Kis Ujság, 1951. március (5. évfolyam, 50-75. szám)

1951-03-01 / 50. szám

Csütörtök, március 1. is Újság Új emberek a béke őrhelyén Az építész hazafelé tart. Vidékről jött, még rövid időre benézett a nagy tervező intézetbe a Pelső-Józsefvárosban, ahol most dolgozik. Grófi palota volt azelőtt ez az épület, amely a bécsi vagy prágai barokk paloták pózában emelődön a régi Józsefváros sarára, homokjára az 1880-as években, élt a Nagy-Stádó-utca közelében, ahol az egykori Rákos-mezejének homokja, a magyar vidék összeolvadt a szűk kereteiből éppen kitörni készülő első és egyetlen magyar világvárossal. Akkor peremterület volt a Múzeum-kert környéke, grófi paloták épültek az árnyas józsefvárosi kertek helyén — grófi paloták és nem kispolgárok, kisemberek lakóházai. A kisemberek savanyúszagú, nedves házikókban, vagy zordon, egészségtelen, vízvezetéknélküli, csatornázás nélküli bérkaszárnyákban laktak — a grófi palota zárkózott homlokzatával kinyújtózott e fölé a sivárság fölé. De ma a grófi palotában tervezőintézet lakik. A grófi palota építészete a pesti homokon nyugati elegáns nagyvárosok hasonló palotáit utánozta kissé későn töttén — ne feledjük el, hogy az 1880—90-es években, ebben a nagypolgári és „liberális“ korban Magyarországon megháromszorozódott a hitbizományok száma ... Ma a grófi palotában mérnökök, műszaki rajzolók viszont az új, az egészséges magyar falut tervezik. A szövetkezeti falut. A falut, amely a korral halad. A falut, amelyet többé nem választ el mérhetetlen távolság a nagyvárostól. Rákosi Mátyás erről a Szövetkezeti faluról is beszélt. A mérnök aktatáskája tele van térképekkel, adatokkal, tervekkel. Haza is visz munkát, magyar és külföldi építészeti könyveket, folyóiratokat , egy szovjet könyvet nézeget éppen a sarki lámpa fényéhez, a Kinizsi utca sarkán, hogy otthon felhasználja tanulságait. — Amerre járok, mindenfelé óriási átalakulást látok — mondja. — A falu is egészen átalakul.’ A termelőszövetkezeti gazdasági forma új építészeti megoldásokat követel. Eddig tervszerűtlenül települt és épült a magyar falu, mint valami nomád sátortábor. A kulákok kertjei, három-négy összevásárolt telekre épült hivalkodó házai kiszorították nemcsak a szegény embereket, de nem engedtek helyet a falu középpontjában a kulúrháznak, egészségháznak, könyvtárnak. Korcsmákat alakítottak át azelőtt kultúrházzá;apár egészségház, ami volt, a falu legszélén húzta meg magát. Mi most alaprajzban célszerű falusi középületeket tervezünk, iskolákat, gépállomásokat, kultúr- és egészségházakat. A legnehezebb, egyben legnemesebb és legérdekesebb feladat, nagyszerű emberi és nemzeti kötelesség! Ma nincsen mérnök munka nélkül, nem is lehet, olyan gigantikus a mi programuaink. Rákosi Mátyás a falu szocialista átalakulásáról beszélt,-----nos, ebbe a munkába mi, műszaki értelmiségiek, mérnökök, tervezők, a legnagyobb lelkesedéssel kapcsolódunk bele. Csak győzzük a munkát. És győzni is tudjuk. A mérnök elnéz az éjszakába és siet könyveivé, rajzaival haza. Azelőtt sokat küszködött, dekorációs feladatokat végzett, lakásokat és üzleteket tervezett, tehetsége a kapitalizmus ízléstelen szeszélyeinek rabszolgája volt. Mint az ókori Egyiptom nagy építészei és matematikusai a fáraók rabszolgái. Most megtalálta önmagát, tervezi annyi társával együtt az új magyar falut. Házakat, kultúrotthonokat, új dohánypajtákat, gépállomásokat tervez. A falu népével együtt építi a szebb, új magyar falut, ötvenhat éves, őszülő, halk ember. A városi, a műszaki értelmiség összefog a dolgozó parasztsággal... A professzor kilép a könyvtárból, ahol a magyar szabadságmozgalmak történetével, a magyar baloldaliság múltjával foglakozott. Kutatja, hogy az 1890-es, 1900-as évek nagykapitalizmusa miként szövetkezett a nagybirtokkal, a feudalizmussal, miként gyűrték le a parasztság, a mezőgazdasági cselédség, az aratómunkások és kubikosok mozgalmait. A professzor se fiatalember már, jóval túl van az Ötvenen. De tekintete csillog szemüvege mögött és boldogan újságolja, hogy új adatokat talált. Új adatokat és bizonyítékokat, melyek mai fejlődésünket és haladásunkat igazolják egy soká eltagadott, soká lappangásra , valósággal ,illegalitásra“ kényszerűlst magyar történelem igazi fényeivel. A professzor lejár Szegedre is és gyűjti az ottani dokumentumokat. 1849-ről, Kossuth és Szemere Bertalan szegedi szerepéről, mélyen belemerül az ott szerzett írásokba, elsárgult papirosokba, annak a Szemere Bertalannak 1849 forradalmi miniszterelnökének életébe, aki — talán az első magyar emberként — megismerkedett Marx Károli tanaival, a tudományos szocialikussal. — Népünk hazafiassága: ezt keresem a múltban Ezt azelőtt eltaszadták. A magyar politika a dolgozó osztályokat kizárta az alkotmkívból. Mégis: 1849 micsoda gyönyörű bizto Eyítéka szegény népünk hazafiasságának! A mostani országépítés, a békeküzdelem pedig mostani bizonyítéka a tömegek hazafias érze-Meh Aztán itt van az agrárproletárok mozgalmainak kérdése: az akkori osztályhazafiság a munkások mellett az arsrárproletárokat is „hazátlan bdan'•-kiták“ gúnyolta .. Holott mit akartak? Szegény népünk hazát akart találni e hazában, kis tainak’ -t fölAz iskolaudvar éppen most csendesedett el, a villanycsengő hangja keményen és kurtán nyilal végig a visszhangos folyosókon. A néptelen udvarra merőlegesen besüt a friss, déli napfény, odafenn a háztetőkön dudál a tavaszi Szél. A tanári szobában is csend van, ketten ülünk a hosszú, tanácskozó asztal sarkánál a tanárral, akinek most nincs órája. Negyven percünk van a falióra tanúsága szerint . Így nem is vesztegetjük a szót előzetes beszélgetésekre, hanem rátérünk arra, ami ebben az órában ezer és ezer pedagógust foglalkoztat: Révai József népművelési miniszter beszédére a Kongreszszuson. — Becsületesen megmondom — kezdi —, örömmel és megelégedéssel tött el engem és azt hiszem, minden tisztességes gondolkodású pedagógust az az öt pont, amelyben a népművelési miniszter a közoktatás kérdéseit feltárta. Valóban ott áll már a pedagógusok köze a szocialista nevelés oldalán, s a nép kulturális felemelésének munkájához megkapta a legtisztább szempontokat és a legbensőségesebb segítséget is. A téli nevelésügyi értekezlet óta tapasztalunk bizonyos javulást, most azonban biztosra veszem, hogy a Kongresszus végleg helyes irányba tereli a közoktatást. Fiatal tanár mondja ezt, a felszabadulás előtt három esztendővel szerezte meg diplomáját. Tanítani — úgy érzi csak most tanít, a szó legnemesebb értelmében, mióta az egész nép birtokolja az iskolát, önbizalma szertmeiláthatólag nőtt, az egész emberen van valami friss, fényes Zománc, erős homlokcsontjai alatt harcias tűz a szemében. ■— A pedagógus most visszakapja méltó rangját, amelytől talán nem is rosszhiszeműen, mindenesetre könynyelmü túlbuzgóságból megfosztották. Tanítani nagy felelősség s nehéz volt úgy helytállni, hogy az embert értetlenül akadályozták munkájában. Abban a percben, amikor az oktatás és az oktató tekintélye helyreáll, a pedagógus elmélyülhet munkájában, megteremtheti az egészéges egyensúlyt tantárgyainak oktatási körében. Mi, pedagógusok Számtalan olyan esetet sorolhatnánk fel, amilyent Révai József miniszter hozott fel. Velem is megtörtént, hogy az ellenőrzés keveselte tantárgyam, a földrajz előadásában a politikumot, pedig éppen a földrajzi adottságoknak az ember kizsákmányolásával való összefüggéseit magyaráztam új tankönyveink szemlélete alapján. Rájöttem, hogy a frazeológiát hiányolta az ellenőrző közeg. Nagy segítséget jelentenek nekünk Révai József megállapításai, mert tagadhatjuk már a tanítás időszerű, politikai alapjait, aélyik, hopp a tanulókat jelszavakkal kéne megtömnünk. És ez a fordulat segít a fegyelem megszilárdításá ban is, mert helyesen fejleszti az ifjúság öntudatát, előkészíti a szakosítást és segít olyan új nemzedéket küldenünk a főiskolára, amely politikailag öntudatos, jellemében fegyelmezett lesz, szaktudása pedig arra képesíti, hogy jó szakember legyen. A tanulóanyag erre kiválóan alkalmas. Egész évben, de főleg az ellenőrző konferenciákon tapasztaljuk, hogy a munkás- és parasztgyerekek szorgalma milyen magával ragadó lendületet tud adni egy egész osztálynak. A kongresszusi tanulmányi versenyben átlagosan egy-másfél százalékos javulás mutatkozott s ez is azt mutatja, hogy tanulóifjúságunk méltó a nép akarnának gondoskodására. Tudom, hogy iskolai munkáján kívül sokat és behatóan foglalkozik kulturális munkával. Fiatalsága, ifjúkori emlékei ösztönzik erre, mert élénken emlékszik még falusi gyermekkorára, amikor a könyvek iránt érzett vonzalmát képtelen volt kielégíteni s ha mégis hozzájutott olvasnivalóhoz, az nem volt más, mint a falusi „intelligencia“ poros könyvszekrényeiben megbúvó néhány klaszszikus, többnyire azonban a polgári irodalom „divatos“ szalontörténetei. Tűnődő mosollyá emlékezik ezekre az időkre, amikor falujának, orvosától kapott olvasnivalót s egy Tompa kötet mellé három-négy „Milliók könyvét“ kapott, nehogy szellemi gyomorrontást kapjon a „nehéz“ költőtől. — A Milliók könyve helyett most már igazi könyvek jutnak milliók kezébe. Most is sűrűn járok falura, ott élnek még öreg szüleim s gyakran találkozom saját korombeliekkel, ők azonban abbahagyták a falusi iskolában a kultúrával való kapcsolatot. Most látom, hogy ez tévedés volt. Otthon mindig ellátogatok a Kultúrházba s látom kortársaimat, ma már kemény férfiakká edzette őket a paraszti munka — amint Gorkijt, Veres Pétert, Illyés Gyulát szednek ki a könyvárból, mások meg Sztálin művei fölött vitáznak kigyultan és lelkesen, fejtegetik és magyarázzák egymásnak, míg valamenyien nem értik teljes tisztaságában. Általában minden második vasárnap hazautazom látogatóba s akár egy tizennégynaponként ugró grafikonra rajzolhatnám a falu szellemi életének ugrásszerű fejlődését. Gyerekkoromban még én is ott szorongtam a nagy vendéglőben, ahol kuláklány primadonnák és hozzájuk dörzsölődő uradalmi „praxik“ játszottak Marica grófnőt s egyebeket. Most, hogy legutóbb otthon jártam, régi barátaim meghívtak a Kultúrházba, nézzem meg színjátszó csoportjukat, amely a kongresszusi kultúrversenyre készül föl. Az öröm nagy és meleg hulláma boruott el, amikor néhány régi iskolai pajtásom jelent meg a színpadon, de ifjabbak és öregebbek is. Mennyi ízléssel és méltósággal játszották a maguk szerepeit. Szovjet hősöket vittek színpadra és a mi új életünk hőseit, azzal a természetes készséggel, amely népünkben mindig megvolt a játék iránt , amely most szabadult fel. Egy fiatal fiú, egyik iskolatársam legkisebb öccse például sztahanovista géplakatost alakított. Ez a tizennyolcéves parasztfiú, aki a gépállomáson és a vasúton kívül még sohasem látott gépeket, nagy, gyári műhelyeket, olyan megdöbbentő érethűséggel játszott egy mechanikus képzettségű embert, mintha már éveket töltött volna valamelyik gyárban. Mozdulataiban,járásában, a szerszám megmarkolásában valamilyen titokzatosan irányító ösztön nyilvánult meg Olvasam azóta, hogy a megyei bemutatókon is feltűnt és főiskolára küldik. Higgje el, kérem, a kulttrforradalomóriási mozgósítás. — Valamikor divatos irodalmi szólam volt a nép mélységeit emlegetni. Igaz, nem fűzték hozzá, hogy ki taszította a népet ebbe a mélységbe, ahonnan rendszerünk emelte ki. A népben óriási szomjúság van a műveltség után s most kezdi kielégíteni szomjúságát. A kultúrház, a villany, a mozi, a könyvtár, a kultúrcsoport szakadatlanul növeli a nép műveltségét s eljön az az idő, amelyet Révai József jelölt meg beszédeiben, amikor betemetjük a falu és a város között évszázadok alatt kialakult kulturális szakadékot. A villanyóra közben megörülte időnk javarészét. Néhány pillanat múlva felharsan majd a csengő, megtelik a napos udvar gyerekfejekkel s nekem is mennem kell, hogy a tanárt visszaadjam hivatásának. Elkísér a folyosón, ahová kiszűrődik az osztályok életének csöndes szívverése. Különös érzés végigmenni egy iskolafolyosón, tanítás alatt. Az egyik ajtó mögül egy számtanképlet hajlik, a másik mögül néhány Petőfi sor mutáló kamaszhangon, de tüzesen és lelkesen elszavalva. Folyók neve és ércek lelőhelye, Dózsa forradalmának évszámai és egy virág csoportmeghatározása, az aluminium vegyjele és az elektromos áram keletkezése. Mindez összefut itt a lépcső fölött, ahol széles drapéria feszül, rajta fehér betűkből egy üdvözlő felirat a kongresszus felé Jó helyre címzett üdvözlet volt. íme, már el is hangzott rá a válasz és mindenkinek javára szolgál... csak mostohája lehetett. Akkor is a nép gyermekei voltak a legjobb hazafiak; azt akarták, hogy Magyarország valóban a magyar nép hazája legyen. Most ez megvalósult és Rákosi Mátyás büszkén mondotta beszédében, hogy ezek a „hazátlan bitangok“, ahogy az öntudatos dolgozókat hívják a régi rendszerben, ma a legjobb hazafiak. Én hozzáteszem: régen is azok voltak. Ha a nép szavára hallgatnak az akkori nagyúri vezetők, Magyarország rengeteg bajt, det, ahová fejét lehajthatja, anyát a tragédiát, megpróbáltatást kerülhet magyar anyafölrben, mely akkor tett volna el. Betemetjük a — mondja egy fiatal tanár, aki újeret kapott a Kongresszustól _______________________________ 3 Rákosi Mátyás népünk jövőjéről Rákosi Mátyás beszéde Rákosi Mátyás szavai tovább élnek a dolgozó magyarokban. E beszéd egy nemzet sorsát mérte fel. Egy nemzetét s benne a magyar parasztságét. Azok a számok, amelyeket a magyar nép szeretett vezetője a dolgozó parasztok sorsának megváltozásáról elmondott, már a nemzet történelméhez tartoznak. Azok a feladatok, melyeket Rákosi Mátyás dolgozó parasztságunk előtt megjelölt, egy egész nemzet számára teszik lehetővé a módosodást, a szellemi és anyagi felemelkedést. Nincs többé falusi nyomor — nincs többé rongyos falu. Ez a mi építésünk egyik legnagyobb eredménye. Azt, amelyet a nemzet volt uralkodó osztályai évszázadok során nem tudtak (mert nem is akartak) eltűntetni; amiről legjobbjaink anynyit keseregtek, ami Kölcsey, Wesselényi, Petőfi gondolatait megkeserítette; s még előttük, amiért Dózsa seregei harcba mentek — e célokat a magyar népi demokrácia hat esztendő alatt megvalósította. A Márciusi Front írói hárommillió koldusról tudósították az ország népét. A hárommillió koldus koldussága megszűnt. „Eltűnt a szörnyű nyomor — mondotta Rákosi Mátyás —, amely a falut Horthy idejében fojtogatta. A falu jómódú lett és többet fogyaszt a mezőgazdaság termékeiből.“ Régen, a kizsákmányoló, a feudális Magyarországon a falusi lakosság csaknem fele nincstelen volt. Az ország lakosságának jelentékeny része, a paraszti magyar nép óriási többsége a koldus volt. A keserű szavak jutnak eszünkbe, a lelkiismeret ébresztése, legjobbjaink fájdalma, a magyar falusi nép döntő többségének sem állandó lakása, sem rendes ruházata nem volt. Makkon élt, márén élt, kukoricakenyéren élt, barlanglakásokban élt, jussa a semmi, takarója a nagy ég, hazája az országút sara volt. Erről a hatalmas nemzeti testről mondotta Rákod Mátyás: „A teljesen nincstelen, bérmunkából élők (napszámosok, állandó munkások és mezőgazdasági alkalmazottak) százalékaránya a mezőgazdasági népességből 45,9 százalék volt, szóval a földműves lakosságnak majdnem a fele; ez 1949-re leesett 17,1 százalékra.“ Mit jelentenek ezek a szavak? A múltban a falu fele, a magyar parasztság fele rongyos kizsákmányolt, hazátlan senki fia volt. Ma már csak 17,1 százalék a napszámos és mezőgazdasági alkalmazott. De e tizenhét és egytized százalékot már a nép állama megvédi munkásvédelmi törvényeivel. Rákosi Mátyásnak ezek a szavai a történelembe tartoznak: megszűnt a magyar falusi nyomor. Több életem kell A felszabadulás együtt járt a mérhetetlenül megnőtt fogyasztással. A földhöz jutott hatszázezer magyar paraszt, a láncaitól megfosztott három millió volt koldus, a határtalan nagybirtokokat birtokukba vett dolgozó parasztság többet fogyaszt, mint zsellér, summás, részes arató, napszámos, fél-jobágy korában. ,,A város és falu dolgozói* — mondotta Rákosi Mátyás — „ma jobban élnek jobban táplálkoznak, jobban ruházkodnak“. Ismerek baracskai paraszokat, akik egy esztendő alatt rádiót, kerékpárt s családjuknak több rend ruhát vettek. Olvastam túrkevei parasztról, aki múlt évi tszcs-elszámolása után motorkerékpárt vásárolt. Tudok olyan paraszti családról a Dunántúlon, amely három dolgozó tagja után a tszcs-ből tizennyolcezer forintot kapott. A felszabadult parasztság — akár belépett már a tszcs-be, akár még egyéni gazda —, többet eszik s már nem kukoricakenyéren és híg lebbencslevesen él. A múlt egyik keserű példázata arról szólt, hogy a magyar paraszt csak akkor eszik tyúkól, ha kettőjük közül az egyik beteg. A mai dolgozó magyar parasztra 1951- ben ez a keserű közmondás már nem áll. Dolgozó parasztjaink jól táplálkozóak be,ez a rendkívül megnőtt kereslet“ — ahogy Rákosi Mátyás mondotta — „parancsolóan előírja, hogy sokkal többet termeljünk, mint a Horthy-időben“. Nincs éhes ember — már nincs. Tehát több élelem kell. A jövő Ez a mérhetetlenül megnőtt fogyasztás, a súlyos aszály, a múlt évek rossz termései átmeneti nehézségeket okoztak. A kivezető utat Rákosi Mátyás így jelölte meg: „A terméshozamot csak úgy lehet megemelni, ha a magyar mezőgazdaság is rátér a modern nagyüzemi gazdálkodásra“, ha kiszélesítjük a tszcs-k hálózatát, ha a magyar falvak társasan termelő falvakká válnak. A falu átalakulása, a falu átalakítása, az egyénig gazdálkodó dolgozó parasztok megnyerése a társas termetésnek — ez ma az egész nemzet ügye, mindennapi kenyerünk ügye. Hogyan elégítheti ki a megnövekedett szükségletet, a már nemcsak tengődő, de rendes élelmet fogyasztó lakosság élelmiszerellátását az a falu, amelynek nagy része még egyénileg, kis parcellákon, szalagföldeken termel? Hogyan termelhet többet az a falu, amelynek sok-sok egyéni gazdasága nem használ műtrágyát, korlátozva használ csak mélyszántást, amely nem az ország egészének szükséglete, hanem a saját szükséglete szerint termel? 1947-ben, mondotta Rákosi Mátyás, a magyar parasztság nagyon sok paradicsomot termelt. Erre a paradicsom ára leesett. A következő évben alig termeltek paradicsomot, de termeltek annyi káposztát, hogy akkor meg ennek azára esett le. 1949-ben már nemcsak paradicsomban, de káposztában is hiány volt ezért. „Ugyanez ismétlődik meg kétévenként a hagymával.“ Az út felfelé, az út a megnövekedett szükségletek kielégítése felé, a tervgazdálkodás, a nagyüzemi gazdálkodás, a szövetkezeti falu. Magyarország művelhető földjének területe körülbelül 15 millió hold. Ebből már közel 1 millió holdon társas termelés folyik. A feladat, amelyet Rákosi Mátyás megjelölt előttünk, ez, jó példával, meggyőzéssel emelni a tszcs-kbe belépő egyéni dolgozó parasztok számát, fejleszteni a szövetkezeteket. Minden hold, amellyel a termelőszövetkezeti mozgalom erősödik, mindennapi kenyerünket, hazánk emelkedését, iparunk erősödését, népünk ragyogó jövőjét szolgálja. A falu társastermelés felé történő átalakulása — ez ma a magyar nemzet egyik központi feladata. A feladat egyik előfeltétele a társasag termelő csoportok jó munkája, megerősítése. 1. Hattagú szovjet küldöttség érkezik a Magyar-Szovjet Barátság Hónapjára A Magyar-Szovjet Barátság Hónapjára a Szovjetunióból hattagú küldöttség érkezik, vezetőjük: V. V. Nyikityin akadémikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiám mohivá’ fiókjának elnöke, el ektromech’anikával foglalkozó kutató tudós. Tagjai: P. A. Baranov biológus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája levelező tagja, A. N. Balasova, a történelemtudomány kandidátusa, Makszim Tank, Sztálin-díjas balarussz költő, I. Sz. Jegorov kolhozainak, a Szocialista Munka Hőse, V. M. Ameszov zsarniszti (Urai) martinász, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának tagja. Magyarországra jön még a világhírű 165 (százhatvanöt) tagú Mojszejev-tánegyüttes, Igor Mojszejev, a többszörös Sztálin-díjas művész vezetésével. Nagygyűléseik lesznek szombaton A Rákosi Művekben, a MÁVAG- ban, az Egyesült Izzóban és több más budapesti nagyüzemben szombaton nagygyűléseket tartanak. A nagygyűléseken felszólal az MDP Központi Vezetőségének és Politikai Bizottságának több tagja, valamint számos, az MDP II Kongresszusára érkezett külföldi küldést. Az újítási ügyek egységes szabályozásáról A Népgazdasági Tanács az ötéves terv megvalósítása érdekében Műszaki Fejesztési Hivatalt állított fel, amely az Országos Találmányi Hivatallal és szakminisztériumokkal karöltve egységesen irányítja az újítási ügyeket. A rendelet értelmében ezután különbségei tesznek az újítás három faja, és pedig a műszaki tökéletesítés, a termelési és ügyviteli észszerűsítés közön. Újra szabályozták a díjazás mértékét is. A minisztertanács most kiadott rendelete kimondja, hogy a Műszaki Fejlesztési Hivatal feladata a műszaki fejlesztési tervek útján biztosítani az újító és sztahanovista mozgalom eredményeinek átvitelét a gyakorlatba, az országos jelentőségű újítások kidolgozását, gyakorlati bevezetését, továbbá a műszaki tapasztalatcsere irányítását. Az Országos Találmányi Hivatal dönt a rendelet értelmében arról, hogy valamely újítás találmánynak minősthető-e. Végül kimondja a rendelet, milyen vállalatnál kell újítási feladattervet kidolgozni , ugyanakkor kísérleti műhelyek és telepek felállításáról is intézkedik.