Kis Ujság, 1948. szeptember (2. évfolyam, 199-225. szám)

1948-09-01 / 199. szám

■F A VILÁGFÜRDŐ ALAPJAIT már lerakták. Dr. Geönczy József polgár­­mesterhelyettes főjegyző lelkes elra­gadtatással tárja elém a tervrajzot, mely Weichinger Károly világhírű városrendező és Hajós Alfréd mű­építész elgondolásai alapján készült 1945-ben. .A nagystílű terv főpontjai a következők: 1. kétemeetes gyógy­szálló többszáz szobával a dolgozók részére. 2. Vízgyógyintézetek, női, férfi, nyitott és zárt osztályokkal. 3. Versenyuszoda tribünnel. Kétemele­tes vasbeton kabinsor. Két vendéglő­épület. 4. Felhőkarcoló, azaz egy 10 jtghgzohmléi mkmnyo A ,,hajdukáplárok" és a „parasztvikendek"birodalma BOCSKAI LOVASHAJDUINAK utó­­­dai lakják ,a híres alföldi fürdővá­rost. A 20.000 főnyi lakosság még ma is az ősi foglalkozást űzi leg­szívesebben: elsősorban ló­tenyésztés­sel és földműveléssel foglalkozik. A város már telepítésével is nevezetes­séget biztosított magának: 1606-ban Bocskai itt valósította meg az első földreformot, azzal, hogy vitéz ka­tonáinak egyformán osztotta ki a földet. A ha­jdúkatonák különben II Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos szabadságharcában is részt vettek A hajdúszoboszlói városházán a tör­ténelmi tradíciók fenntartásaként ma is szerepel a „hajdukáplár“ cím. * A HŐFORRÁS 23 év óta ontja a gyógy­elemek áldásait, f­ürdő-, ivó- és belégzőkúra kereté­ben több, mint tízféle betegség gyógyításár­a alkalmas. A gyógyforrásokkal fel­színre kerülő metángázt 1934 óta hasznosítják a MÁV szolgálatában. Értékesítése eddig a Földgázsűrítő Rt. kezében volt, de ez év tava­szán állami kezelésbe ment át, ami egyértelmű az eddig bizonyos mér­tékben veszendőbe menő gáz ol­csóbb és maradéktalan kihaszná­lásával. Érdekes megjegyezni, hogy a 73 fokos meleg vízben rejlő erő na­ponta 73 ezer lóerőnek felel meg. Ezt ezideig még nem sikerült kel­lőképpen kihasználni. Jelentéktelen töredékét ugyan kísérletképpen me­legházi fűtésre használták. A hároméves terv keretében több­milliós beruházással állami kerté­szeti üzem létesül 15 katasztrális holdon, a városi, kertészeti telep szomszédságában. Az építkezést már meg is kezdték. Így az ingyen­hő ért­ék bizonyos arányú kihaszná­lása lehetővé válik. A gázkérdés érdekeltjeit most egy találmány sorsa tartja izga­lomban. Gáti István műszaki el­lenőrnek ugyanis van egy szaba­dalmi eljárása, mellyel a gázt ol­csón lehet tüzelőanyaggá hasznosí­tani. A MÁV már kísérleteket foly­tatott és a találmányt elfogadható­nak találta. A gyakorlati hasznosí­tás viszont késik, s Gáti egymás­után kapta a külföldi ajánlatokat, de visszautasítja. (Még Amerika 800 ezer dolláros ígéretét is.) Gáti ugyanis itthon szeretné hasznosí­tani a találmányt. A szabadalmi idő viszont ez év szeptember 5-én lejár. Ehhez viszont kétezer forint lenne szükséges. Gáti ezt, mint ma­gánszemély nem tudja lefizetni, de reméli, hogy az állam még idejé­ben intézkedik, hiszen érdekében áll, hogy a bevált találmányt mi­előbb felhasználja. Idekívánkozó érdekes tény az­­, hogy az országban havonta 12 mil­lió köbméter gáz megy a levegőbe. Ha ezt mind fel tudnánk használni, havonta 500 vágón szenet takarít­hatnánk meg. emeletes sportszálló. Tetején 10­1 ki­lométerre világító reflektorral. 5. Fürdő- és parkerdő 300 katasztrális holdon. Ezek a tervek 50 évre szólnak ugyan, de már egyes részeletek fel is épültek belőle. Sokkal közelebbi terv, de szintén a világi in­dó előmozdítását szolgálja az egyik tanyaközpont, Angyalháza­­puszta kirándulóhellyé való alakítása, hasonlóan Kecskemét Bugacs pusztá­jához. Az idegenforgalom szüksé­gessé teszi továbbá, hogy Hajdúszo­boszló tanyavilágát bekapcsolják a baromfitenyésztésbe. Ez és ehez ha­sonló gazdasági kérdés megoldása egyáltalán nem okoz nagy gondot a hajdúparasztoknak, mivel a mező­­gazdasági versenyben (Debrecen és 22 versenyző község közt) Hajdúszo­boszló kapta az elsőséget. Többek között a rizs­emelés is szép eredmé­nyeket mutat. Fontos tervek közé tartozik még az állomás és a fürdő közti villamos­­járat, valamint a város és Debrecen vilamos-összeköttetése.­­ A három­éves terv keretében július közepén megkezdték a kétemeletes városi kultúrház építését. 4* JELLEGZETESEN MAGYAR FÜRDŐ Hajdúszoboszló. Különö­sen vasárnapokon mutat bőséges alföldi színt. A vidék parasztsága ekhós szekereken rándul Szobosz­­lóra. A hajdúságban szinte tradíció a par­as­ztvikend. De a vonat, s az autóbuszok az ország legkülönbö­zőbb pontjaiból is ontják a vasár­napi látogatókat. Egy-egy vasárnap a futóvendégekkel együtt összesen 10—12 ezer ember fürdik a hatal­mas medencékben. Nyáron külön­ben háromezer vendég tartózkodik állag a fürdőhelyen, mint 1—2—3 hetes beutalt, vagy magánnyaraló. Télen 3—400 a vendégek átlagos létszáma. Attól eltekintve, hogy a híres al­földi gyógyfürdő látszólag még mindig a magánvendégek üdülője, mégis végleges diadallal bontako­zik ki a munkásság, a parasztság és a dolgozó értelmiség térhódí­tása. Minisztériumok, állami üze­mek, betegbiztosítók üdülőházai egymásután épülnek A munkás­­nyaraltatás terén számban a bánya­üdülők vezetnek. Egyik legszebb, legnagyobb és legkényelmesebb munkásüdülő a Diósgyőri Társpénztár kórházi jel­legű gyógyszállója. (1941-ben épült). Állandóan 45 beutalt, s 15 alkalmazott lakik itt. Az emeletes, modelln épületnek 28 hálószobája van, tündérien kedves berendezés­sel. A „Dorogi Bányászüdülő" (ez évben nyílt) 9 szobából áll, 25 be­utalt, reumás beteg részesül az üdülő házi kezelésében. „T­atabánya Bányatárspénztár Gyógyüdülőháza“ a „Bányász" ut­­ában ulátható, 10 szobás, 24 ál­landó üdülővel. Vele szemben a ,,MÁSz" üdülője 6 szobával, 25 ál­landó vendéggel. + A­LADÓSSÁG NYÁRON Al csa­ládi házait szállodává alakítja. Ez látszólag komoly jövedelemforrás a számukra. Öl, azonban panaszkodnak az idő miatt, csak a jó idővel tér vissza a kedvük. Meglepően kellemes, hogy a fürdő­helyeken szokásos uzsora nem észlel­hető Hajdúszoboszlón. Ennek igazo­lására egy példa is elegendő: 1 liter tej ára itt is 1 forint. Az üzletek tele vannak friss és bő­séges áruval. A cukrászdák, vendég­lők igyekszenek a fővárosi stílust utánozni, de ezek a kedves erőlködé­sek csak kevés vendéget halnak meg. Ide legalább 90 százalékban gyógy­­fürdési szándékkal jönnek s hálisten­­nek, csak 10 százalék tartja hiúsági kérdésnek a reprezentálást. * NEM BAJ, HA SZAKAD AZ ESŐ. A víz meleg. Legfeljebb mélyebbre húzódnak benne. Az idén bizony van úgy, hogy egy nap ötször esik — kétszer kiderül. A vendégek különösen hozzáed­­ződtek az idő szeszélyéhez. Csak a kényesebb nők szaladnak fedél alá, mert féltik ondulást hajukat. Más érzékeny bőrűek is akadnak, de inkább vállalják a meghűlés veszélyét és eső alatt is fü­rdenek, mert aki először van itt, az sem azért váltotta meg a fü­rdőjegyet, hogy fedél alatt nyaraljon. — Más orvosság úgy sincs az eső ellen. 4* .4 FÜRDŐHELY ESTE városi szí­nekbe öltözik. Az egésznapi fürdés, a közös medencék, némileg az osz­­tálytalanság látszatát keltik, s este kezdődik csak a társadalmi rétegező­­dés. ÁLMOSAK és ÉJSZAKÁZOK szektájára bomlik a tarka sereg. A műsorok művésziek és irodalmi ér­tékűek. (A „Gambrinus“-ban a Szabad Művelődés rendezésében neves fővá­rosi művészek lépnek fel.) A Szabad Művelődés a művészeket a bányászok s más munkások közé viszi. Ez a le­hető legbölcsebb megoldás, mert a dolgozók számára a „LELKI FÜR­DŐZÉS“ a testi üdüléssel egyidejűleg eszközölhető a legbiztosabban . .. Gaál Ferenc „TUMÍRföi feladata A G. F. határozata értelmében a ház­tartási- és kovázsszén eladását, a központi fűtéses házak és közintézmé­nyek szénsilálását a „TŰMÉRT“ (Bp., VIII., Baross-!­ tel.: 186-950), veszi át a MÁSZ-tól A .„TŰKÉRT“ felhívja az érdekelt ügyfeleket, hogy a zökkenés­mentes áruellátás érdekében megrende­léseiket szeptember 1-től kezdve a fenti elmére irányítsák ll^iÉideings ssia ^^meghallgatni! J, Budapest l-en 20 30 órficoT ; Közvetítés Londonból az cdinborought Festiva! műsorából Beethoven szonáták Yehudi Menuhin hegedül, Kentner Lajos zongorázik. Paprikanap Océn Cece és környékén már évtizedek óta folyik a világhírű cecei paprika termesztése. Még a tavasz folyamán versenyre hívta a szomszédos Vajta község Cece paprikatermelő gazdáit: ki tud jobbat, szebbet és többet ter­melni. A versenyt a vasárnap megren­dezett és mezőgazdasági kiállítással egybekötött paprikanapon döntötték el Cecén. A kiállításon az egyéni versenyben a vajtai gazdák győztek. Első díjat nyertek: Hátik István és Vajda József vajtai újgazdák és Horváth Sándor ceci kisbirtokos. A kiállítás napján két vágón ki­váló minőségű, csemegepaprikát in­dítottak útba a cecei és a vajtai ver­senyző gazdák, a csepeli Weiss Man­­fréd­­ üzem mezőgazdasági géposz­tálya munkásai részére. Az ajándék­képpen felajánlott paprikát verseny­ben gyűjtötte össze a két község. A versenyben Cece község győzött. Cece és Vajta dolgozó parasztjai ez­zel az ajándékkal is tanújelét adták a falu és város dolgozói összefogá­sának. (MTI) 15 millió forint a mezőgazdasági ipar­fejlesztés Az Országos Tervhivatal az öt­hónapos terv során közel tizenötmil­lió forintot fordít mezőgazdasági ipa­runk fejlesztésére és átszervezésére. A dohányfeldolgozó ipar 4,8 millió forintot kap, ebből a dohánygyárak és dohánybeváltóhelyek részesülnek. Kétmillió forintot fordítanak új ga­­bonatárházak létesítésére, amelyek Mohácson, Lepsényben és Baján épülnek Ezenkívül több tárházat újjáépítenek. A hűtőházak korsze­rűsítésére kétmillió forintot, a szesz­ipar fejlesztésére közel kétmillió fo­rintot fo­d­tanal . A sör, maláta, édesipar új gépi berendezésekre egymillióhétszázötvenezer forintot kap. Rizstermésünk oly nagy, hogy feldolgozásához korszerű rizshántoló kell. Az idén már 25.000 holdon ara­tunk rizst, de előreláthatólag jövőre m­­ég nagyobb lesz a rizstermés. Egyr­k nagyobb tért hódít a mélyhű­töttel való konzerválás. Ez is újabb berendezéseket szenve. Szabad kenyér és olcsó cukorka a népi demokráciának két leg­frissebb vívmánya a népéle­nézés szolgálatában. Csaknem egy évti­zed óta most jelenik meg Magyar­­országon ismét a szabad kenyér, az egész dolgozó nép számára hozzáférhető áron, vagyis nem a feketén. Csaknem tíz év óta végre elérkezett a pillanat, hogy a vá­rosi dolgozók közül immáron min­denki jóllakhatik kenyérrel. Ezt az örvendetes fordulót a jó termés mellett annak a kormányzati rend­szernek köszönhetjü­k, amely előre­látó gazdaságpolitikájával, terv­­gazdaságával nem engedte hitvány spekuláció tárgyává s eszközévé tenni a bő esztendő búzatermését. A mindennapi kenyér szabaddá­­tételével egyidejűleg megszűnik Magyarországon fényűzési cikk lenni a cukorka. Nemcsak a meg­levő szükségletet fogja kielégíteni az olcsó cukorka, de az életigények is megállíthatatlanul emelkednek majd ennek nyomán, ésetszerűen igazolva e tételt: a népi demokrá­cia semmiképpen sem akarja az általános életigényeket egy ala­csony és szűikreszabott színvona­lon, az úgynevezett létminimumon megrögzíteni, mint például a német és olasz fasizmus tette. A népi de­mokrácia a termelési versenyek haladó békés légkörén át az egyre növekvő hőségre s a javaknak mindenki számára elérhető olcsó­ságára törekszik. Arra törekszik, hogy a mindenkori szükségleten fúlv­ a dolgozók igényei megállít­hatatlanul emelkedjenek és soha többé ne kísértsen a nyomor, a tengődés, a koldus életszínt. Sok tennivaló van még a népi demokrácia előtt, de a szabad ke­nyér és az ercsó cukorka megjele­­nése azt anényta, hogy igen sok munkán és nehézségen már is túl vagyunk és népünk munkája i élet° ismét megkönnyebbedett. Gyilkosság Tarnamérán. A heves­­megyei Tarnamóra községben néhány nappal ezelőtt meggyilkolták Labode Lászlóné tarnamórai lakost. A gyil­kosság ügyében a rendőrség megindí­totta a sworoon­at. A cukorka s a csokoládé is olcsóbb lesz Három forintról 1,70-re szállítják le a savanyúcukorka árát Néhány napja vált ismeretessé a pénzügyi kormányzat ama döntése, hogy az ipari feldolgozásra kerülő cukor ára szeptember 1-től olcsóbb lesz Az elérhetetlenül magas árak te­hát eltűnnek s így okkal és joggal mondhatjuk, hogy sok egyéb után a népi demokráciában „a cukorka is a népé tett“ Az Édesipari Igazgatóság vezetője, Árokszállássy Sándor a Kis Újság munkatársának a következőket mon­dotta a cukorka árleszállításáról. — Eddig 10 deka jó minőségű sa­­vanyúcukorka legalábbis 3 forintba került, ami bizony igen sok volt Most azonban sikerült ezt az árat 1 forint 70 fillérre leszállítanunk. Ez röviden annyit jelent, hogy cukorkát ér.nt többé nem fényűzés. — Mi tette lehetővé ezt az olcsób­bodást? — Az államosítás óta — feleli Árokszállássy igazgató — legfőbb gondunk volt, hogyan lehet az ár­mérséklést végrehajtani. Alapos okunk volt rá, mert ki ne figyelte volna meg, hogy a cukorka-üzletek még mindig egy vékony kiváltságos réteg vásárló helyei voltak, ahol a gyárak, irodák, falvak dolgozói csak igen elvétve fordulhattak meg. Az utcán gyereksírást legtöbbször éppen a cukorkaboltok előtt hallottunk. Ezek kirakatai elől legtöbb szülő csak kényszerrel és fájó szívvel tudta gyermekét tovább vinni.­­ A hároméves terv eddigi sikerei és a jó termés most végre lehetővé tették hogy a pénzügyi hatóságok mélyen leszállítsák az ipari cukor árát s ezzel eleget tegyenek az álla­mosított édesipari vállalatok régi kí­vánságának. Mi azonban ezt a lépést is csak kezdetnek tekintjük. Továbbá észszerű gazdálkodással, az ipari ön­költségi árak csökkenésével még fo­kozottabb olcsóbbodást kívánunk el­érni mindenfajta édesipari cikknél s így többek között a csokoládénál is. Az a célunk, hogy az ország vala­mennyi részében, a legeldugottabb faluba is eljuttassuk az olcsó cukor­kát és megértessük minden dolgozó­val, hogy nemcsak a gyermekeknek, hanem a felnőtt szervezeteknek ■z élettani szüksége a cukor Modern és hatalmas üzemeink világviszonylat­ban is kiváló minőségű árut állíta­nak elő. Olyan minőségű cukorkát, amelynek a tömeges gyártása sem okoz nehézséget. Legjobb bizonyíték erre, hogy nemcsak európai, de ten­gerentúli országokba is vannak ex­portkilátásaink különböző édesáruk­ból, — fejezi be nyilatkozatát Árok­szállási­ Sándor iparigazgató, aki a szó legszorosabb értelemében kí­vánja mindenki számára ,.megédesí­teni a demokráciát“. Tanácstalan hölgy kétrészes fürdőruhában A Borgiák országa, Olaszország újabban igen szemérmes lett s ádáz harcot indított az „erkölcstelen“ für­dőruhák ellen Nemcsak a kétrészes apró fürdő „jelmezek" viselését til­tották meg, hanem ezen túlmenően, még azt is megtiltották, hogy ilyene­ket gyártsanak. Kizárólag egyrészes fürdőruhákat szabad készíteni, igen szerény kivágással. Ilyen légkörbe érkezett Capri szi­getére Ruspoli herceg fiatal felesége egyenesen a francia Riviéráról. A szép asszony, aki mellesleg többszörös bál­­királynő rövidesen meg is jelent a tengerparton, hogy igéző fürdőruhába öltözve immáron az olasz fürdőhelyen tündököljön. Alig hagyta el azonban kabinját, amikor egy olasz rendőr bukkant fel mellette és szemrehányó hangon, kér­dezte: „Nem tudja asszonyom, hogy itt tilos kétrészes fürdőruhában meg­jelenni?" — „Nem tudtam, uram“ — felelt a meglepett szépasszony, egy pillanatig tanácstalanul állva. Majd lélekjelen­létét visszanyerve ártatlan mosollyal folytatta: „Fis most melyik részét kell levennem?“ Együtt ünnepel a honvédséggel az egész dolgozó társadalom Kossuth néphadseregét ünnepli két hét múlva az új demokratikus honvéd­­hadsereg. A honvédség ünnepébe be­kapcsolódik a rendőrség, a Szabad­ságharcos Szövetség, a haladó szel­lemű if­júság és az egész dolgozó magyar társadalom. A felszabadulás után a honvédség, a rendőrség az ifjúsággal és a Sza­badságharcos Szövetséggel együtt a 48-as­ honvédeket választotta minta­képül. Mindannyian egy célért küz­denek:­­ a szabadságért és függet­lenségért. E közös küzdelem a falusi és vá­rosi dolgozó magyar nép fiait eggyé kovácsolta, ledöntve mindazokat a válaszfalakat, amelyek mindezideig közöttük fennálltak. Fegyvereink ere­jét m­egsokszorozta az az örvendetes tény, hogy a néphadsereg és a rend­őrség vezetői a dolgozó nép legjobb fiai közül valók fegyveres testüle­­teink tehát ma egyet jelentenek a dolgozó néppel. Új honvédségünk a dolgozók munkájának eredménye. Célja: a békés építőmunka biztosí­tása. 1orvost fogtak Mátyásodon Hétfő délután egy férfi állított be a mátyásföldi orvosi hivatalba Dr. Urbányi Tibornak mondta magát. A mátyásföldi orvos gyanúsnak találta ezt az orvoshoz egyáltalában nem illő viselkedést és rendőrt hívott, hogy az állítólagos orvost igazolja. Mivel a doktor úr­ nem volt hajlandó ma­gát igazolni, a rendőr előállította a kapitányságra. Hosszas faggatás után végre bevallotta, hogy igazi neve Sós­kúti Ágoston 34 éves rajzoló. — Nem tudtam elhelyezkedni — mondotta — és felcsaptam orvosnak. Betegeimtől csak természetbeni jutta­tásokat fogadtam el . . Sóskútit ma reggel a főkapitánysá­gon őrizetbe vették. Olaszországban elkészült a legna­gyobb európai repülőgép. A Broda gyárban most készült el az Európában gyártott legnagyobb repülőgép. A gép négymotoros, jelzése B. Z. 308, szárny­szélessége 42 méter, hossza 33 méter. A próbarepülés nagyon jól sikerült. A gépet 1943-ban kezdték építeni, a háború miatt azonban csak most ké­szült e­l. Merőben más és nagyobb lesz minden eddiginél a pénteken megnyíló Budapesti Őszi Vásár a tavasszal felépült vásárváros állandó épületeiben Szeptember 3 — 13 Városliget Gyáripar, kézműipar, mezőgazdaság, népművészet páratlanul szép és érdekes kiállítása Sok, olcsó, jó árú! Árusítás kicsinyben és részletre is! Belépőd!! 5.— forint Aaár 3.— forint A dolgozók kedvezményes belépőjegyei nagyban a Közalkalmazottak Szakszervezete színházi osztályánál IIV., Petőfi Sándor­ utca 9., Pilvax­­köz, tel.: 184—491), darabonként a szakszervezeteknél, a nagyobb üze­mekben és a jegyirodákban kaphatók. Vásárigazolvánnyal 50% utazási kedvezmény Rádióüzenetek. Újszerű ,a Da­lenini úlón. Postaszolgálat WJ8 esztbmNsr. J1 (3)

Next