Kis Ujság, 1948. december (2. évfolyam, 277-301. szám)

1948-12-01 / 276. (277.) szám

PMS Nanking ellen vonul félmilliós kínai néphadsereg Washington és Nanking egymást vádolja a katasztrófa miatt Csang Kajsek miniszterelnök amerikai hadvezért kér A legújabb jelentések szerint a kí­nai néphadsereg Nanking ellen vonul fel. Liu-Po-Csen tábornok, a „Félsze­mű Sárkány" felszabadító csapatai Szucsautól délre áttörték Csang­kaisek védelmi vonalát és négy had­oszlopban vonulnak előre a Hvaj-Jüan-folyó felé vezető síksá­gon. A demokratikus hadsereg Szu­csautól délkeletre elfoglalta Szuszien és Kucseng városát. A Szucsautól dél­­nyugati irányban­ előretörő felszaba­dító csapatok Pengpu környékén ha­talmas csatába bocsátkoztak. Csang­­kansek hadseregének hivatalos jelen­tései beismerik, hogy Pengpu városát bekerítették és védői most már csak lég­­úton kaphatnak utánpótlást. Pengpuval szemben a néphadsereg csapatai elérték a Hvaj-Jüan-folyó északi partját. Nanking­ katonai körökben a nép­hadsereg előnyomulásának gyorsasá­gát azzal magyarázzák, hogy a nan­­kingi kormány Szucsautól délre csu­pán hatvanezer emberrel rendelke­zett. A Kuomintang seregek zömét Szucsautól keletre vonták össze, ez a vidék azonban — mint mondják — „a néphadsereg déli irányú előrenyo­mulása következtében elvesztette stra­tégiai fontosságát“. A Nanking körül harcoló kormány­csapatok a legújabb amerikai felsze­reléssel vannak ellátva. Ennek elle­nére a megfigyelők azt hiszik, hogy Nanking eleste elkerülhetetlen. Rövidesen várható az az újabb nagy ütközet, amely eldönti Peking és Tiencin sorsát is. Hír szerint félmillió főnyi haderő tör előre Nanking felé. A Manchester Guardian newyorki tudósítója szerint Csankaisekné washingtoni látogatása arra vall, hogy Csangkaisek most „lelkiisme­reti váltságdíjat” követel az ameri­kaiaktól, amiért „elárulták“ a K­uo­mintangot Az amerikai külügymi­nisztérium mindent megtesz, hogy elkerülje annak a kínos kérdésnek a megválaszolását, hogyan is került sor Csankaisekné amerikai látogatására. Nanking „bizonyos amerikai szerve­zetekről“ beszél a látogatásra szóló meghívással kapcsolatban. A nan­­kingi kormány vádjaira egyébként az amerikai külügyminisztérium azzal válaszol, hogy a vereségek a rossz hadvezetésnek, a közigazgatás korrupt voltának és az amerikai fegyverek helytelen használatának tulajdoníthatók. Az United Press jelentése szerint Szun-Fo, Csang Kajsek új miniszter­­elnöke kijelentette, hogy a kínai kormánycsapatoknak olyan kiváló vezérre volna szük­ségük, mint McArthur tábornok. Egy ilyen hadvezér számára Csang Kaj sek kormánya telj­hatalmat adna, — mondotta —, Kínának „értelmes majd kijelentette, engedményeket“ kell tennie, hogy a legrövidebb időn belül segítséget kapjon az amerikaiak­tól. A párisi Le Monde­­ washingtoni tudósítója szerint azonban az ameri­kai közvélemény hangulata nem ked­vező Csangkaisek megsegítése szem­pontjából. Valószínűnek tartják, hogy a külügyminisztérium el fog zárkózni Csangkaisekné kérése elől és nem hajlandó túlságosan terhes kötelezett­ségeket vállalni Csangkaisek irányá­ban. A Szovjetúnió ifjúsága a sportban éppen úgy élenjár, mint a munkában A Magyar Ifjúság Népi Szövetsége hétfőn este nagy budapesti összveze­­tőségi ülést tartott, amelyen Szilágyi Rózsa főtitkár beszámolt a Komszo­­mol 30-ik évfordulója alkalmából a Szovjetúnióban járt magyar kül­döttség tapasztalatairól. — A küldöttség tagjai — mon­dotta — teljesen átfogó képet kap­hattak a Szovjetúnió ifjúsági életé­ről, de főleg a Komszomolról. Ez az ifjúság aktív elem a Szovjetúnió országépítésében. 400 ezer komszo­­molista alapszervezetben 9 millió be­tervezett komszomoltagot tartanak nyilván s ez az élvonalbeli szovjet fiatalság. A vezető funkcionáriu­sok 70 százaléka főiskolát végzett, de az egyszerű komszomoltagok hitét, aka­raterejét s munkafegyelmét is na­gyon jellemzően világítja meg az­ a tény, hogy az angol szigetország te­rületének ötszörösét kitevő terület be­f&sítását vállalták el ez évben terv­szerű program szerint. A sportban és életrevaló játékversenyekben ugyan­olyan élenjárók, mint a kemény munkában. A Komszomol a múlt év­ben 40 ezer síversenyt rendezett s a parasztfiatalságból a Komszomol ré­vén 2 millió fiatalember tanult meg sportszerűen síelni. A komszomolis­­ták művelődési vágyával összefügg e fiatalok békeszeretete. Ezt a békesze­­retetet azonban nem téveszteni egy beteges szabad össze­más érzelgősségével, az antimilitariz­­úgynevezett polgári pacifizmussal, amelynek kép­­mutatásait nagyon is az imperialista érdekkörök háborús frontja fedezi. Bármily békevágy is él a Szovjetúnió fiataljaiban, mindig készen állnak azért arra, hogy a szocialista állami és társadalmi élet áldásait a szerzett tudásukon kívül kemény ököllel is megvédjék. Afrika is keresi a magyar textilárut Indiába! gyarmat árucikkeket, Törökországból, Iránból textilnyersanyagot kínálnak A Magyar Kereskedelmi Kamara jelentése a külföldi üzleti érdeklődésekről Mezőgazdasági cikkek iránt főleg az északi államokból és Hollandiá­ból, Ausztriából, Németországból, de dollárterületről is érkeznek érdeklő­dések. Elsősorban a különleges kivi­teli cikkeinket keresik, így a húst, gyümölcsöt és főzelékkonzervezet, pa­radicsompürét, libamájat, szalámit és baromfit Ipari területen főleg vas- és fémárucikkeket keresnek, így zo­máncozott kádakat, edényeket, ajtó- és bútorzárakat, csavarokat, gépeket, szerszámokat, kerékpárokat, varró­gépeket, rádiókat, villamossági cikke­ket. Közel Keletről, Indiából és Afri­kából is van érdeklődés az ilyen cik­kek iránt. Különösen nagy a kerület magyar textilcikkek iránt az északi államo­kon kívül Közel-Keleten, Argentíná­ban és egész nagymértékben Afriká­ban, Marokkó, Nigéria, Tanganyika, az Aranypart érdeklődnek a magyar nyomott pamutáru iránt. Vegy'­cik­keinket Ausztria Svájc, Hollandia, Németország, Törökország keresi. Kőedényt, porcellánt és üvegárut balkánállamok vásárolják elsősorban. a Teljes gyári berendezéseket is keres­nek, így Törökország teljes csempe­­gyári berendezésre, Argentina port­­land cementgyári berendezésre kért ajánlatot. Az árukínálat terén Indiából tea-, fűszer-, juta- és gyantaféléket aján­lanak. Törökország legutóbb gyapjút, méhviaszkot, Irán teve- és kerskeszőr­­gyapjút ajánlott. A Közel-Keletről be­érkező érdeklődéseket a Magyar Ke­reskedelmi Kamara reálisaknak tartja, mert olyan árukat keresnek, amelyek­ben szállítóképesek vagyunk és olyan árukat ajánlanak, amelyekre szüksé­günk van. — A Magyar Közalkalmm­oUak Orajág­a Szabadszakszerve­zetének nyugdíjas szak­­oszálya 19118. évi december hó 2-án dél­után árakon tartja szokásos havi üsé­sét. a VIII­. Eszterházy­ utca 4. sz. alatti szakszervezeti székházban. A Magyar Kereskedelmi Kamara jelentése szerint a kamarához nagy­számban érkeznek külföldről üzleti érdeklődések. Ezeknek körülbelül 70 százaléka árukereslet és csak mintegy 80 százaléka árukínálat, amiből arra lehet következtetni, hogy külföldön a háború utáni áruhiány még mindig erős mértékben fennáll. ikííért fütnák azt UfiképzieÁ^. ÁLLAMI SORSJÁTÉKÉ SZAKASITS ÁRPÁD, a magyar­­ köztársaság elnöke, az albán köztár­­­­saság nemzeti ünnepe alkalmából meleghangú üdvözlő táviratot Inté­­­­zett Omer Nishanihez, az albán köz­­­­társaság nemzetgyűlése prezidiuma­■ I­­­jim­illr a K art IV ■ I, r, * * I nak elnökéhez, Dinnyés Lajos mi­niszterelnök pedig Enver Hodzsa albán miniszterelnökhöz intézett üd­vözlő táviratot.­­ •i* A MAGYAR I­ÁNAK központi DOLGOZÓK PÁRT­vezetősége szom­bati ülésén egyhangú helyesléssel vette tudomásul Rákosi Mátyás beszámoló­ját és kimondta, hogy az abban kife­­jezésre jutó politikai irányvonalat a pártmunka alapjának tekinti. Ezután Szakosít Árpád javaslatára a Központi Vezetőség Gerő Ernő közlekedésügyi minisztert egyhangú határozattal az­­ eddigi főtitkárhelyettesek funkciójá­­­­nak meghagyása mellett főtitkárhe­lyettessé, Kovács Istvánt, a Központi Vezetőség titkárává, Rajk László kül­­­ügyminisztert és Nógrádi Sándor ál­lamtitkárt pedig a Szervező Bizottság tagjaivá választotta. >T* VISSZA­ÉRKEZETT Budapestre a magyar kulturális küldöttség, amely Lukács György egyetemi tanár veze­tésével a lengyelországi Magyar Hé­ten rész vett. A küldöttséget a pálya­udvaron Béres Andor külügyi állam­titkár, Mihályfi Ernő, az országgyű­lés alelnöke, a Magyar-Lengyel Tár­saság elnöke és Szentmihályi János kultuszminiszteri osztálytanácsos fo­gadta. A nappali őr éjjel elverte a sikkasztott pénzt Kedden reggel megjelent a főkapi­tányság központi ügyeletén Krasznai István 27 éves magántisztviselő és sikkasztás miatt feljelentette önmagát. Elmondotta, hogy Várpalotán a Ma­gas- és mélyéDk­ö -> -'-"■"S­b­ban állott, mint nappali őr. November 1-én délután bement a részvénytársa­ság irodájába és feszítővassal fel­feszítette a vaskazettát, amelyből tíz­ezer forint készpénzt vett ki. Feluta­zott Budapestre, szállodai szobát bé­relt, majd alkalmi nőismerőseivel éj­szaka elverte a pénzt. Nem bírta to­vább a lelkiismereti furdalást és ezért jelentkezett most önként a rendőr­ségen. Előzetes letartóztatásba helyez­ték. — Egyirányú közlekedés. A buda­pesti főkapitányság vezetője a V­., Paulay Ede utcában a Nagymező­­utca és Liszt Ferenc tér közti szaka­szon egyirányú el, Nagymező utcai közlekedést rende­z behajtással. A rendelet megszegői ellen kihágási eljárás indul. — „Fűrész“ címen új vicc- és rejt­vényújság jelenik meg. Szerkesztője: Gál György. a Izgalmas szembesítések MAH ill -eíínperbe Ma az utolsó vádlott kihallgatására kerül sor A MAORT szabotázsperének har­madik napi tárgyalása Barnabás Kálmán dr., a MAORT geológia osz­tálya volt vezetőjének kihallgatásá­val telt el. Beismerte, hogy az ame­rikai vezetők többször hangoztatták előtte, hogy nem érdekük a magyar politikai rendszer erősítése. Barnabás szabotázscselekményeit minduntalan ködösíteni igyekezett. Ölti elnök elébetárta a vádlottnak a nyomozat során tett vallomását, mire kénytelen volt beismerni, hogy a MAORT-nál a legmesszebbmenően szabotálták a népi demokrácia érde­keit. Barnabás elmondta, hogy ami­kor Papp Simon Amerikából vissza­tért, Papp kijelentette: „Magyarország amerikai szempontból most már — 1947 nyarán — ellentétes érdekű te­­rületnek számít“. A MAORT főgeoló­gusa végül nem tagadta, hogy a ter­melés rohamos csökkenésének okát „műszaki indokokkal“ igyekeztek alá­támasztani. Izgalmas szembesítések után szakértők tettek fel kérdéseket Bar­­­nabáshoz, majd Ölti tanácselnök a tárgyalást ma reggelre halasztotta, amikor is Binder Bélának, a bűnper utolsó vádlottjának, a MAORT ter­melési osztálya volt vezetőjének ki­hallgatására kerül sor. A képzőművészetben is milliók ügye lett az alkotások élvezete Egyperces villám-intervjú a 70 éves Márffy Ödönnel A mai napon tölti be hetvenedik életévét Már­ff­y Ödön festőművé­szünk, a haladó szellemű magyar piktúra egyik úttörője, a Nyugat kor­szakteremtő irodalmi jelentőségével azonos úgynevezett „Nyolcak“ képző­művészeti társaságának egyik tagja s az ebből a légkörből született „Kút“ nevű alkotóművész-közösség irányítója. Művészi munkálkodásain kívül magánélete sem érdektelen: amennyiben Ady Endre feleségének, a híres Csinszka asszonynak ő volt a második férje. Ez a házasság szinte­­ szimbólikus erővel vitte tovább az Ady Endre által fellobbantott szelle­mi forradalmat az irodalom vonalá­ról a képzőművészet vonalára, renge­teg vita közepette. Á — Akik jubileumnak fogják fel • hetvenedik születésnapomat — kezdi a Kis Újságnak adott villámnyilat­­kozatát világhíres festőművészünk —, azokat ki kell ábrándítanom tévetegségből, mert hetven évesnek e lenni, bizony, nem nagy öröm. Kü­lönösen nem nagy öröm, amikor hetven éves korára az ember magára maradt, mint én, aki vetóra induló s pályatársaim legtöbbjét elvesztettem magánéletemben megboldogult Csinszkám elköltözése óta még in­kább magamra maradtam. — Ennek a magánosságnak a ke­serűségét csak az oldja fel, hogy si­került öreg fejjel megérnem a világ megfiatalodását, amiért egész élete­met s munkásságomat feltettem: a demokrácia szociális erőinek győzel­mét. A népi demokráciában kapott megbecsülés azonban lehetővé teszi, hogy azért mégsem érezzem magam­ reménytelenül magánosnak és öreg­nek. Az új államrend a képzőművé­szetben is milliók ügyévé tette az al­kotások élvezetét: dologtalan mecéná­sok helyett a dolgozók lettek a mű­vészek legfőbb pártfogói. S én, aki életemnek javarészét e dolgozó nép jobblétéért éltem le, fiatalos kedvet kaptam újra be nem végezhető mun­kámhoz abban a felfrissítő tudatban, hogy többé nem kevés baráti szem számára dolgozom ... fn. t.) l­e­tartóz­tattak három ködös foglalkozású bugázót Vezérüknek két szerelme volt: a felesége és a köd Bakó Pál 39 éves tízszer büntetett asztalos, Zeichmeister Lajos 42 éves és Rajcsák József 36 éves Mária Va­­léria-telepi lakosok személyében ak­robata ügyességű bugázókat tett ár­talmatlanná a főkapitányság betörési főosztályának egyik nyomozó cso­portja. A társaság tagjai az utóbbi időben végeztek „szezonmunkát“. Kizárólag ködös időben dolgoztak. Mint mondot­­ták, tiszta időben sohasem loptak, de mihelyt leereszkedett a városra a köd, lesben álltak kerékpárjukkal az utak szélén és amikor feltűntek a te­hergépkocsik, kerékpárra pattantak s a gépkocsik után siettek. Akroba­tikus ügyességgel szedték le a robogó gépkocsiról a különböző árukat. Nem­csak teherautókat, de személy­gép­kocsikat is sikerült ily módon kifosz­­­taniok. Körülbelül tíz ilyen lopást kö­vettek el eddig a ködben. A banda vezére Bakó Pál volt, aki bevallotta, hogy a ködben való bugázás már valóságos szenvedélyévé vált. A mult évben nősült meg s felesége rábeszé­lésére meg is javult. — A csuda hitte volna, hogy egy ilyen öreg betyárt egy asszony en­­­nyire meg tud változtatni — mon­dotta kihallgatása alkalmával, da csakhamar hozzátette, hogy egy év múltán a szerelem elszállt és most már nem tudott ellenállni a kísértés­nek. Amikor az első köd leszállt, megszervezte újból a társaságot. A három bugázót őrizetbe vették. feltűnően sok az áramlopás a fővárosban Az Elektromos Művek egy hét alatt negyven csalót jelentett f­. Az Elektromos művek megállapí­totta, hogy az utóbbi időben feltű­nően elszappodtak a fővárosban az áramlopások. Az áramtolvajok a leg­agyafúrtabb trükköket eszelték ki, hogy megkárosítsák az Elektromos műveket Az óraleolvasók és a főka­pitányság nyomozói most göngyö­lítik fel Különleges az áramtolvajok­ frontját műszereik segítségével könnyen le tudják leplezni ezeket a tolvajokat. Az utóbbi héten az Elektromos művek nem kevesebb, mint negyven csalót jelentett fel­­ a főkapitányság bűnügyi osztályán. Valamennyien az óra megfúrásával, egy drótszál segítségével, lassításra késztették a forgó korongot. Hétfőn leplezték le Hajagos Ká­roly állásnélküli tisztviselő áram­lopását, aki 3867 forinttal károsí­totta meg az Elektromos-műveket. Halmos József gépészmérnök 1370, Rábavöllyi József 1960, Bevi Dezső 2294 forint értékű áramot lopott. Az árammérők vizsgálatát, valamint az áramtolvajok leleplezését tovább folytatják. 0 Gázművek Igazgatósága értesíti a fogyasztóközönséget hogy f. évi december hó 2-án, csütörtökön üzemi érdekből soronkívül leolvasásra kerül minden gázmérő. Felkéri ezért az üzem vezetősége a fogyasztóközönséget, tegye lehetővé, hogy a fenti napon leolvasó­ közeget a mérő leolvasása cél­jából s fogyasztási helyre be­jussanak Amennyiben az a fogyasztó rész­ről előreláthatólag akadályba ütköznek, úgy kéri az igazgatóság, hogy 1918 évi december hó 2-án, lehetőleg a reggeli órák­ban olvassák le a fogyasztók a gázmérő állását és ezt név és lakcím feltüntetésével adják át a házfelügyelőnek.

Next