről. Ágocsné Gallay Mária 42 éves földbirtokosnőnek a háztartását vezette. Gallay Mária egyedül élt, a családjával nem igen érintkezett, egyedül Ágocs Józsefnét tűrte meg maga mellett. A gazdasszony legalább ezt hangoztatta mindig az ismerősei előtt, most azonban ki fog derülni lassacskán, hogy Ágocs Józsefné volt az, aki megakadályozott mindenkit abban, hogy Gallay Máriával érintkezzék. • AZ ÖREG KISASSZONY ÖNGYILKOS É LET Gallay Mária hosszú ideig betegeskedett és egy napon öngyilkos lett. A padláson felakasztotta magát. Ágocs Józsefné ezt jelentette a csendőrségen, ahonnan ki is szálltak helyszíni vizsgálatra és belenyugodtak abba, hogy az öreg kisasszony, — aki Ágocsné szerint már hosszú ideje készült az öngyilkosságra, — csakugyan véget vetett életének. Eltemették Gallay Máriát és mikor a temetés után végrendeletét felbontották, rendkívüli meglepetésre kiderült, hogy általános örökösévé hűséges gazdasszonyát, Ágocs Józsefnét tette meg. Ő örökölte a gyönyörű birtokot, házat, készpénzt, egyszóval egyik napról a másikra dúsgazdag aszszony lett Ágocsnéból. A dunaföldváriak nagyon csodálkoztak a végrendeleten, mert tudták, hogy Ágocsné kegyetlenül bánt az asszonyával, még tettleg is bántalmazta. Minderről azonban csak suttogni mertek, mivel hogy bizonyítani senki se tudott Ágocsnéval szemben. Az újgazdag földbirtokosasszony eközben már házasságra készülődött. Mindenfelé híresztelte, hogy előkelő úriember veszi feleségül. Még talán méltóságos aszszony is lesz belőle. A NP SZOLGA Ágocs Józsefnénak még gazdasszonykorában leghűségesebb szolgája, Budahelyi József volt. Ez a szolgaember valóságosan tehetetlen eszköz volt, aki mindent megtett, amit a gazdasszony parancsolt neki. Amikor az özvegyasszony hirdetni kezdte, hogy milyen nagyszerűen megy férjhez, a szolgalegény a kocsmában itt is, ott is, furcsa megjegyzéseket tett a volt gazdasszonyról. Hogy így-ugy, ha ő beszélni akarna, akkor valaki börtönbe jutna, vagy akasztófára. Elég az hozzá, hogy a csendőrséghez névtelen levél érkezett június 28-án. A levélíró ebben azt írta, hogy Gallay Mária nem tett öngyilkos, hanem meggyilkolták. Valkó csendőrőrmester azonnal megindította a nyomozást. Mikor Ágocs Józsefné meghallotta, hogy miről van szó, nagy összeget ígérta csendőrőrmesternek, ha abbahagyja a nyomozást. Erre a csendőrök bekísérték Agocsnét is és a szolgát, Budahelyi Józsefet. NÉGY HOLD FÖLD - EGY EMBERÉLET Megrendítő dolog volt, amikor Bodahelyi Józsefet szembesítették a volt fazdasszonnyal. Azt mondják, hogy Bocs Józsefné fehérebb lett a holtnál és szinte megalvadt benne a vér, amikor Bodahelyi József a szemébe vágta. Igen is együtt csináltuk a dolgot. Először iugküvet áztattunk a borba, ezt itattuk meg az asszonynyal, azután kötelet vetettünk a nyakába és maga Ágocsné a saját kezével húzkodta fel a padláslépcsőn. Bizony a tekintetes asszony, maga kapaszkodott bele a hajába és úgy vitte felfelé. Hanem a négy hold földet, amit nekem azért ígért, hogy megöljem az aszszonyt, azt bezzeg mai napig sem adta meg. Már pedig jól emlékezhetik reá, én amit tettem, a négy hold földért tettem. Ágocs Józsefné sikoltozva tagadta a szolgalegény állítását, de az végig megmaradt amellett, hogy ketten követték el a gyilkosságot. Ágocs Józsefnét és Budahelyi Józsefet átkísérték a dunaföldvári járásbíróság fogházába. Gallay Mária holttestét kiveszik a sírból és fölboncolják. London népe örömittasan ünnepelte a hazatérő királyt London népe hétfőn örömittasan ünnepelte a királyi palotájába visszatérő uralkodót. Az utcák zászlódíszt öltöttek, és a legnagyobb ünnepek pompájára emlékeztették. A királyi bevonulás fényes külsőségei még a királykoronázások pompáját is megközelítették. Amerre a király kocsija elhaladt, fehérruhás leánykák virágokat szórtak az útra. A király napbarnított arca a legjobb egészséget árulta el. György király barátságosan mosolyogva, szívélyesen köszönte meg az óriási embertömeg kitörő lelkesedésének megnyilvánulását. A Buckinghampalotában érve, a király megjelent a palota erkélyén, karján a királyi család legkisebbik tagjával, az oly népszerű Erzsébet hercegnővel és még egyszer megköszönte a tömeg határtalan ünneplését. Szőlőoltványok gyökeres hazai vesszők, fajtisztán, legolcsóbban a nemzetközi Borkereskedelmi R.T.-nál Budapest, VIII., Kenyérmező Utca 6. Kérjen árajánlatot