Kis Ujság, 1933. december (46. évfolyam, 273-294. szám)

1933-12-01 / 273. szám

1033 december 1 bíztam a világon,­­ így fejezte be Beth­len beszédét. Az előadás után Od­dsworth képviselő kérdezte az előadót, nem volna-e lehet­séges a végleges megoldásig legalább a gazdasági nehézségeket áthidalni? Bethlen ezt felelte:: Minden lehetőt elkövettünk, hogy helyreállítsuk az utód­államokkal a rendes gazdasági viszonyo­kat. Ezt sikerült is elérnünk Romániá­val és Jugoszláviával, amely országok ugyancsak földmivelő államok. Cseh­szlovákiával ellenben ismételten ered­ménytelen tárgyalásokat folytattunk. Végül Sir Edward Boyle elnök me­legen üdvözölte Bethlent és elmondta, hogy Bethlen Magyarország történeté­nek legsúlyosabb évtizedében vezette ha­zájának hajóját és a legelső helyre ke­rült az európai kormányelnökök között. Lord Noel­ Buxton volt munkáspárti földmű­velési miniszter arról szólt, hogy aki Budapesten járt, Magyarország lelkes híve gyanánt tért vissza. Párbajb­an megsebesült az U11 vezérigazgatója Néhány nappal ezelőtt, mint ismeretes, egy járásbírósági tárgyalás után kínos je­lenet történt Weis István, a Társadalombiz­tosító vezérigazgatója és Berényi Sándor hírlapíró között. Az összetűzés lovagias eljárással foly­tatódott. Weis István vezérigazgató vitéz Izeghy koronaőrszázados és Rónay-Horváth Jenő százados útján lovagias elégtételt kért Berényi Sándortól, akinek segédei Dusárdy István és báró Collas Tibor vol­tak. A segédek hosszas tárgyalás után súlyos feltételi­ kardpárbajban állapod­tak meg. Csütörtökön volt a párbaj a Tiszti Vivó Club nagytermében. Nehéz lovassági kar­dokkal küzdöttek a párbajozók, akik he­vesen csaptak össze. A párbajban Be­rényi szerkesztő megsebesítette a vezér­­igazgatót. A sérülést a párbajorvosok több öl­téssel összevarrták, a párbajsegédek pedig megállapították Weis harcképtelenségét és a viadalt befejezték. A vezérigazgató és a hírlapíró nem bé­­kültek ki a párbaj után. Hajsza a pellérdi rablógyilkos után Egy lengyel csavargót és egy eltoN­ött segédjegyzőt gyanúsítanak a gonosztettel A Pécs melleti Pellérd községben a szörnyű rablógyilkosság helyén csütörtökön felravatalozták Atal Jó­zsef gazdát, a kegyetlenül megölt áldozatot. Özvegye talpig feketében virrasztott a ravatal mellett. Szivet­­tépő zokogása betöltötte az egész szo­bát, miközben elmondta a résztvevő rokonoknak és ismerősöknek a véres délután történetét. — Én betegen feküdtem a lakásban — beszélte el az asszony — boldogult uram az asztal mellett üldögélt, majd öt óra felé kiment az istállóba. Félóra múlva arra lettem figyelmessé, hogy az első szobában valaki kotorász a szek­rényben. Azt hittem, hogy szegény uram keres valamit és kiszóltam, hogy A csendőrök a rablógyilkosság­tól első­sorban egy lengyelországi csavargót gya­núsítanak. Ez az ember hónapok óta koldul a baranyai falvakban. Megnehe­zíti a kézrekerítését az, hogy tökéletesen beszél magyarul és még csak a nevét sem tudják. Kutatnak egy elzüllött segédjegyző­t A fiatal csavargót az uram meg­szánta és munkát is adott neki egyszer a szőlőben. Én már akkor gyanúsnak találtam ezt a jöttment embert és mond­tam is szegény uramnak, hogy semmi jót nem nézek ki belőle. Abban a pilla­natban, mikor a szobába bejött, felém sújtott egy vasdoronggal. Szerencsére még el tudtam kapni a fejemet, mert már akkorra kiugrottam az ágyból és segítségért kiáltoztam. A támadó erre megijedt és elmenekült a szérüskert felé, mire a szomszédok át­futottak, már eltűnt az esthomályban. Akkor keresni kezdtük a férjemet és az istálló melleit, a pajtában talál­tuk meg vérében fekve, holtan. Atai József holttestét már felboncolták a hatósági orvosok Szendrődy Rezső dr. pécsi vizsgálóbíró és Sch­­vartz Károly dr. pécsi ügyész jelenlétében. A bonco­lás során megállapították, hogy az elve­temedett tettes állatias kegye­lemséggel végzett áldozatával. Mikor már a vas­­doronggal leütötte a szerencsétlen em­bert és az eszméletlenül terült el, be­vonszolta a pajtába és répavágó késsel átmetszette a tor­kát. után is, aki szintén kenyöradományok­at szokott gyűjteni a falvakban és Pellér­­den is többször megfordult. A csendőrség megállapította, hogy a jómódú Atal József összeköttetésben ál­lott néhány olyan emberrel, akik az éj­szaka leple alatt a bort a vám megke­rülésével szokták Pécsre szállítani. A nyomozó hatóságok arra is gondolnak, hogy valamelyik csempész követte el a borzalmas rablógyilkosságot, mert tudhatta hogy a kitűnő szőlősgazda hí­rében álló Atal Józsefnek­ sok pénze van. A gyilkos nemcsak áldozatának pénzét vitte magával, hanem elrabolta a megölt gazd­a ezüstórá­ját és láncát is. A nyomozást megnehezíti, hogy azok, akik látták a gyilkost, nem tudnak sze­­mélyleírást adni róla. Atal Józsefné még mindig olyan rémületben van, hogy egé­szen kiment az emlékezetéből a gyilkos csavargó külsejének leírása. A gonosztett elkövetéseinek idején már sötét volt és a rablógyilkos könnyű szerrel eltűnhetett. A nyomozás teljes világosságot derí­tett a borzalmas bűntett áldozatának magánéletére is. Megállapították, hogy a meggyilkolt gazda házasélete nem volt a legboldogabb és abban sok za­vart okoztak a feleségének féltékenységi jelenetei. Ugyanis Atal József szívesen forgolódott az asszonyok körül, ami miatt felesége féltékeny volt rá, aki különben már harmadik, nálánál nyolc évvel fiatalabb felesége volt. Évekkel ezelőtt Atai magához foga­dott egy fiatal cselédpárt, akiket később felesége követelésére elbocsátott. Azon­ban néhány hónappal ezelőtt ismét ma­gához fogadta Bocskor Jánost és fele­ségét. Nemrégiben azzal, a gondolattal foglalkozott, hogy a Bocskor-házaspárt örökbe fogadja négy h­és földet és házat adományoz nekik. A gyilkosságot követő hajnalon, a gyilkos lábnyomát követve, a kiért végé­ben egy furkósbotot, egy darab kenye­ret és egy kulcsot találtak. Egyik gazda­legény a gonosztevőt sokáig kergette a sötétben. Az ő leírása szerint a gyilkos feltűnően kistermetű, vézna ember le­het. A lábnyomokból is az derült ki, hogy kicsiny, nekinek való, kes­keny cipője volt. Csütörtök délután a megölt gazdát leemelték a ravatalról és a község nagy részvétele mellett eltemették. Atal József nemrégiben a falunak 2000 pengőért harangot öntetett, ezenkívül a templom főoltárát is átépíttette, ami többezer pengőjébe került. Atal József­né Ebbe a pajtába Vonszolta a gyilkos az istállóból a haldokló áldozatot a Hatósági biztost rendeltek ki Kis­pesten az árverésekre. Nagy megle­petés érte csütörtökön a kispesti vá­rosháza udvarán az árverésre összegyűlt hivatásos árveresőket. A polgármester ugyanis hatósági biz­tost rendelt ki az árverésre, aki meg­akadályozta, hogy az ingókat po­tom áron elkótyavetyéljék. A polgár­­mester intézkedése általános megelé­gedést keltett a városban. jön, hogy akiket a sors egymásnak ren­delt egy egész életre, azok boldogságuk teljében szétváljanak. Addig gondolko­zott ezen, míg egyszer csak kinn találta magát Bécs külvárosában, amint a pa­pírgyárban Pannika után tudakolódott. Megvásárolta a legszebb rózsákat és be­küldte Pannikának, jelezvén, hogy este tiszteletét fogja tenni. Pannika azonban kiemberesedett a zakatoló életben, lassan elhalványultak benne a múlt érzései, mert a rohanó élet árjában lelte meg lelke ked­vesét. Az a faj, amelyből származott, ko­nok jász-kun faj volt, akik az égi üd­vösségükről is lemondanak dacból. Pannika is így tett. Fejét rázta és visszaküldte Makkai rózsáit. Ami Pannikában, mint nőben, a dac­ból összegyülemlett, az Makkaiban meg­­hatványozottan termelődött ki a gőgből. A visszaküldött rózsák láttára megrán­totta a válát , visszautazott kis magyar városába. Ami még megjegyezni való volna az esetből, az az, hogy Makkai István az este elfelejtette leinni magát. Kiült a ki­csiny ház udvarára. A hold ezüstfénye fehérre festette a barna rögöt. Jázminok bódító illata úszott a levegőben. Makkai István fejét két tenyerébe te­mette, úgy üldögélt a kis udvaron, míg csendben meg nem lepte őt a harmatozó hajnal hasadása. Makkai megelégelte a virrasztást, aludni tért azzal a gondolat­ra­, hogy este újra elutazik Bécsbe Pan­nikáért és kiviszi magával a Sajót és a Bodrit is. Az elhatározást tett követte és jó más­fél nap múlva a menyasszony utáni küldött­ség szerencsésen kikötött az osztrák fő­városban. Tudta, hogy Pannika, dolgavégez­­tével, melyik ajtón jön ki az épületből, hogy ugyancsak a gyár területén lévő vil­lalakásba hazatérjen. Már egy órával előbb mit keres, talán én meg tudom mondani, hogy haj van. Ekkor nagy rémületemre egy idegen hang felelt. Azt mondta, adjak neki enni, mert kenyérért jött Azzal már meg is jelent a szobában az ágyam mellett. Borzasztót sikoltottam, mert felismertem benne azt az embert, aki az utóbbi időben háromszor is járt nálunk keregetni. A szerencsétlen asszony csak hosszabb pihenés után tudta folytatni tovább, elhelyezkedett két jó baráttal a drótkerítés megfelelő helyén. Sokáig csak biztatta, simogatta a két mit sem sejtő cinkostár­sat, beszélt nekik asszonykáról, boldogság­ról és hasonló, számukra érthetetlen zagy­­vaságról. A nyári alkonyat még küzködött a lassan, óvatosan lelopózkodó esti szür­külettel, amikor Pannika a gyár külső kapuján kilépett a gondosan ápolt kert kavicsos útjára, hogy átmenjen a családi­házba. Mikor ezt Makkai István észre­vette, Bodrit és Sajót megfelelő irányba dirigálta. A két okos állat egy darabig csak nézte Pannikát, majd éktelen üvöl­tésbe kezdtek. Sajó volt az okosabb. Hát­raszaladt a kerítéstől egy kissé, majd egy hatalmas lendülettel átvetette magát az embernyi magas drótkerítésen. Bodri utána. Mint az őrültek, rohantak Pannikához, s mikor pedig elérték, felágaskodva való­ján majdnem megölelték. Pannika az első meglepetésben nem tudta, mit csináljon. Sírjon-e, vagy ne­vessen. A két cinkostárs pedig, az első öröm elmúltával, a kerítés meg a lány között, valóságos bolondok táncát járta. Pannika végül is, a nemvárt meglepe­tés után, boldogságos örömkönnyek hul­­latásával, odamerészkedett a kerítéshez és csak annyit tudott mondani: — Pista! Makkai István pedig csak annyit fe­lelt: . — Soha többet! Sőt már egy hete nem. Ez a távirati stílusban váltott szó szí­véig hatott Pannikának. Ráborult a ke­rítésre és zokogott. Felszabadult a lel­kébe eddig elfojtott fájdalom, kizokogott belőle a boldogság utáni vágy. Másnap este már az öreg Makkai néni­nek sírta el Pannika örömét, két hét múlva pedig özvegy Makkai Istvánná, mint a legszeretetreméltóbb anyós, üdvözölte egyetlen fiának feleségét. FIS ÚJSÁG ­ Bűnös gondatlanság okozta a Pharmacia-gyárban történt borzalmas szerencsétlenséget A KIS ÚJSÁG TUDÓSÍTÓJÁTÓL A múlt héten a Pharmacia vegyé­szeti gyár Dembinszky­ utcai telepén történt szerencsétlenségnek, mint iis­­meretes, a hat súlyos betegen kívül már egy halálos áldozata is van A rendőrség és az ügyészség szerdán helyszíni szemlét tartott a gyártelepen, majd csütörtökön a tanúkat hallgatta ki Zimmermann Endre dr. rendőrkapi­tány, a vizsgálat vezetője. A rendőrség már a szerdai helyszíni szemlén megállapította, hogy bűnös gondatlanságból keletkezett a súlyos szermcséb­enség. A gyógyszerkönyvek ugyanis előírják, hogy a dimetilszulfidot kovaföldből ké­szült burkolatban kell tartani, nem pe­dig egyszerű üvegben. Ha a Pharma­­ciában dimetilszulfidos üvegen kovaföld­­burkolat lett volna, a halálos szerencsét­lenség nem következett volna be. A rendőrségen, miután Gyulai Terézt és Bátyó Ferencet, a Pharmacia két alkalmazottját kihallgatták, sor került a gyár vezérigazgatójának, Strausz Imré­nek kihallgatására is. Strausz azzal vé­dekezett, hogy amikor a gyár vezetését átvette, a dimetilszulfid már ugyanazon a helyen állott hosszú idő óta ,anélkül, hogy valaha is baj történt volna vele. A veszélyes gázfejlesztő mérget különben is csak ritkán használták és ezért nehe­zen hozzáférhető helyen tartották. Nem gondolta, hogy szerencsétlen­ség történhetü­k, ezért nem tartotta szükségesnek, hogy óvintézkedést tegyen. Gara Pál gyakornok, aki a szerencsét­lenséget előidézte, azt vallotta a Rókus­­kórházban, hogy az üveget nem ejtette le, hanem annak alja magától levált. A rendőrség megállapította hogy ez nem felel meg a valóságnak. A gyakornok vagy elejtette az üve­get, vagy eseteg odaütötte valami­hez, úgyhogy csak azután válhatott le az üveg alja, aminek következtében a szo­morú végű szerencsétlenség megtörtént. A rendőrség tovább kutatja hogy a gyár vezetői és alkalmazottai közül ki­ket terhel felelősség a katasztrófa miatt. 3

Next