Kis Ujság, 1952 (6. évfolyam, 1-21. szám)
1952-01-06 / 1. szám
▼asárnöp, 1052. Jan. 6. kis Újság Rhodestől Malanig Délafrika egykor és most Mikor nem sokkal a második világháború után az angol királyi pár díszes utazása során eljutott a dél afrikai brit gyarmatbirodalom rejtelmes hegyekkel, exotikus erdőkkel övezett szívébe, a felséges turné hódolattal és áhítattal állott meg egy hűvös, kopár magaslaton. Köröskörül, a tiszta hegyi levegő, felséges bércek, végtelen termékenységű völgyek és árkok. A felséges vendégek és a trónörökösnő oldalán főhajtva állottak a kormányzók, generálisok — az egyszerű, hatalmas gránittömb sírkő előtt, mely ebben a lombtalan, virágtalan magasságban komoran koronázza, Dél-Afrika tájait, nem kétséges, mire gondoltak a Brit Birodalom főméltóságai, akiknek egy-másfél nemzedék során végig kellett élniök a gyors hanyatlás keserűségeit. Micsoda gondok és problémák torlódhattak a király, a trónörökösnő, az elegáns és erélytelen főkormányzók, a koktélgőzbe szédült generálisok szívében, mikor ott állottak hallgatagon Cecil Rhodes, a délafrikai angol birodalom megalapítója, a fokföldi kairói vasút megtervezője, a korlátlan energiájú imperialista gazdasági férfiú, az újkori brit gyarmati imperializmus legnagyobb alakjának zordán sírjánál? Lenn, az afrikai tenger »megfékezett« partjainál sorra amerikai támaszpontok, az egykori gyarmati magántársasági részvénybirtokokból lett koronagyarmatokon merész autonómista követelések ellenzéki zaja hangzik; az erdőkből, a dús arany- és gyémántbányákból, a végtelen gazdagságú termőföldekről már nem nyögnek tehetetlen fájdalommal, de követelően feszítik éber izmaikat a fekete emberek. A mindenfelé veszélyes fények villognak a »fekete világrész« területein ... És még ekkor alig múlt ötven esztendeje, hogy Cecil Rhodes meghalt. Még nem telt be a félszázad, hogy a Cecil Rhodes visszamaradt lábnyomába lépett véres Kitchener tábornok (oldalán a kalandor, fiatal arisztokrata ifjúval, Winston Churchillel) megfékezte itt a búr parasztköztársaságot, máris minden bomlik és ingadozik ... A kapitalizmus diktátora A »modern cézárizmus« első, gigászi alakjaként ünnepelték a brit imperializmus fénykorában 1902 elején történt halála után Cecil Rhodes-t, a szegény skót pap fiúból lett óriási »gründolót«, aki sokmilliós alapítványokkal is megörökítette Oxford egyetemén nevét és roppant társasági vagyonát, egész Dél-Afrikát és Belső- Afrikát a brit koronára hagyományozta; a »modern cézárizmus« úttörőjét, az új diktátori típus megszemélyesítőjét látja benne Oswald Spengler is, a német imperializmus filozófusa. Valóban, Cecil Rhodes, ez a szegény kalandorból nőtt birodalmi politikus "ismerte fel a legvilágosabban és legelőbb a modern részvénytőke és a hatalompolitika szoros öszszefüggéseit, mennyiben tényleg elődje minden fasizmusnak is. A viktória-korabeli tőkés Anglia liberalizmusának kellős közepén elsőnek ismerte fel, hogy a nagytőkés gazdaság többé nem állhat meg csakis »liberális« alapokon. Dél-Afrika bányáiban, gyémántmezőin olyan példát statuált, amely aztán csak harmincnegyven évvel halála után érett be Európában. Mi az igazság a búrok kürtit? Aztán még miért olyan fontos, olyan érdekes és korjelző a magányos sírkő a szikár, köves hegycsúcson? Cecil Rhodes egész életében hallgatagon, komoran a háttérben maradt, életében (alig ötven évet élt) Európában és Angliában a nyilvánosság alig beszélt, alig tudott róla, — nálunk még ma sem igen sokan ismerik nevét. Közben Európa az 1880— 1900-as években zengett az afrikai angol és amerikai felfedezők, Stanley, Livingstone nevétől, — de hiszen, kezdetben ők készítették elő »tudományos célzattal« a brit gyarmatosítás útjait. Cecil Rhodes a háttérben maradt, de közben Belső Afrikából megtervezte a szabad búr köztársaság meghódítását és letörését, megteremtette a dél- és középafrikai gyarmati ültetvényes és rablógazdaságot a színes lakosság millióinak terhére és emlékét fekete milliók halálköréje hirdeti ma is; kemény és sötét aggyal eleve kidolgozta a délafrikai faji elnyomás, emberi megkülönböztetés teljes rendszerét. Milyen különös és egyben logikus ez a folyamat: Cecil Rhodes elmélete és pénzügyi manővereinyomán fékezte meg 1902-ben Kitchener generális véres terrorja, koncentrációs táboros hadviselése és a »felégetett föld« gyilkos taktikája a holland-búr parasztokat, hogy aztán ma már a búr paraszt szabadságharcosok unokái alkalmazzák — ha lehet, még kíméletlenebből! — Cecil Rhodes módszereit a színes őslakosság és többség terhére ... Tizenkétmillió emberből kilenc és félmillió a fekete, két és félmillió a fehér, új angol gyarmatos, katona, telepes és bíit-holland együttvéve!... ezt, a történelmi és egyben legaktuálisabb gondot örökölte Dél-Afrika Cecil Rhodestől. És Cecil Rhodes nyomában halad ma Dél-Afrika kormánya, Maian holland-búr autonómista, burzsoá-nagybirtokos rendszere, amely már a brit koronától való elszakadásról, külön köztársaságról, Indiához és Írországhoz hasonlatos függetlenülésről szó nagy terveket. Holott 1902-ben éppen a búrok dobogtatták meg Európa akkori haladó közvéleményének szívét angolellenes küzdelmükkel, függetlenségi harcukkal és ezt a hangulatot még II. Vilmos császár tüntető lelkesedése sem zavarta meg a búr parasztok ügye iránt. Hogyne, a német imperializmus a német-holland faji rokonságra, régi történelmi népi egységre való hivatkozással a búrok ügyét akarta felhasználni a diadalmasan terjedő brit imperializmus megtorpedózására, egyben pedig a dél- és délnyugatafrikai német gyarmatok helyzetének végleges biztosítására. Cecil Rhodes, mikor megtervezte nagy vonalakban az afrikai új angol birodalmat, nyilván nem úgy gondolta a megoldást, ahogy aztán Kitchener megoldotta a brit béke ügyét a véres és kíméletlen búr háború után. Cecil Rhodesnak útjában voltak a búr gyarmatosítók, a 17—18. században odatelepült és hollandus hazájukból szektárius kálvinista vallási okokból emigrált szabad és gazdag parasztok utódai, akik kegyességük és puritanizmusuk mellett mindenesetre jól értettek ahhoz, hogy kitúrják a Fokföldről az első fehér birtokosokat, a portugálokat. A Jóreménység-fokát Hollandiától a napóleoni háborúk során aztán Anglia ragadta el máig ható érvénnyel: a Szuezi-csatorna megnyitásáig Afrika e déli csúcsa volt az Indiai tengeri út legféltékenyebben őrzött támaszpontja és részben az ma is. — Afrika és nz afrikai-indiai óceán Gibraltárja!... A Fokföld felől és Belső-Afrika — a későbbi Rhodesia! — felől kettős szorításban éltek és küszködtek az angol birtokvágy között a búr parasztgazdaságok, amelyek iránt Európa a századfordulón úgy lelkesedett. De ki gondolt reá, hogy éppen ezek a szabadságszerető és függetlenségükért Kitchener véres terrorja, valamint a cserkészet intézményét itt kémszolgálat és szabotázs okából megalapító Baden-Pawel tábornok ravasz taktikája ellen küzdő búrok, — azaz hollandulul: parasztokr — a szerencsétlen négerekkel szemben maguk is a legkíméletlenebb, legkizsákmányolóbb és leggyilkosabb rabszolgagazdaságot honosították meg és tartották fenn három századon keresztül kegyes és fennkölt bibliai eszmények hangoztatása közepette? A véres tábornok békéje Nos, a véres Kitchener tábornok beható helyi tapasztalatai alapján a háború végére világosan látta ezt a társadalmi-gazdasági válságot. Igaz brit politikusként azonnal felismerte a »fehér emberek közös érdekét«. 1902 májusában annektálta a brit korona javára a Vereeniging városkában kötött békével Transvaal és Oranje szabad búr köztársaságokat, nyomban helyi »önkormányzatot« engedélyezve a holland-búr gyarmatosoknak, egyben pedig nyomatékkal biztosítván a holland mellett nemcsak az angol zászló és hivatali nyelv, de még nagyobb nyomatékkal az angol tőkés vállalkozás jogát. A búrok vezetői, Smuts és Herzog tábornokok megkötötték Kichenerrel a nagy alkut: a búr parasztok azóta egyesültek a brit nagytőkével, a búr parasztok modern utódai rabszolgatartó nagybirtokosak és nagytőkések lettek harminc-negyven év során, közösen aknázzák ki az arany- és gyémántbányákat, közösen »védekeznek« a »fekete veszedelem« ellen. Íme, Kitchener, Smuts és Herzog békéje a magva, lényege Dél-Afrika mai problémájának, a búr parasztok és az angol generálisok és nagytőkések megegyezésének minden következményét az őslakosság viseli. A négerekkel szemben tehát már a búrok alkalmazták a faji elnyomás és korlátlan kizsákmányolás politikai és gazdasági magatartását és Cecil Rhodes megbékélt szelleme nyilván áldását hinti sziklasírjából a hegytetőn erre a frigyre. De mivel a búrok és angolok egyre világosabban látják, hogy a két és félmillió fehér ember arisztokratikus uralma a néger többség ellen nehezen tartható, más eszközhöz is folyamodtak. Az angol kapitalisták és búr nagybirtokosok közös gondolata volt, hogy a négerek mellé hindu munkaerőket hozassanak és így fékezzék meg a »fekete veszélyt«, — viszont ma ezek a hindu páriák egyesítették erőiket fekete sorstársaikkal és Gandhi fiának vezetése alatt közösen küzdenek az emberi jogokért; az sem érdektelen, hogy Gandhi az 1905-ös években Dél- Afrika hindu munkásainak jogvédő ügyvédjeként kezdte meg közéleti pályáját, itt ismerte meg velejéig a brit és fehér imperializmust, az angol hatalom meztelen módszereit. Maian fasizmusa A második világháború megdöntötte a dominiumi rangra emelt angol-bár Dél-Afrika liberális kormányát, melyet hosszú idő óta Kitchener ellenfele, Smuts tábornok vezetett késő aggkoráig és Herzog rövid lidermezzója után a mai rendszer, Maian kormánya következett. Maian felújította az ötven év előtti búr sérelmeket és a nagyparaszti-nagyburzsoá függetlenségi vágyat a brit korona ellenében. Mi ennek a fordulatnak az oka? M mindenekelőtt az, hogy a búr tőkés és földbirtokos réteg a maga kisebbségi uralma teljességében látta, hogy a régió liberális és angol-parlamentáris módon nem tarthatja fenn uralmát az öntudatosodott, egyenlő jogokat követelő színes lakosság ellenében. Tehát a búr vezetőréteg fasiszta diktatúrás útra tért és teljes nyíltsággal a faji megkülönböztetés, illetve a teljes jogfosztás politikáját kezdi alkalmazni a hinduk és négerek felé. Aztán volt egy másik oka e »világnézeti« fordulatnak, amiről 1902-ben hiába álmodott II. Vilmos császár, a germán szolidaritás a környezet és a társadalmi gazdasági tényezők miatt felébredt a nagytőkés rangra emelkedett burokban, a búr vezető rétegek a második világháború alatt végig a németeknek szurkoltak, a hitleri eszmék rendkívül termő talajra találtak közöttük és mai heves angolellenességük is végeredményben a hitlerizzflus beérett eredményének tekinthető. Most már egészen nyíltan arról van szó, hogy a gazdag búr tőkés és birtokos réteg erősen unja az angol politikai és gazdasági gyámkodást és konkurenciát és úr akar lenni saját földjén, amely voltaképpen a feketék földje; ez a mai búr politika egyszerre provokálja a meggyöngült angol imperializmust és az egyre öntudatosabb fekete és hindu lakosságot is. Íme, nemcsak észak felől, de délről is bomladozik a híres afrikai brit impérium, melyet Cecil Rhodes, ez aHallgatag modern tőkés cézár megálmodott. Mikor a brit királyi fenségek kíséretükkel ott állottak sírra, e tömör és gőgös gránittömb előtt a büszke hegytetőn, agyukat megtermékenyítette-e valami mentő sugallat, mint is tarthatnák össze a felemelkedő történelmi erők ellen a kairóifokföldi korridor megroggyanó ívezetét?... Gogolák Lajos Adolf-garasok Grácban Az ausztriai hitlerfasiszták újabb szemtelen, provokációiról számol be a stájer sajtó. A gráci Wahrheit jelentése szerint »ismeretlen tettesek« egész Stájerországban, de főleg Gráfban hamis váltópénzt, helyesebben mondva meghamisított érméket hoznak fogalomba. Az egyschillingesre és ötvengarasosra emlékeztető érméket a földalatti neonáci szervezkedés gyártja, mert a nagyobbik érme egyik oldalán az SS jelvénye, a halálfej szerepel a keresztberakott lábszárcsontokkal, a másik oldalon a felirat: »Az SS tovább harcol«. A kisebbik — ál-ötvengroschenes pénzen — a régi, rosszemlékű Hitleri birodalmi címer és a felírat: »NSDAP — Hitler-mozgalom«. A provokatív pénzhamisítókat az osztrák állami szervek fedezik. Amikor a bécsi lakájkormány lehetővé tette, hogy egy véreskezű hóhértábornok, Rendűbe generális Nyugat-Ausztriában letelepülhessen s menedéket nyújt a salzburgi Alpokban az ezernyi kivégzett polgári túsz haláláért felelős SS-banditának, ugyanakkor szelíden szemet húnynak a stájer fasiszták pénzhamisító provokációi fölött is. Az osztrák nép azonban már kevésbbé hajlamos szemethunyásra: stájer parasztok és gráci kereskedők egyre éberebben vizsgálják a kezükbe kerülő pénzeket és sorozatosan húzzák el a nótájukat a provokátoroknak. Legutóbb a forgalmas Jakomini Platzon három adottgarasos ügynököt lepleztek le s a feldühödött utcai járókelők véresre verték a garasos agitátorokat. Hongkongi beszélgetés Mr. Butterfield még mest is Hongkongban lakik. Tulajdonosa a :«Butterfield &■ Co.« cégnek, amely már vagy félszázada ópiummal és egyéb üde kábítószerekkel foglalkozik, amelyek Kína elűző történelmi korszakéban nagyszerűen jövedelmeztek. Marianában kis zavar keletkezett az addigi sikeres üzletvitel körül. Azon is nagyon aggódik Mr. Butterfield, hogy az efajta régi angol cégek ma már nem örvendenek akkora tiszteletnek a Távol-Keleten, mint azelőtt. Például a »sárgák« ma már nem hajlongatnak. Azután korántsincs akkora jövedelem a nagyszerű ópiumüzletekben, mint a császárság vagy Gsang Kai Sek idején... Mr. Butterfield bizalommal viseltetik egy »sárga« iránt, bár ezen a férfiún is bizonyos változást vett észre. Li Vim Lat hongkongi lakos ma már kissé tartózkodó vele szemben... »Li, a brtt-kíniaii kapcsolatok kissé ellhidegültek az utóbbi időben« — panaszkodott Mr. Butterfield e régi ismerősének. »Ez így van« — mondta Li Yun Lat és finoman mosolygott. »Nagy-Britannia kissé csalódott önökben« — mondta gondterhelten Mr. Butterfield. »Kína is önökben« —■ válaszolta még több udvariassággal, még finomabb mosollyal IA Yun Lat, »önök nem bírják az európaiakat.« »A jó európaiakat szeretjük« — mosolygott a lehető legkedvesebben Li Yun Lat. Mr. Butterfield nagyot sóhajtott: »úgy hallottam, hogy önök túl sokat barátkoznak Berlin keleti szektorával és az úgynevezett népi demokráciákkal.« »Ez valóban így van. Berlin és a népi demokráciák barátságosan kezet nyújtottak nekünk és mi elfogadtuk, jó barátok vagyunk.« Mr. Butterfield nagyot szívott pipájából. »Mi, angolok még régebben kezeit nyújtottunk maguknak, körülbelül száz éve.« És Mr. Butterfieldnek eszébe jutott a m édesded ópiumháború, a nagyszerű és gyúmölcsözű angol-kínai kapcsolatok olyan kedves kezdete. »Sajnos, sajnos, eddig mi nem nagyon láttuk az önök kezét« — mondta Li Yun Lat és tovább mosolygott. »Miért nem?« — kérdezte csodálkozva az angol üzletember. »Mert önök kezüket folyton csak a zsebünkben tartották« —fejezte be Li Yun Lat a kínossá vált beszélgetést és többé már nem mosolygott. .. Atom-mentő a mellényzsebben »Van már önnek atom-mentője?«• Fordítják a newyorki falragaszok és újsághirdetések. És a vállalkozó Bikini-fürdődresszre vetkőzött strandszépségekkel mutatja be a fűtött kirakatokban, hogyan kell elsősegélyt nyújtani atomtámadás után. A megszépített, becsapott és hisztériába kergetett vásárlóközönség pedig veszivásárolja az »alom-mentőt«. Hogy ez micsoda? Nappali világításnál már nem is olyan csuda dolog, mint a barnumi reklám neonfényes csinnadrattájánál. Egy kis kartondoboz, amely »mindent tartalmaz, amire ennek atomtámadás után szüksége lehet«, így ígéri a doboz címkéje. A tartalom: különböző kötszerek, biztosítóiűk, borotvapengék, szappan, fogkrém, egy kis állanyzseblámpa és szódabikarbóna. A kábító reklám segítségével milliószámra kelnek el ezek a kartonmentor-dobozok. Egy doboz ára kerek 2 dollár és 98 cent. A vásárlás után minden vevő rádöbben, hogy becsapták s a falhoz vágja a biztositótűket, fogpasztát és legfeljebb a szódát nyeli le a dühtől felabajgatott gyomorsava lecsitítására... Az USA kormánya viszont tűri ezt a milliós szélhámosságot. Miért is ne? Hiszen az »atommentő« körüli üzleti ricsaj pompásan fokozza a háborús hisztériát. Ez pedig közös érdeke a Dollár szolgáinak: Wall Streetnek, Pentagonnak és Fehér Háznak egyformán. FENEVADAK? Két amerikai »újságíró« cikkéből idézünk. (Idézőjelbe téve a Foglalkozást, mert nem vállalunk közösséget efféle fenevadakkal.) Jim G. Lukas, a New York World Telegram and Sun távolkeleti katonai tudósítója írta: »A mi igazi feladatunk az, hogy minél több kínait megöljünk ölni kell őket, mert túl sokan vannak De éppen nagy tömegük miatt valószínűleg nem fogjuk tudni teljesíteni a napi normát« Az embertelen gyűlölség gyilkos módszereiről részletesen ír Richard W. Clark, a newyorki Daily Newsban: »Atomgránátok? Nagyon helyes. Szükségünk van az atomtüzérségre, atomgránátokat lövő ágyúkra. Most már csak azt kérdezzük türelmetlenül, miért nem irányítjuk atomtüzérségünket a vörös kínaiakra, hogy az utolsó szálig kiirtsuk őket.« Fenevadak? Azok! 5 Egy háborús bűnös hazatérése Rendűbe SS-hóhért is szabadlábra helyezték és egy francia küldöttség kísérte új lakóhelyére