Kis Ujság, 1932. augusztus (45. évfolyam, 171-194. szám)

1932-08-02 / 171. szám

2 Fölemelt targonca i a© Budapesten történt. Az egyik irányból a tizenhatos autóbusz ro­bogott, a másik oldalról bekanya­rodott a tizenkettesnek b­omba nagy­ teste. Rettenetes nagy állatok ezek a négykeréken szaladgáló kocsiször­nyetegek. Különösen este néznek ki kísértetiesen vörösen villogó óriás­szemükkel. Ha feltámadna a negy­ven esztendő óta békésen szunyóká­ló emberfia a föld alól, egész bizo­nyosan visszabújna ijedtében, ami­kor meglátná őket. Szó sincs róla, jó hogy vannak. Csak akkor vesze­delmes egy kicsit a helyzet, ha pél­dául egy kétkerekű, zöldséggel meg­rakott kiskocsi kerül közéjük. Az autóbusz siet, mindig sürgős a dol­ga, a targonca nehéz, különösen, amikor asszonyember tologatja. Még hozzá esett vállu, kerekhátú, korán megőszült feji­ asszony, akinek az az osztályrésze, hogy nappal a zöld­séggel megrakott kosarakat kell neki tologatni, este pedig az asszony­­életnek sorsát igazgatni. Helytállni itt is, ott is. A­ zöldséges kiskocsi ijedten ténfergett, kapkodott a két autóbusz között. Mit volt mit tenni, ha menteni akarta magát, hirtelen kellett fordulni, le is billentek a ko­sarak. A sok uborka, tök, barack, kalarádé szétgurult a kövezeten. Az asszony csak állt ott, magába ros­­kadtan, nagy ijedten, hiszen drága pénzen vette a Dunaparton, garasos hasznocskáért cipelte onnan a budai Széna-térig. Most mi lesz? A tizenkettes autóbuszról éppen akkor ugrott le egy deresedő fejű, aktatáskás úr. Olyan javakorbeli ember, aki már látott egyet és mást ebből a világi életből. Aki már mércsingeli az" életet lassított lépé­sével, nem siklik tova könnyedén a felületén a fiatalság lendületével. Nézte a szétgurult kincset, azután a magatehetetlen asszonyt. Kikapta hirtelen a mellényzsebéből az órá­ját, ránézett azután még a nyilvá­nos órára is. Számítgatta, van-e még ideje a hivatalos reggeli időpontig. Odament és elkezdte felszedegetni a kalarádékat. Közben mondogatta: — Nincsen baj, jó asszony. Majd letörölgeti, nem tojás ez, nem tört össze. Csak szedje szaporán. Se­gítsen. A népek, akik a csudára akkor már karéjban álltak, egyszerre neki­vetették magukat és mindenféle rendű-rangy sietősen indult segíteni. A szétgurult holmi ott volt a kosa­rakban percek alatt. Akkor az akta­táskás ember megfogta a kiskocsi­nak a rúdját és azt mondta: — Segítsen, jó asszony. És tolták ketten a zöldséges tar­goncát a piacig. Mikor odaértek, a deresfejű megemelte a kalapját és továbbsietett. Ennyi volt az egész. Mégis benne volt minden, ahogy édes hazánknak kicsit kátyúba jutott kocsiját ki le­hetne billenteni és a nyílegyenes útra fordítani. Majd ha kivétel nél­kül minden aktatáska megtalálja a szívét és nem restel utánanézni, hogy mi történik az ilyen rozoga négykerekű talyigával, amelyikről az utca porába hullott szerteszéjjel a karalábé, majd ha minden ember összesereglik és közös erővel fogják nekivetni a vállukat,­ hogy egy rozo­ga targoncát fölemeljenek, egész bi­zonyosan megtaláljuk a helyes utat. Ezt a helyes utat keresi az ötven­hatmilliós Németország, ezt a he­lyes utat kerülgeti az Élet kapuján kopogtató ifjúság. Erre az útra tö­rekszik ma tízmillió és százmillió. Meg is fogja találni, amikor megérti, hogy a garasnyi érték éppen olyan értéke a közösségnek, mint a millió, amikor megérti, hogy az a gömbö­­lyűhátú, esettválló asszony mind­nyájunknak az életét segít vonszolni, mikor igába fogja magát a targon­cához. Amikor megértjük, hogy az uz porában előrebotorkáló futóbo­gárka éppen olyan fontos a minden­­ségben, mint a hányaveti, magát ide-oda hánytorgató, büszke telivér. Szederkényi Anna KIS ÚJS­Á­G 4­ ­­ 1 Okos nő, buta férj Németh Károly elbeszélése Szerda volt, vagy­ csütörtök, egész nap szemetelt az eső, délután háromkor már oly tűrhetetlen volt a világ, hogy Wel­­men James, a Rakéta Autó Építő Rt. elnöke elhatározta, hogy végez a kí­­nos üggyel, behívatja Szabó Jánost, a kutató osztály fiatal mérnökét és leszá­mol vele. Elhatározásának megfelelően végzett a kínos üggyel és leszámolt Szabó Jánossal. Még pedig így: — Fiam, — kezdte az öreg elnök, — mondja meg őszintén, mennyi felmon­dási idő jár magának? Nem szeretnék pereskedni. Ha maga azt állítja, hogy hat hónap jár, akkor hat hónapra mondok fel és nem hat hétre. De magát kidobom, édes fiam. Szabó János tiszteletteljesen haptákba vágta magát és így szólt: — Hat hónap jár, elnök úr, továbbá két hónap a leszolgált öt évért, azon­kívül a nyugdíjpótlék visszatérítése. Miért tetszik kirúgni, elnök úr? — Azt én is szeretném tudni, — vála­szolt az őszhajú Welmen James. — Na­gyon is szeretném tudni, miért lököm én ki magát jelenlegi szerény, de re­ményteljes állásából. Mert végeredmény­ben az, hogy maga rakéták tervezése helyett tétován néz a rajztáblára, vagy ha úgy tetszik, a semmibe, ez nem ok. Ez minden bizonnyal csak okozat. Hogy maga miért lett naplopó, arról nekem sejtelmem sincs és a kereskedelmi tör­vények nem engedik meg nekem, hogy ezt­­kutassam. Nem akarok törvényszegő lenni, hát egyszerűen kidobom, kedves Szabó János. Megértette ezt? — Meg. — Tudomásul vette? — Tudomásul. — Mint érdektelen privát ember, mint öreg barátja, megkérdezhetem, miért és hogyan jutott az állásnélküli züllésnek erre a szomorú útjára? • — Elnök úr, — szólt Szabó János majdnem szenvedélyesen. — tény az, hogy az utóbbi időben elhanyagoltam munkakörömet. Reménytelenül szerelmes vagyok. — Rosszul teszi, barátom. — Nem tehetek másként, elnök úr. Ez a végzetem. — Fiam, maga mérnök, magának az a feladata, hogy ismeretlen és leküzd­­h­etetlennek látszó problémákat legyőz­zön. Magának nem szabad reményte­lenül szerelmesnek lenni. Magának re­mélni kell. — Elnök úr, esküszöm, nem remélhe­tek. Az elnök vastag szivarra gyújtott, majd így szólt: — Fiam, szívesen segítenék magán. Is­métlem, mint privát ember kérdezem, mint olyan, aki sok mindent látott az élet­ben: nem tisztelne meg bizalmával? — Elnök úr, szívesen megtisztelem bizalmammal, de ez vajmi keveset se­gít rajtam. Olyan rettenetes különbségek választanak el attól az édes leánytól, hogy ezeket a különbségeket semilyen bölcseség nem hidalhatja át. — Nono, — szólt köztje az elnök — talán áthidalhatja. — Nem, szó sincs róla. Hogy rövid legyek: a lány, akit szeretek, minden tekintetben felsőbbrendü nálam. — Jó, jó, — jegyezte meg az elnök — az imádott nő, amíg el nem veszi az ember, mindig ilyen felsőbbrendü va­lami. — Pardon, itt egész másról van szó... Arról, hogy ez a szép leány jóval mű­ves­­ebb, mint én vagyok, egyetemet vég­zett, az egész gondolat köré emelkedett, pallérozott, finom és választékos a be­széde ... — Ne is folytassa, fiam, — vágott közbe az elnök — ismert eset: okos a nő, buta a férfi. Veszett úgy, ha a férfi ilyen esetben az eszével próbál hatni. Maga egy ügyes fiú, ugráljon villamosról, ússzon hosszukat a Duná­ban, evezzen hajnaltól délig egyfolytá­ban, meglátja a kis irodalmi nő oda lesz a maga férfiasságától. Szabó János szomorúan legyintett: — Nem használ. Ez a szeretetreméltó lány, amint elnök úr kegyes volt őt ne­vezni. — maga is ugrál , a villamosról órák hosszat úszik a Dunában, kitartóan evez, szóval: elsőrangú sportnő. Sőt, hogy tovább menjek: gyorsabban úszik, mint én, és tovább is evez aulámnál. Elnök úr, — tette hozzá kétségbeeset­ten — miután szép is, minden tekintet­ben kiválóbb, mint én vagyok. — Ez még nem ok a kétségbeesésre, — szólt az elnök. — Az életben előfordul elég gyakran az a kellemetlen eset, hogy­­ a szeretett nő legnagyobb sajnálatunkra, kiválóbb, mint a férfi. Ez esetben nincs más mit tenni, minthogy az ember le­számoljon a rideg ténnyel és a nőnek esetlensége ügyefogyottsága és alacso­­nyabbrendűsége elragadó teljességében mutassa magát. Fiam, maga nem tehet mást, minthogy kihangsúlyozza szellemi és testi alárendeltségét, nem akar több­nek látszani, mint ami, hanem inkább kevesebbnek. Magának a sors azt jut­tatta osztályrészül, hogy ne nyűgözze le szerelmesét mindenfajta fölényének ezernyi megnyilvánulásával, hanem bá­­jolja el a kedves lényt az esetlenség varázsával. Hogy rövidre fogjam a szót: magának oly ostoba-aranyosan kell vi­selkednie, mint egy középnagyságú ku­tyának. Szóval ne legyen olyan kényes és buta, mint egy japán pincs, de ne 1932 augusztus 2 Hitler kapta a legtöbb szavazatot a német választásokon i ■■■mii i/iiiiH'm jiiHirBiiiiyM­TM ii Bombák robbantak, revolverek dörrentek, a véres összecsapásokban sok ember meghalt és megsebesült Az egész világ feszült érdeklődé­se közepette tartották meg vasárnap a német birodalomban a képviselővá­lasztásokat. A végletekig fokozódott izgalom, amely Németországot átha­tolta, átcsapott a lázban égő biroda­lom határain is, mert világos,­hogy ez a nap, amely a német politika jövendő irányát eldöntötte — úgy­szólván egész Európa sorsának jobbra vagy balra fordulását jelenti. A német választások eredménye — ha a jobboldali pártok nem is­ sze­rezték meg a számszerű többséget — mégis megnyugtató, mert a mai kö­rülmények között a kormányzásra legalkalmasabb Hitler-féle nemzeti szocialista pártnak hatalmas győzel­mével végződtek. A választáson, amely harminc­­hétmillió németet vitt a szavazó­­urnák elé és amely ilyen óriási tömegek megmozdulása alkal­mával nem múlhatott el véron­tás nélkül, a nemzeti szocialis­ta párt megkétszerezte mandátu­mainak számát. Vagyis az eddigi 110 Hitler-párti helyett 230 hit­lerista képviselője lesz az új bi­rodalmi gyűlésnek. A nemzeti szocialisták nagy győ­zelmét elősegítette, hogy a kisebb német jobboldali pártok szavazóinak nagy része Hitler zászlója alatt vo­nult a küzdelembe. A német kispol­gárság úgyszólván teljes tömegében, megoszlás nélkül csatlakozott a nem­zeti szocialista párthoz. A német szociáldemokrata párt a birodalmi gyűlés 607 madátuma kö­zül csak 133-at tudott megszerezni, tehát 3 mandátumot vesztett. A kom­munisták viszont 89 képviselőt küld­hetnek a parlamentbe, tehát tizen­eggyel többet, mint amennyi az előző választáson jutott nekik. A kommu­nisták előretörését az magyarázza, hogy a munkásság szélsőséges ele­meinek egy része elégedetlen volt az eddigi tehetetlen szocialista vezetés­sel, másrészt előre megsejtve a Hit­ler-párt diadalát, a kommunista tá­­­borba menekült. Különösen a west-i­fáliai bányavidék munkásságát so­j­dorta magával a kommunista szél-­­sőség. Erőteljesen került ki a választási­ harcból a centrum-párt, amely olyan, szerepet tölt be Németország poli-­ tikai életében, mint a rohanó gépnek : a fékje, amely kellő pillanatban erő-­ teljesen megakadályozza, hogy­ a­ bonyolult szerkezet felmondja a szolgálatot és akár jobbra, akár bal­ra a mélységbe zuhanjon. A cent­rum­pártnak hét mandátummal több jutott, mint eddig volt, összesen 75.­ A Hugenberg nagyiparos vezetése ,­ alatt álló német nemzeti párt — amely legközelebb 111 Hitlerekhez — hét mandátumot vesztett, de még í­­gy is 37 képviselőt küldhet a biro­­­dalmi gyűlésbe. A bajor néppárt­ a bajor katho­­likusságnak összetartását mutatja, mert 21. mandátumát még eggyel szaporította. A többi kisebb német párt majdnem teljesen megsemmi­sült. A német néppárt 20, a német állampárt 12, a keresztényszocialista párt 10, a német parasztpárt 3, a né­met nemzeti szövetség 15, a würt­­tembergi nemzeti szövetség 1 és a gazdasági párt szintén egy mandá­tumot vesztett. Ezeknek a kisebb pártoknak tehát a birodalmi gyű­lésben nem lesz jelentőségük. Ha már most a közel harminchét­­millió leadott szavazat arányait néz­zük, megállapíthajuk, hogy a nemzeti szocialisták egyma­gukban majdnem tizennégymil­­lió szavazatot kaptak, tehát többet, mint a szociáldemokra­ták és a kommunisták együtt­véve. A centrumnak négy és félmillió sza­vazat jutott. Utána a német nemzeti néppárt több mint kétmillió, míg a bajor néppárt több mint egymillió szavazatot kapott. A választás végső eredménye az, hogy ámbár a nemzeti szocialista párt döntő győzelme kétségtelen, — az abszolút többség hiánya" miatt — a kormányzáshoz csak úgy juthat hozzá, ha a centrumpárt támogatja. A jövő titka, hogy Papen kancellár milyen módon tudja majd az új német kormányt megalakítani és hogy Hitlerék milyen módon szerzik meg a német birodalom sorsának in­tézésében azt a feltétlen hatalmat, amely a választások eredmeménye alapján joggal megilleti őket. Hitler bejelenti a győzelmet Zászlók és plakátok tengerében úszott vasárnap Berlin és a német városok minden utcája. Valósággal vörösödött minden, mert Hitlerék horogkeresztje vörös zászlókon ékeskedett, vörös színű mezőben volt a zászlókon a szociálde­mokraták három nyila is, nemkülönben a kommunisták sarlókalapácsos jelvénye. A német nemzetiek fekete-piros-fehér és a jobboldali polgári pártok fekete­­piros-arany zászlói alig látszottak ki ebből a zászlórengetegből. Már a hajnali órákban a választók ezrei gyülekeztek a városok utcáin, de páncélos autókon mindenütt felvonult a karhatalom is. Tüntető körmenetek tartása tilos volt, a rendőrségnek még öt esetben kellett nagyobb meneteket szétosz­latnia. A választók nagy része azért sietett le­szavazni, hogy a szép nyári vasárnapot azután kirándulásra használhassa fel. A miniszterek közül Papen kancellár Berlinben szavazott. Hindenburg elnök távol volt a fővárostól, fiával együtt egy kis Steinrichsau nevű községbe ment autón és ott adták le mind a ketten sza­vazatukat. A szavazatok összeszámlálása a késő hajnali órákig tartott, de már éjfél­tájban nyilvánvaló volt a Hitler-párt hatalmas előretörése. Leírhatatlan lel­kesedést keltett, mikor Hitler Adolf fel­hívása megjelent. A felhívás megálla­pítja, hogy a nemzeti szocialista párt nagy dia­

Next