Kis Ujság, 1949. szeptember (3. évfolyam, 202-227. szám)
1949-09-01 / 202. szám
Mivel a jugoszláv kormány érzi kapituláns helyzetének reménytelenségét Szlovén-Karinthia kérdésében és látja, hogy nem sikerül a közvélemény elől eltitkolnia Kardelj levelét, amelyben a jugoszláv kormány lemond Szlovén-Karinthiáról, a rágalmazó kitalálások harmadik változatához folyamodik. Azt állítja, hogy a szovjet küldöttek ösztönözték a jugoszláv kormányt, hogy az Ausztriával szemben támasztott jugoszláv területi igények kérdésében egyezkedjék a nyugati hatalmakkal és hogy a jugoszláv kormány „csak azért volt hajlandó ebben a kérdésben engedményeket tenni, mert ezt a szovjet kormány követelte“. Igaz, hogy a szovjet küldöttek a négy hatalom képviselőinek Moszkvában, Bécsben és Londonban 1947- ben, 1918-ban és 1949-ben tartott tanácskozásain, ahol beszédeikben nyíltan és becsületesen védelmezték Jugoszláviának Ausztriával szemben támasztott területi és minden egyéb igényeit, leleplezték a jugoszláv kormánynak ezt a hazug állítását. A jugoszláv kormány mégisigyekszik elrejtőzni ezek elől a tények elől és jobbnak látja pletykákkal foglalkozni. Igaz, hogy a szovjet kormány leleplezte a jugoszláv kormánynak ezt a hazug állítását, augusztus 11-i jegyzékében emlékeztetve, hogy 1947 novemberében a Szovjetunió jugoszláviai nagykövete a jugoszláv külügyminiszter megkeresésére az utóbbival közölte: a Szovjetunió nem lát okot arra, hogy Jugoszlávia Ausztriával szemben csökkentse területi igényeit. A jugoszláv kormány mégis elsiklik e tény felett, úgy teszi, mintha nem venné észre. Az igazság az, hogy a szovjet kormány leleplezi a jugoszláv kormány ezen állításának hazug voltát és augusztus 11-i jegyzékében emlékeztetett arra, hogy 1848-ban a Szovjetúnió jugoszláviai nagykövete ismét megerőltette a szovjet kormánynak a jugoszláv területi igények csökkentésének időszerűtlen voltára vonatkozó állásfoglalását és ugyanakkor leleplezte Bebernek Londonban tanúsított több mint gyanús magatartását. A jugoszláv kormány azonban itt is elsülik e tény felett és vaknak teleti magát. Miről beszélnek e tények, ha nem arról, hogy a jugoszláv kormány gázul rágalmazza a szovjet kormányt és képviselőit, azt állítva, hogy azok ösztönözték a jugoszláv kormányt, hogy mondjon le Jugoszlávia területi igényeiről és hogy a jugoszláv kormány csak azért volt hajlandó területi engedményeket tenni, „mert a szovjet kormány ezt követelte“? Felmerül a kérdés: Ha a szovjet kormány területi engedményekre ösztönözte a jugoszláv kormányt, miért nem kapcsolódott Kardelj leveléhez és miért nem egyezett bele a jugoszláv kormánynak e levélben kifejtett javaslataiba, melyek Jugoszlávia területi igényeinek teljes vagy részleges feladását ajánlották. Mivel magyarázható ez? Valóban, ha a szovjet kormány a jugoszláv kormányt területi engedményekre biztatta, úgy miért nem értett egyet Kardelj levelével? Miért utasította el Kardelj javaslatát? Gondolt-e valaha erre a jugoszláv kormány? Nem gondolja-e a jugoszláv kormány, hogy ennek a kérdésnek már puszta feltevése is rombadönti a jugoszláv kormánynak mindazon rágalmazó kitalálásait, amelyek szerint a szovjet kormány állítólag arra ösztönözte a jugoszláv kormányt, hogy mondjon le Jugoszlávia területi igényeiről. Megengedhető-e egyáltalán a lemondás a maximális területi követelésekről? Megengedhető-e adott esetben a maximális területi igényeknek minimálisakkal történő felcserélése? Igen, megengedhető, de csak két feltétel mellett: ha ezt a szükségesség írja elő, azaz nincs remény, hogy az adott pillanatban a maximális követelések megvalósuljanak és ha a jugoszláv kormány felelősséget vállal az ilyen engedményekért. Miért nem egyezett bele a szovjet kormány Kardelj javaslatába? Először azért, mer a Kardelj javasolta engedményeket nem okolta meg a szükségesség, azaz lehetőség volt a maximális területi követelések megvalósítására. Másodszor azért, mert a jugoszláv kormány nem vállalt felelősséget a Kardelj levelében körülírt területi engedményekért. A jugoszláv kormány azt akarta, hogy az engedményekért ne ő, hanem a szovjet kormány vállalja a felelősséget. Természetes, hogy a szovjet kormány nem egyezhetett bele ilyen, a Jugoszlávia népeinek becsapására irányuló szélhámos mesterkedésekbe. A jugoszláv kormány úgy igyekszik beállítani a dolgot, mintha Karacs annak következtében küldte volna levelét Visinszkijnek, hogy a szovjet képviselők kompromisszumos megoldásra törekedtek Szlovén-Karinthia kérdésében, hogy Kardelj levele ily módon válasz Visinszkij javaslataira. Csakhogy Kardelj levelében még csak célzás sincs arra, hogy az válasz valamiféle javaslatokra, vagy méginkább a szovjet képviselők követeléseire. Ellenkezőleg, Kardelj levele nem hagy kétséget a felől, hogy nem válaszul írták a szovjet képviselők valamilyen „követeléseire“, hanem magának Kardeljnak kezdeményezésére. Ez látható Kardelj levelének első mondatából: „Mivel fennáll a lehetőség, hogy Jugoszláviának Ausztriával szemben támasztott területi követeléseit jelenlegi formájukban teljes egészében el fogják vetni és ha ön új javaslatot kíván tenni, én ebben az esetben felhívom figyelmét azokra a kérdésekre, amelyek a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság számára annyira fontosak, hogy szükség volna rájuk nézve pozitív megoldást találni“. Mint látható, Kardelj levele nem válasz Visinszkijnek valamilyen javaslatára, vagy követelésére. Mert ha Kardelj levele válasz lett volna Visinszkij valamilyen javaslatára vagy követelésére, akkor ebben ez állt volna: „Mivel ön új javaslatot kíván tenni“, vagy „tekintve, hogy ön új javaslatot szándékozik tenni“. Csakhogy a levélben valami egészen más van, mégpedig: „Ha ön új javaslatot kíván tenni.“ Következőleg Kardelj levele nem válasz Visinszkij valamilyen javaslatára vagy követelésére, hanem Visinszkijhez intézett kérdés: Nem kíván-e ön új javaslatot tenni? Mint ismeretes, a szovjet kormány Kardelj kérdésére tagadólag válaszolt, azaz azt mondta, hogy nem kíván olyan új javaslatot tenni, amely revízió alá veszi Jugoszláviának Szlovén-Karinthiára vonatkozólag támasztott igényeit. A szovjet kormány azt felelte, hogy nincs szükség a jugoszláv igények felülvizsgálatára és ha a jugoszláv kormány kitart álláspontja mellett, akkor magára kell vállalnia a felelősséget a területi engedményekért és csak abban az esetben, ha a jugoszláv kormány magára vállalja a felelősséget ezekért az engedményekért, lesz a szovjet kormány hajlandó arra, hogy a külügyminiszterek tanácsában védelmébe vegye ezt az új álláspontot, mint a jugoszláv kormány álláspontját. Mint ismeretes, a jugoszláv kormány a szovjet kormányra igyekekezett hárítani a területi engedményeket és nem vállatta magára a felelősséget ezekért az engedményekért, mert el akarta titkolni Jugoszlávia népei elöl új, kapituláns álláspontját. A világosság kedvéért mi alább idézzük Kardelj levelének azt a részét, amely a jugoszláv kormánynak Jugoszlávia területi igényeiről való lemondására vonatkozik. Moszkva, 1947 április 20 Igen tisztelt Visinszkij elvtárs! Mivel fennforog az a lehetőség, hogy az Ausztriával szemben emelt jugoszláv területi követeléseket jelenlegi formájukban teljes egészében el fogják vetni és ha Ön új javaslatot kíván tenni, ebben az esetben fel kívánom hívni az Ön figyelmét olyan kérdésekre, amelyek a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság számára annyira fontosak, hogy szükséges volna számukra pozitív megoldást találni. Ezeknek a kérdéseknek pozitív megoldása a legminimálisabb kielégítését jelentené azoknak a követeléseknek, amelyeket a jugoszláv területi igények tartalmaznak. Az első kérdés a Zsvabek és Labod villamoserőműtelepekre vonatkozik. A miniszterek tanácsa előtt mondott beszámolómban hangsúlyoztam milyen különleges fontossággal bírnak ezek a villamoserőműtelepek a jugoszláv eletkromos ipar számára. Zsvabek és Labod villanyerőműveket az Anschluss után építette — lényegében a háború alatt — az Amen Elektrowerke Aktiengesellschaft Wien nevű német cég, mégpedig az 1920. évi megegyezéssel ellenfétben. E megegyezésben Ausztria kötelezettséget vállalt arra, hogy Jugoszlávia előzetes beleegyezése nélkül nem épít semmit a Dráván. Ezek a villanyerőművek tehát Ausztria nyugati övezetében lévő német tulajdonok. Ezekből — a párisi jóvátételi konferencia döntését aláíró államokkal együtt — Jugoszláviának is meg kell kapnia jóvátételének egy részét. Továbbá ezeket a villanyerőműveket úgy építették, hogy figyelmen kívül hagyták Jugoszlávia elektromos iparának szükségleteit és mostani kihasználásuk mellett hatalmas veszteségeket okoznak, egyes hónapokban körülbelül egymillió kilowattórát. A kérdést meg lehet oldani kisebb határkiigazítással és erre átnyújtok önnek egy tervet két változatban. Végső esetben pedig a kérdést meg lehet oldani úgy is, hogy a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságnak különleges jogokat biztosítanak ezen erőművek igazgatásában. Mellékelem egy ilyen megoldás tervét. A második kérdés a karinthiai szlovének nemzetiségi jogainak különleges védelmére vonatkozik. Mindama tapasztalatok után, amelyeket a szlovén nép Ausztriával kapcsolatban szerzett, csaknem biztosra vehető, hogy a szerződés aláírása után erőteljes nemetesítő kísérletek kezdődnek. Még azok a demagóg intézkedések is (például a kétnyelvű iskolák helyreállítása), amelyeket Ausztria Németország összeomlása után tett Karinthiában — legalább is papíron —, hogy nemzetiségi téren türelmesnek mutassa magát, ma már ténylegesen nem valósulnak meg. Nagy jelentősége volna tehát ezért annak, ha a szerződésben el lehetne érni, hogy a már törvényerőre emelkedett intézkedéseket kiegészítenék és mint a szerződés alkotó részei, teljes egészükben a négy hatalom ellenőrzése alá kerülnének. Mellékelem egy ilyen módozat fő alapelveinek tervezetét. Felhasználom az alkalmat, hogy üdvözöljem önt. Teljes tisztelettel: Kardelj. 1. Változat Az első változat a Priberzsi (Bleiburg) közigazgatási körzetet, a mostani osztrák-jugoszláv határ, a Dráva és Bisztrica (Feistritz) és Blato (Moos) községek nyugati határa közötti területet öleli fel, valamint Labod (Lavamünd) községet a Dráva északi oldalán és Rúd (Rüden) községnek azt a részét, amely a Dráva felé esik és ahelyet a község másik részétől a 882. magassági ponton áthaladó vonal választ el. Eymódon a kijelölt terület 210 négyzetkilométer nagyságú és az 1984. évi osztrák népszámlálás szerint 9396 lakója van. Az említett terület néprajzi összetételét a mellékelt táblázatok alapján részletesen át lehet tekinteni. Az 1910. évi osztrák népszámlálás, amelyet, mint ismeretes, a szlovénok hátrányára hajtottak végre, ugyancsak bizonyítja, hogy ezen a területen a szlovéneknek nyilvánvaló többségük van (6696 szlovén, 2878 német). Az 1920. évi népszavazás alkalmával a terület lakosságának többsége Jugoszlávia javára szavazott. II. Változat A második változat a Drávától délre magában foglalja Libeliche (Leifling) és Zsvabek (Schwabek) községet és a Drávától északra Labod (Lavamünd) községet, valamint Rude (Ruden) község kisebb részét. Ez a tervezet megközelítően 63 négyzetkilométernyi területet foglal magában, melynek az 1934. évi osztrák népszámlálás szerint 3150 lakosa volt. A néprajzi összetétel valamivel rosszabb, mint az első változatban, minthogy Labod községet, amelyben e változat szerint a lakosság többsége él, „erősen elnémetesítették“. A jugoszláv kormány augusztus 20-i jegyzékében követeli a szovjet kormánytól, hogy az különös tisztelettel, sőt szeretettel viseltessék iránta és hogy ez a tisztelet és szeretet jusson kifejezésre a jugoszláv kormányhoz intézett szovjet jegyzékekben, hogy a jegyzékek ne tartalmazzanak olyasmit, ami sérthetné a jugoszláv kormány önimádatát, vagy megbántaná a jugoszláv kormányt. A jugoszláv kormány azt állítja, hogy így kívánják ezt a „nemzetközi szabályok“. A szovjet kormány kénytelen megállapítani, hogy a jugoszláv kormány lehetetlent kívánt tőle. Mindenki előtt ismeretes, hogy a jugoszláv kormány dezertált a szocializmus és demokrácia táborából, átszökött az imperializmus és fasizmus táborába. Meg kell jegyezni, hogy a szovjet emberek és a szovjet közvélemény nem tiszteli a szökevényeket. Még kevésbbé táplálhat valami, a szeretethez hasonló érzést a szökevények iránt. Mi több, mindenki előtt ismeretes, hogy a szovjet emberek és a szovjet közvélemény megveti a szökevényeket. Természetesen a szökevényeknek többféle fajtája van. Vannk véletlenszülte dezertőrök, akik gyávaságból követték el tettüket, remélvén, hogy így megmentik bőrüket. Vannak másfajta, rosszakaratú dezertőrök is. Ezek nemcsak azért dezertálnak, hogy bőrüket megmentsék, hanem azért is, hogy ártsanak annak a tábornak, ahonnan megszöktek. Meg kell állapítani — bármennyire szomorú is ez —, hogy a szovjet emberek és a szovjet közvélemény a jugoszláv kormányt nem a véletlen, hanem a rosszakartú dezertőrök közé sorolják. Meg kell állapítani továbbá, hogy a rosszindulatú dezertőröknek is több fajtája van . Vannak rosszakaratú dezertőrök, akik érzik bűnüket, súlyosan átélik szégyenüket és igyekeznek észrevétlenek maradni, elrejtőzni a világ szeme elől, majdnem csak szerényen viselkednek. Vannak azonban olyan rosszakaratú dezertőrök is, akik szégyenükben jövedelmező mesterséget csinálnak, hangoskodva dicsekednek dezertálásukkal, mintha az valamiféle hősiesség lenne, a színre lépnek, hogy megugassák azt a tábort, melyből megszöktek, szemérmetlenül dicsekednek azzal, hogy bármikor megugathatják azt a tábort, hogy következésképpen nem valami közönséges dezertőrök, hanem hősök. Pontosan úgy, mint Krilov meséjében: „És a vakarcs olyan erősnek képzeli magát, hogy megugatja az elefántot!“ Meg kell állapítani — bármennyire szomorú is ez —, hogy a szovjet emberek és a szovjet közvélemény a jugoszláv kormányt éppen az ilyen rosszakaratú, dicsekvő dezertőrök közé sorolja. Ilyen az az általános légkör, amelynek közepette a szovjet kormánynak végeznie kell munkáját. Reméljük, a jugoszláv kormány megérti, hogy nem számíthat a szovjet kormány részéről kedvességre és még kevésbbé tiszteletre. Moszkva, 1949 augusztus 29. . (Csütörtök, szeptember 1) A dolgos© parasztok versenyeznek, a Ut&ialkoz szabotálnak •Újabb kimagasló eredmények a terménybegyűjtési versenyben A termésbegyűjtési versenyben a gazdák az utóbbi napokban újabb hatalmas lendülettel haladtak előre. Abaújban a korábbi nedves időjárást szárazabb váltotta fel és a gazdák azonnal megkezdték nagyobb lendülettel a cséplést és párhuzamosan ezzel a terménybetakarítást. Az abaúji községek között folyó terménybeadási versenyben még mindig Szin község áll az első helyen. A cséplés után három nappal 125 százalékra teljesítették a községbeliek begyűjtési kötelezettségüket. Zemplén megyében a DÉFOSZ tagok járnak elő jó példával. Az egyéni verseny mellett a községek közötti versengés is szépen folyik. Első helyen Alsóregnec község áll. Heves megyében Kovács G. Sándor mikósaival négyholdas dolgozó paraszt országos viszonylatban is kiváló eredményt ért el: 2500 százalékra teljesítette a begyűjtést. Francsics Géza herényi (Vas megye) tízholdas újgazda annak idején nagy fába vágta a fejszéjét. Az öszszes versenykihívásokat elfogadta és maga is kihívta a vármegye összes újgazdáit, kis- és középparasztjait terménybegyűjtési versenyre. Ezerszázalékos teljesítést vállalt és 5616 százalékig tett eleget vállalt kötelezettségének. Míg a dolgozó parasztság nagy lelkesedéssel ajánlja fel gabonáját, addig a kulákok minden rendelkezésükre álló eszközzel megkísérlik a behordás és termsbegyűjtés ütemének lassítását. Alsócéce és Felsőcéce között a Hernád kiáradt és a kulákoknak a tarlón hagyott keresztjeit elsodorta az ár. Fodor Árpád 132 keresztjét tette tönkre a víz. Így szabotálta a terménybegyűjtést Halmajon Szalánci Jánosné 34 holdas, Dorgai Miklósné 26 holdas és Szalánci István 42 holdas zsírosparaszt is. Szigorú eljárás indult ellenük. Hasonló bűnös szabotázsért már el is ítélték Garadnai Vpekás Mihály 83 holdas zsírosparasztot, aki 15.000 forint pénzbírságot kapott. Ötezerforintos pénzbüntetésre ítélték D. Varga István novajidrányi nagygazdát is, aki elszabotálta a terménybehordást. A bajai törvényszék pedig egy évi börtönre, 2000 forint pénzbüntetésre és 2000 forint vagyoni elégtétel megfizetésére ítélte és kitiltotta Sükösdről Lógó Istvánt, mert gabonájának elcséplését elodázta, úgy hogy az a keresztekben kicsírázott. Juhász Imre hódmezővásárhelyi zsírosparaszt pedig elmulasztotta a tarlóhántást, közellátáselleni vétség miatt 3 hónapi fogházra és 1000 forint pénzbüntetésre ítélte az uzsorabíróság.Zemplénben a községi népi bizottságok és dülőfelelősök ellenőrzik a begyűjtési és tarlóhántási munkálatokat és ennek során számos kutak szabotázskísérletét leplezték le. Ek a zsirosparasztok valamennyien rendelkeztek megfelelő igaerővel, mégsem láttak hozzá az őszi szántásvetési munkálatokhoz. Az államügyészség bűnvádi eljárást indított ellenük. A munkásifjúság színe-java jelentkezik a honvédtisztképző akadémiákra Farkas Mihály honvédelmi miniszternek az ifjúsághoz intézett felhívását határtalan lelkesedéssel fogadta az egész ország fiatalsága. A felhívás nyomán a munkásifjúság színe-java jelentkezik a honvédtisztképző akadémiákra. A fiatalok lelkesedéséről tanúskodik a vörös Csepel is. Az ifjúmunkások versengenek, hogy bebizonyítsák: méltók a tisztképző iskolára. A WM üzemi alapszerveinek fiatalsága külön-külön jelöli ki azokat, akik a termelésben és az ifjúsági mozgalmi életben elért kiváló munkájukkal kiérdemelték, hogy a magyar néphadsereg új tisztjei lehetnek. Csepelről 400 legkiválóbb munkás fiatal szeretne a honvéd tiszt,képző akadémiára kerülni. Kovács Tibor bizonyára közöttük lesz, mert alig múlt 17 éves, máris ott ragyog mellén a termelőmunka dicső kitüntetése: az ötágú élmunkás csillag. Soha nem fogom elfelejteni — mondotta —, hogy a munkásosztály küld engem is a néphadseregbe és minden cselekedetemmel azon leszek, hogy bebizonyítsam: ezt a nagy bizalmat megérdemeltem. Szűcs Béla nemcsak kiváló munkateljesítményével, hanem a VIT sikeréért végzett nagy munkájával is kiérdemelte, hogy a munkásosztály tisztképző iskolára küldje. Ausztriában a bíróságok védik a koncentrációs táborok vert keretnegényeit Elítéltek és kiutasítottak két raauthauseni foglyot, mert „megrágalmazták" hajdani kínzójukat Egész Ausztriában, de a népi demokráciákban is, főleg a német koncentrációs táborok volt foglyai között, nagy felháborodást keltett az osztrák bíróságok ítélete, amely megdöbbentő módon mutatja a gyors változást, amely négy év óta az osztrák hatalmi körök gondolkozásában történt, illetve a visszatérést a fasiszta idők magatartásához. Először fordult elő, hogy „meghurcolásért és megrágalmazásért“ elítéltek valakit, mert feljelentette a mauthauseni koncentrációs tábor egyik őrét és aktákkal, tanukkal bizonyította, hogy az illető ugyanúgy részt vett a foglyok megkínzásában, mint a többi őr. Négy év előtt még halál járt volna hasonló háborús bűnökért, ma elítélik azt, aki fel meri jelenteni a gyilkost. Mauthausen magyar foglyai is jól ismerték Franz Fischer SS-legényt, aki semmivel sem volt jobb társainál. Néhány hét előtt két volt mauthauseni fogoly Salzburgban felismerte és az osztrák KZ. Szövetségnél lépéseket tett, hogy vizsgálja ki Fischer múltját s ugyanakkor dokumentumokat mutatott be, amelyek bizonyították az SS-regény kegyetlenkedéseit. Fischer, aki ma osztrák államhivatalnok, feljelentette „megrágalmazott“, annak ellenére, hogy csak egy magánszervezetnél kérték az ügy akadémikus jellegű tisztázását. A bírósági tárgyaláson a vádlottak 27 tanút vonultattak fel, köztük Otto Wesselyt, a koncentrációs táborok foglyaiból alakult szövetség főtitkárát s a tanúk mind terhelően vallottak. Franz Fischer is bevallotta, hogy két évig teljesített szolgálatot a mauthauseni táborban, mint SS-regény, de „más volt, mint a többi" s nem bántalmazta a foglyokat. Csak a kötelességét teljesítette — mondotta —, amikor a kőbányába kísérte a rabokat és „fájdalmas szívvel látta halálukat“. Ellentanúkat jelentett be, többnyire volt SS-eket, akik természetesen mellette vallottak. Végül a bíróság elzárásra és pénzbüntetésre ítélte a két volt mauthauseni foglyot, mert „megrágalmazta“ Fischert, aki a bíróság szerint csak a kötelességét teljesítette, ugyanakkor pedig elrendelte, hogy a Fischer ellen valló tanuk közül kettőt kitoloncoljanak Ausztriából, mert nem osztrák állampolgár.)... Az osztrák haladó pártok nem nyugszanak bele az ítéletbe és jogorvoslást követelnek. Egyre több nő jelentkezik szakmunkásképzésre A minisztertanácsnak az építőiparról szóló határozata rámutatott a női munkaerő kérdésének elhanyagoltságára. Azóta az építésügyi minisztérium és a MÉMOSZ országos munkaértekezleten leszögezte az építőipari szakmunkásátképzés irányelveit s ezek nyomán kormányrendelet határozta meg, hogy a nemzeti vállalatok az átképzésre jelentkezők közé 30 százalékban női segédmunkásokat vegyenek fel. A vállalatok között vannak olyanok is, amelyek nemcsak teljesítették, hanem már túlteljesítették a 30 százalékos arányszámot. Ilyen jó munkát végzett a Komló Bányavidéki KV is. A vállalatnál 42-en jelentkeztek kőművesnek szakmunkásátképzésre, ebből 15 női munkaerő. Ez az arány meghaladja a 35 százalékot is. A dorogi Bányavidéki Magasépítési és 21 segédmunkás közül 9 a női munkaerő. Ez is 37 százaléknak felel meg.