Kis Ujság, 1949. szeptember (3. évfolyam, 202-227. szám)

1949-09-01 / 202. szám

Mivel a jugoszláv kormány érzi kapitul­áns helyzetének reménytelen­ségét Szlovén-Karinthia kérdésében és látja, hogy nem sikerül a közvé­lemény elől eltitkolnia Kardelj leve­lét, amelyben a jugoszláv kormány lemond Szlovén-Karinthiáról, a rá­galmazó kitalálások harmadik válto­zatához folyamodik. Azt állítja, hogy a szovjet küldöttek ösztönöz­ték a jugoszláv kormányt, hogy az Ausztriával szemben támasztott ju­goszláv területi igények kérdésében egyezkedjék a nyugati hatalmakkal és hogy a­ jugoszláv kormány „csak azért volt hajlandó ebben a kérdés­ben engedményeket tenni, mert ezt a szovjet kormány követelte“. Igaz, hogy a szovjet küldöttek a négy hatalom képviselőinek Moszkvá­ban, Bécsben és Londonban 1947- ben, 1918-ban és 1949-ben tartott ta­nácskozásain, ahol beszédeikben nyíl­tan és becsületesen védelmezték Jugo­szláviának Ausztriával szemben tá­masztott területi és minden egyéb igé­nyeit, leleplezték a jugoszláv kor­mánynak ezt a hazug állítását. A jugo­szláv kormány mégis­­igyekszik elrej­tőzni ezek elől a tények elől és jobb­nak látja pletykákkal foglalkozni. Igaz, hogy a szovjet kormány le­leplezte a jugoszláv kormánynak ezt a hazug állítását, augusztus 11-i jegyzékében emlékeztetve, hogy 1947 novemberében a Szovjetunió jugo­szláviai nagykövete a jugoszláv kül­ügyminiszter megkeresésére az utób­bival közölte: a Szovjetunió nem lát okot arra, hogy Jugoszlávia Ausztriá­val szemben csökkentse területi igé­nyeit. A jugoszláv kormány mégis el­­siklik e tény felett, úgy teszi, mintha nem venné észre. Az igazság az, hogy a szovjet kor­mány leleplezi a jugoszláv kormány ezen állításának hazug voltát és augusztus 11-i jegyzékében emlékez­tetett arra, hogy 1848-ban a Szovjet­­únió jugoszláviai nagykövete ismét megerőltette a szovjet kormánynak a jugoszláv területi igények csökken­tésének időszerűtlen voltára vonat­kozó állásfoglalását és ugyanakkor leleplezte Beb­ernek Londonban tanú­sított több mint gyanús magatartá­sát. A jugoszláv kormány azonban itt is elsülik e tény felett és vaknak teleti magát. Miről beszélnek e tények, ha nem arról, hogy a jugoszláv kormány gá­zul rágalmazza a szovjet kormányt és képviselőit, azt állítva, hogy azok ösztönözték a jugoszláv kormányt, hogy mondjon le Jugoszlávia területi igényeiről és hogy a jugoszláv kor­mány csak azért volt hajlandó terü­leti engedményeket tenni, „mert a szovjet kormány ezt követelte“? Felmerül a kérdés: Ha a szovjet kormány területi engedményekre ösz­tönözte a jugoszláv kormányt, miért nem kapcsolódott Kardelj leveléhez és miért nem egyezett bele a jugo­szláv kormánynak e levélben kifejtett javaslataiba, melyek Jugoszlávia te­rületi igényeinek teljes vagy részle­ges feladását ajánlották. Mivel ma­gyarázható ez? Valóban, ha a szovjet kormány a jugoszláv kormányt területi enged­ményekre biztatta, úgy miért nem értett egyet Kardelj levelével? Miért utasította el Kardelj javaslatát? Gon­­dolt-e valaha erre a jugoszláv kor­mány? Nem gondolja-e a jugoszláv kor­mány, hogy ennek a kérdésnek már puszta feltevése is rombadönti a ju­goszláv kormánynak mindazon rá­galmazó kitalálásait, amelyek szerint a szovjet kormány állítólag arra ösz­tönözte a jugoszláv kormányt, hogy mondjon le Jugoszlávia területi igé­nyeiről. Megengedhető-e egyáltalán a le­mondás a maximális területi követe­lésekről? Megengedhető-e adott eset­ben a maximális területi igényeknek minimálisakkal történő felcserélése? Igen, megengedhető, de csak két fel­tétel mellett: ha ezt a szükségesség írja elő, azaz nincs remény, hogy az adott pillanatban a maximális köve­telések megvalósuljanak és ha a jugoszláv kormány felelősséget vál­lal az ilyen engedményekért. Miért nem egyezett bele a szovjet kormány Kardelj javaslatába? Először azért, me­r a Kardelj javasolta engedmé­nyeket nem okolta meg a szükséges­ség, azaz lehetőség volt a maximális területi követelések megvalósítására. Másodszor azért, mert a jugoszláv kormány nem vállalt felelősséget a Kardelj levelében körülírt területi engedményekért. A jugoszláv kor­mány azt akarta, hogy az engedmé­nyekért­ ne ő, hanem a szovjet kor­mány vállalja a felelősséget. Termé­szetes, hogy a szovjet kormány nem egyezhetett bele ilyen, a Jugoszlávia népeinek becsapására irányuló szél­hámos mesterkedésekbe. A jugoszláv kormány úgy igyek­szik beállítani a dolgot, mintha Kar­acs­­ annak következtében küldte volna levelét Visinszkijnek, hogy a szovjet képviselők kompromisszumos megoldásra törekedtek Szlovén-Ka­rinthia kérdésében, hogy Kardelj levele ily módon válasz Visinszkij javaslataira. Csakhogy Kardelj leve­lében még csak célzás sincs arra, hogy az válasz valamiféle javasla­tokra, vagy méginkább a szovjet képviselők követeléseire. Ellenkező­leg,­­ Kardelj levele nem hagy két­séget a felől, hogy nem válaszul ír­ták a szovjet képviselők valamilyen „követeléseire“, hanem magának Kar­­deljnak kezdeményezésére. Ez látható Kardelj levelének első mondatából: „Mivel fennáll a lehetőség, hogy Jugoszláviának Ausztriával szemben támasztott területi követeléseit jelen­legi formájukban teljes egészében el fogják vetni és ha ön új javasla­tot kíván tenni, én ebben az esetben felhívom figyelmét azokra a kérdé­sekre, amelyek a Jugoszláv Szövet­ségi Népköztársaság számára annyira fontosak, hogy szükség volna rájuk nézve pozitív megoldást találni“. Mint látható, Kardelj levele nem válasz Visinszkijnek valamilyen ja­vaslatára, vagy követelésére. Mert ha Kardelj levele válasz lett volna Vi­­sinszkij valamilyen javaslatára vagy követelésére, akkor ebben ez állt volna: „Mivel ön új javaslatot kíván tenni“, vagy „tekintve, hogy ön új javaslatot szándékozik tenni“. Csak­hogy a levélben valami egészen más van, mégpedig: „Ha ön új javaslatot kíván tenni.“ Következőleg Kardelj levele nem válasz Visinszkij valami­lyen javaslatára vagy követelésére, hanem Visinszkijhez intézett kérdés: Nem kíván-e ön új javaslatot tenni? Mint ismeretes, a szovjet kormány Kardelj kérdésére tagadólag vála­szolt, azaz azt mondta, hogy nem kíván olyan új javaslatot tenni, amely revízió alá veszi Jugoszláviá­nak Szlo­vén-Karinthiára vonatkozó­lag támasztott igényeit. A szovjet kormány azt felelte, hogy nincs szük­ség a jugoszláv igények felülvizsgá­latára és ha a jugoszláv kormány ki­tart álláspontja mellett, akkor ma­gára kell vállalnia a felelősséget a területi engedményekért és csak ab­ban az esetben, ha a jugoszláv kor­mány magára vállalja a felelősséget ezekért az engedményekért, lesz a szovjet kormány hajlandó arra, hogy a külügyminiszterek tanácsában vé­delmébe vegye ezt az új álláspontot, mint a jugoszláv kormány álláspont­ját. Mint ismeretes, a jugoszláv kor­mány a szovjet kormányra igyeke­­kezett hárítani a területi engedmé­nyeket és nem vállatta magára a fe­lelősséget ezekért az engedménye­kért, mert el akarta titkolni Jugo­szlávia népei elöl új, kapituláns álláspontját. A világosság kedvéért mi alább idézzük Kardelj levelének azt a ré­szét, amely a jugoszláv kormánynak Jugoszlávia területi igényeiről való lemondására vonatkozik. Moszkva, 1947 április 20 Igen tisztelt Visinszkij elvtárs! Mivel fennforog az a lehetőség, hogy az Ausztriával szemben emelt jugoszláv területi követeléseket jelen­legi formájukban teljes egészében el fogják vetni és ha Ön új javaslatot kíván tenni, ebben az esetben fel kívánom hívni az Ön figyelmét olyan kérdésekre, amelyek a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság számára annyira fontosak, hogy szükséges volna számukra pozitív megoldást találni. Ezeknek a kérdéseknek pozi­tív megoldása a legminimálisabb ki­elégítését jelentené azoknak a kö­veteléseknek, amelyeket a jugoszláv területi igények tartalmaznak. Az első kérdés a Zsvabek és Labod villamoserőműtelepekre vonatkozik. A miniszterek tanácsa előtt mondott beszámolómban hangsúlyoztam mi­lyen különleges fontossággal bírnak ezek a villamoserőműtelepek a jugo­szláv eletkromos ipar számára. Zsva­bek és Labod villanyerőműveket az Anschluss után építette — lényegé­ben a háború alatt — az Am­en Elektrowerke Aktiengesellschaft Wien nevű német cég, még­pedig az 1920. évi megegyezéssel ellenfétben. E meg­egyezésben Ausztria kötelezettséget vállalt arra, hogy Jugoszlávia előze­tes beleegyezése nélkül nem épít semmit a Dráván. Ezek a villanyerő­művek tehát Ausztria nyugati öveze­tében lévő német tulajdonok. Ezek­ből — a párisi jóvátételi konferencia döntését aláíró államokkal együtt — Jugoszláviának is meg kell kapnia jóvátételének egy részét. Továbbá ezeket a villanyerőműveket úgy épí­tették, hogy figyelmen kívül hagy­ták Jugoszlávia elektromos iparának szükségleteit és mostani kihasználá­suk mellett hatalmas veszteségeket okoznak, egyes hónapokban körül­belül egymillió kilowatt­órát. A kérdést meg lehet oldani kisebb határkiigazítással és erre átnyújtok önnek egy tervet két változatban. Végső esetben pedig a kérdést meg lehet oldani úgy is, hogy a Jugo­szláv Szövetségi Népköztársaságnak különleges jogokat biztosítanak ezen erőművek igazgatásában. Mellékelem egy ilyen megoldás tervét. A második kérdés a karinthiai szlovének nemzetiségi jogainak kü­lönleges védelmére vonatkozik. Mind­ama tapasztalatok után, amelyeket a szlovén nép Ausztriával kapcsolatban szerzett, csaknem biztosra vehető, hogy a szerződés aláírása után erőtel­jes nemetesítő kísérletek kezdődnek. Még azok a demagóg intézkedések is (például a kétnyelvű iskolák helyre­­állítása), amelyeket Ausztria Német­ország összeomlása után tett Karin­­thiában — legalább is papíron —, hogy nemzetiségi téren türelmesnek mutassa magát, ma már ténylegesen nem valósulnak meg. Nagy jelentő­sége volna tehát ezért annak, ha a szerződésben el lehetne érni, hogy a már törvényerőre emelkedett intézke­­déseket kiegészítenék és mint a szer­ződés alkotó részei, teljes egészükben a négy hatalom ellenőrzése alá kerül­nének. Mellékelem egy ilyen módozat fő alapelveinek tervezetét. Felhasználom az alkalmat, hogy üdvözöljem önt. Teljes tisztelettel: Kardelj. 1. Változat Az első változat a Priberzs­i (Bleiburg) közigazgatási körzetet, a mostani osztrák-jugoszláv határ, a Dráva és Bisztrica (Feistritz) és Blato (Moos) községek nyugati ha­tára közötti területet öleli fel, vala­mint Labod (Lavamünd) községet a Dráva északi oldalán és Rúd (Rüden) községnek azt a részét, amely a Dráva felé esik és ahelyet a község másik részétől a 882. magassági pon­ton áthaladó vonal választ el. Ey­módon a kijelölt terület 210 négy­zetkilométer nagyságú és az 1984. évi osztrák népszámlálás szerint 9396 lakója van. Az említett terület néprajzi össze­tételét a mellékelt táblázatok alap­ján részletesen át lehet tekinteni. Az 1910. évi osztrák népszámlálás, ame­lyet, mint ismeretes, a szlovénok hátrányára hajtottak végre, ugyan­csak bizonyítja, hogy ezen a terüle­ten a szlovéneknek nyilvánvaló több­ségük van (6696 szlovén, 2878 né­met). Az 1920. évi népszavazás alkalmá­val a terület lakosságának többsége Jugoszlávia javára szavazott. II. Változat A második változat a Drávától délre magában foglalja Libeliche (Leifling) és Zsvabek (Schwabek) községet és a Drávától északra La­bod (Lavamünd) községet, valamint Rude (Ruden) község kisebb részét. Ez a tervezet megközelítően 63 négy­zetkilométernyi területet foglal ma­gában, melynek az 1934. évi osztrák népszámlálás szerint 3150 lakosa volt. A néprajzi összetétel valamivel rosszabb, mint az első változatban, minthogy Labod községet, amelyben e változat szerint a lakosság több­sége él, „erősen elnémetesítették“. A jugoszláv kormány augusztus 20-i jegyzékében követeli a szovjet kormánytól, hogy az különös tiszte­lettel, sőt szeretettel viseltessék iránta és hogy ez a tisztelet és szeretet jus­son kifejezésre a jugoszláv kormány­hoz intézett szovjet jegyzékekben, hogy a jegyzékek ne tartalmazzanak olyasmit, ami sérthetné a jugoszláv kormány önimádatát, vagy megbán­taná a jugoszláv kormányt. A jugo­szláv kormány azt állítja, hogy így kívánják ezt a „nemzetközi szabá­lyok“. A szovjet kormány kénytelen meg­állapítani, hogy a jugoszláv kormány lehetetlent kívánt tőle. Mindenki előtt ismeretes, hogy a jugoszláv kormány dezertált a szo­cializmus és demokrácia táborából, átszökött az imperializmus és fasiz­mus táborába. Meg kell jegyezni, hogy a szovjet emberek és a szovjet közvélemény nem tiszteli a szökevé­nyeket. Még kevésbbé táplálhat va­lami, a szeretethez hasonló érzést a szökevények iránt. Mi több, min­denki előtt ismeretes, hogy a szovjet emberek és a szovjet közvélemény megveti a szökevényeket. Természetesen a szökevényeknek többféle fajtája van. Vannk véletlen­szülte dezertőrök, akik gyávaságból követték el tettüket, remélvén, hogy így megmentik bőrüket. Vannak másfajta, rosszakaratú dezertőrök is. Ezek nemcsak azért dezertálnak, hogy bőrüket megmentsék, hanem azért is, hogy ártsanak annak a tá­bornak, ahonnan megszöktek. Meg kell állapítani — bármennyire szo­morú is ez —, hogy a szovjet­ embe­rek és a szovjet közvélemény a ju­goszláv kormányt nem a véletlen, hanem a rosszakartú dezertőrök közé sorolják. Meg kell állapítani továbbá, hogy a rosszindulatú dezertőröknek is több fa­jtája van . Vannak rosszaka­ratú dezertőrök, akik érzik bűnüket, súlyosan átélik szégyenüket és igye­keznek észrevétlenek maradni, el­rejtőzni a világ szeme elől, majd­nem csak szerényen viselkednek. Vannak azonban olyan rosszakaratú dezertőrök is, akik szégyenükben jö­vedelmező mesterséget csinálnak, hangoskodva dicsekednek dezertálá­sukkal, mintha az valamiféle hősies­ség lenne, a színre lépnek, hogy megugassák azt a tábort, melyből megszöktek, szemérmetlenül dicse­kednek azzal, hogy bármikor m­eg­­ugathatják azt a tábort, hogy követ­kezésképpen nem valami közönséges dezertőrök, hanem hősök. Pontosan úgy, mint Krilov meséjében:­ „És a vakarcs olyan erősnek képzeli ma­gát, hogy megugatja az elefántot!“ Meg kell állapítani — bármennyire szomorú is ez —, hogy a szovjet em­berek és a szovjet közvélemény a jugoszláv kormányt éppen az ilyen rosszakaratú, dicsekvő dezertőrök közé sorolja. Ilyen az az általános légkör, amely­nek közepette a szovjet kormánynak végeznie kell munkáját. Reméljük, a jugoszláv kormány megérti, hogy nem számíthat a szov­jet kormány részéről kedvességre és még kevésbbé tiszteletre. Moszkva, 1949 augusztus 29. . (Csütörtök, szeptember 1) A dolgos© parasztok versenyeznek, a Ut&ialkoz szabotálnak •Újabb kimagasló eredmények a terménybegyű­jtési versenyben A termésbegyű­jtési versenyben a gazdák az utóbbi napokban ú­jabb ha­talmas lendülettel haladtak előre. Abaújban a korábbi nedves időjárást szárazabb váltotta fel és a gazdák azonnal megkezdték nagyobb lendü­lettel a cséplést és párhuzamosan ez­zel a terménybetakarítást. Az abaú­ji községek között folyó terménybe­adási versenyben még mindig Szin község áll az első helyen. A cséplés után három nappal 125 százalékra teljesítették a községbeliek begyűjtési kötelezettségüket. Zemplén megyében a DÉFOSZ ta­gok járnak elő jó példával. Az egyéni verseny mellett a községek közötti versengés is szépen folyik. Első he­lyen Alsóregnec község áll. Heves megyében Kovács G. Sándor mikósaival négyholdas dolgozó pa­raszt országos viszonylatban is kiváló eredményt ért el: 2500 százalékra tel­jesítette a begyűjtést. Francsics Géza herényi (Vas me­gye) tízholdas újgazda­ annak idején nagy fába vágta a fejszéjét. Az ösz­­szes versenykihívásokat elfogadta és maga is kihívta a vármegye összes újgazdáit, kis- és középparasztjait terménybegyűjtési versenyre. Ezer­­százalékos teljesítést vállalt és 5616 százalékig tett eleget vállalt kötele­zettségének. Míg a dolgozó parasztság nagy lelkesedéssel ajánlja fel gabonáját, addig a kulákok minden rendelkezé­sükre álló eszközzel megkísérlik a behordás és term­sbegyűjtés ütemé­nek lassítását. Alsócéce és Felsőcéce között a Hernád kiáradt és a kulá­­koknak a tarlón hagyott keresztjeit elsodorta az ár. Fodor Árpád 132 ke­resztjét tette tönkre a víz. Így sza­botálta a terménybegyűjtést Halma­jon Szalánci Jánosné 34 holdas, Dorgai Miklósné 26 holdas és Sza­­lánci István 42 holdas zsírosparaszt is. Szigorú eljárás indult ellenük. Hasonló bűnös szabotázsért már el is ítélték Garadnai Vpekás Mihály 83 holdas zsírosparasztot, aki 15.000 forint pénzbírságot kapott. Ötezer­­forintos pénzbüntetésre ítélték D. Varga István novajidrányi nagygaz­dát is, aki elszabotálta a termény­­behord­ást. A bajai törvényszék pe­dig egy évi börtönre, 2000 forint pénzbüntetésre és 2000 forint va­gyoni elégtétel megfizetésére ítélte és kitiltotta Sükösdről Lógó Istvánt, mert gabonájának elcséplését el­odázta, úgy hogy az a keresztekben kicsírázott. Juhász Imre hódmező­vásárhelyi zsírosparaszt pedig el­mulasztotta a tarlóhántást, közellátás­­elleni vétség miatt 3 hónapi fogházra és 1000 forint pénzbüntetésre ítélte az uzsorabíróság.­­Zemplénben a községi népi bizott­ságok és dülőfelelősök ellenőrzik a begyűjtési és tarlóhántási munkála­tokat és ennek során számos kutak szabotázskísérletét leplezték le. E­­k a zsirosparasztok valamennyien ren­delkeztek megfelelő igaerővel, még­sem láttak hozzá az őszi szántás­­vetési munkálatokhoz. Az állam­­ügyészség bűnvádi eljárást indított ellenük. A munkásifjúság színe-java jelentkezik a honvédtisztképző akadémiákra Farkas Mihály honvédelmi minisz­ternek az ifjúsághoz intézett fel­hívását határtalan lelkesedéssel fo­gadta az egész ország fiatalsága. A felhívás nyomán a munkásifjúság színe-java jelentkezik a honvédtiszt­­képző akadémiákra. A fiatalok lelkesedéséről tanúsko­dik a vörös Csepel is. Az ifjúmunká­sok versengenek, hogy bebizonyít­sák: méltók a tisztképző iskolára. A WM üzemi alapszerveinek fiatal­sága külön-külön jelöli ki azokat, akik a termelésben és az ifjúsági mozgalmi életben elért kiváló mun­kájukkal kiérdemelték, hogy a ma­gyar néphadsereg új tisztjei lehet­nek. Csepelről 400 legkiválóbb mun­kás fiatal szeretne a honvéd tiszt,­képző akadémiára kerülni. Kovács Tibor bizonyára közöttük lesz, mert alig múlt 17 éves, máris ott ragyog mellén a termelőmunka dicső kitü­ntetése: az ötágú élmun­kás csillag. Soha nem fogom elfelej­­teni — mondotta —, hogy a mun­kásosztály küld engem is a néphad­seregbe és minden cselekedetemmel azon leszek, hogy bebizonyítsam: ezt a nagy bizalmat megérdemeltem. Szűcs Béla nemcsak kiváló munka­teljesítményév­el, hanem a VIT sike­réért végzett nagy munkájával is kiérdemelte, hogy a munkásosztály tisztképző iskolára küldje. Ausztriában a bíróságok védik a koncentrációs táborok vert keretnegényeit Elítéltek és kiutasítottak két raauthauseni foglyot, mert „megrágalmazták" hajdani kínzójukat Egész Ausztriában, de a népi de­mokráciákban is, főleg a német kon­­centrációs táborok volt foglyai kö­zött, nagy felháborodást keltett az osztrák bíróságok ítélete, amely megdöbbentő módon mutatja a gyors változást, amely négy év óta az osztrák hatalmi körök gondolkozá­sában történt, illetve a visszatérést a fasiszta idők magatartásához. Először fordult elő, hogy „meg­hurcolásért és megrágalmazásért“­­ el­ítéltek valakit, mert feljelentette a maut­hauseni koncentrációs tábor egyik őrét és aktákkal, tanukkal bi­zonyította, hogy az illető ugyanúgy részt vett a foglyok megkínzásában, mint a többi őr. Négy év előtt még halál járt volna hasonló háborús bűnökért,­­ ma elítélik azt, aki fel meri jelenteni a gyilkost. Mauthausen magyar foglyai is jól ismerték Franz Fischer SS-legényt, aki semmivel sem volt jobb társai­nál. Néhány hét előtt két volt maut­­hauseni fogoly Salzburgban felis­merte és az osztrák KZ. Szövetségnél lépéseket tett, hogy vizsgálja ki Fischer múltját s ugyanakkor doku­mentumokat mutatott be, amelyek bizonyították az SS-regény kegyet­lenkedéseit. Fischer, aki ma osztrák államhiva­­talnok, feljelentette „megrágalma­zott“, annak ellenére, hogy csak egy magánszervezetnél kérték az ügy akadémikus jellegű tisztázását. A bírósági tárgyaláson a vádlottak 27 tanút vonultattak fel, köztük Otto Wesselyt, a koncentrációs táborok foglyaiból alakult szövetség főtitká­rát s a tanúk mind terhelően vallot­tak. Franz Fischer is bevallotta, hogy két évig teljesített szolgálatot a maut­­hauseni táborban, mint SS-regény, de „más volt, mint a többi" s nem bántalmazta a foglyokat. Csak a kö­telességét teljesítette — mondotta —, amikor a kőbányába kísérte a rabo­kat és „fájdalmas szívvel látta halá­lukat“. Ellentanúkat jelentett be, többnyire volt SS-eket, akik termé­szetesen mellette vallottak. Végül a bíróság elzárásra és pénz­büntetésre ítélte a két volt maut­­hauseni foglyot, mert „megrágal­mazta“ Fischert, aki a bíróság sze­rint csak a kötelességét teljesítette, ugyanakkor pedig elrendelte, hogy a Fischer ellen valló tanuk közül ket­tőt kitoloncoljanak Ausztriából, mert nem osztrák állampolgár.)... Az osztrák haladó pártok nem nyugszanak bele az ítéletbe és jog­orvoslást követelnek. Egyre több nő jelentkezik szakmunkásképzésre A minisztertanácsnak az építőipar­ról szóló határozata rámutatott a női munkaerő kérdésének elhanya­goltságára. Azóta az építésügyi mi­nisztérium és a MÉMOSZ országos munkaértekezleten leszögezte az építő­ipari szakmunkásátképzés irányel­veit s ezek nyomán kormányrendelet határozta meg, hogy a nemzeti vál­lalatok az átképzésre jelentkezők közé 30 százalékban női segédmun­kásokat vegyenek fel. A vállalatok között vannak olyanok is, amelyek nemcsak teljesítették, hanem már túlteljesítették a 30 százalékos arány­­számot. Ilyen jó munkát végzett a Komló Bányavidéki KV is. A válla­latnál 42-en jelentkeztek kőműves­nek szakmunkásátképzésre, ebből 15 női munk­aerő. Ez az arány megha­ladja a 35 százalékot is. A dorogi Bányavidéki Magasépítési és 21 segédmunkás közül 9 a női munka­erő. Ez is 37 százaléknak felel meg.

Next