Kis Ujság, 1934. január (47. évfolyam, 1-24. szám)
1934-01-03 / 1. szám
2 A kutya esztendeje 0® A kínai naptárkészítőknek évezredes szokásuk, hogy minden esztendőt egy-egy állatról neveznek el. Természetes, hogy úgy válogatják ki a neveket, ahogyan az ő jóstehetségük az évnek előre a jellegét megadhatja. Ez azt jelenti, hogy az állat jótulajdonságai lesznek az illető évnek is a jellegzetes vonásai. A pelikán éve az önfeláldozás jegyében zajlik le, az oroszláné a nemes hősiességében, a hiéna ellenben már a kegyetlen vérengzés és zsákmányolás undorító bűneit hozza magával. Ez az év, amelybe most léptünk, a kínai mesterek megállapítása szerint: a kutya esztendeje lesz. Jelzőnek nem éppen rosszat jelző név s ha hozzávesszük, hogy Kínában még becsületesebb állat a kutya, mint bárhol máshol, mivel, hogy nemcsak a hűséges szolgálatát veszik igénybe, hanem a húsát is igen szívesen megeszik, akkor semmi okunk, hogy az újszülöttet bizalmatlansággal fogadjuk. Elvégre a kínai nép a legrégibb műveltség hordozója s a maga 300 milliós tömegével olyan súlyt jelent, ami még az európai emberben is komoly érdeklődésre tarthat igényt, várjon, hogyan és miként gondolkozik ez az ember óceán az élet jelenségeiről. Főként azokról, amelyek egy kicsikét a mi sorsunkat is érintik. A kutya esztendejé — hirdetik tehát a kínai jósok, csillagászok és tudósok. Nem rossz név, örömmel fogadhatjuk el mink is, ha mindjárt a kutyáinkat nem is szoktuk megenni s ha mindjárt egy régi magyar szólásmód szerint, akinek kutyasorsa van, az nem tartozik éppen a szerencsésebb halandók közé. De lehet, hogy ez csak az emberi sorsra vonatkozik, s az esztendőre vonatkoztatva sokkal jobbat és többet jelent. Jelentheti a kutya-hűséget, a kutya-hasznosságot, a kutya megbízhatóságát, sőt — ha a kínai felfogásnak igaza van, — a kutya-önfeláldozást is. Azt az önfeláldozást amely nemcsak oda tudja dobni a maga hűségét, erejét a mások védelmében, de ha kell, meg is tud halni azokért, akiket szeret S ha erre gondolunk, bizony-bizony nagy kedvünk támad, hogy magunkénak valljuk a kínai elfogást és kutya-esztendőnek kívánjuk ezt a magunkét is. A sok csalódás, a sok keserű kiábrándulás, nagyképűség, álarcoskodás, amit mind a külmind a belpolitikában, s azonkívül a közgazdasági életünkben naprólnapra tapasztalhatunk, bizony nagyon is elkeseríti a mi életünket. Alert itt a róka ravaszsága, a görény és menyét vérszomja, a hörcsög telhetetlen harácsolása, a farkascsordák együttes rablóhadjárata a medvék étvágya a málnák és mézek után, amelyeket nem ők gyűjtöttek s amelyekhez mégis just formálnak, csupán az erő jogán — fenyegeti életünk biztonságát. Ideje volna, hogy végre a kutya hűségével is találkozhassunk, és ha érezhetnők végre, hogy az emberi életek kettőskönyvvitelében az egyes polgárt nemcsak a tartozik nyomja folyton, hanem a követel előnyeit is élvezheti. Ha tudnánk végre, hogy kikért és mikért kell olyan áldozatot hoznunk, amelynek terhe alatt össze kell roppannunk előbb-utóbb? Jó volna a kutya hűségével, kötelességtudásával és áldozatkészségével találkoznunk végre-valahára a politikában, a diplomáciában. Ha ez végre jelentkeznék, nem lehetne olyan merészen becsapni, félrevezetni az emberiséget, ahogyan az eddig történt. Ha valaki megírja majd évek, századok múltán ennek a mi korunknak a szomorú történetét, elég lesz ha megrajzolja a Népszövetség torv'is'leírja ama törvényeket, amemint a népek sorsát igazgatni a genfi mágusok és kuruzslesz, ha a japán tudósnak a mondását idézik, aki Japán kilépésekor ebből a Népszövetségből megindokolta hazája lépését, mondván: — Ha minden utat összeadnánk, amit a 67 nemzet képviselője hazája és Genf között már megtett, — olyan útvonalat kapnánk, amely a földtől elér a csillagokig. Ha minden szót összeadnánk, ami ott elhangzott — az emberek és népek boldogításáért — tengereket lehetne velük medrükből kiszorítani. S az elfolyt tinta mennyisége elég volna egy második vízözönhöz. És az eredmény? Az egyes népek távolabb vannak egymástól, mint valaha s könnyebb kapcsolatot remélni a Föld és a Mars között, mint a mai Európa sorompókkal szétválasztott országai között, ahol sokszor egy méteres patak szélesebb válaszfalat jelent, mint akár maga az óceán. És Japán otthagyta ezt a szövetséget. Nem találta önmagához méltónak, hogy odadobja a nevét, a tekintélyét ehhez az álarcosbálhoz. És nem volt igaza? A skorpiók esztendei után azonban a kutya esztendejét jósolják nekünk Kínából. Szegény emberiségi Meg is érdemelne végre egy kis boldogságot. Hátha a kutya meg is hozza? Ki tudja? Olyan jó egy kicsit reménykedni, ha nincs is erősebb alapunk és indokunk hozzá, mint a kínai naptár jóslása. Ez a mohóság, amelylyel a remény után kapunk, jelzi, hogy mennyire szomjasak vagyunk egy kis jó, egy kis jobb után. Kutya bánja, ha akármi hozza is ezt meg, ha mindjárt a kutya esztendeje is. Csak hozza. Csak hozza. Kőrösparti KIS ÚJSÁG A tótok készek a forradalomra is, ha nem csatolják vissza a Felvidéket Magyarországhoz Anglia közvéleménye erre az évre várja a trianoni békeparancs módosítását Út esztendőre a revízió kérdésében nevezetes megnyilatkozások történtek. Flewellyn Jones angol képviselő, a magyarság igaz barátja, nagyfontosságú kijelentést tett a magyar nemzet számára. — Nem akarok jogosulatlan reményeket ébreszteni — mondotta az angol politikus — de meggyőződésem szerint a trianoni szerződés aláírása óta sohasem voltak a módosítás kilátásai ilyen kedvezőek, mint most. Az angol közvélemény egyébként erre az esztendőre várja a nagy lépést a trianoni szerződés módosítását illetőleg. Hiszen az alsóháznak több, mint kétszáz tagja írta alá azt a javaslatot, amely felszólítja az angol kormányt, vigye az ügyet a Népszövetség elé. Bethlen István és Eckhardt Tibor olyan mértékben keltették fel a nyilvános érdeklődést igazságos követeléseink sürgőssége iránt, hogy a magyar nemzet sohasem szűnő revíziós kívánságait nem lehet többé eltörölni az időszerű politikai feladatok közül. De egyre erőteljesebben követeli a revíziót a Felvidék tót lakossága is. Jehlicska Ferenc dr. a tót tanács elnöke igen fontos nyilatkozatot tett. Kijelentette, hogy a tót nép érdekei a Magyarországhoz való csatlakozást követelik és a népszavazás 98 százalékig mellettünk döntene. A tót vezér a következőket mondotta: — Londonban is hangsúlyoztam, minden előadásomban kifejtettem, hogy mi nem azt kívánjuk, hogy Magyarország vissszakapja a Felvidék "magyarlakta területeit, hanem, hogy az egész Felvidéket visszaadják Magyarországnak. Ezt azért követeljük, mert a falánk cseh gyomor a megmaradt kisebb területet felfalná és megemésztené. Az angolok már rájöttek, hogy a csehek félrevezették őket. Demokráciát ígértek és elnyomták a tótokat, a ruténeket, megcsúfolták a sajtószabadságot, és amint azt Londonban bebizonyítottam, tiszta tót nyelven az egész világon már csak is a magyar Alföldön, Békés környékén tanítanak. Stefanikot, a tót nép vezérét a csehek lövették agyon, amikor öccse ezt bizonyítani akarta, akkor menekülni volt kénytelen. Amióta a csehek rájöttek, hogy Anglia mennyire helyesli a tótok mozgalmát, szinte páni félelemmel menekülnek a Felvidékről. A cseh hivatalnokok áthelyezésüket kérik, mert tudják hogy nem lehet elzárkózni Magyarország jogos követelései elől. A Felvidéken repülő csendőrosztagokat szerveztek az utóbbi időben, mert félnek a felvidéki forradalom kitörésétől és azt akarják elfojtani. Csehország egyetlen támasza Franciaország, amelynek azonban szintén kezd mindjobban kinyílni a szeme, mert az igazság mindig győz. Jehlicska a szenzációs nyilatkozatot így fejezte be: — Én hiszek abban az isteni örök igazságban, amelyért mi látok együtt küzdünk magyar testvéreinkkel! 9®»•••••••« A doktorkisasszony keze Elbeszélés, írta Leleszy Béla A szőke doktorkisasszony mélységes megrendüléssel bámulta a kezét. Finom, halvány rózsaszín kezecske volt ez, élénkszínű körmökkel és puhán ráfeszülő, ránctalan és hibátlan bőrrel. A Kerecsy-klinikán közmondásosan a csodálat és irigykedés tárgya volt ez a kéz. MIndmostanáig. Pontosan két nappal ezelőtt érezte meg először az ujjai hegyében azt a furcsa bizsergést, amelyet hamarosan heves csontfájdalmak követtek. A hézfőn egészen végig meg-megsajgott a csont. Épen a kezelő körülrajongott, annyiszor csókolt keze! — A rádiumkísérletek! — ötlött akkor az eszébe a riasztó megismerés. — Valami hiba lehetett az ólomkesztyűkben, ahogy mindig szokott valami hiba akadni. És ha az ólom nem véd? A kísérletezők csontjait mind megtámadja a rádium. Orvul, alattomosan. És amikor már megállapítható a veszedelem, akkorra már el is késett minden segítség. Csengettek! Jolánka kedvetlenül fordult hátra. Szeretett volna még egy kicsit egyedül maradni, temetni annyi mindent, jövőt, boldogságot, életet. De ezt sem tehet, hiszen az orvosnak nincs egyetlen szabad perce se. Követelődző emberek rontanak be az otthonába, kedves pillanatai és szent szomorúsága közé a maguk apróbb-nagyobb bajaival. Segíteni kell rajtuk! Az ajtó kitárult és Szénás Andor lépett be rajta, karcsún, elegánsan. Jolánka összeborzongott. Hát még nem volt elég a megkísértés? De felugrott a helyéről, előzékenyen és orvosi fölényességgel. Még a mosolygás sem hiányzott az ajkáról. — Valami baj van? — Igen, Jolánka. De erről majd később. Most meg szeretném kérdezni magát, miért volt hozzám tegnap olyan kegyetlen? Amikor aztán úgy rohantam el a maga közeléből, mint az őrült? Jolánka helyet mutatott neki és szemmel láthatólag küzdött magával. Ott ültek a nagy csontváz mellett a pamlagon. A fiatalember a keze után nyúlt . Úgy futottam, mint aki elveszített valamit akkor, Jolánka. De ugye, nem vesztettem el? Csak rosszul értettem? A szőke lány maga elé nézett Az ujjal idegesen rándultak össze, fájtak. Maholnap már szólnia kell a sebésznek és elintéztetni, mielőtt még tovább terjedne a roncsolás. Igaz, hogy az sem segít valami hosszabb időre, azután majd az egész kar következik, a váll, meg a többi csontok, amelyek nem bírják meg az egyszerű eltávolítást. Következik a haldoklás és a halál. Összeszorította a száját, igen, meg kell lennie. — Szénás, kérem, ne ítéljen el. Két nappal ezelőtt még nem tudtam róla. Higyje meg, nem voltam kacér magához. Szerettem és azt hittem, lehetséges, hogy... Én boldog akartam lenni. Magával, Szénás. De most már nem lehet Roncs vagyok, tudom. Aki minden csontjában a halált hordozza magával. A kezeibe temette az arcát. A férfi értelmetlen megdöbbenéssel bámult rá. — A kezem, Szénás, az már nem az enyém. A csontokat már megtámadta benne a rádium. Én tudom, mit jelent az. Végem van, Andor. Én leszámolok ezzel, én nem tehetek tönkre másokat is. Sérelmeik orvoslását követelik a vidéki egyetemisták. A debreceni egyetem ifjúságának 30 tagból álló bizottsága, amely az egyetemi diákmozgalmak ügyét intézi, szombaton ülést tartott. Az ülésen részt vettek a szegedi és pécsi egyetemi ifjúság kiküldöttei is. A bizottság elhatározta, hogy az egyetemi ifjúság a jövő félévben a debreceni egyetemre nem iratkozik be mindaddig, amíg sérelmeik, amelyeket panaszirat formájában már a kormányhoz eljuttattak, orvoslást nem nyernek. A szegedi és pécsi kiküldöttek bejelentették, hogy a szegedi és pécsi egyetemi ifjúság körében is hasonló mozgalmat indítanak. — A rádium? De hiszen ez lehetetlen, Jolánka. Ki hitette el ezt magával? » A férfi hozzáhajolt, simogatta, vigasztalta, a lány pedig szinte felszabadultan sírt. És a férfi szeme sűrűn tévedt oda az asztalra, ahonnan az előbb fölkelt Jolánka. Mit keresnek ott azok a furcsa, fehérszínű lábácskák? Mérgek! Végre megnyugodott a lány. Mosolyogva biztatta Szénást új életre és új szerelemre, ő maga pedig ezentúl még bátrabban kísérletezhet Kerecsy tanár mellett. Hiszen aki már úgyis mindegy! Szénás bólintott. Aztán fölemelkedett, mintha csakugyan menni akarna a fájdalmas búcsú után. Alig tett azonban néhány lépést, megingott és alig bírt megkapaszkodni az asztal szélében. Halálsápadt volt. A szeme csillogott, a szája vonaglott. — Mi történt magával, Andor? Várjon, üljön le. Azonnal megvizsgálom! — Fölösleges, Jolánka. Megmérgeztem magam, mielőtt idejöttem volna. Hiszen tegnap elutasított. Maga előtt akartam meghalni és higyje meg, a méreg már alaposan fölszívódott bennem. Itt már maga sem fog segíteni. De nem is akarom. Megtántorodott és csakugyan a pamlagra terült megint. Jolánka riadtan ugrott fel és tejet, vizet kapott elő, de amikor a férfi kínos mosolygással megsúgta neki a bevett méreg nevét, felsikoltott. Elkésett, az biztos. Csak egy kétségbeesett és gyors kísérlet van még, ezzel a fehér ellenméreggel. Épen azzal, amit ő magának szánt az utolsó útra az előbb. Szénás ellenállás nélkül vette be a pasztillákat és úgy látszott, megnyugodott. Beszélgetni kezdett vele csendesen és nagyon megértőleg. De aztán a pilla megreszkettek, az érvelése kihagyott. Jolánka ijedten ugrott föl. Mi történhetett Itt! Szénás mosolygott . Nem akarok maga nélkül ülni, Jolánka 1934 január 3