Kis Ujság, 1947. július (1. évfolyam, 5-31. szám)
1947-07-01 / 5. szám
A szovjet kormány javaslata szerint a volt ellenséges országokat is meg kell hallgatni a párisi konferencián A MARSHALL-TERVVEL KAPCSOLATBAN A három külügyminiszter párisi tanácskozásairól kevés hír szivárog ki. A párisi lapok csupán annak megállapítására szorítkoznak, hogy ezen a tárgyaláson minden bizonynyal fennállnak nehézségek, amelyekre pregnánsan mutatott rá a TASS-iroda hivatalos közlése. Eszerint a szovjet kormány nem fogad el semmiféle átfogó egységesítő tervet, hanem az az óhaja, hogy minden államot külön kérdezzenek meg: milyen mennyiségű amerikai kölcsönre, vagy árura lenne szüksége politikai felétel nélkül. Meg kell hallgatni a volt ellenséges államokat is, kivéve Németországot, amelynek sorsáról még csak ezután döntenek a külügyminiszterek. Minden más terv sértené a népek önrendelkezési jogát, Bevin és Bidault úgy vélekedik, hogy a gazdasági segélyprogram kidolgozott tervezetét legkésőbb szeptember 1-ig nyújtsák át az amerikai kormánynak. A visszhang Rendkívül érdekes végigtekinteni a párisi konferencia sajtóvisszhangján. A szovjet lapok a TASS szovjet hivatalos hírszolgálati közlését ismertetik, amelyet fentebb már leírtunk. A brit Spectator című lap a legfontosabb, de egyben a legválságosabb konferenciának minősíti a párisi megbeszéléseket. A New Statesman and Nation azt írja, hogy a világ most válaszúton áll és minden bizonnyal utoljára. Az Economist című lap arra mutat rá, hogy Párisban dől el, vájjon Európa alkalmas-e arra, hogy gazdasági egységet alkosson a jövőben, a politikai különbözőségek keretén belül. A Tribune című szocialista lap, amelynek szovjetbarát magatartása igen sokszor áthidalta már a felmerült ideológiai ellentéteket, azt írja, hogy negyven ország gazdasági egységesítését megteremtő, átfogó terv kidolgozása a lehetetlenséggel határos. Ahhoz, hogy Európa egységes legyen, szovjet hozzájárulás szükséges és most Párisban minden alkalom adva van ahhoz, hogy a Kelet és Nyugat gazdaságilag a legszorosabb együttműködést fejtse ki. Érzik ezt az európai államok is és éppen ezzel magyarázható a keleteurópai államok érdeklődése a Marshall-terv, illetőleg a párisi konferencia iránt. A Keleteurópában működő szocialista pártoknak is élet-halál kérdése az, hogy az angolszászok és az oroszok között megegyezés jöjjön létre. Végezetül azt állapítja meg a lap, hogy helyes a szovjet álláspont, amely Németországot elkülöníti ettől a kérdéskomplexumtól, ám célravezetőbb lenne, a német újjáépítést elválasztani a jóvátétel kérdésétől. Tudvalevő, hogy már a moszkvai konferencián a Szovjetunió által követelt tízmilliárd dolláros német jóvátétel ama vitapontok egyike volt, amelyek megakadályozták a moszkvai konferencia sikerét. A Newyork Times című amerikai lap a párisi konferenciával foglalkozva azt írja, hogy ezekben az órákban lehetetlen távoltartani a politikát a párisi tárgyalásoktól. Amerika elsősorban azt az álláspontot képviseli, hogy Európának a segélyezési program kertében gazdasági egységet kell képeznie. Kis hírek — nagy események ! A párisi tárgyalások derűlátó hangulata és megbékítő hangja igen időszerű már a jelenlegi helyzetben, amelynek egyik jellemző mozzanataként azt említhetjük meg, hogy ha két vagy három államférfi ma összeül Európában, az „ellenoldalak- részéről azonnal valamilyen hátsó tervetlátnak fennforogni. Igen jellemző erre a Le Monde című párisi lapnak az a kommentárja, amely a közelmúltban lezajlott román, bolgár, jugoszláv tanácskozások között egy balkáni katonai szövetség körvonalait látja kibontakozni. A L’Humanité című párisi lap sok más laptársával egyetemben viszont arra mutat rá, hogy nemrégen görögtörök-olasz megbeszélések zajlottak le, erre vonatkozóan azonban semmiféle nyilatkozatok nem hangzottak el, mindegyik állam mélységesen hallgat Jugoszlávia megtagadta a belépési engedélyt a Biztonsági Tanács balkáni bizottságában működő albizottságnak. Ennek az albizottságnak az lett volna a feladata, hogy megvizsgálja azt a vádat, amely szerint Jugoszlávia segíti a görög felkelőket Ilyen segítés nem áll fenn és ezért semmiféle vizsgálatra nincsen szükség, — hangzik a jugoszláv hivatalos állásfoglalás. Velencében a Szent Márk-téren de Gasperi miniszterelnök beszédet óhajtott mondani a kereszténydemokrata pártba tömörült ifjúsághoz. A szélsőbaloldal megakadályozta őt a beszéd elmondásában, tömegverekedés támadt, a rendőrség könnyfakasztó gázbombákkal oszlatta szét a tömeget, ezután a A Kisgazda Párt vasárnap Nagykátán ugyancsak jól sikerült aratóünnepet és nagygyűlést rendezett, amelyen megjelent Erőss János közellátásügyi miniszter és Bárányos Károly földművelésügyi miniszter, Bulin Jenő és Sárkány László államtitkárok, valamint a párt képviselői közül számosan. A Pestről jövő vendégeket a község határában lovasbandérium fogadta és kísérte a diadalkapuig, ahol Szentiványi János, a pest megyei szervezet főtitkára üdvözölte őket. Ezután kalászkoszorút vivő magyarruhás lányok, aratók, valamint a különböző járási szervezetek vonultak el a vendégek előtt, majd a főtéren tábori mise volt. A mise után a zsúfolásig megtelt főtéren megkezdődött a nagygyűlés. Vozáry Lajos, a járási szervezet elnöke köszöntötte a vendégeket, majd Erőss János közellátási miniszter emelkedett szólásra. Beszéde elején hangoztatta, hogy minden magyar és a magyar kormány nevében elismeréssel kell adóznia a magyar föld dolgos népének, hogy szorgos, kemény munkájával ismét elérkezett az új kenyér ünnepéig A választások A miniszter ezután az új választások kérdésével foglalkozott. Rámutatott arra, hogy a Kisgazda Párt az ország 60 százaléka és ez a 60 százalék egyszer már bebizonyította, hogy milyen oldalon áll. A Kisgazda Párt leszögezte már álláspontját. Változatlanul álljuk, hogy pártunk polgári és nemzeti alapon álló politikai párt. E nagy elvi álláspontunk mellett minden más politikai pártot megbecsülünk. Eszmei harcot folytatunk ugyan velük szemben, de ellenséget soha nem látunk bennük és a jövőben sem akarunk látni. Hirdetjük a magunk igazát, de tiszteletben tartjuk a más véleményét. Sohasem tagadtuk, hogy a velünk szemben álló politikai pártok is értékes és hasznos, valamint szükséges munkásai a magyar életnek. De ne akarjon senki bennünket reakcióval, maradisággal vádolni, ne akarjanak bennünket túllicitálni, mert nem hiszem, hogy bárki több őszinte kiállással, több véráldozattal dicsekedhetnék a magyar politikai életben, mint a mi pártunk. Mártírjaink minden jogot megadnak nekünk arra, hogy a demokrácia harcában senkit magunk előtt járónak ne ismerjünk el. Pártunk most is önállóan saját listával fog résztvenni a választáson. Új választójogi törvényt is készítünk, de pártunk jogfosztásba, állampolgárok megkülönböztetésébe nem hajlandó belemenni. Egyetértünk azzal, hogy a politikai vagy közönséges, bűnözőket hosszabb, rövidebb időre megfosszák választójoguktól, de hogy szülőket, testvéreket bibliai büntetéssel sújtsanak azt mi nem fogadhatjuk el, mert nem igazságos és nem emberhez méltó. kiállamosítás kérdésében a Függetlenségi Frontnak Debrecenben kiadott deklarációját ma is valljuk és el is megyünk az abban megállapított mértékig, a magyar nép összességének érdekeit szolgáló államosításban. Akik megszöktek Az utóbbi időben felelős emberek felelőtlenül elhagyták felelős posztjukat. Én azt vallom — folytatta a miniszter —, hogy a politikai pozíció felelősséggel jár, aki megbízást vállal, az azt hűséggel tartozik viselni és ha úgy érzi, hogy gyenge, akkor adja át a megbízatást, de saját cselekedete következményei elöl ne szökjék meg. Ke hagyja cserbe a népet Sokan menekültek már a felelősségrevonás elől, de a parasztember az sohasem hagyja cserben a földjét Ez a nép sohasem fog elszökni és aki e nép vezetésére vállalkozik, az maradjon is mellette mindhalálig. Erre gondoljanak önök is a rásebesülteket kórházba szállították. De Gasperi a tömegverekedés alatt néhány szót mégis mondott az egybegyűltekhez, kifejtvén, hogy aki a kereszténydemokrata párt, tehát az ország egyik legnagyobb pártja ellen intéz támadást, az voltaképpen az olasz demokrácia tekintélyét ássa alá. Maron Ferenc rasztásra való készülésnél. Hiszek abban, hogy ez a nép megállja a helyét, mint ahogy ezer év óta becsületesen minden próbatételt kiállt. Pártom és magam nevében ezt a helytállást ígérem, de ezt kérem önöktől is és tudom, hogy jó igyekezeteiket, nemzeti és népi erőfeszítéseket megáldja majd az Isten. A miniszter végül bejelentette, hogy szombatot» kibocsájtott rendelet értelmében a gabonafélék és tejtermékek kivételével — és ezek árát is lényegesen felemelték — minden más termelvény árát szabaddá tették. A nagy lelkesedéssel fogadott beszéd után a miniszter megszegte a magyarruhás leányok által átnyújtott új kenyeret. Két nemzedék munkája veszett el Bárányos Károly beszélt ezután. Hangoztatta, hogy a magyar paraszt, amikor egész évi fáradságos munkájának eredményét betakarítja, nem foglalkozást űz, hanem hivatást teljesít és megérdemli, hogy mindenki szeretettel és megbecsüléssel gondoljon rá. A magyar mezőgazdaság háborús veszteségei — folytatta beszédét — 15 milliárd forintra becsülhetők. Két nemzedék munkája veszett el. De a parasztság mindenek ellenére csodálatos munkát végzett. A megművelt terület ebben az évben nagyobb, mint az utolsó 1O év állaga volt. A mezőgazdaság megsegítése nemcsak nálunk, hanem az egész Világban a legfontosabb kérdés. Éhező, nehéz körülmények között élő népre nem lehet a békét felépíteni. Még a gazdag Amerikában is igyekeznek reknek, mert érzik, hogy a föld a nemrekne, mert érzik, hogy a föld a nemzeti élet alapja A magyar mezőgazdaság fontos kérdése az új gazdák megsegítése. A szántóföld 40 százaléka került a kezükbe, tehát mindent meg kell tenni, hogy az új gazdatársadalom termelését fokozni tudjuk. Hogy ezt lehetővé tegyük, ahhoz szükséges, hogy a földbirtokreform vonalán végre nyugodt helyzetet teremtsünk. Érezze minden újonnan földhöz juttatott, hogy amit neki adtak, az övé, azt senki tőle el nem veheti. Az agrárolló kérdéséről szólva hangsúlyozta a miniszter, hogy a magyar paraszt terményeiért csak olyan árat kíván, amely lehetővé teszi azt, hogy termelőeszközeit arányos áron megvásárolhassa és szerényen megtudjon élni. A parasztság érdekvédelme A beszolgáltatással kapcsolatban megemlítette, hogy az a gazda, aki szeptember elejéig eleget tesz beszolgáltatási kötelezettségének, mázsánként nem 60, hanem 65 forintot kap gabonájáért. Ezután a mezőgazdasági szakoktatás kérdéseiről és a földmívelésügyi igazgatás decentralizálásáról beszélt. Hangoztatta, az a törekvése, hogy a földmívelésügyi igazgatás egész szervezete szorosan együttműködjék a parasztsággal. Tökéletesen kiépítik a parasztság érdekvédelmi szerveit is. .A kerületi földmívelésügyi tanácsok már működnek és rövidesen sor kerül a járási és községi szervezetek felállítására is. Így meglesz a parasztságnak a módja arra, hogy maltassa szavát, kívánságait előterjeszthesse és érvényesíthesse akaratát. A nagy tapssal fogadott beszéd után Patonay Elek képviselő, a Parasztszövetség elnöke mondott ezután beszédet. Művelt, jómódú parasztságot akarunk. Azt akarjuk, hogy a parasztság saját maga vegye kezébe sorsának irányítását, ehhez azonban szükséges, hogy fejlessze szaktudását Újból megindult a Friss újság. Közel hároméves szünet után vasárnap újból megindult a Friss Újság, amely hosszú időn keresztül igen népszerű napilap volt. Az új Friss Újság a Kommunista Párt néplapja kíván lenni. Népi kollégium Mezőtúron. Mezőtúr városa elhatározta, hogy népi kollégiumot szervez. A város megfelelő helyiséget bocsátott a kollégium rendelkezésére. A szervezési munkálatok már erősen folynak és remény van arra, hogy az U népi kollégium már augusztus 1-én megkezdheti működését. Ha a király zarándok... Kairóból jelentik: faruk király, mint hithű muzulmánhoz illik, az őszszel akarja leróni kegyeletét a próféta iránt a hagyományos mekkai zarándoklattal. A zarándokút természetesen uralkodóhoz illő formák közt folyik majd le. A Vöröstengeren elegáns luxus jachton kel át és Dzsidduh kikötőjében Ibn Szaud király keleti pompával fogadjja. Ibn Szaud a fejedelmi vendég elhelyezésére külön palotát építtetett, amely a keleti fényűzést előnyösen vegyíti a nyugati civilizáció vívmányaival. Bár az épület csak két emelet magas, mégis felvonóról is gondoskodtak, mert Ibn Szaud király nézete szerint egy királynak nem illik lépcsőn járni. A felvonót úgy építették, hogy két fülkéje van: amikor az egyik főút van, a másik a földszinten áll készenlétben. Ily módon elkerülhető az a — Ibn Szaud szerint .— királyhoz nem illő alkalmatlanság, hogy a liftre esetleg várni kellene. Az épületet egyéb,ként is a legnagyobb pompával rendezték be. Falusi lakóházépítési kiállítás Mezőhegyesen. A Művészeti Tanács ,.falu és Város a lakásépítési kiállítás falusi részének első vidéki kiállítása vasárnap, június 29-én nyílt meg Mezőhegyesen. A kiállítást az Építés- és Közmunkaügyi Minisztérium négy pompás színes modellel egészítette ki. Ezek egyike a Szeged mellett tervezett Rózsajárás mintafalu elrendezését mutatta be. Két modell bemutatja, milyenek lesznek azok a házak, amelyek a házhely juttatottak számára épülnek. A kiállítást Veres Péter építés- és közmunkaügyi miniszter nyitotta meg. Nagy felhajtás az újszászi országos vásáron. Az újszászi országos vásárra igen sok állatot hajtottak fel, de csak kis forgalom alakult ki. A jó igasökör párjáért az eladók 4800 forintot is elkértek, de csak 3000 forintos áron történt vásárlás. Tehén legmagasabb ára 3000 forint volt, de 1700—2000 forintért is lehetett jó tekénél venni. A legnagyobb forgalom vágómarhában alakul ki. Gyenge minőségű tehén 4—5 mázsás 800—1200 forint, 5—6 mázsás bika 1400—1500 forint, kétéves üsző 1100—1500 forint, 3—4 éves tinó párja 1500—1900 forint. A lóvásáron vágásra is alig megfelelő lovat 200 forintért is lehetett kapni. Jobb vágóló ára 4—500 forint. Közepes kocsiló 2000—2500 forint, de a jó minőségű lovakért 5000 forintot is fizettek. A kecskeméti állami konzervgyár termelése már túlhaladta a munkaterv szerinti termelést. A gyár munkáslétszáma 200 százalékkal emelkedett. A közeli napokban felavatják a gyár üzemi bölcsődéjét, ahol a dolgozó munkások gyermekeire vigyáznak. A balassagyarmati vásár. A Balassagyarmatra július 7-ére meghirdetett országos álatvásárra az időközben bekövetkezett sertés-pestismegbetegedések miatt sertés felhajtását nem engedélyezik. Más állatok azonban vészmentes helyről felhajthatók Gyémántlakodaloi Rakamazon. Bensőséges, szép ünnepség színhelyt volt június 29-én, vasárnap a szabolcs megyei Rakamaz, ahol Bodnár Péter és felesége házasságuk 60. évfordulóját ünnepelték. A gyémántlakodalmas házaspárt hét élő gyermeke és számos unoka kísérte a templomba, ahol gyermekük, Bodnár János vésztői plébános szentmisét mondott, majd az egyház jubileumi áldását adta az ünnepeltekre. Az ünnepi beszédet Darányi János rakamazi esperes-plébános mondotta. A megyés főpásztor, Czapik Gyula dr. egri érsek külön levélben küldte főpásztori áldását a jubilánsokra, akik teljes testi és szellemi épségben érték meg a ritkaszép évfordulót. Éva Braun él? A Serg című lap jelenti: Éva Braunt Hitler kedvese életben van és Torinóban él; a szövetséges kémelhárítók nyomában oullnak. A torinói rendőrfőnök azonban kijelentette, hogy nem tud az ügyről. Terrorbanda Szlovákiában. Bender tábornok terrorista csoportjai öt személyt, köztük három civilt gyilkoltak meg a szlovákiai Blatnicában. A biztonsági szervek a katonaság segítségével átkutatják a környéket a bűnösök kézrekerítésére. Felemelik a cukorfejadagot Nagybritaniában. A brit közellátási minisztérium közlése szerint a nagybritaniai cukorfejadagot július 20- tól kezdve heti 24 dekáról 30 dekára emelik fel. Felvétel az állami kollégiumokba. A vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1947—48. tanévre az alábbi budapesti állami kollégiumokban fenntartott helyekre pályázatot hirdet. A felvételi kérvényeket a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez címezve a kollégium igazgatóságához kell benyújtani. 1. Állami kollégium, Budapest, IX. Üllői út 51. (Férfi hallgatók számára). 2. Sarolta Kollégium, Budapest, III. Zsigmond kir. útja 114. sz. (Nőhallgatók számára). 3. Teleki Pál Kollégium, Budapest, VI. Podmaniczky utca 8. , (Férfihallgatók számára). 4. Rákóczi Kollégium, Budapest, VI. Andrássy út 47. (Női- és férfihallgatók számára). 5. Kossuth Lajos Kollégium, Budapest VI. Lendvai utca 15. (Férfihallgatók számára). Újrapályázni kötelesek azok a hallgatók is, akik az előző évben már valamelyik állami kollégium tagjai voltak. A felvételi kérelmek 1917. évi július 31-ig nyújtandók be. Az elkésett és szabályszerűen fel nem szerelt kérelmek nem vétetnek figyelembe. A mezőgazdaság megsegítése a legfontosabb kérdés Erőss János és Bárányos Károly miniszterek a nagykátai aratóünnepen I Mérséklődik a hőhullám Szombaton és vasárnap a hőhullám tovább fokozódott, tegnap Szegeden 35 fokig, Békéscsabán 36 fokig emelkedett a hőmérő és még Mátraházán is megközelítette a 30 fokot. Sokfelé volt újabb zivatar, Budapesten a délután folyamán 3 szép zivatar alakult ki, de az esőmennyiség sehol sem volt jelentékeny. A nagy hőhullámmal végződő idei júniusi hónap Budapesten másfélfokkal volt melegebb, mint a sok esztendő júniusi átlaghőmérséklet. Bár nagyon sok zivatar vált, az esőmennyisége legtöbb helyen mégis az átlagon alul maradt, például a fővárosban egyedül az elmúlt hét folyamán nem kevesebb, mint 12 zivatar lépett fel, de mégis csak 30 milliméter esett az átlagos években lehulló 68 milliméter■ helyett. .A legközelebbi napokban további zivaros esők várhatók és a hőség csökkenni fog. Dr. Aujeszky László egyetemi magántanár NÄGEL KÖLCS ÖNZS ÁH -JÖZSDEPALOTA Többszázezer forintos szubvenciót kap jövőre a nagyobb vidéki színház A kultusztárca 1947/48-as költségvetésében a következő évad idejére a vidéki színházak közül a debreceni, miskolc—egri, pécs—székesfehérvári, győr—sopron—szombathelyi, valamint a szolnok—kecskeméti vezető társulatok többszázezer forintos állami szubvenciót kapnak. A kultuszminisztérium, a Szakszervezet és a Művészeti Tanács egységes építő szándékkal karolja fel a művészi haladás ügyét, annyira, hogy az említett nagyobb színi kerületeknek egyikeegyike magában kap annyi segítséget, mint ebben az elmúlt évadban összesen kaptak a vidéki színházak, illetékes helyről a következő felvilágosítást kaptuk ebben a kérdésben: — A kultusztárca köttségvetése az államháztartás költségvetésének általános emelkedésével egységesen emelkedik. — ez magától értedődő, de ettől függetlenül a művészi élet emelése céljából a kultusztárca keretén belül a művészi ügyvitelre új kezdeményezések szerint is történik új tételek beemelése. A nagyobb társulatok és kerületek többszázezer forintos szubvenciója mellett a kisebb kerületek is megkapják a maguk államsegélyét. Mi ennek a jelentősége? Nem kevesebb, mint az, hogy a színigazgatók már a jövő évi társulat leszerződtetésekor más számítások szerint hozhatnak jobb, új tagokat s emelhetik általánosan is a színvonalat nemcsak a tagok kérdésében! Mivel nem szorulnak a magántőke kezdeményezésére — amely most semmiképpen nem tekinti kifizetődő vállalkozásnak a színházat — még a fenyegető félházak mellett is képesek igényes prózai dolgokat beilleszteni műsorukba. Az államsegély tetemes emelkedésével tehát magától értetődőleg emelkedik a vidéki kultúrszínt. Kedd, 1947 július 1 (3).