Kis Ujság, 1952 (6. évfolyam, 1-21. szám)

1952-01-06 / 1. szám

▼asárnöp, 1052. Jan. 6. kis Újság Rhodestől Malanig Délafrika egykor és most Mikor nem sokkal a második vi­lágháború után az angol királyi pár díszes utazása során eljutott a dél afrikai brit gyarmatbirodalom rejtel­mes hegyekkel, exotikus erdőkkel öve­zett szívébe, a felséges turné hódo­lattal és áhítattal állott meg egy hűvös, kopár magaslaton. Köröskörül, a tiszta hegyi levegő, felséges bércek, végtelen termékenységű völgyek és árkok. A felséges vendégek és a trón­örökösnő oldalán főhajtva állottak a kormányzók, generálisok — az egy­szerű, hatalmas gránittömb sírkő előtt, mely ebben a lombtalan, virág­­talan magasságban komoran koro­názza, Dél-Afrika tájait, nem kétsé­ges, mire gondoltak a Brit Birodalom főméltóságai, akiknek egy-másfél nemzedék során végig kellett élniök a gyors hanyatlás keserűségeit. Micsoda gondok és problémák tor­lódhattak a király, a trónörökösnő, az elegáns és erélytelen főkormány­zók, a koktélgőzbe szédült generáli­sok szívében, mikor ott állottak hall­gatagon Cecil Rhodes, a délafrikai angol birodalom megalapítója, a fok­­földi kairói vasút megtervezője, a korlátlan energiájú imperialista gazdasági férfiú, az újkori brit gyar­mati imperializmus legnagyobb alak­jának zordán sírjánál? Lenn, az afri­kai tenger »megfékezett« partjainál sorra amerikai támaszpontok, az egy­kori gyarmati magántársasági rész­­vénybirtokokból lett koronagyarmato­kon merész autonómista követelések ellenzéki zaja hangzik; az erdőkből, a dús arany- és gyémántbányákból, a végtelen gazdagságú termőföldekről már nem nyögnek tehetetlen fájda­lommal, de követelően feszítik éber izmaikat a fekete emberek. A min­denfelé veszélyes fények villognak a »fekete világrész« területein ... És még ekkor alig múlt ötven esz­tendeje, hogy Cecil Rhodes meghalt. Még nem telt be a félszázad, hogy a Cecil Rhodes visszamaradt lábnyomába lépett véres Kitchener tábornok (ol­dalán a kalandor, fiatal arisztokrata ifjúval, Winston Churchillel) meg­fékezte itt a búr parasztköztársasá­­got, máris minden bomlik és inga­dozik ... A kapitalizmus diktátora A »modern cézárizmus« első, gi­gászi alakjaként ünnepelték a brit imperializmus fénykorában 1902 ele­jén történt halála után Cecil Rhodes-t, a szegény skót pap fiúból lett óriási »gründolót«, aki sokmilliós alapít­ványokkal is megörökítette Oxford egyetemén nevét és roppant társasági vagyonát, egész Dél-Afrikát és Belső- Afrikát a brit koronára hagyomá­nyozta; a »modern cézárizmus« út­törőjét, az új diktátori típus megsze­mélyesítőjét látja benne Oswald Spengler is, a német imperializmus filozófusa. Valóban, Cecil Rhodes, ez a szegény kalandorból nőtt birodalmi politikus "ismerte fel a legvilágosab­­ban és legelőbb a modern részvény­­tőke és a hatalompolitika szoros ösz­­szefüggéseit, m­ennyiben tényleg elődje minden fasizmusnak is. A vik­­tória-korabeli­ tőkés Anglia liberaliz­musának kellős közepén elsőnek is­merte fel, hogy a nagytőkés gazda­ság többé nem állhat meg csakis »liberális« alapokon. Dél-Afrika bá­nyáiban, gyémántmezőin olyan példát statuált, amely aztán csak harminc­negyven évvel halála után érett be Európában. Mi az igazság a búrok kürtit? Aztán még miért olyan fontos, olyan érdekes és korjelző a magányos sírkő a szikár, köves hegycsúcson? Cecil Rhodes egész életében hall­gatagon, komoran a háttérben ma­­radt, életében (alig ötven évet élt) Európában és Angliában a nyilvá­nosság alig beszélt, alig tudott róla, —­ nálunk még ma sem igen sokan ismerik nevét. Közben Európa az 1880— 1900-as években zengett az afrikai angol és amerikai felfedezők, Stanley, Livingstone nevétől, — de hiszen, kezdetben ők készítették elő »tudományos célzattal« a brit gyar­matosítás útjait. Cecil Rhodes a hát­térben maradt, de közben Belső Af­rikából megtervezte a szabad búr köztársaság meghódítását és letöré­sét, megteremtette a dél- és közép­­afrikai gyarmati ültetvényes és rabló­gazdaságot a színes lakosság milliói­nak terhére és emlékét fekete milliók halálköréje hirdeti ma is; kemény és sötét aggyal eleve kidolgozta a dél­­afrikai faji elnyomás, emberi meg­különböztetés teljes rendszerét. Milyen különös és egyben logikus ez a folya­mat: Cecil Rhodes elmélete és pénz­ügyi manőverei­­nyomán fékezte meg 1902-ben Kitchener generális véres terrorja, koncentrációs táboros had­viselése és a »felégetett föld« gyilkos taktikája a holland-búr parasztokat, hogy aztán ma már a búr paraszt szabadságharcosok unokái alkalmaz­zák — ha lehet, még kíméletlenebből! — Cecil Rhodes módszereit a színes őslakosság és többség terhére ... Tizenkétmillió emberből kilenc és félmillió a fekete, két és félmillió a fehér, új angol gyarmatos, katona, te­lepes és bíit-holland együttvéve!... ezt, a történelmi és egyben legaktuá­lisabb gondot örökölte Dél-Afrika Cecil Rhodestől. És Cecil Rhodes nyomában halad ma Dél-Afrika kor­mánya, Maian holland-búr autonó­­mista, burzsoá-nagybirtokos rend­szere, amely már a brit koronától való elszakadásról, külön köztársa­ságról, Indiához és Írországhoz ha­sonlatos függetlenülésről szó nagy terveket. Holott 1902-ben éppen a búrok dobogtatták meg Európa akkori ha­ladó közvéleményének szívét angol­ellenes küzdelmükkel, függetlenségi harcukkal és ezt a hangulatot még II. Vilmos császár tüntető lelkesedése sem zavarta meg a búr parasztok ügye iránt. Hogyne, a német impe­rializmus a német-holland faji rokon­­­­ságra, régi történelmi népi egységre való hivatkozással a búrok ügyét akarta felhasználni a diadalmasan terjedő brit imperializmus megtorpe­dózására, egyben pedig a dél- és délnyugatafrikai német gyarmatok helyzetének végleges biztosítására. Cecil Rhodes, mikor megtervezte nagy vonalakban az afrikai új angol birodalmat, nyilván nem úgy gon­dolta a megoldást, ahogy aztán Kitchener megoldotta a brit béke ügyét a véres és kíméletlen búr há­ború után. Cecil Rhodesnak útjában voltak a búr gyarmatosítók, a 17—18. században odatelepült és hollandus hazájukból szektárius kálvinista val­lási okokból emigrált szabad és gazdag parasztok utódai, akik ke­gyességük és puritanizmusuk mellett mindenesetre jól értettek ahhoz, hogy kitúrják a Fokföldről az első fehér birtokosokat, a portugálokat. A Jó­­reménység-fokát Hollandiától a na­póleoni háborúk során aztán Anglia ragadta el máig ható érvénnyel: a Szuezi-csatorna megnyitásáig Afrika e déli csúcsa volt az Indiai tengeri út legféltékenyebben őrzött támaszpontja és részben az ma is. — Afrika és nz afrikai-indiai óceán Gibraltárja!... A Fokföld felől és Belső-Afrika — a későbbi Rhodesia! — felől kettős szo­rításban éltek és küszködtek az angol birtokvágy között a búr paraszt­­gazdaságok, amelyek iránt Európa a századfordulón úgy lelkesedett. De ki gondolt reá, hogy éppen ezek a sza­badságszerető és függetlenségükért Kitchener véres terrorja, valamint a cserkészet intézményét itt kémszol­gálat és szabotázs okából megalapító Baden-Pawel tábornok ravasz takti­kája ellen küzdő búrok, — azaz hol­landulul: parasztokr — a szerencsét­len négerekkel szemben maguk is a legkíméletlenebb, legkizsákmányolóbb és leggyilkosabb rabszolgagazdaságot honosították meg és tartották fenn három századon keresztül kegyes és fennkölt bibliai eszmények hangozta­tása közepette? A véres tábornok békéje Nos, a véres Kitchener tábornok beható helyi tapasztalatai alapján a háború végére világosan látta ezt a társadalmi-gazdasági válságot. Igaz­ brit politikusként azonnal felismerte a »fehér emberek közös érdekét«. 1902 májusában annektálta a brit korona javára a Vereeniging városká­ban kötött békével Transvaal és Oranje szabad búr köztársaságokat, nyomban helyi »önkormányzatot« en­gedélyezve a holland-búr gyarmato­soknak, egyben pedig nyomatékkal biztosítván a holland mellett nemcsak az angol zászló és hivatali nyelv, de még nagyobb nyomatékkal az angol tőkés vállalkozás jogát. A búrok ve­zetői, Smuts és Herzog tábornokok megkötötték Kichenerrel a nagy alkut: a búr parasztok azóta egyesül­­tek a brit nagytőkével, a búr parasz­tok modern utódai rabszolgatartó nagybirtokosak és nagytőkések lettek harminc-negyven év során, kö­zösen aknázzák ki az arany- és gyé­mántbányákat, közösen »védekeznek« a »fekete veszedelem« ellen. Íme, Kitchener, Smuts és Herzog békéje a magva, lényege Dél-Afrika mai problémájának, a búr parasztok és az angol generálisok és nagytőké­sek megegyezésének minden követ­kezményét az őslakosság viseli. A né­gerekkel szemben tehát már a búrok alkalmazták a faji elnyomás és kor­látlan kizsákmányolás politikai és gazdasági magatartását és Cecil Rhodes megbékélt szelleme nyilván áldását hinti sziklasírjából a hegy­tetőn erre a frigyre. De mivel a búrok és angolok egyre világosabban látják, hogy a két és félmillió fehér ember arisztokratikus uralma a néger többség ellen nehezen tartható, más eszközhöz is folyamodtak. Az angol kapitalisták és búr­­ nagybirtokosok közös gondolata volt, hogy a négerek mellé hindu munkaerőket hozassanak és így fékezzék meg a »fekete ve­szélyt«, — viszont ma ezek a hindu páriák egyesítették erőiket fekete sorstársaikkal és Gandhi fiának veze­tése alatt közösen küzdenek az em­beri jogokért; az sem érdektelen, hogy Gandhi az 1905-ös években Dél- Afrika hindu munkásainak jogvédő ügyvédjeként kezdte meg közéleti pályáját, itt ismerte meg velejéig a brit és fehér imperializmust, az angol hatalom meztelen módszereit. Maian fasizmusa A második világháború megdön­tötte a dominiumi rangra emelt angol-bár Dél-Afrika liberális kormá­nyát, melyet hosszú idő óta Kitche­ner ellenfele, Smuts tábornok veze­tett késő aggkoráig és Herzog rövid lidermezzója után a mai rendszer, Maian kormánya következett. Maian felújította az ötven év előtti búr sé­relmeket és a nagyparaszti-nagybur­­zsoá függetlenségi vágyat a brit ko­rona ellenében. Mi ennek a fordulat­nak az oka? M mindenekelőtt az, hogy a búr tőkés és földbirtokos réteg a maga kisebbségi uralma teljességé­ben látta, hogy a régi­ó liberális­ és angol-parlamentáris módon nem tarthatja fenn uralmát az öntudato­sodott, egyenlő jogokat követelő szí­nes lakosság ellenében. Tehát a búr vezetőréteg fasiszta diktatúrás útra tért és teljes nyíltsággal a faji meg­különböztetés, illetve a teljes jogfosz­tás politikáját kezdi alkalmazni a hinduk és négerek felé. Aztán volt egy másik oka e »világnézeti« fordu­latnak, amiről 1902-ben hiába álmo­dott II. Vilmos császár, a germán szolidaritás a környezet és a társa­dalmi gazdasági tényezők miatt fel­ébredt a nagytőkés rangra emelkedett burokban, a búr vezető rétegek a má­sodik világháború alatt végig a né­meteknek szurkoltak, a hitleri eszmék rendkívül termő talajra találtak kö­zöttük és mai heves angolellenessé­­gük is végeredményben a hitlerizzflus beérett eredményének tekinthető. Most már egészen nyíltan arról van szó, hogy a gazdag búr tőkés és birtokos réteg erősen unja az angol politikai és gazdasági gyámkodást és konkur­enciát és úr akar lenni saját föld­jén, amely voltaképpen­­ a feketék földje; ez a mai búr politika egyszer­re provokálja a meggyöngült angol imperializmust és az egyre öntudato­­sabb fekete és hindu lakosságot is. Íme, nemcsak észak felől, de délről is bomladozik a híres afrikai brit impérium, melyet Cecil Rhodes, ez a­­Hallgatag modern tőkés cézár meg­álmodott. Mikor a brit királyi fensé­gek kíséretükkel ott állottak sírra, e tömör és gőgös gránittömb előtt a büszke hegytetőn, agyukat megtermé­­kenyítette-e valami mentő sugallat, mint is tarthatnák össze a felemel­kedő történelmi erők ellen a kairói­­fokföldi korridor megroggyanó íve­­zetét?... Gogolák Lajos Adolf-garasok Grácban Az ausztriai hitlerfasiszták újabb szemtelen, provokációiról számol be a stájer sajtó. A gráci Wahrheit jelentése szerint »ismeretlen tettesek« egész Stájerországban, de főleg Gráfban hamis váltópénzt, helyesebben mondva meghamisított érméket hoznak foga­lomba. Az egyschillingesre és ötven­­garasosra emlékeztető érméket a föld­alatti neonáci szervezkedés gyártja, mert a nagyobbik érme egyik oldalán az SS jelvénye, a halálfej szerepel a keresztberakott lábszárcsontokkal, a másik oldalon a felirat: »Az SS to­vább harcol«. A kisebbik — ál-ötven­­groschenes pénzen — a régi, rossz­emlékű Hitleri birodalmi címer és a felírat: »NSDAP — Hitler-mozgalom«. A provokatív pénzhamisítókat az osztrák állami szervek fedezik. Amikor a bécsi lakájkormány lehetővé tette, hogy egy véreskezű hóhértábornok, Rendűbe generális Nyugat-Ausztriában letelepülhessen s menedéket nyújt a salzburgi Alpokban az ezernyi ki­végzett polgári túsz haláláért felelős SS-banditának, ugyanakkor szelíden szemet húnynak a stájer fasiszták pénz­­hamisító provokációi fölött is. Az osztrák nép azonban már ke­­vésbbé hajlamos szemethunyásra: stá­jer parasztok és gráci kereskedők egyre éberebben vizsgálják a kezükbe kerülő pénzeket és sorozatosan húzzák el a nótájukat a provokátoroknak. Leg­utóbb a forgalmas Jakomini Platzon három adottgarasos ügynököt leplez­tek le s a feldühödött utcai járókelők véresre verték a garasos agitátorokat. Hongkongi beszélgetés Mr. Butterfield még mest is Hongkongban lakik. Tulajdonosa a :«Butterfield &■ Co.« cég­nek, amely már vagy félszázada ópiummal és egyéb üde kábítószerek­kel foglalkozik, amelyek Kína elűző történelmi korszakéban nagysze­rűen jövedelmeztek. Marian­ában kis zavar keletkezett az addigi si­keres üzletvitel körül. Azon is nagyon aggódik Mr. Butterfield, hogy az efajta régi angol cé­gek ma már nem örven­denek akkora tisztelet­­nek a Távol-Keleten, mint azelőtt. Például a »sárgák« ma már nem hajlongatnak. Azután ko­­rán­tsincs akkora jöve­delem a nagyszerű ópiumü­zle­tekben, mint a császárság vagy Gsang Kai Sek idején... Mr. Butterfield biza­lommal viseltetik egy »sárga« iránt, bár ezen a férfiún is bizonyos vál­tozást vett észre. Li Vim Lat hongkongi la­kos ma már kissé tar­tózkodó vele szemben... »Li, a br­tt-kíniaii kapcso­latok kissé ellhidegültek az utóbbi időben« — panaszkodott Mr. But­terfield e régi ismerő­sének. »Ez így van« — mond­­ta Li Yun Lat és fino­man mosolygott. »Nagy-Britannia kissé csalódott önökben« — mondta gondterhelten Mr. Butterfield. »Kína is önökben« —■ válaszolta még több ud­variassággal, még fi­nomabb mosollyal IA Yun Lat, »önök nem bírják az európaiakat.« »A jó európaiakat sze­retjük« — mosolygott a lehető legkedvesebben Li Yun Lat. Mr. Butterfield nagyot sóhajtott: »úgy hallot­tam, hogy önök túl so­kat barátkoznak Berlin keleti szektorával és az úgynevezett népi demo­kráciákkal.« »Ez valóban így van. Berlin és a népi demo­kráciák barátságosan kezet nyújtottak nekünk és mi elfogadtuk, jó ba­rátok vagyunk.« Mr. Butterfield nagyot szívott pipájából. »Mi, angolok még régebben kezeit nyújtottunk ma­guknak, körülbelül száz éve.« És Mr. Butterfield­­nek eszébe jutott a m édesded ópiumháború, a nagyszerű és gyúm­öl­­csözű angol-kínai kap­­csolatok olyan kedves kezdete. »Sajnos, sajnos, eddig mi nem nagyon láttuk az önök kezét« — mond­ta Li Yun Lat és to­vább mosolygott. »Miért nem?« — kér­dezte csodálkozva az angol üzletember. »Mert önök kezüket folyton csak a zsebünk­­ben tartották« —fejezte be Li Yun Lat a kí­­nossá vált beszélgetést és többé már nem mo­solygott. .. Atom-mentő a mellényzsebben »Van már önnek atom-mentője?«• F­ordítják a newyorki falragaszok és újsághirdetések. És a vállalkozó Bi­­kini-fürdődresszre vetkőzött strand­­szépségekkel mutatja be a fűtött kira­katokban, hogyan kell első­segélyt nyújtani atomtámadás után. A meg­szépített, becsapott és hisztériába ker­getett vásárlóközönség pedig veszi­­vásárolja az »alom-mentőt«. Hogy ez micsoda? Nappali világításnál már nem is olyan csuda­ dolog, mint a barnumi reklám neonfényes csinnadrattájánál. Egy kis kartondoboz, amely »mindent tartalmaz, amire ennek atomtámadás után szüksége lehet«, így ígéri a do­boz címkéje. A tartalom: különböző kötszerek, biztosítóiűk, borotvapen­gék, szappan, fogkrém, egy kis ál­lanyzseblámpa és­­ szódabikarbóna. A kábító reklám segítségével mil­liószámra kelnek el ezek a karton­­mentor-dobozok. Egy doboz ára ke­rek 2 dollár és 98 cent. A vásárlás után minden vevő rá­döbben, hogy becsapták s a falhoz vágja a biztositótűket, fogpasztát és legfeljebb a szódát nyeli le a düh­től felabajgatott gyomorsava lecsití­­tására... Az USA kormánya viszont tűri ezt a milliós szélhámosságot. Miért is ne? Hiszen az »atom­mentő« körüli üzleti ricsaj pompásan fokozza a háborús hisztériát. Ez pedig közös érdeke a Dollár szolgáinak: Wall Streetnek, Pentagonnak és Fehér Háznak egy­formán. FENEVADAK? Két amerikai »újságíró« cikkéből idézünk. (Idézőjelbe téve a Foglalko­zást, mert nem vállalunk közösséget efféle fenevadakkal.) Jim G. Lukas, a New York World Telegram and Sun távolkele­ti kato­nai tudósítója írta: »A mi igazi feladatunk az, hogy minél több kínait megöljünk ölni kell őket, mert túl sokan vannak De éppen nagy tömegük miatt valószínű­leg nem fogjuk tudni teljesíteni a napi normát« Az embertelen gyűlölség gyilkos módszereiről részletesen ír Richard W. Clark, a newyorki Daily News­­ban: »Atomgránátok? Nagyon helyes. Szükségünk van az atomtüzérségre, atomgránátokat lövő ágyúkra. Most már csak azt kérdezzük türelmetlenül, miért nem irányítjuk atomtüzérségün­ket a vörös kínaiakra, hogy az utolsó szálig kiirtsuk őket.« Fenevadak? Azok! 5 Egy háborús bűnös hazatérése Rendűbe SS-hóhért is szabadlábra helyezték és egy francia küldöttség kísérte új lakóhelyére

Next