Kis Ujság, 1934. március (47. évfolyam, 48-72. szám)

1934-03-01 / 48. szám

2 fi Szegény emberek pénze ■»* Budapesten a nyolcadik kerületi elöljáró­ságon karácsonykor pénzt osztogattak. Segít­séget az ínségeseknek, néhány pengőt a nyomorgóknak. Ebből a pénzből az elöljáró­ság egyes tisztviselői maguknak is elvettek. Hamis nyugtákkal, igazi nyugtákkal vették föl a pénzeket, mondván, hogy ők maguk is szegény emberek. Egy névtelen levél lelep­lezte a dolgot, most folyik a fegyelmi vizsgá­lat, az elöljáró már nyugdíjba is ment, a kerület tisztviselőkarát szét­velyezték az egész városban, Izsákon, Pest megyében, kiderült, hogy a községházán az ínségmunkások m­unkadíjá­­ról hamis­ jegyzékeket készítenek. A pénzek­­ről nem­ tudnak elszámolni, Pest megye al­ispánja felfüggesztette állását,­­ a községi jegyzet és vizsgálat indult ideg a községi elöljáróság tagjai ellen. A kecskeméti királyi ügyészség a bűnvádi eljárást is megindította. Mentsük meg a lelkeket! — hangzott el a­­szózat minden esztendőben, hogy mentsük meg azokat, akik nyomorognak, szenvednek, akik áldozatai annak a szörnyű pusztítás­nak, amely a világon végigver. Nincs na­gyobb nyomorúság, mint a munkátlanság szenvedése. Ha segítünk az éhezőkön, ha le­töröljük az anyák könnyeit, ha támogatást juttatunk gyermekeknek és árváknak, ha csak­ néhány napi gondtól mentjük is meg azt, akinek Reménytelen a holnapja, emberi dolgot cselekedtünk Franciaország most zúg és forrong a Sla- /d , viski-panama miatt. Hitvány szélhámosok **' száz és százmilliókat loptak el a francia pol­gárság vagyonából. Gonosz bűnt követtek el, megcsalták azokat, akik munkájuk verejté­­kes gyümölcsét megtakarították. De mi ez a bűn azéhoz képest, aki nem a vagyonost fosztja meg összeharácsolt pénzétől, hanem az éhezőt, a nyomorgót, a nélkülözőt, a be­tevő falattól? Staviskiék pénzt loptak. Akik itt állanak nálunk az új szörnyű vád alatt, azok­­— h­a csakugyan igazak a vádak, — nem is pénzt loptak, hanem többet ennél, betevő falat kenyeret, tejet, tüzelőfát a leg­szegényebbektől, az elesettektől. Azok a tíz pengők, azok a száz pengők, amelyeket hami­san felvettek, halálosan hiányzottak ott, ahol a legnagyobb nyomorúságon kellett volna enyhíteni. , „ , ■ , . Mi” tudjuk, hogy ezek szórványos jelensé­gek. Tudjuk, hogy az a tisztviselőtársada­lom, amely akár Budapesten, akár másutt az országban a helyén áll, komolyan telje­síti és becsületesen végzi a maga­­ dolgát. Tudjuk, hogy a magyar tisztviselőtársada­­lom összességének tisztességéhez nem férhet kétség. De ne is férjen! Még a gyanúnak árnyékát is el kell oszlatni, ha arról a vád­ról van szó, hogy a magyar köztisztviselő nem bánik becsületesen avval a pénzzel, amit reábíznak. Hiszen egy nyomorgó ország pénze ez­, szegény, küzdő országé, és az a pénz, amelyet a legszegényebbtől von­­ak el, olyan, mintha véres pénz volna. Ezrek, és ezrek vannak itt állás nélkül.­­Mi úgy érezzük, hogy aki hivatali állást kap, biztos kenyeret manapság, annak azután százszorosán meg kell becsülnie magát. Éppen most gyakornokokat vett fel a fővá­ros és levizsgáztatja őket, megfelelnek-e majd feladatuknak? Hát szerintünk az élet itt a legnagyobb vizsgáló, kivált abban a kérdés­ben: ki a­ tisztességes? Aki egyszer visszaélt azz­al a megbízással, amelyet kapott, aki odáig vetemedett, hogy a legszegényebb em­berek pénzére volt éhes, annak a helyére oda kell juttatni azokat, akik sóvárogva vár­ják, hogy becsületesen dolgozhassanak. Ne legyünk ezekben a kérdésekben szentimen­tálisak. Hamis szentimentalizmus az, amely ilyenkor a bűnösöket védi. Ne arra gondol­junk, hogy mi lesz azzal, aki bűnt követett el, hanem azt nézzük, mi legyen azokkal, akik bűntelenül, becsületesen, tisztességesen állnak itt állás nélkül, kenyér nélkül, bizo­nyosság nélkül. Aki egyszer példáját adta annak, hogy a legszegényebb emberek pén­zét is hajlandó a magáévá tenni, azok he­lyére jöjjenek oda azok, akik a nyomorúság és a várakozás próbaesztendejében lelkükben megacélosodtak! Követtek el­­ emberek már számszerűség­ben ezerszer nagyobb bűnöket, de a bűn nagyságát ebben az esetben nem az­ összeg nagysága szerint kell megítélni, hanem az szerint, hogy mekkora lelkiismeretlenség kellett a visszaélés elkövetéséhez. Akik a legszegényebb emberek karácsonyi tíz pengő­jét harácsolták el, azoknak, a mi felfogásunk szerint, nincs helyük közhivatalokban. Ezek ■íróasztala mellé oda kell ültetni az új embe­reket, olyanokat, talán, akik azért nem kér­ték ezeket a tíz pengőket, mert szemérmesek voltak. Akik állásért kunyeráltak és nem kaptak, mialatt mások nem tudták megbe­csülni azt a kenyeret, amely ha talán sovány kenyér is,, de mégis kenyér, mégpedig biztos­a­n kenyér. Balassa József KjSJJJQ £^ Csütörtök, 1034 március 1. Ottó királyfi cáfolja bécsi utazásának hírét Nagy izgalmak az osztrák monarkista híresztelések körül • Szerdán lejárt a horogkeresztesek ultimá­tuma, de egyelőre csend van A világpolitikában a legnagyobb izgalmat keltettek azok a hírek, hogy Ottó királyfi Bécsbe utazott és hogy a Habsburgokat Ausztriában újra trónra akarják fülelni. Kü­lönösen Franciaországban nagyok az izgal­mak,­ amelyeket mesterségesen növel a kis­­antant kapkodó rémülete A francia lapok a legellentétesebb állás­pontot foglalják el. Az egyik párizsi lap azt írja, hogy Barthou külügyminiszter a Habs­­burg-restaurációt éppúgy ellenzi, mint a német-osztrák csatlakozás tervét, más lapok szerint viszont nincs olyan nemzetközi szer­ződés, amely útjában állhatna az osztrák császárság visszaállításának. Kedden, mint a Kis Újzág megírta, Párizs­ban már olyan hírek jelentek meg, hogy Ottó Bécsbe is érkezett. Ezzel szemben a belgiumi Steneckerzeelben maga Ottó királyfi fogadta kedden az újságírókat és a követ­kezőket mondta: —­ Szó sincs arról, hogy Bécsbe utazzam. Az összes erre vonatkozó híresztelések hami­sak. jelölt: Starhemberg herceg kijelentette, hogy ez a kérdés egyelőre nem időszerű. Szó van arról is hogy Ausztria ezentúl nem elnököt választ, hanem az ideiglenes államfő címe kormányzó tesz. Magyarország nem ter­vez semmiféle blokkot Egy bécsi újság azt a feltűnő hírt közli, hogy angol kormánykörök szerint Franciaország, Olaszország és a kisántánt nem juthatnak meg­egyezésre egymással a középeurópai kérdések tekintetében, amíg a kisántánt ki nem elégíti Magyaror­szág revíziós kívánalmait. Angol politikai körök véleménye szerint a kis­ántánt e téren békülékeny magatartást fog ta­núsítani.­­ A londoni hírt egyelőre kételkedéssel fogad­juk, bár az a meggyőződésünk, hogy a kisántánt politikája olyan zsákutcába jutott, amelyben el kell ismernie, hogy a középeurópai kérdés megoldásához egye­dül a revízió vezethet. A kisántántot erősen nyugtalanítja az a hír, hogy Savicli tárgyalásai után a márciusi római találkozón megbeszélések történnek egy blokk alakításáról, amely Olaszország, Ausztria és Magyarország szövetségéből állna. Ezzel szem­ben a helyzet az, hogy még mindig nem ala­kult ki véglegesen, várjon Gömbös miniszter­­elnök Dolifuss kancellárral egyidőben lesz-e Rómában. A magyar miniszterelnök legutóbb júliusban volt Mussolininál és ha most újból Rómába is utazik, ehhez nem lehet messzemenő következtetéseket fűzni. A magyar külpolitikának — beavatott kö­rük szerint —, nincsenek olyan szándékai, amelyek akár egy olasz-osztrák-m­agyar politikai blokk, akár az osztrák-magyar vámunió gon­dolatával volnának azonosak. A magyar külpolitika a magyar gazdasági törekvések szolgálatában áll és nem blokkot csinál valaki ellen, hanem továbbfejleszti és más államoknak a bekapcsolódását is megen­gedő koncepció alapján kívánja az ország gaz­dasági forgalmát növelni. Niklas népszavazással akarja az új osztrák alkotmányt életbe léptetni Bécsben a lapok hangsúlyozzák, hogy az osztrák kormány legfontosabb töreke­vése, hogy Ausztria függetlenségét bizto­sítha. Újabb lépés nem is történik a római tárgyalá­sokig, amikor Mussolini, Gömbös és Dollfuss együtt tanácskoznak. Ausztria mindenáron vé­dekezni akar a kisantant által fenyegetős elszi­geteltség ellen és ugyanekkor a német, nemzeti szocialisták törekvéseit is ellensúlyozni kívánja. Szerdán délben járt le az úgynevezett Habicit­­ultimátum. A német nemzeti szocialisták vezére, Habicht tudvalevőleg i­s azt az üzenetet küldte Ausztriának, hogy­ az ultimátum után felveszik a küzdelmet a Dollfuss-kormány ellen. "­­ Ezzel szemben a szerdai nap Bécsben és egész Ausztriában a legnagyobb nyugalommal telt el. Az új osztrák alkotmány életbelépése körül egyébként még nem alakult ki a helyzet. Mik­­las elnöknek az a felfogása, hogy az új alkot­mányt népszavazás elé kell terjeszteni, mert a mostani alkotmány szerint az elnökül ezentúl a nép választja. Különben cáfolják azt a hírt, hogy Jenő főherceg lenne Miklas­­ távozása esetén az osztrák köztársaság elnöke. Sohönburg-Harlenstein herceg hadügyminiszter, akinek elnökségéről szó volt, a legvalószínűbb iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii A Jegestenger hajótöröttjeit végső pusztulás f­enyegeti a jégtáblán A 103 menekültet észak felé sodorja az ár Hetek múltak el azóta, hogy az északi Jegestenger partvidékén elsüllyedt a Csel­­juskin nevű orosz jégtörő hajó. A személy­zet és az utasok — összesen 103 ember — hatalmas jégtáblára menekültek. Sikerült magukkal vinniük a hajó élelmiszerkészleté­nek egy részét és a rádióleadó készüléket is. Így hírt tudnak adni arról, hogy helyzetük napról-napra, kétségbeejtőbb. 4 st Több elszánt 'repülő' királya kísérette meg, hogy a közelükbe férkőzzön, minden kísér­let hiábavaló maradt. A hatóságok kutyaszán­­ekszpedíciót is indítottak a hajótöröttek meg­mentésére, de az ekszpedíció elakadt és maga is nagy veszélybe került. A szamojéd kutyák ugyanis nem bírják úgy a hosszú utakat, mint a kanadai vagy a grönlandi szánkutyák és emiatt kidőltek az út fáradalmaitól. A jégtáblán több asszony és gyermek is van, újabban a jégtábla erősen távolodik észak­kelet felé és mindinkább kevesebb a remény, hogy a szerencsétleneket meg lehet menteni. Most már csak abban bizakodnak, hogy a hajótöröttek kitartanak a jégtáblán addig, míg az olvadás beáll és akkor mentőcsónakjaikon elindulhatnak a szárazföld felé. A Sztálin nevű jégtörő hajót a hatóságok útnak indították a­­jegestengerre. .­­.i Llewellyn-Jones tovább harcol a revízióért Liewelyn-Jones angol képviselő, a magyar igazság nagy barátja most Wallesben tart elő­adásokat a revízióról. Kijelentette, hogy Magyarország megcsonkí­tása a háború után elkövetett legsúlyosabb té­vedés és égbekiáltó igazságtalanság volt. Az angol államférfiaknak szerinte az a köte­lességük, hogy a világbéke érdekében a nagy­hatalmakat ennek a bűnös békeszerződésnek gyökeres módosítására késztessék. h, Bugaci András hazamegy Elbeszélés, írja Csíkszentkirályi Bors Dezső Bugacs Andris tizedes a pótzászlóalj asztalos­­műhelyében dolgozott. Valamikor ács volt. Ké­sőbb örökölt egy kis földet tanyával együtt, a bugaci vasútállomás b­estélt. Meg is nősült és boldogan élt fiatal feleségével, Julssal — ad­dig, amíg parancs nem jött, hogy be kell vo­nulnia katonának. Azóta megjárta az orosz harctér véres me­zőit. Egy eltévedt golyó mellét is átfúrta. Fél­évig feküdt a kórházban, onnan vezényelték az asztalosműhelybe —s könnyebb munkára. Julissal utoljára a kórházban találkozott, amely közel volt Bugáéhoz. De amióta ide, az asztalosműhelybe került, csak levelek érkeztek hazulról. Kicsiny a gazdaság. Spórolni kelk Nem telik vonalköltségre. Gyalog menni, két nap is kellett volna, így­­ Bugaci csak leve­lekből értesült a hazai dolgokról. Egy júniusi napon új embert vezényeltek az asztalosműhelybe: Vékony Jánost, Bugacs ta­nyai szomszédját. Ennek örömére estére kima­radást kértek, hogy egy kis itóka mellett el­mondhassák egymásnak harctéri élményeiket. Már tíz óra felé járt az idő, de Vékony még mindig saját élményeit mesélte, néhol egy-egy kis megtoldással. Ehhez ő értett. Máskülönben sem volt szófukar ember. Bugaci oldalát majd kifúrta egy szó: — hát otthon?... — De szóhoz sem juthatott. Végre Vékony is megsokalva a dolgot — el­­hallgatóit és kérdően tekintett Bugacira. — Hát otthont... — kérdezte Bugaci. — Ju­­­list láttad-e? Hogy néz ki. Bírja-e még a mun­kát?... Vékony csak hallgatott. Maga elé bámult. Eszébe jutott Terka nénijének fecsegése, hogy Julisnak egy hét óta vendége Van, valami ide­gen ember. Aztán mindennap sütés-főzés van ott... és még hogy, Uram bocsásd meg: estén­ként énekszó veri fel a tanyák áhitatos csend­jét... Ha ezt elmondja most, ez az ember megöli azt a mintlen kígyót. Ismeri: hirtelen ter­mészetű. _ — Ko, komám, hát BISttdasí sempiij?... *— szólt újból Bugaci. — Nem tudok én semmi különöset. Julist láttam mindennap. Szép, formás egy asszony... Köszöntem neki és ő fogadta rendesen... Igaz, hogy Terka ángyom fecsegett valamit... Hogy Julisnak Vendége van egy hét óta. Valami ide­gen ember... Nagy a sütés-főzés és még éne­kelnék is esténként... Most nem tudok sem­mit.. • Bugaci maga elé bámult. Maga elé idézte Ju­lisnak utóbbi leveleit: „...Hogy van?... Most sok a dolog s nem mehetek ... Majd egyszer... De vigyázzon ám magára ...“ Agya tompa lett. Hiába egyengette gondola­tait, azok csak rajzoltak. Előtte a borospohár tartalma: az aranysárga nedűben apró gyöngy­szemek táncoltak, csintalankodtak. És ahogy alulról incselkedve törtettek fölfelé, halvány képet tükröztek. — Nini!... — villan föl Bu­gaci. A gyöngyszemek között egy fej jelenik meg... Hisz ez Julis. — Ni, hogy mosolyog!... Most egy másik fej jelenik meg, egy idegen emberé... Julis kacérkodik, vicseleg vele... És egyszerre egybeforr a két fej... Bugaci észbekap s öklét összeszorítva — ir­tózatosat csap az asztalra: —­ Csak nem?!. .. — kiáltotta rekedten. Fizetlek s szótlanul elindultak a szállás felé. Másnap Bugaci már vonaton f­­t. Szabadság­­levelét nézegette: két nap — nem is oly sok, de mégis elegendő arra, hogy „családi" ügyeit elintézhesse. Estefelé átszállt a Bugac felé cammogó vid­re. Nem ment be a fülkébe. Megállt a folyosón, hogy megnézze: milyenek a búzák? A kalász tömör­e­s szalmája magas, sűrű-e?... Aztán: milyenek a kukoricák ... Mert ilyenkor minden magyar embert elsősorban a­ termés mikénti állása érdekel. És Bugaci nem győzte nézni az Isten áldá­sának bő megnyilvánulását, oly szép volt min­den. Majd ismét Julis jutott eszébe, aki miatt ti ésl ii£ utatlanul taesítegy..., Maga előtt látta Julist, amint remegő testtel, dcsukló han­­gon kér tőle bocsánatot... De ő nem fog neki megbocsátani... Nem, hanem megöli azon szent helyben... Jöjjenek a csendőrök !— A vasra­­verve vigyék el... Egy-két év... de becsületé­ről lemossa a piszkot... — Mégsem! ... — gon­dolá. — Hogy ő egy kígyó miatt gyilkos le­gyen?... Az már nem!... Hanem: megveri, el­kergeti s világcsúfjává teszi!... — De ezt sem tehetem... — fűzte tovább gondolatait. — Hogy rajtam k­evesse őt mindenki Bugacon?... Nem, ezt sem tehetem ... Csak ne szeretném úgy azt a hűtlen kígyót?... De hát, mit tegyek, mit tegyek?... Ezt az utolsó szót oly hangosan ejtette ki, hogy jó maga is röslelte. És körülnézett: nem hallotta-e valaki ?... A kocsi ajtaja nyitva volt s Izént két Csendőr bóbiskált, Bugaci megráz­kódott, hátát hideg áram járta át és a vasat máris a kezén érezte... Ebben a pillanatban erős tőkéstől egyensú­lyát elveszítette s ha az ajtókilincsben hirtelen meg nem fogódzkodik, ki is esett volna a sínek közé. Majd kíváncsian nézett előre, hogy mi történt?... Az történt, hogy a „Vici‘* majd el­szaladt Bu­gac mellett, — anélkül, hogy megállott volna. Bizonyára a mozdonyvezető gondolatai is vala­hol messze kalandozhattak s így, — az akáco­sok között szerényen meghúzódó kis állomás­épületet majdnem faképnél hagyta. Ezért kel­lett hirtelen fékeznie. No, de egy kis zökke­nés?... Odase neki!... Legalább a szundikáló utasok felébrednek... Bugaci is csak most vette észre, hogy „haza"t ért. Ez a váratlan esemény és a zökkenés min­den előbbi gondolatát elűzte. Az állomásépület előtt petróleumlámpa bóbis­kolt, — nagyokat pislantva az esti szó lengeté­­sétől. A főnök úr, aki egyszemélybeli: pénz­tárnok, raktárnok és váltóőr, kézils hipé­­ával már kifelé tessékelte a „vicit", — lévén ez az utolsó vonatja az napra. És egy ilyen főnök úrnak is vannak „magán“-ügyei,­­tehát sietni kell .. Aztán az irodában — amely egyúttal a környék kaszinója is —­ már várják a tagok egy kis huszonegyesre ... A főnök úr szedte el a jegyeket is. Látva, Iligy, flé­­gyetlesi itai —­yalajai ka­­opálé te

Next