Kis Ujság, 1947. január (61. évfolyam, 1-25. szám)
1947-01-01 / 1. szám
50—100 ember — írtak — behatol a bírói tárgyalásokra és — mint „a közvélemény" — egyszer azt követeli, hogy a bíróság egyes újságok tendenciózus cikkeinek megfelelően aigorúbban ítélkezzék, mint ahogyan azt a törvény előírja, máskor viszont a tárgyalás előtt, már azért erőszakoskodik, hogy a vádlottat mentsék fel vagy helyezzék szabadlábra. A jó újságíró azonban beismeri, ha nem volt teljesen pontos, amit irt. Nem kell ugyanis ehhez mindig 50—100 ember, elég tíz is, mint a minap az uzsorabíróság tárgyalásán, akik — magukat a népnek nyilvánítják ki — , felbuzdulva egyes politikusok könnyelmű beszédein, bejelentik, hogy ha az ítélet nem tetszik nekik, ők népítéletet tartanak. Most már tíz ember a nép, mégpedig a népítélet szellemének megfelelően olyan tíz ember, akiről nem tudható, nem követelt e el valamelyikük súlyosabb bűncselekményt, mint az a vádlott, akinek kivégzését követelik. Mi a magyar közéletnek ezeken a fekélye ellen is küzdeni fogunk mindaddig, amíg azt ki nem operálták, amíg az erőszak és a jogtalanság szellemétől amúgy is súlyosan fertőzött tömegeket vissza nem vezetik az alkotmányosság, a jog, az igazi demokrácia útjára. Hazatérnek az internált perzsiai magyarok Perzsiából a háború idején elszállított és internált magyarok egyik csoportja az indiai Deca-Dunban levő táborba került. A Magyarok Világszövetsége kérésére az indiai kormány az ott levő 55 személyt elbocsátotta. Számukra a magyar külügyminisztérium szerezte meg a hazautazáshoz szükséges iratokat. Nemrégen Basrába érkezett a csoport. Most a bukaresti magyar misszió kiküldötte Szófiába utazott, ahonnan Budapestre kíséri a volt internáltakat. Az afrikai Uganda kormányzója serint onnan öz internált magyar kérte hazaszállítását. Ezek is Perzsiában éltek a háború előtt. Sárga kocsikenőcs extra csapágyzsír kenccs kitt gyári áron »Belga“ kocsikenőcs-, olaj- és vegyiparigyár r. t., X, Liget-u 36 Telefon: 183—033 Akik a Markéban — ................— SZILVESZTEREZNEK Az ó-év utolsó napján rengeteg letartóztatás történt Az óesztendő utolsó napjait újabb bűnözési hullám jellemezte. Különös mértékben növekedett azoknak a száma, akik a gazdasági rendellen követtek el bűncselekményt: árut rejtegettek, valutáztak, átdrágítottak. Az intellektuális bűncselekményeknél közokirathamisítás, sikkasztás, csalás áll első helyen, míg a közönséges bűncselekmények „pálmáját" a tolvajok, betörők és orgazdák vitték el. Az év utolsó napjai lázas munkában teltek el a Markó utcai fogházban. Csoportonként hozták be a letartóztatottakat. A kora délelőtti órákban az első szállítmánnyal érkezet Szikszai Ernő, Csikós Flórián cipésztanonc, Méri István magántisztviselő, Nagy Ferenc lakatossegéd, Horváth Sándorné magánzónő, Szék Gizella háztartásbeli, Bohák- Borzsági György szerelő, Tóth Imre hentes, Vajna János vasesztergályos, Zsikla Géza műszerész, Fiala István: lopás, csalás, ikkasztás, illetve orgazdaság miatt. Alig helyezték el ,otthonaikban az első szállítmány tagjait, már egy új csoportot állítottak elő a főkapitányságról: Pacsai Győző segédmunkást, Schweitzer László könyvkötősegédet, Szalai Istán cipészt, Erdélyi Bódis Béla magántisztviselőt, Farkas Sándor géplakatost, Dióslaki József Máv-pályamunkást, Ebergényi László rendőrnyomozó hadnagyot, Nagy Lajos József rendőrhadnagyot, Barna Pál bankigazgatót, Wiesner László rt. igazgatót, Bandesmann Jenő kötőszövőüzem tulajdonosát, Feiner Albert magántisztviselőt, Polgár Ferenc kereskedelmi ügynököt, Wieder Irén fonalkereskedőt, végül Kertész Vilmost, a Sopron Pamutipar Rt. igazgatóját. A Markó-utcai fogházba került gyanúsítottak túlnyomó része árdrágítás miatt lett a Markó-utcai fogház lakója. A Wurm-utcai gazdasági rendőrség adta át az államügyészségnek dr. Baló Gyulát, dr. Koót Mátyást, dr. Baráti Lászlót és Gyenes Lászlót ugyancsak árdrágító visszaélés bűntettének gyanúja miatt. A soros vizsgálóbírák a délelőtti órákban hallgatják ki Baksa Richárd kereskedőt, aki lopás miatt került előzetes letartóztatásba. Merkner Miklós ügynököt csalás bűntette címén, Skribek András bádogost súlyos testi sértés bűntette miatt, Szurgyi János alkalmi munkást lopás, Bodzsár István napszámos hatósági közeg elleni erőszak bűntette címén. Az év utolsó napjain a „lövedékbe“ került árdrágítás miatt Nagy Ignác lakatos, Józsa Imre zenész, Papp Zsigmond magántisztviselő, Óvári Lajos gépkocsivezető, Debreceni István kereskedő, Szt. Markovits Jenőné háztartásbeli, Berta Irma vendéglősné, Szabó Pál és Spiesz Mihályné kereskedők, Bakos Andrásné háztartásbeli, Sólyom Andor, Neumayer Gyula, Németh Lajos és Orbán Károly kereskedők. A statáriális ügyek számát növeli ifj. Kuruczi István, aki betörést követett el, továbbá Bécsi József, Bauer Mihály, Bánhidi Lajos magántisztviselők, Holmann Gyula kereskedő, ifj. Szabó Istán kereskedelmi utazó, Barta Lajos gyári munkás. A Markóutcai fogház törzskönyvi adatai szerint lopás miatt kerültek letartóztatásba: Nuczka Dezső fuvaros, Somlai Mihály foglalkozásnélküli, Csordás Sándorné szövőnő, özv. dr. Varga Gézáné ápolónő és Zsidi Katalin háztartásbeli. A csalók létszáma is emelkedett a Markóban: Lieb György fuvaros, Steiner Ignác szállító, Schmid István kocsis, Madarász Mihály fuvaros, Kovács János fémöntő és Fülöp János faszobrát. Egyetlen zsaroló került az év utolsó napjain a Markéba: Bányász Jenő órás. Az óév utolsó letartóztatottjai A rendőrség ma szokatlanul sok letartóztatást foganatosított. Az államvédelmi osztály letartóztatta Hegedűs Gábor 38 éves eszerest, az egyik legkegyetlenebb keretlegényt, ugyancsak letartóztatásba került az államvédelmi osztályon Kapdebó Lóránt, a Shell Bt. volt tisztviselője, aki 1944 szeptember elején légitámadás után légiharcban lelőtt angol pilótát embereivel majdnem agyonvert. A gazdasági rendészeti osztályon letartóztatásba kerültek Frusz Peszta foglalkozásnélküli fiatalember valutázásért, Németh Lajos és Vikor József feketézésért, Luthert Ferencné, Benedek Frigyesné, Hónai Jánosné, Szabó Júlia, Kohut József, Peszik Margit, valamennyit átdrágítás miatt kísérték be a gazdasági rendészeti osztályra és tartóztatták le. Ugyancsak letartóztatták Skultét József, Milácsik László és Szabó Albertné lisztdrágítókat, Bajor György, Szabó Istvánná, Speier József, Kovács Antalné, Halmos Jánosné, Papp Istvánná és Oroszy István budapesti lakosokat különböző gazdasági bűncselekményekért, valamint Kertész Sándor Garay utcai péket kenyérdrágításért. A G. R. nyomozótisztjei leleplezték az 1946. évi utolsó élelmiszerjegypanamát is, amelynek szálai a pestszentlőrinci élelmiszerjegyfiókba vezettek. Hosszas nyomozás után a jegyfiók két tisztviselőjét, Lőrinc Ferencet és Horváth Bertalannál, 2400 darab élelmiszerjegy elsikkasztása miatt őrizetbe vették. A vizsgálóbírák előszobái, a valutaügyészség helyiségei túlzsúfoltak. Detektívek, fogházőrök egyenként vezetik be a gyanúsítottakat a vizsgálóbírákhoz, ügyészekhez. A kihallgatások alig néhány percet vesznek igénybe, e rövid idő alatt dől el, hogy a Markó cellái megnyílnak-e előttük és szilveszterezhetnek-e az 1946. év utolsó éjszakáján ... Mátrai Sándor Kétezer német gyárból 150 jut Jugoszláviának A törvényhozás nagyobb részesedést követel a német jóvátételből A jugoszláviai sajtó részletesen beszámol a törvényhozás két házának legutóbbi üléséről, amelyen a német jóvátételi kérdések kerültek szóba. Egy interpellációra válaszolva, Ivekovics Mladen számokat és adatokat sorolt fel Jugoszláviai és népeinek háborús veszteségeiből. 18 állam ötmillió embert vesztett a Németország ellen folytatott háborúban s ebből 11 százalék jut Jugoszláviára. Oroszország és Lengyelország nélkül Jugoszlávia az emberveszteségek egyharmadát viselte el. Anyagi vesztesége a szövetségesek által kimutatott 53,4 milliárd dollárból 9,1 milliárd dollár. A külföldi német tőkéből, a németországi termelésből stb. Jugoszlávia részesedését 9,6 százalékban állapították meg, de ebből alig valamit kapott. Eddig 2000 munkagépet szállítottak Jugoszláviába s további 12 ezer útban van. A jóvátételi listán szereplő 2000 gyárból Jugoszláviának 150 jár, tízezrekre menő gépekkel, amire az ötéves terv megvalósításán túl nagy szükség van. A gyárakat azonban Jugoszlávia a mai napig sem kapta meg s ezért a törvényhozás megsürgette a potsdami és krími határozatok végrehajtását. Rádió Műsor 1947 január 1. Dsér napja. 7: Reggeli zene. — 8: Hírek. — S.Z*I Peskó Zoltán orgonái. — 8: Reform«*» istentisztelet a Kálvin-téri református temp,lomból. — II: Római katolikus egyházi érnek fel szenti,eszed a Domonkos-templomból. — 11: A Tátray-vonósnégyes játszik. — 12: Déli harangszó. Hírek. — 12.15: Anyák öt perce. — 12.20: A Bazilika énekkara énekel. — 13: Anyegin. Képes Géza előadása versekkel. — 13.30: „Fürge-ujjak". — 14: Hírek. — 14.10: Művészlemezek. — 15: Költők Újéve! köszöntenek. — 13.20: Medgyaszay Vilma dalol. — 13.55: Műsorismertetés. — 16: Cigányzenekar. — 17: Hírek — 17.10: A felszabadult Budapest két éve a kultúra tükrében. — 18: Rádióvita a rádióról. — 18.20: Flórián: Maron Ferenc csevegése. — 18.30: Zenés részletek Kálmán Imre: Církuszhercegnő c. operettjéből. — 20.20: Karády Katalin énekel. — 21: Zongoraszámok. — 21.30: Az országépítés útján. Tildy Zoltán előadása. — 21.56: Hírek és krónika oroszul. — ill Hírek. — 22.20: Mit hallunk holnap? — 22 30: Másfélóra muzsika. 24: Hírek. — 0.10: Hirek és krónika franciául. — 0.20: ITtrevü és krónika angolul. Január 2. Csütörlik. BUDAPEST I. 0.30: Falurádió. — 0.45: Reggeli torna. — 7: Ilrek. Műsorismertetés. — 7.20: Át* telepítési Kormánybiztosság. — 7.30: Reg* geli zene. — Közben: Naptár. — 0: Jazz együttes. — 10: Hírek. — 16.10: Zenekari művek. — 12: Déli harangszó. — 12.13: „Zengő zene — színes szó". — 14: Hírek. — 14.10: Barta Lajossal, az emigrációból hazatért kiváló íróval beszélget a rádiós munkatársai — 14.25: Emlékezés nagy orvosokra. — 14.41: Szalonzenekar. — 15.23: 15.23: A színház csodavilága. — 5.40: A budapesti gáz. — 13.53: Műsorismertetés, 10: Gyermekrédió. — 10.25: Duó-szonáta mélyhegedűre és gordonkára. — 17: Hírek, 17.10: Párthiradó. — 27.20: Vöröskereszt. — 18: Shakespeare három arca. — IS: Könvetítés a Magyar Állami Operaházból: Cost fan tutte. —■ 21.50: Hírek és krónika oroszul. — 22: Hírek. — 22.20: Mit hallunk holnap? — 22.30: Szórakoztató zene. 24: Hírek. — 0.10: Hírek és krónika franciául. — 0.20: Hírek és krónika angolai.» Budapest IT. 17: Jazz-együttes. — 18: Hírek. — 13:MBBC. ajándéklemezek. — 16: A Magyar-Szovjet Művelődési Társaság irodalmi csije — 26: Előadás a Stúdióban. „Bajadér.^ Operett három felvonásban. — 21: Hírek. — 22.20: Tánczen«. Junár J. Péntek. BUDAPEST I. 1.3»: Filmrédia. — 1.45: Reggeli tém». — 7: Hírek. Műsorismertetés. — 7.2«: Reggeli zene. — Közben: Naptár. — 6: Cigányzenekar. — 10: Hírek. — 11. 10: Opera részletek. — 12: Déli harangszó. — 12.13: „Zengő zenedezies szó". — 14: Hírek. 14.10: Az élet számokban. 14.20: Népszerű operarészletek. — 15: Solochov, a Csend©» Don szerzője. — 15.20: Magyar nóták. — 13.40: Zsarnay Kálmánnal, Pest megye főispánjával beszél a rádió munkatársa. — 13.55: Műsorismertetés. — Ifi: Fúvós kamarazene. — 17: Hírek. — 17.16: Szakszervezeti tanácsadó. — 17.26: Szakszervezeti híradó. — 17.25: Vöröskereszt. — 17.45: Sport. — IS: „Liliom". Külvárosi legenda hét képben. Irta: Molnár Ferenc. Rendező: Egri István. — 16.46: Faluhíradó. 19.30: Falurádió népfőiskolája. — 20: Hírek. Sporthírek. - 20.20: A Rádiózenekar. — 21.20: Hangos Híradó. — 21.50: Hírek és krónika oroszul. — 32: Hírek. — 22.20: Mit hallunk holnap*? — 22.30: „Rádiovex világhíradó. — 23: A Szovjetkövetség ajándéklemezei.— 23.15: Régen volt — siker volt. 74: Hírek. — 0.10: Hírek és krónika franciául. — 0.20: Hírek és krónika angolul. Budapest H. 17. ..Százarcú szerelem." — 10: Janegyüttes — 20.25: Orosz chansonok és romantikus dalok. — 21: Hírek. — 21.13: Cigányzenekar. — 22.15: Tánczene. — Biztosítsa nyeremény igényét! Fizesse, de osztál sorsjegyét! Húzás már január 8-án kezdődik Minden második sorsjegy nyert A Magyar Rádió ünnepi hete. Ha még nincs rádióengedélye és azt a Magyar Rádió a rádió hivatalos lapja legújabb számában lévő szelvényre kéri 10 évig ingyen kapja a 64 oldalas gazdagtartalmú lapot Augoraszőrf, Gyukó’Mat IS zsírosgyapjús minden mennyiségben vasúsul Fischmann, Nagydiófa utca Telefon: 422—756 Borkővel vásárol Gosztonyi és Társa, Visegrádi utca 14 Tel: 120*017 Hídépítési versenytárgyalás A Közlekedésügyi Minisztérium nyilvános versenytárgyalást hirdet a margithidi pillérek vízfeletti falainak javítási és kiegészítési munkáira. Az ajánlatok benyújtásának határideje 1947. évi január hó 21. A kiírási nyomtatványokat a minisztérium hídosztályában (Dob utca 75, III. em. 308), lehet önköltség áron beszerezni. Ma ** mmm húzunk! Ma mi is boldog újévet kívánunk! GUTMANN-SAROK UJ AITOTULUDONOSBK! Szíves figyelmét felhívom 30 ÉVE FENNÁLLÓ autóüzememre. FŐTENGELY CSISZOLÁSA, CSAPÁGYÖNTÉS, GOLYÓSCSAPÁGY gyártása és javítása, saját üzememben készül. FRISCH KÁROLY ?, “J,” S Boldog, újévit foliók kedves üzletkacatainak Szerderit Parafaárugyár Rt. Ismét gyárt elsőrangú MÜPARAFÁBÓL kész cipőformákat, cipőtalpakat, lemezeket minden méretben és formában, tömítéseket műszaki célra. Eladási osztály: XIV., Telepes u. 12/16 Telefon: 120—867 Kirakatvédőrácsot, drótkerítést, vasszerkezetet sodronygyár gyorsan és jutányosan szállít, XIII. kerület, Váci út 98. * Telefon 180-687, 189-065 Péti Nitrogénművek Rt. Budapest, V. Nádor utca 21 Telefon: 123—173, 122—303 Gyártelep: Pétfürdő (Veszprém megye) 3 írta cíM.fénykép A frint Párisi Délült 9 üzlettélbe *v HM Mi Párisi Nagy Áruház Felkérem azon részvénytulajdonost, akinek a 65511-15 sz. 5 drh. Magyar Általános Kaszén (MÁK) birtokában van v. volt, jutalom ellenében jelentkezzen. „Megtérül“ jeligére Patakhoz, Bajcsy-Zsilinszky út 23 Szerda, 1047 január 1 (S)