Kis Ujság, 1950. augusztus (4. évfolyam, 176-202. szám)
1950-08-01 / 176. szám
Kedd, augusztus 1 Napok alatt csaknem 14 millió forint gyűlt össze Ülést tartott a „Megvéük a békét“”mozgalom Országos Tanácsa A „Megvédjük a békét“mozgalom Országos Tanácsa az országgyűlés minisztertanácsi termében ülést tartott. Az ülésen megjelentek Rónai Sándor, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Darvas József közoktatásügyi miniszter, Illő Lajos evangélikus, Péter János református püspök, valamint a Béketanács tagja. Mester Erzsébet, a Béketanács titkára megnyitója után Majláth Jolán, a Kultúrkapcsolatok Intézetének főtitkára rámutatott, hogy szinte napok alatt gyűlt össze csaknem 11 millió forint, amely lehetővé tette, hogy az eredeti tervtől eltérően nemcsak orvosi és ápolóbrigád, hanem teljes tábori kórház indult útnak Koreába. Ernszt Antalné, a Rákosi Művek szlahanovistája elmondotta: Az amerikai imperialisták koreai háborús provokácójára nemcsak tiltakozó szóval vagy kórházvonat elküldésével kell válaszolni, hanem azzal is, hogy leleplezzük is ártalmatlanná tegyük az imperialisták hazai ügynökeit, a jobboldali szociáldemokratákat is a klerikális reakciót. Parragi György országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy az egységes békemegnyilatkozás a számok erejével szólítja fel elsősorban a katolikus papságnak is hívőknek azt a részét, amelyet egyes egyházi hatóságoknak az egyházi és az állami törvényeket egyenesen megsértő tiltó rendelkezése a békemozgalomtól eddig távoltartott, hogy most már ők is csatlakozzanak a békemozgalomhoz, legyen példa számukra a lengyel püspökök magatartása akik aláírták a stockholmi békefelhívást. Seregélyi József országgyűlési képviselő bejelentette: a pest megyei dolgozó parasztság vállalja, hogy a koreaiak pénzbeli segítségén túl augusztus 20-ra maradéktalanul befejezik a terménybeadást és időben elvégzik a még hátralévő növényápolási munkákat. Mihályfi Ernő, a Kultúrkapcsolatok Intézetének elnöke rámutatott arra, hogy most Koreán vonul végig pusztítva nem az Egyesült Nemzetek Szövetségének, hanem az egyesült imperialisták szövetségének megvert menekülő hadserege, ugyanúgy, mint ahogy hat évvel ezelőtt Hitler hordái menekültek a győzelmes szovjet hadsereg elől. Dr. Hetényi Géza szegedi egyetemi tanár hangsúlyozta: a magyar orvosok különösen büszkék arra, hogy a magyar egészségügyi dolgozók Ko- Teába érkezett lelkes csoportja segítséget nyújt a hős koreai népnek. Mohai József székesfehérvári lakatos, a megyei békebizottság tagja azt mondotta, hogy az eddig küldött segítséget fokoznunk kell elsősorban azzal, hogy saját országunkat többtermeléssel, áldozatos munkával erősítjük. Mester Erzsébet zárószavaiban felhívta a figyelmet arra, hogy a békevédelmi bizottságok fokozzák felvilágosító tevékenységüket, lelkesítsék a dolgozókat újabb győzelmekre, a termelés frontján, hazánk megerősítésére, a béke megvédésére. * A „Megvédjük a békét“-mozgáslom Országos Tanácsa gyűlésén tartott beszámolók hatalmas erővel bizonyították a magyar dolgozó nép békeakaratát és hősies elszántságát, amellyel minden háborús uszításra, imperialista behatolási kísérletre felelt. A szabadságáért hősiesen küzdő koreai nép megsegítésének vágya felrázta az ország dolgozó lakossága minden rétegét. A koreai háború bebizonyította mindenkinek, mit jelent az álarcát levetett imperializmus gyilkos zsarnoksága és elnyomása. Az a segítség, amellyel dolgozó népünk a koreai szabadságharcosok segítségére sietett, megtalálta a mega itthoni formáit is: mindenütt megerősítettük a békéért harcoló arcvonalat, kiküszöbölük a klerikális reakció ügynökeit, a jobboldali szociáldemokratákat, a munka és a termelés szabotálóit, mindenütt fokozzuk éberségünket. Az imperialisták törekvéseire népünk munkával, a terménybegyűjtés fokozásával, a tömegek minél nagyobb felvilágosításával felelt. Tehát tevékenyen és áldozatosan — nemcsak szavakkal — küzdünk a békéért. A magyar dolgozók minden rétege átérzi a békemozgalom jelentőségét. A stockholmi békefelhívás hatása végigzúgott az egész országon és a magyar dolgozó nép a koreaiaknak nyújtott segítséggel, hazai munkájának és belső frontjának erősítés ára.M le.ie.o»1 fl'ISSS Zöld P°m' | A Marg zsiigeti pájából világosszürke, kemény ragyogással előválik a Sztájin-híd. Emitt a most locsolt gyep, a vízcseppek ragyogó gyémántszemeivel, a repkény-keretbe font romok, a tavirózsák és álmatag aranyhalaik idillje ott az állványzat, anyaghalmok és munkástáborok mozgalmasságában áll a híd, széles és izmos vállakkal, a pillérek körmére támaszkodva, mint egy atléta, pompás egyensúlyban a lábujjai hegyén. Érzik a roppant súly és a megfoghatatlan szilárdság, mégis könnyed a látvány és lenyűgöző. Az ideiglenes gyalogosforgalom most a járművek felhajtóján vezet a hídra szelíd íveléssel s olyan megoldással, hogy semmiféle jármű nem keresztezheti egymást Fel és le, a Szigetről és a Szigetre, az egyik partról a másikra Óbuda és Angyalföld között a közlekedés simán zajlik majd. Ez a pont, ahol a hídra lépek, a Duna fölött etfeszülő, nagyszerű test csípője. Finoman gömbölyödő, kagylós nyílások vezetik majd a gyalogosforgalmat az aluljárók felé, az autók és villamosok nyílegyenesen vágtathatnak egyik partról a másikra. Hatalmas térséget,felmég inkább tágul és elkápráztat arányaival. A hídépítők dandára a szigeti angyalföldi szárnyon tömörül, ezüst daru lebeg az utolsó vízpillér ormán, mint egy óriási halász-sas, néha méltóságteljesen lenyúl és a magasba emel egy iszonyú vasgerendát. Egyetlen, rövid ív üres még s a két szembenálló acélarc úgy feszül össze, mint két játszó kosfej, egy pillanat és összeütik a homlokukat. Hányféle munkát végeznek itt egyszerre, így egyszerű, avatatlan pillantásra felmérhetetlen. Tonnás acéltömböket építenek be, szegecselnek villamos kalapácsok szapora pergésével, szerelők fektetik le és feszítik a magasba a híd idegrendszerét, aszfaltozók járnak a kátrányüstök keserű füstjében, villamossíneket hegesztettek, mázolok fürge ecsetekkel simogatják fel az elegáns, galambszürke színt, a gyalogjáró alatt, az aknákban kábelszerelők forrasztólámpája sziszeg, szegélykövezők kalapácsa táncol vidáman csengő bazaltkockák hátán. Vaskorlátokat illesztenek a helyükre és oszlopokat ágyaznak a híd acélos izmai közé. A nyüzsgésen és a ragyogó színeken túl az angyalföldi feljáró kilométeres lejtője kúszik fel a hídfőhöz, az oldalára most szabják a smaragdzöld gyepruhát. A híd tengelyétől enyhén jobbra egy új pontház világos kőburkolata fénylik, egy legyintéssel balra pedig új hangyabolyok rakják az új lakóházak alapjait. Egy kilométer, ha lehet a távolság odáig, de ideérzik a munka szapora lélegzete, egy zárt, sokáig elhanyagolt munkásváros készül ott arra, hogy fél évszázados aléliság után összekössék az élet ütőereivel. Az óbudai hídrészszén áll A teljes Margit híddal csaknem versengő félszélessége középütt van, majd jobbról és báról illesztik hozzá a teljes szélességet, így nem kell villamossíneket áthelyezni, a további építkezés nem zavarja a híd életét. Szabad a pálya Óbuda felé, csak a Hajógyári-sziget fölött dolgozik még néhány útburkolómunkás. Friss, fekete lakkfényben csillogó aszfalttal zománcozzák a gyalogjárót, a villamossíneket rögzítő kövek közé csorog a forró szurok. Odalenn, a hajógyári belvizeken egyazon ütemben dong a munka. Egy pillanatra megáll az öntözőkanna és a simítóhenger, amikor lassú és óvatos hátrálással két újdonatúj uszály búvik át a híd alatt. A magas, cölöpös partnál új tengerjáró hajónk áll munkában, tetőtőltalpig miniumréteg alatt Magas, sével bizonyítja be, hogy — Rákosi Mátyás emlékezetes szavaival élve —, Magyarország nem rés, hanem erős bástya a béke frontján, viharáló palánkjai vannak, zömök és harcias orra, takarékos furfanggal elhelyezett kajütjei, tágas hajóhídja. Kazánja ott hever a forgódaru alatt, vaskos táncokkal megbilincselve. A Hajógyári Dunameder fölött ahol horgászok tapogatják a vizet libegő, piros parafadugókkal, a híd harsogva belezúdul Óbudába. A hídfő előtt már letörölték a Fő tér ósdi, szegényes regényességét a csákányok s Óbuda arculatát tárták fel, a nyerset és őszintét, amely azt mutatja, hogy ez a kopott báj hazugság volt. A gyaloglépcső széles karéja például egy nevetségesen riadt, roskatag házikó lábához ér, jobbról meg egész sor ház didereg, olyan gyöngék és korhadtak, hogy beroppanna gerincük egy kóbor kandúr lábai alatt is. A hídfőnél támadt tér — óriási. Ebben a feltárt állapotban, új villamossínekkel és ívelő úttestekkel hevenyészetten átfonva is akkora, hogy majd elveszik benne a vedlett Fűszerudvar és a rózsaszín girlandokkal éktelen Zeneház. Egy házsor még megvetette a lábát és sebtiben felrakott új vakolattal, hátát vetve az újjáépülő negyednek, sértetten duzzog. A Dohánygyár szilárdan állja a változás nagy csatáját, de mögötte az a sárga bérház, amely otrombán emlékeztet egy régi, császári tömlőére, már hideglelősen izzad a napsütésben, mint akit váltóláz gyötör. A szürke porban kék forrasztóláng villan, mint egy tőrpenge, amellyel a fürge haladás hadakozik a lomha maradiság ellen, az új tér hátába, ahonnan teljes perspektívát nyújt a híd s erről az ünnepélyes nézőpontról látom, hogy a régi Óbudának tagadhatatlanul befellegzett. A híd szélessége, lendülete sorra letisztítja ezeket a viskókat, amelyekre a múlt szemérmetlen közönye felhintett egy bizonyos ájtatos regényességet. Nem is állhat az útba ez a sok, salétromos víztől örökké nyirkos házacska, a budai gyárnegyed innen már sugarakban bocsátja majd szét új, egészséges házsorait, fel a hegyek lejtőjére s amarra Csillaghegy felé, ahonnan a szapora település már nyújtogatja erre karjait. A hatos autóbusz egy terepjáró imbolygásával döcög első végállomásából, kétkerekű kubikoskordékat kerülgetve, ásatások és útalapozások, új csatornák és kábelárkok hálózatában, főtéri megállóját is terméskövek közé erősítették, mert nem is érdemes még véglegesen belencövekbe ültetni. Minden mozgásban van itt, mint egy tervszerű, pontos földinduláskor. Autóbuszra ülök s az befurakodik a Kiskorona-utcába, a vályogfalak közé, amelyek béketűréssel várják a csákányt. Néhány kiskocsma ásítozik, üresen így délidőben s az alacsonynál alacsonyabb házikók fölött minduntalan visszacsillan a híd s ezek a gyors, filmszerű felvillanások — romok, ósdiság és a nagyszerű alkotás gyors változásai — véglegesen megadják az egész látvány ízét. Az okos, szükséges bontás eltakarítja a régi rosszat s vele egyidőben, sőt messze megelőzve már sarjad a maradandó út. Az óbudai patkányfészek helyén egy új város, a falakban fuldokló Angyalföld helyén a napjárta pontházak és a kettő között haladásunk jelképe, a nagyszerű híd, amely Sztálin nevét viseli. A Sztálin-híd és két újjászületett városrész E?gyalogosok Tej cukor, kakaó+ Zamakó Kiímplett Zamakó Elkészítéséhez csak víz kell. KIS Újság Már az új normákkal dolgoznak a Hofherr-gyárban A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének székházában az időelemzők értekezlet keretében megbeszélték a minisztertanácsnak az iparban és a bányászatban foglalkoztatott munkások alapbérének felemeléséről és a normák rendezéséről szóló határozatát. Az értekezleten Horniák Lipót, a nehézipari minisztérium normaosztályának vezetője előadása után az egyes nagyüzemek időelemzői számoltak be az új norma előkészítésével kapcsolatban végzett nagy lelkiismeretességet követelő munkájukról. A Hofherr-gyár időelemzője elmondotta, hogy gyárukban miként állapították meg az új normákat. A műéretbizottságok rámutattak azokra a normákra, amelyeket túl lazának vagy szorosaknak tartottak. A műhelybizottságok javaslatai segítették az időelemzők munkáját. Hétfőn már a Hofherr-gyár dolgozói új normákkal indultak harcba ötéves népgazdasági tervünk célkitűzéseinek megvalósításáért. N£gy évi börtönt kapott egy „rendszeres“ sorban álló krumplidrágító Tampics József, foglalkozásnélküli egyén az utóbbi hetekben rendszeresen állt sorba a KÖZÉRT fiókok előtt, összevásárolta a burgonyát és azt jelentős nyereséggel adta tovább. A Budapesti Büntetőtörvényszék árdrágítás miatt felelősségre vonta és négy évi börtönre ítélte. tt Siófok jogállása a felszabadulás óta másodszor változott most meg. Az első változás 1945-ben történt, amikor a Balaton fővárosát — mert kétségtelen, hogy Siófokot ez a cím jogosan illeti meg — Veszprém megyétől átcsatolták néhány szomszédos községgel együtt Somogyországhoz. A nép sok évtizedes kérése valósult meg ezzel az intézkedéssel. Veszprém megye többi részétől a Balaton választotta el Siófokot, de mégis oda, a túlsó oldalra kellett adózni és a megyétől tulajdonképpen semmit sem kapott, de fizetni kellett a magas megyei pótadókat, a Balaton túlsó partjára kellett futosni minden apró-cseprő ügy elintézése végett. A jogállás második változása most történt, a helyi tanácsokról szóló törvény végrehajtásakor, amikor Siófok járási székhely lett. A Balaton déli partján most szervezték meg ezt a járási székhelyet, amely lehetővé teszi, hogy az egymás közelségében létesült helységek ügyeit ne messziről, aktákból intézzék. Siófok a járások átrendezésével egyidőben egyesült Balatonújhellyel, iletve hozzácsatolták ezt a községet, amelytől eddig sem választotta el más, csak a Sió hídja. Valósággal egy helység volt eddig is a kettő, de mégis külön községháza működött Siófokon, külön Balatonújhelyen. Siófokon valamikor folyt a mulatozás, durrogtak a pezsgős palackok, tomboltak a kártyacsaták és ahol tavasztól-őszig ált a bál, rendszeresen aszfaltozták az utcákat, vízvezetéket, csatornázást létesítettek. Balatonújhelyen viszont mindenütt feneketlen nyári por és téli sár uralkodott az utcákon. Most az egyesülés után Siófok készséggel siet a Sión túli rész segítségére és a nagy nyári kánikulában például átküldi oda pormentesítésre locsoló autóját. Eddig ezt sem tehette, mert útjában állt még az ilyen locsolási segítségnek is a bürokrácia. Siófok és Balatonújhely főként nyaralótelep, de mindkét községnek vannak lakói is. Ipari munkások, kis- és középparasztok, tisztviselők, iparosok, kereskedők, akik kimondhatatlanul nagy örömmel fogadták a két község egyesítését. Augusztus 15-én alakul meg a nép legdemokratikusabb képviseleti szerve, a járási helyi tanács és ezen a napon választják meg a járási tanács végrehajtó bizottságát. A lakosság — nem a balatoni üdülők, hanem Siófok állandó lakói — joggal örülnek annak, hogy az egyesítés új feladatok elé állítja Siófokot. Az elkövetkező hetekben, a járási, majd utána ősszel a községi tanácsok, egyik legelső feladata lesz kidolgozni a fejlesztési programot. — Ez a fejlesztési terv abban fog különbözni a régi világ Balatonfejlesztési programmjaitól, hogy most meg is valósítjuk azt, amit akarunk — mondja a megnagyobbodott község egyik vezetője. Régen is csináltak programokat, majdnem évente öszszegyűltek itt a pesti urak, a minisztériumok, a hivatalok kiküldöttei. Két-három napig szórakoztak, ettek, ittak, vitorláztak, azután nagyhangú terveket közöltettek a lapokban arról, hogy mi mindent terveznek Siófokon. Megvalósulni azonban semmi sem valósult meg. A Horthy-rendszer első éveiben volt itt és Budapesten egy balatoni kormánybiztosság nevű előkelő hivatal, nagyképű és nagyfizetésű kormánybiztossal az élén. Utána meg itt volt a hírhedt BIB, a Balatoni Intéző Bizottság, amelynek egész tevékenysége kimerült a vezetők önreklámozásában, a nagy bürokráciában és azoknak a hol balatoni kongresszusnak, hol meg balatoni ankétnak nevezett nyári szórakozásoknak a megszervezésében, amelyekből nem született meg soha semmi, de azért az utókor részére mindig maradt vissza néhány kifizetetlen bankettszámla. A balatonmenti főispánok szorgalmasan részt vettek ezeken a dáridó-jogcímeken, de más azután senki. Sohasem kérdezték meg a helybélieket, a népet, hogy milyen tapasztalataik, terveik vagy panaszaik vannak, hogyan gondolják ők, az itteni dolgozó nép. Most végre alkalmunk lesz megvalósítani azt, ami a dolgozó nép érdekében való. Nem yachtkubot, vitorlásházat meg kaszinót építünk, hanem például iskolákat, gyermekkórházat, átvisszük a vízvezetéket. A csatornát a Sió túlsó partjára, aszfaltozzuk Balatonújhelyen is az utcákat. Meg kell építeni a régen kért vasúti felüljárót is, mert akinek ma a vasút másik oldalán van dolga, csak másfél vagy két kilométeres gyaloglással tud oda eljutni, meg kell ugyanis kerülni az egészen a Sió partjáig kerítéssel elzárt sínpályát. — De nem kívánunk csak helyi kérdésekkel foglalkozni. Nem az a célunk, hogy csak Siófok fejlődjék. Hozzá akarunk járulni a lobbi balatoni községek hasonló fejlődéséhez, az üdülőtelepek kifejlesztéséhez. A magyar dolgozó nép tulajdonképen csak most kezdi megismerni a Balatont, amikor a népi demokrácia kormánya mind nagyobb mértékben fokozza a dolgozók üdültetését. Nekünk, balatoniaknak tehát arra kell törekednünk, hogy a dolgozók ottüdülését még kényelmesebbé, felejthetetlenebbé tegyük. Hogy pedig ezt a célt elérhessük, sokat, nagyon sokat kell dolgozni. Olyan életet akarunk itt teremteni és olyan együttműködésre törekszünk a többi balatoni helyekkel, hogy ezzel elérjük későbbi célunkat, azt hogy Siófok a Balaton fővárosa legyen hogy innen irányítsák az összes fürdőhelyeket, innen irányítsák a balatonparti községek életét. Innen egységesen szeretnénk majd irányítani a balatonmenti termelést is, hogy a községek lakosságát és a nyaralásra ideérkező százezreket még jobban elláthassuk mindazzal, amit a magyar népi demokrácia a dolgozó népnek nyújtani kíván. Nagy és szép feladat, amelyet a nép segítségével a nép javára kívánunk megoldani. Tób— SIÓFOK a Balaton fővárosa lesz TELNEK A MAGTÁRAK Jelentések a gabonabegyűjtésről Gyöngyösi József dunaszentgyörgyi kisparaszt, aki három holdon gazdálkodik, 1323 százalékra teljesítette terménybeadási kötelezettségét. Gerjén községben Keresztes Imre, ugyancsak háromholdas kisparaszt, kötelezettségének nyolcszoros mennyiségét adta be a földművesszövetkezetbe. A Vál község dolgozó parasztsága másodízben nyerte el a megyei tanács vándorzászlaját a bicskei járás községei közül. Most azért nyerte el, mert a község dolgozó parasztsága a 32 és fél vagon terménybegyűjtési előirányzatból eddig 28 vagont gyűjtött be. A Népfront Bizottság az aratástól kezdve a terménybeadásig nagymértékben kivette részét a politikai felvilágosító munkából. A baranya megyei DÉFOSz vándor, zászlaját Máriakéménd község szerezte meg, amelynek dolgozó parasztsága már befejezte a cséplést. A zászlóátadási ünnepségről a község dolgozó parasztjai táviratban értesítették Rákosi Mátyást, a magyar dolgozó nép szeretett vezérét és megígérték, hogy Mindszent és Szegvár példáját követve, alkotmányunk ünnepére ők is befejezik a begyűjtést. Kunszentmárton községben Nagy Imre kétholdas kisparaszt mutat példát a község dolgozóinak a terménybeadásban, 118 kilogram helyett 15 mázsa 92 kilogram gabonát adott be és ezzel 1319 százalékra teljesítette beadását. Ugyanitt Tóth Albert ötholdas kisparaszt a kötelező menynyiség kilencszeresét adta be, Matasovszki József ötholdas kisparaszt pedig 193 kilogram helyet 18 mázsa 40 kilogramot adott be, vagyis beadását 979 százalékra teljesítette. Veszprém megyében a városok és járások versenyében a balatonfüredi járás vezet, amely búzából „A“ és „B“ jegyre 53.76, rozsból 16.85 százalékot gyűjtött be. Második helyen áll a veszprémi járás, harmadik helyen Pápa városa, utolsó helyen van a veszprémi járás és Veszprém város. Szépek a versenytáblák Igalon, nagy is a forgalom az igali földművesszövetkezetnél, de a gabona átvételét rosszul szervezték meg. Július 28-án délelőtt 8-10 kocsi várakozott a magtár előtt, ott állott például már reggel fél 9 óta Hauer József hétholdas dolgozó kisparaszt, akinek több mint három óra hosszat kellett várnia. Vincellér József hatholdas dolgozó paraszt szintén fél 9-kor érkezett és neki is terhes volt a többórás várakozás. A földművesszövetkezet vezetősége nem gondoskodott arról, hogy a terményátvevő mellé ezekben a napokban, amikor a dolgozó parasztok a gép mellől gyorsan behozzák a gabonájukat, segítséget állítson. Ezt a hibát sürgősen ki kell küszöbölni, mert veszélyezteti a versenybeadás jó szellemét.