Kis Ujság, 1930. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1930-01-01 / 1. szám

Scitovszky belügyminiszter állítólag benyújtja lemondását Az utóbbi időben kevés politikai így érdekelte annyira a közvéle­ményt, mint­ a belügyminiszternek a rendőri lakótelep építkezése kö­rül keletkezett súlyos bonyodalmai is kevés sajtóper keltett olyan nagy érdeklődést, mint amit a minisz­ter a Titán-vállalat ügyeit szellőz­tek) Szokoly Endre újságíró ellen indított. Érthető tehát, hogy poli­tikai körökben a legfeszültebb ér­deklődéssel várták ennek a sajtó­pernek a kimenetelét, mégpedig nemcsak az ellenzék, hanem a kor­mánypárt részéről is. Most, hogy a törvényszék meg­hozta ítéletét, politikai körökben már hétfőn este elterjedt az a ko­moly h­ír, hogy Scitovszky Béla levonja az ítéletnek a következmé­nyeit és néhány napon belül le­mond állásáról. A bírósági ítélet — mondják a politikusok —, ha a konkrét ügyben egyelőre marasz­taló is volt, de megállapította, hogy az ország belügyminisztere olyan dologba keveredett, amelyből a jó­hiszemű újságíró, tehát a jóhisze­mű közvélemény sem tud kiiga­zodni és amely ilyenformán a bel­ügyminiszter személyén keresztül a kormányt is súlyosan érinti. A belügyminiszter tehát ezek után kénytelen lesz lemondani. Beavatott helyen azt tartják, hogy a miniszter még Bethlen István grófnak Hágába való utazása előtt be fogja nyújtani lemondását. Ha a lemondás ügyében nyomban nem is történnék döntés, politikai kö­rökben bizonyosra veszik, hogy Bethlen István grófnak Hágából va­ló hazaérkezése után a belügyi tárca feltétlenül gazdát cserél. „Katasztrófa elé jutunk,h­ira nem segít a kormány" A mezőgazdaság bajait tették szóvá a békés megyei gazdák gyűlésén Most tartotta a Békés vár­megyei Gaz­dasági Egyesület igazgatóválasztmányi gyűlését, amelyen a tagok — a várme­gye vezető gazdái­­ — szóvá tették, mi­lyen súlyos helyzetbe került a mező­­gazdaság.­­ Beliczeg Géza elnök, felsőházi tag ,nagy beszédet mondott. — Három okból származik a nehéz és szomorít helyzet. — kezdte. — Elő­ször a rossz hitelviszonyokból. Ma egy gazdaság legfeljebb 2 és fél száza­lékot hoz, 14 százalékos és még ennél magasabb kamattal terhelt forgótőké­vel­ — amelyet fel kell venni. — ered­ményt elérni nem lehet. A másik ok, amely a helyzetet súlyosbítja: a rossz értékesítési viszonyok A harmadik ok a termelés megdrágulása. Azt tapasz­taljuk, hogy míg az általunk ténye­zi terményeknek az árai mindig csök­kennek, — legyen az gabona, vagy állati termék, — az iparcikkek és min­den, a termeléshez szükséges anyag drágul. Különösen ez a három tényező az, ami mezőgazdaságunkat meg­akasztja. — Állítom,­ hogy a kormánynak mód­jában állna a gazdatársadalmon segí­teni, mondotta a szónok. — Először csökkentse a közterheket, szállítsa le a földadót, az állam létesítsen gabo­natárházakat, márkázza sürgősen a ki­tűnő búzánkat, a variáns hitelt azon­nal oldja meg, a fuvart szállítsa le a vasúton, a kormány a búza árát rög­zítse meg, mint Németország lelte, hogy a vidéki gazdák ne legyenél­ kénytelenek olcsóbban eladni, mint a budapesti tőzsdei árfolyam, kezdje el a kormány a takarékosságot az egész vonalon, az államnál a vármegyék­nél, a városoknál és községeknél, vé­gig a magánháztartásokig. Ha a kormány segítsége késik, kazugliófának nézünk eléje, fejezte be Benczey Géza. Többen felszólaltak még, hasonló szellemben. Ha a gazdák helyzete javul, akkor többet keres a munkás is, nekilendülhet az ipar és kereskedelem. Felhőszakadás, árvíz pu­sztít a francia és angol partvidéken Kedden a Kis Újság hírt adott arról a nagy pusztításról, melyet az Európában tomboló vihar okozott. Most további pusztításokról érkeznek hírek az angol és francia partvidékről. Angliában a rendkívül heves felhőszakadások kö­­vetkeztében a Themse völgyében roha­mosan nő az árvízveszedelem. A­­York és London közötti országút egy része víz alatt áll. Leedsben egy idősebb ember holtan esett össze az u­tcán; orvosi megálla­pítás szerint halálát az a kimerültség okozta, amelyet a szélvész elleni küz­delem idézett nála elő. Blackburnban a szélvész összedüntött egy régi házat; két fia a romok alatt tette halálát. Yorkshire és Délivales grófságok­ban a folyók szintje aggasztó mérték­ben emelkedik Az ár többhelyüt már elöntötte az illákat és az alacsonyab­ban fekvő községekét. Yorkshire folyói tegnap oly magas árszintet értek el, amilyenre huszonöt év óta nem volt példa. A franciaországi Boulogneban az id­eákat elöntötte az ár. Kinisterre me­gyének majdnem minden községe víz alatt áll. Abbévillében az orkán autószeren­csétlenséget okozott. Bernhardt cukor­gyári igazgató feleségével, fiával és két rokonával egy autóban ült, amelyet a vihar nekisodort egy fának. Eenhardt felesége azonnal meghalt, az igazgató és soffőrje súlyosan megsebesült. Majdnem minden egyes parti szik­raállomás a segélykérések egész sorát fogja fel veszélyes helyzetben levő ha­jókról. Közép egy görög, egy lengyel és egy német hajó két sürgős segít­séget.. Ber©t¥a ... 4 Pte1 Halgyi?© kép 5 p­hh Köszörülést és javítást olcsón. BFLASSER LAJOS rankössak­i* BUDAPEST, VITT.. JÓZSEF-KGRUT 17. KIS ÚJSÁG Tisztújítás Debrecenben és Csongrádon Debrecenben a város törvényható­sági bizottsága Stadházy Zsigmond dr. főispán elnöklésével most tartotta rendes közgyűlését. Újra választották a kisgyűlés tagjait, mert a Hegymegi- Kiss Pál-féle városi ellenzék az első választást megfellebbezte a közigazgat­ gatási bírósághoz. A közgyűlésen meg­választották a kisgyűlés 36 tagját, mely­nek fele rendes, fele­ pedig póttag. Csongrádon Csergő Károly dr. al­ispán elnöklésével­ tartott a tisztújító ülésen polgármesterré egyhangúlag Csent­­gi Gyula eddigi közigazgatási tanácsnokot választották meg. A­­többi valamennyi más állásra az eddigi tisztviselőket választották meg. 1930 január 1 ár­at Újból Sered! hercegprímást emlegetik a beteg szentszék! államtitkár utódján! Mióta Gáspáréi bíboros államtit­kár influenzában megbetegedett, a bíboros prelátusok és diplomaták egymásnak adják a kilincset Gás­páréi hálótermében. Az államtitkár betegsége általános részvétet keltett és a pápa is áldását küldte szere­tett munkatársának. Az a hír, hogy­ a pápa Pacelli volt berlini nuncius személyében Megindult a választási készülődés a tokaj­ mádi kerületben. Egyetlen jelölt érdekében folyik a céltudatos és lázas szervezkedés: Lázár Miklós pártonkí­­vüli képviselőjelölt nevétől hangosak a faluk. Négy községben: Tornajon, Monokon, Padkán és Ondon a hivata­los személyek és hatósági közegek­ ki­vételével a választók kilencven száza­léka aláírta már azokat az íveket, ame­lyeket a gazdák vezető emberei köröz­tek a nép között és amelyekben Lázár Miklóst kívánják képviselőül. Óriási fölénye van a Lázár-pártnak már kinevezte volna Gasparii mód­ját, félreértésen alapul. Beavatott körökben ismét meg­indultak a találgatások és újból előtérbe került Magyarország her­cegprímásának, Serédi Jusztinnak személye. Vatikáni körökben sokat emlegetik a pápa egyik kijelentését, amely szerint a hercegprímás ónéra lesz már sokáig távol Ré­mátó­­. Mádon, Meződomboron és Goldpon, hatalmas, szervezett tábora Tokinon, Szerencsen és Erdőbényen is. A szerencsi cukorgyár vezetősége úgy a hivatalnokoknak, mint a mun­kásoknak szabad kezet engedett. Ezek most nyíltan Lázárt vallják jelöltjük­nek. Ugyanez a helyzet a nagyobb "ura­­dalmakban is. Wekerle Sándor pénzügyminiszter, akit Lázár ellenjelöltjeként emlegettek, kijelentette, hogy nem vállalja a je­löltséget. Így Lázár Miklós az egyedüli jelöltje a tokaj­mádi kerületnek. Nincs ellenjelültje Lázár Fillilisn­é a tokai­ kerületben Almában megöltek és kiraboltak egy gazdag mezőtúri özvegy asszonyt A rablógyilkos legényt letartóztatták A mezőtúri csendőrség kedden je­lentette a szolnoki ügyészségnek, hogy a mezőtúri határban, a 14-es szám­i őrház közelében levő tanyán meggyilkolva találták özvegy Har­matié Lászlóné gazdag asszonyt. A gyilkosság napokkal előbb történ­hetet, mert a hadtest már oszladozni kezdett. A gyilkos az ajtó felfeszítése, lilán éjszaka hatolhatott a tanyába és az ágyban fekvő asszony fejét darabokra vagdosta szét. Miután végzett az asszonnyal mindent felforgatott a lakásban, a szekrényeket felfeszí­tette és minden értékesebb dolgot magával vitt. Nádas Ferenc dr. szolnoki vizsgáló­bíró azonnal a helyszínére utazott. A csendőrség még a vizsgálóbíró meg­érkezése előtt megindította a nyomo­zást és a gyam­okok alapján őrizetbe vette Olasz János gazda­­regényt. Vállalóra fogták, eleinte mindent ta­gadott, kedden délután azonban rész­letes beismerő vallomást tett. Olasz Jánost ezután beszállították a szolnoki ügyészség fogházába. HADIFOGOLY-POSTA Aki eltűntekről, hadifoglyokról tud, Írja meg nekünk: Kis Újság Budapest 4 Tizennégy év után most tért haza a hadifogságból Kohn Sándor győri kereskedő a há­ború elején kikerült­ a harctérre és Przemyslben orosz fogságba esett. Most, 14 évi orosz fogság után haza­­érkezett. A szibériai ólombányákban rabosko­dott, ahonnan két izben kísérelt meg szökést, de elfogták és még súlyosabb kényszermunkára ítélték. Harmadik szökése ez év májusában sikerült, ami­kor 15 német és 2 pozsonyi hadifo­gollyal gyalogosan indult el Irkutzkbó. Gyalog és hajón másfél hónap alatt értek Rigáig, egész nyáron és ősszel gyalog járták meg­­Lengyelországot, majd Varsón át Berlinbe érkeztek. Kohn Sándor teljesen lerongyolódva került haza karácsonyra Bajtárs! Mit tudsz róla ? 29. gyalogezred: K. Kis Lászlóné (Kunszentmárton) keresi Péter nevű fiát, a 2. százaik 1. szakaszának katonáját, akit HU.') jú­lius 1­-én a Dnyeszter folyó mellett fogtak el az oroszok. 1918 no­vemberében küldte utolsó levelét Oroszor­szágból, de hogy honnan, azt hozzátartozói nem írták meg nekünk. 306. honvéd gyalogezred: Szabó Nyíri Jánost Apátfalva , az I. zászló­alj, 3. század­ tizedesei, keresi édesanyja, feld. Szil­bó Nyíri Jánosné, ki 1917 május 6-án kapott a fiától utoljára levelezőlapot, a 435. szám­i tábori postáról. 1917 augusztus 1-én hivatalos értesítést kapott a család, mely szerint Nyíri Szabó Jánost I.unga közelében járőrbe küldték, ahonnét nem tért vissza. Monte-Bedeleke (Olaszország): Vaclavek Alajos Károly bécsi születésű bádogos sorsa iránt érdeklődik Szohár László pesterzsébeti olvasónk. Vada­vek Alajos a 81. iplói gyalogezred, 5. századának vitéze, 1807 december 4-én a Monte-Bedelek hegyén meg­sebesült s­ azóta fttei hallottak róla. Hadifoglyok, emlékezzetek! Uborka: Horváth Mihály (üllő). 13. gyalogezredben katona 1914-ben vonult le a mozgósításkor. 1916 november 11-én fogták el az oroszok és 1917 január 1-én irt utoljára, fenti orosz helységből. Azóta nem tudnak róla. Szerafelvszkaja Báni. I. 87. Novo Nikolajevszk (Szibéria). 1915 május 30-án itt tartózkodott Tóth An­tal (Hajdúdorog), 11. gyalogezred, 1. had­­lápzász.lóalj, 3. századbeli vitéz. 1914 teléütt esett orosz fogságba. já B.U É.II.­­ Leopolis Éj hirdető vállalat , VII., ERZSÉBET-KÖRÚT 39. ffi Telefon : József 421—55. fi­ Alapittatott 1896.

Next