Kis Ujság, 1949. november (3. évfolyam, 270-273. szám)
1949-11-20 / 270. szám
Művek sorozatát ajánlják fel a magyar írók Sztálin születésnapjára Az igazi remekművek mögött, a világirodalom és a magyar irodalom tanulságai szerint, mindig az aktualitások voltak a kiváltó okok. Csokonai, Petőfi, Táncsics, Ady, József Attila és sok más, a népből származó, védtelen és igazságkereső írótársaik remekművekkel álltak helyt az elnyomás alatt is a társadalmi haladásért, a népért és az igazságért. Mttst, a felszabadult magyar nép köztársaságában a szép magyar ivelvet, a szabadság és emberiesség tiszta megnyilvánulásait Sztálin 70. születésnapjára úgy szólaltatják meg íróink, mint boldog emberek, akiknek módjuk van ünnepelni azt a 70 esztendőt, amelyben a szocialista világ felépítése öltött testet. A szabad Magyarország szabad írói — akik különben is megtanulták a Szovjetúnió alkotóinak buzdító példáján azt, hogy az írónak a mai élet legfontosabb kérdései felé kell fordulnia — a hazafias, harcos, magas művészi értékű témákra tértek át. E témák között most legelsővé lett Sztálin 70. születésnapja. Ez a hetven esztendő a jelenkor legnagyobb gondolkodójának életét példázza, amelynek csodálatos hegyvonulatában minden év, minden életforduló hegycsúcs, amely az új korszak felé mutat. A történelem e nagy összefüggéseit Sztálinnal kapcsolatban úgy vizsgálják meg, öntik verses vagy prózai alkotásokba, történelemidéző jelenetekbe a magyar írók, hogy azokból minden olvasónak személyes ügye legyen. Sztálin 70. születésnapjának ünneplésére felbecsülhetetlen emberi, irodalmi és történelmi dokumentumként adja ki a Franklin Társulat a legkiválóbb szovjet költők verseinek fordítás-gyűjteményét: Isszakovszki, Tyihonov, Szurkov, Sztalszkij, Vasziljev, Szmeljakov, Dzsambul, Mihaljkov és társaik alkotásait Kardos László, Képes László, Keszthelyi Zoltán, Somlyó György, Devecseri Gábor, Gáspár Endre, Faludy György, Madarász Emil, Vészi Endre, GáborAndor, Lányi Sarolta, Vihar Béla, Hegedűs Zoltán, Vajda Endre, Urbán Eszter, F. Nagy István fordította le magyarra. Természetes, hogy komoly szerepet töltött be e gyűjtemény összeállításában Békés István, aki elsőnek szólaltatta meg magyar nyelven a szovjet forradalom elköltőjét, Majakovszkijt, akinek a szovjet forradalmat megelevenítő dinamikus alkotásait a felszabadulás után hamarosan magyar nyelven is megszólaltatta, Leonidze hatalmas eposzát Baja István fordítja le. Nem maradhatott ki az ünnepi felajánlások közül Pablo Neruda Sztálinhoz írt verse sem, amelyet Gáspár Endre költött át magyarra. Ugyancsak a Franklin adja ki a magyar költők országos fellángolásából született versantológiáját, hogy Íróink Sztálin-köszöntői már a születésnapkor az irodalomtól eddig elzárt nép kezében legyenek. A Nyugatnemzedék legnagyobb élő tagjaitól, Füst Milántól, Gellért Oszkártól, Gábor Andortól kezdve senki sem hiányzik ebből az antológiából, a Nyugatnemzedék nyomába lépő generációkon át a legfiatalabbakig: Illyés Gyula, Berda József, Devecseri Gábor, Vas István, Gereblyés László, Hajnal Anna, Keszthelyi Zoltán, F. Nagy Sándor, Szüdi György, Lukács Imre, Hegedűs Zoltán, Hegedűs Géza, Baráth Endre, Mátyás Ferenc, Reményi Béla és a fiatalok egész serege teszik gazdagabbá a költészet ecsetével felrajzolt Sztálin-portrék gazdag sorozatát. Prózaíróink közül az élő legkiválóbb alkotószellemek ez alkalomra itt nagyszerű művekkel dokumentálják, hogy a magyar irodalmi élet kifejlődésére milyen hatást tett a Sztálin vezette győzelmes háború, amely leverte a fasizmust és a magyar nép számára is megteremtette a tartós béke feltételeit. Tersánszky Józsi Jenő, Gergely Sándor, Szabó Pál, Illés Béla, Veres Péter, Balázs Anna, Palotai Boris, Sásdi Sándor, Koroda Miklós, Hegedűs Géza prózai műveket írtak az ünnepi jubileumra. Az elnyomott ember első valóságos felszabadulását kiharcoló hetven esztendő legjellemzőbb jeleneteit egyfelvonásosokba tették át: Háy Gyula, Karinthy Ferenc, Földes Mihály, Gyárfás Miklós. Tömegdalokat készítettek: Keszthelyi Zoltán, Kurtág György zenéjével, Zelk Zoltán, Vásárhelyi Zoltánnal fogott össze, Aczél Tamás Székely Endrével, hogy a szocialista világ felépítését a dolgozók milliós optimizmusát sugárzó dalokban ábrázolják. Rajos István orosz dalokat tett át magyarra, annak illusztrálására, hogy a Szovjetunió szabad nemzetiségei milyen optimizmust sugárzó zenei művekben fejezik ki életörömüket. A honvédség kulturális osztálya szerkesztésében ugyancsak a Franklin ad ki versekből és regényéletekből álló antológiát, amely magyar és szovjet szerzők művein át mutatja be Sztálin életét. A Sztálin esküjével kezdődő antológiában Tyihonov gyönyörű pohárköszöntője, Barbusse Sztálinról írt könyvének részletei, Szüdi György két verse, Alexej Tolsztoj- részlet, Solehov „Új barázdát szánt az eke“-részlete, Zsdanov: „Sztálini aratás“ című zeneműve, Pavlenko-, Fagyejev-, Pervencev-művek, Isszakov-versek, majd magyar költők — Devecseri, Keszthelyi, Vészi, Szüdi és prózaírók alkotásai — Illés Béla, Rideg Sándor, Barabás Tibor, Hegedűs Géza prózai részletei ünnepüik a történelem legragyogóbb életpályáját: Sztálin hetven esztendejét. A fenti névsor még közelről sem teljes, mert csak a máris nyomdakész művekről szól. Sztálinnak a békéért és szabadságért és a szocializmus építéséért eltelt diadalmas hetven esztendejét még számos más író ünnepli, mint a magyar nép és a nép lelkéből lelkedzett írók legszemélyesebb ügyét. 4 (Vasárnap, november 29) Tessedik Sámuel 1779 őszén történt, hogy egy szarvasi gazda szokatlan lépésre szánta el magát: megtrágyázta a földjét és a trágyát beszántotta. Az esetnek nagy híre lett a környéken, mert a föld trágyázása eddig ismeretlen dolog volt parasztjaink körében. Sokan gúnyolódtak a jámbor gazdán, aki „felült” az újfajta tanításnak, mely szerint a földnek táplálékra van szüksége és, hogy ez a táplálék — a trágya. A gúnyolódókat csak a következő nyár némította el, amikor azt látták, hogy a szarvasi gazda búzája a trágyázott földben 22 magot hozott. Ez az eredmény nagy elégtétel volt nemcsak a kísérletező gazdának, hanem egy fáradhatatlan népnevelőnek: Tessedik Sámulnek is, a szarvasi evangélikusok akkori papjának. Ez a lelkes kultúrmunkás ekkor már tizenkét hosszú esztendőn át próbálta megnyerni a parasztságot az okszerű gazdálkodásnak, de — meglehetős sikertelenül. Nehéz küzdelmet kellett megvívnia a kemény és konok fejekkel és tudatlansággal. A parasztok akkor sem szerették az újítást, húzódoztak minden változtatástól. Országszerte faekével végezték a szántást, a trágyázásnak hírét sem hallották, vetésforgót nem ismertek. Nem termeltek takarmánynövényt sem. Állataik a legelő és ugar füvén éltek, télen szalmát és kórót vágtak. Mikor Mária Terézia elrendelte a takarmánynövények termesztését, a szarvasiak a szárított fűvet vágták apróra s azt szórták bele a földbe. Semmiképen sem akarták elhinni, hogy a fűnek magja van és azt kell a földbe vetni. Tessediket 1767-ben a Felvidékről hívták meg Szarvasra másod lelkésznek. Mindössze huszonötéves ifjú ember volt még. Amikor a holmijait szállító szekér végigdöcögött vele az Alföld úttalan útjain, fájdalom szorongatta a szívét. Fátlan pusztaságon, sivó homokon, sovány és szikes földeken, mocsarakon és lápokon, rendezetlen és nyomorult falvakon át vitte a szekér új otthona felé. S míg útján ez a lehangoló látvány kísérte, képzeletében diákköri élményei elevenedtek meg. Annak a tanulmányútnak az emlékképei, amelyet Nagy Frigyes Németországában végzett. Virágzó városokat, rendezett falvakat, gyártelepeket látott ott. Látta a jénai csatornarendszert, amely hatalmas területet tett termelésre alkalmassá, látta az egykori homokpusztaság helyére telepített charlottenburgi erdőket és a sanssouci kertet. Itt ezen a szomorú alföldi úton újra megfogadta, hogy életét népe nevelésére, országa felvirágoztatására szenteli. Amit Szarvason talált, az még mélyebb fájdalommal töltötte el. Megdöbbentő volt a lakosság elmaradottsága és tudatlansága. Gazdasági életük a Körös szeszélyének volt kiszolgáltatva. A folyó áradásai a község határában szűk területre szorították a földművelést. A kiszipolyozott föld mindinkább szikesedésnek indult s a veszedelemmel szemben tehetetlenül állt a lakosság. Az állattenyésztést minden szakértelem nélkül végezték s emiatt évről-évre igen sok állatuk pusztult el. Kétségbeejtőek voltak az egészségügyi viszonyaik is. Lakószobáik alacsonyak, nedvesek s betapasztott ablakaik miatt bűzösek, levegőtlenek. A járvány időről-időre nagy pusztítást vitt véghez köztük. Az iskolák tömlöchöz hasonló épületek, sötét és bűzös termeikben zsúfoltan ülnek egymás mellett a tanulók. A tanítók nyomorúságos , fizetésből tengetik életüket. A nép nevelésével nem sokat törődnek. Azt lesik, hol kárpótolhatják magukat lakodalomban, keresztelőn, halotti toron. Tessediket ezek a tapasztalatok elszomorították, de el nem keserítették. Kora ifjúságától a munka és gyakorlat embere volt Szarvason is nyomban lázas tevékenységbe kezd, hogy kiemelje népét szörnyű elesettségéből. Az ifjú emberek tiszta lelkesedésével és töretlen hitével határozza el, hogy sorra megtanítja őket mindarra, ami szebbé, jobbá és boldogabbá teheti az életüket. Ennek a célnak a szolgálatába állítja azután minden tevékenységét, templomi prédikációt, iskolán kívüli felolvasásait, röpiratait és könyveit. Ebből a célból szervezi meg a községben az olvasóegyletet De nem csak szóval, példaadással is oktatja őket. A saját kertjében és földjén mutatja meg, hogyan lehet okszerűen gazdálkodni. Itt végzi újító kísérleteit. S tizenkét évi előkészítő munka után 1780-ban fölállítja az erre a célra kapott telken gazdasági iskoláját, az első magyar szakiskolát. Ebben a parasztfiatalság százaival sajátíttatja el azután a gazdálkodás és iparűzés tudományát: trágyakezelést, állatgondozást, a len-, kender- és gyapjúfeldolgozást, cukorgyártást, selyemhernyótenyésztést, méhészkedést, stb. Törekvéseinek a kor szelleme is kedvez. A kor fölvilágosult uralkodói mindenfelé a mezőgazdasági termelés fejlesztésére igyekeznek. Tessedik buzgón kapcsolódik be a fejedelmi intézkedésekbe, így indítja el intézetéből a digózás, az akácfaültetés, takarmánytermesztés mozgalmát, ami lassanként egészen megváltoztatja az Alföld képét. Iskolájának, kísérleteinek, gazdasági akcióinak mihamar országos, majd világhíre lesz. Intézetét Németországban mintaiskolaként emlegetik. Oroszországból kétszer is kap meghívást az ottani tan- és gazdaságügy rendezésére. Fejedelmi kitüntetésekben részesül. II. József személyesen akarja felkeresni, de a halál meggátolja terve kivitelében. Ám ahogyan megnő az intézet hite és jelentősége, úgy burjánzik fel körülte és Tessedik személye körüli gyűlölet és ellenségeskedés is, amely végülis az intézet bukását idézi elő. Tessedik működése ellen főleg két kifogást hangoztattak ellenfelei. Az egyik, hogy lelkész létére többet foglalkozik a földi boldogulás kérdéseivel, mint a mennyei dolgokkal. A másik, hogy iskolájában a latin műveltség helyett mezőgazdasági ismeretekre és szövés-fonásra oktatja a növendékeket. S agitációjuknak meg lett az eredménye. Sikerült Tessedik ellen hangolniuk még azokat a parasztokat is, akik egykori tanítványai voltak és olyan sokat köszönhettek e nagyszerű ember önfeláldozó munkájának. Tessedik mindenesetre merész és forradalmi úton járt, amikor a szarvasiak lunya, elmaradott életébe erős kézzel nyúlt bele, kemény fegyelemre fogta őket s egész sor újítással vette fel a harcot babonáink, hagyományos szokásaik és életrendjük ellen. Mindenekelőtt szokatlan volt kortársai előtt az a mód, ahogyan a maga lelkipásztori hivatását felfogta és gyakorolta. A bibliából azt tanulta: nem az megy be a mennyek országába, aki sokat hangoztatja: Uram, Uram, hanem aki cselekszi az Isten akaratát. S ő úgy gondolta, hogy az ember akkor szerekszi Isten akaratát, ha hasznos életet folytat. Kimutatásnak tartotta azt a kegyességet, amelynek nem volt emberséges folytatása a templomon kívül. Éppen azért kegyes szólamok hangoztatása és üres ájtatoskodás helyett az élet gyakorlati feladataira való ösztönzést tekintette a maga hivatásának. A szószéken is ilyenformán szokta fölvetni a kérdést: „Betöltöd-e várjon az Isten akaratát azzal, ha a földet rosszul műveled és gabona helyett konkolyt aratsz?“ Prédikációit mindig gyakorlati kérdésekről tartotta: a parasztnyomor okai; harc a babonaság ellen; a szorgalmas munka haszna; a fák ültetése; az állatokkal való helyes bánásmód; a rendezett falu szépsége stb Úgy vélte, ahogy a pestis ellen nem elég pusztán imádkozással védekezni, úgy az ország gazdasági nyomorúságán sem lehet kegyes elmélkedésekkel segíteni . Tessedik egyébként a maga korában sem állt egyedül ezzel a lelkész gyakorlatával. Ez a korszak az európai felvilágosodás és racionalizmus korú volt s erősen hatott az egyházi szemléletre is. A kor felvilágosult papjait csatasorba állította az emberi elmaradottság, babona és oktalan hagyományok ellen. De még egyébként is ismeretes, hogy a gazdasági érdek, a hasznosság szempontjai a korszellemtől függetlenül is milyen jelentős mozgatói az emberi cselekvésnek. Tessedik legádázabb ellenfele, lelkésztársa, Boczkó Dániel volt. Ez az ember nem győzte eléggé fejére olvasni Tessediknek, hogy lelkészi gyakorlatában olyan nagy szerepe van a materiális tényezőknek. Nos, tudni kell, hogy ennek az embernek a gyűlöletét igazába alacsony anyagi érdek fű ölte társa ellen. Nem bírta elviselni, hogy Tessediknek, mint vezetőlelkésznek és iskolaigazgatónak több jövedelme és nagyobb lakása volt, mint neki. Azért akarta őt kitúrni, hogy a helyére kerülhessen. Tessedik megsokallva a zaklatásokat, 1795 nyarán bejelentette iskolája bezárását. Négy év múltán azonban, 1799-ben — tehát éppen 150 évvel ezelőtt — kormánykörök beavatkozására mégegyszer megnyílt az intézet. Ám újabb pályafutása sem tartott sokáig A tanulmányi alap 1806- ban megszüntette az intézet anyagi támogatását. Ezzel az iskola végleg bezárta kapuit. A kormánynak másra kellett ekkora pénz. Nem iskolára és művelődésre, hanem háborúra, a franciák ellen. Utána igen hosszú időnek kellett eltelnie, amíg Magyarországon ismét törődni kezdtek azzal, hogy a paraszt okszerűen művelje a földet. S még hosszabb időnek ahhoz, hogy parasztságunk gyermekei egész sor középfokú szakiskolában sajátíthassák el a korszerű termelés, állattenyésztés, ipari növényfeldolgozás tudományát. A nagy fordulat napjaiban illő felidézni a szakoktatás úttörő munkájának emlékezetét. Dolmatovszkijt GOETHE SÍRTA Reggelre már az ódon német város Miénk lesz. Százéves cseréptető Alatt a házfal szürke alja sáros, Csíkozza ferdén verdeső eső... Gépágyú jó s a gárda megy mögötte, Az utca puszta, néma mind a ház. — E városban van eltemetve Goethe. — Az ezredes a csendben magyaráz. S amint mennek, legenda leng fölöttük: E gárda itt — a puskini brigád. A temető ösvénye már előttük, Megállnak. Egy sem hallatja szavát. A puskinői domb jut most eszükbe, A szent emlékek a Hármashegyen, A kőlapok, amelyek széjjelütve Hevernek ott, a drága sírhelyen. Most itt verik golyók a tölgyfalombot Alkony dereng. Csak hull a zápor itt És diszörségünk őrzi azt a dombot. Amelynek mélyén Goethe álmodik. Fordította Radó György Ü KÖNYVSZIMU Palotai Boris: Tűzhely. (Ahenaeumkiadás.) Huszonkilenc elbeszélést fűz egybe Palotai Boris legújabb kötete. Ezek a kerek, elevensodrású kis történetek 1942 és 1949 között íródtak. Legtöbbjük munkásokról, munkásasszonyokról szól. Részvéttel és írói gyöngédséggel formált alakok cselekszenek, mozognak, éreznek s Palotai Boris írásművészete nyomán testi és lelki valóságukban jelennek meg előttünk. A munkásság már régen Palotai Boris írói képzeletének homlokterében áll. A felszabadulás előtt keletkezett novellák keserű, az elnyomottakkal azonosságot vállaló lázadó hangja, természetszerűleg 1945 után felenged, megenyhül és gyakran az igazság győzelmének diadalmas akkordjain kap hangot az írói ábrázolás. Az új társadalom építése, az új élet teremtette új embertípusok termékenyítőleg hatoltak a valóságot éles szemmel fürkésző íróra. Rendkívül sok finom részletben bővelkedő és mégis sűrített írásmodora a gongos megfigyelés és az élményszerűség hitelességén alapszik. A kötet első novellája, a „Fiatalok” nagyszerűen sikerült kísérlet a mai öntudatos, fejlődni, tanulni akaró „ifik“ életkörülményeinek és problémáinak az ififiúk és leányok egymással való kapcsolatának életteli irodalmi áttételére. Csupa mosoly, jókedv, őszinte derű, magávalragadó optimizmus ez a kis társadalomrajz és úgy hisszük, nem túlzunk, ha a „Fiatalok“ című elbeszélésben az új magyar szocialista irodalom egyik úttörő lépését látjuk. És a többi történetek, vagyis helyesebben elbeszélések — mert Palotai Boris írásainak épp az a ritka varázsa, hogy árad belőlük az emberi beszéd közvetlenségének elevensége — sorai között ott feszül az író tárgy iránti szeretete, melegítő humora és színes, fordulatos, modern nyelvezetének csípősen édes zamata. ld.) A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KIÁLLÍTÁSON Nem a kiállítás anyaga új, hanem közönsége és hatása: a tömegekben eleven élménnyé válik. Ez a folyamat a Nemzeti Múzeum természettudományi kiállításának termeiben szinte a megfigyelő szeme láttára történik. Élménnyé lesz az ember és a társadalom fejlődése, a százezer- és millióesztendős múlt, a fordulópont minden jegyét magánviselő jelen, sőt a jövő is, mint a legmagasabb társadalmi szervezettség korszaka. • Feladat a jövő történetírója számára: megírni, hogyan jutottunk el idáig, hogyan vált a tudás a tömegek ügyévé, bensőséges élményévé. A múltban úgyszólván semmi sem történt ennek érdekében, sőt az ellenkező törekvés volt túlsúlyban: a tömegek távoltartása a tudás forrásaitól és az elért tudományos eredményeknek szűk osztályérdekeket szolgáló kirostálása, csoportosítása. A tudás kevesek magánügye volt, birtokosai téren és időn át egymásnak üzengettek és a tömegekkel szemben az „adi profanum vulgus“ álláspontjára helyezkedtek. Ma a tudás forradalmának is tanúi vagyunk. • Vörösmarty kellene, hogy szilaj képzeletével és roppant nyelvi erejével egyetlen hatalmas vízióba fogja össze mindazt, ami szép és nagyszerű ma a világban történik. Történelmi mértékkel villanásnyi idő: néhány év alatt százmilliók ébrednek új öntudatra, népek nyújtóznak börtönükben, tördelik rabságuk bilincseit és megremeg a föld, amikor talpraállnak. „Ex Oriente lux“ — fény jött Keletről — és a nép, a korábban vak Sámson, látóvá lett és tudni akar. Mert erről is szó van: a tömegek friss tudásvágyáról, a hatalmat jelentő tudás birtokbavételéről, amiből szükségszerűen következik az önismeret és a világ megismerése, az erőviszonyok, a szabadságjogok és igények felismerése, vagyis a politikai és gazdasági hatalom népi gyakorlása. A népek nagykorúvá lettek és kiléptek a színre, ahol a történelem és a kultúra most már az ő irányításukkal formálódik. Diákok és munkások arca tükrözi, sugározza ezeket a gondolatokat a Múzeumban. Egyszerű embereké, akik napról-napra ezrével komolyan és figyelmesen nézik a természettudományi kiállítás szemléltető anyagát. Homo sapiens ... A nyelv gyakran okosabb, mint az emberek, akik használják. A Homo sapiens-t „bölcs embernek" fordítja a felületes szóhasználat, ám a latin super cége eredetileg ezt jelenti: Ízlelni, érzékelni, megismerni. Az ember, biológiai fejlődésének legmagasabb fokán az a lény, aki érzékszervei útján agyával felfogja, megismeri a világot. Vagyis realista. A valóságtól elszakadt spekulatív gondolkozás, a bölcseleti, tudományos és mindenfajta „idealizmus“ — elhajlás az egyenes vonaltól, az igazságtól. Nem a homo „sápiénáshoz méltó tevékenység. • Az ember természeti lényként kezdte, de csakhamar társadalmi lény lett. Vagyis a természet nemcsak a tájban, hanem az emberben is érintkezik a történelemmel. Oswald Spengler a század elején „A Nyugat alkonyáról” írt művében, amelynek időszerűségéről jellemző módon sokat írnak mostanában — a kapitalista Nyugaton, azt állítja, hogy a természet és a történelem kibékíthetetlen antitézisben birkózik egymással az időben s ez a küzdelem ad tragikus jelleget az emberi létnek. Hagyján, ha csak a természet mostohasága fájna Spenglernek, de ő pesszimizmusa mellett „idealista“ filozófus és történetbölcselő, vagyis a tudományon kívül álló, misztikus, ideális fogalmakkal operált. Ezért állítja szembe a a történelmet természettel és veti oda áldozatul mindkettőnek az embert A valóság erősebb minden elméletnél. A természettudományi kiállítást látogató, látó és tudni akaró emberek nem a természet és a történelem elveszett áldozatainak érzik magukat és távolról sem pesszimistává, hanem éppen optimistává hangolódnak attól, hogy látják, hogyan lett emberré az ember, munkával, ésszel, a természeti erők egyre célszerűbb kihasználásával. Az iskolásgyermek és a meglett férfi vagy nő számára egyformán a bizakodó erő forrása ennek a hosszú, küzdelmes útnak a megismerése. • Nem véletlen, hogy a múzeumi termekben, a kiállítás anyagát szemlélve jut eszünkbe: az új szocialista társadalmi rend elméleti megalapozói és gyakorlati építői adták meg a munkának azt a becsületet és dicsőséget, ami nélkül a munka nem lehet más, mint életőrlő robot, az emberi méltóság megalázása. És amint a százezer év előtti múltban, úgy ma és a jövőben is a munka teszi emberré az embert. A színházak szombati műsora Operaház: Carmen (Vidtor Pál-bérlet, 7). — Nemzeti: Vízkereszt (Hevesi-bérlet, fél 8). — Magyar: Idegen árnyék (Boér Emma-bérlet, ,7). — Madách: A kertész kutyája (fél 8). — Belvárosi: Hétköznapok hősei (7). — Fővárosi Operett: Bécsi diákok (Molnár-, Kilényi-bérlet, 7). — Vidám (volt Pesti): Filmcsillag (Udvarhelyi-bérlet, fél 8). — Ifjúsági (volt Víg): Zichy-palota (Mahler- és Lotz-bérlet, 7). — Úttörők (volt Művész): Csodák országa (fél 4, fél 8). — Bábszínház volt Kamara): Rosszcsontország bajban van (3, 5). — Fővárosi Varieté (Royal Revü): Botrány az Állatkertben (8). — Kamara Varieté: Nem félünk a nívótól (8). — Optimisták: Nevetés nagyban (9).