Heti Kis Ujság, 1991. július-december (1. évfolyam, 26-51. szám)
1991-07-05 / 26. szám
RKESZTI AZ OLVASÓ TISZTELT CÍM! Heti Kis Újság szerkesztősége (1085 Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3.) Legyen Ön is lapunk munkatársa! Fogjon tollat, írja meg, mi az, amin változtatni szeretne, amit kifogásol, s mit tart követendő példának! FÜlöp Pál, Budapest HARMADOSZTÁLYÚ SEGÉDPROLETÁR Elnézést kérek, hogy levelemmel zavarok, de - ha már mást nem tudok elérni - legalább szeretném jól kipanaszkodni magam. Most hallottam ugyanis a rádióban, hogy a kárpótlási törvénnyel újabb, igen átfontolt manővert próbálnak érvényre juttatni. Szinte reszket minden belső részem, és nem szeretnék szívinfarktust kapni. Már régóta figyelem az egyszer elfogadott törvénnyel kapcsolatos vitát, és ma már az sem okozna nagy megerőltetést, ha könyvet írnék róla. Az a véleményem, hogy a tervezetek és a már elfogadott törvény fokozatosan romlottak, vagyis mind közelebb kerültek a teljes kisemmizéshez. Úgy érzem, hogy most már a végponton vagyunk. A legutóbb megszavazott és egyben megtámadott törvény is csak vételi jogot biztosított volna a jogos tulajdon visszavásárlására. Ez rendkívül megalázó parasztságunk számára. Nem akarom most felsorolni az egyes pártok ferde érveit, melyekkel igyekeztek népünket megfélemlíteni, hogy nem lesz kenyerük, hogy a paraszt nem tudja, de nem is fogja a földet megművelni, hogy a kárpótlást a fiatalok nem fogják megfizetni stb., stb. Sajnos már 1990 júniusában látható volt, hogy nem születik egy igaz erkölcsi alapon nyugvó törvény, ezért közvetlenül igyekeztem keresni a kapcsolatot téeszelnökökkel, földhivatalokkal és egy polgármesterrel. Az elvett 18 hold földemért csak egy koldusnak is kijáró darabot kértem vissza, néhány száz ölet. Leveleimben biztosítottam az elnököket, hogy ezt a csekély földet magam kívánom megművelni, teljesítve az MSZMP jelszavát is: „A föld azé, aki megműveli." A föld visszaadásának megkönnyítéséért minimális pénzösszeget is felkínáltam, hogy ezzel is segítsem az elnökök döntését. Leveleimben hivatkoztam tisztességre, becsületre, szeretetre, emberségre stb. Volt olyan téeszelnök, aki még csak válaszra sem méltatott, gondolom, az egyszerű állampolgár nem is érdemli meg. Ám amit most Kánya úrtól hallottam a rádióban a csodálatos földlicitálásról, az egyenesen megrendített. Ez a megoldás sokszorosan megkülönböztetett köszönetet érdemel. Én 1949-50-ig proletárnak éreztem magam, utána segédproletárnak, '56 után harmadosztályú segédproletárnak, most pedig kénytelen vagyok még az alsó szintű jelzőt is a nevem mellé tenni. Úgy érzem, hogy senki és semmi vagyok - ez a politika eredménye, gyümölcse. Hiába dolgoztam ötven évig becsülettel, hiába jártam munka után még sok évig iskolába. Egy dolog megnyugtató részemre, hogy az egyszerű emberek, parasztok, munkások mindig megbecsültek és ma is megbecsülnek. Úgy gondolom, hogy ideje lenne a tiszta erkölcs, a becsület, a tisztesség, s egymás segítése alapján közösen rendezni a dolgokat, nem pedig azon morfondírozni, kit hogyan lehet megbántani, szívét megnyomorítani. Biztos vagyok benne, hogy az egyszerű emberek képesek áldozatot hozni, ahogy tették évszázadokon keresztül. Azt azonban semmi esetre sem lehet elfogadni, hogy kívülállók, akiknek semmi közük sincsen egy kérdés eldöntéséhez, szinte diktatórikusan határozzanak másokról. Levelemért elnézést és bocsánatot kérek, nem szerettem volna senkit megbántani, csak meggyötört lelkemet kitárni. Szivák Lenke, Körösszakál HARCBAN A POSTÁVAL Ha az ügyfél betér a postára, s meg akar rendelni egy újságot, kiadós meglepetésben lesz része: nem veszik fel a megrendelést, vagy ha mégis, akkor a lapot nem kézbesítik neki. Indok: piacgazdaság van, minden változik, s ezzel a szegény alkalmazottak nem tudnak lépést tartani. Decemberben előfizettem a Heti Világgazdaságra és a Heti Kis Újságra, a Beszélőt pedig példányonként szoktam megvenni. A postások kértek meg, hogy így tegyek, de a kézbesítőnek - hogy ne kelljen bíbelődni vele hetente - a Beszélőt is egy hónapra előre kifizetem. Ez év januárjában vártam a három újságot. Eltelt egy hét, még egy, s nem érkezett semmi. Reklamáltam. Kiderült, hogy a Heti Kis Újságnál árváltozás történt, amiről a postán december 21-én még nem tudtak. A HVg-ről előbb azt mondták, hogy megszűnt, később a postamester beismerte, hogy „tévedésből" visszamondta a megrendelést. A Beszélőt pedig, mint „eladhatatlant", visszaküldték. Februárban mindhárom befizetést visszakaptam, anyagilag tehát nem károsodtam. A HVg visszamondásával kapcsolatban fény derült arra, hogy várhatóan cikk jelenik meg benne a helyi téesz hatalmas tartozásáról, és nem lett volna jó, ha erről a falubeliek is olvashattak volna. A Heti Kis Újság pedig legalább 10 előfizetőt vesztett az említett módon a faluban. A postával való hadakozásomban újabb felvonás az Új Magyarország megjelenésével kezdődött. Érdemes tudni, hogy a megyei lap, a Napló, ugyanebben az időben 40 Ft-ot ígért a terjesztőknek előfizetőnként, ha 3 százalékkal növelik a megrendelők számát. Amikor láttam az Új Magyarország bemutatkozó példányát, lemondtam a Naplót, és bejelentettem, hogy május 1-jétől az Új Magyarországot szeretném megrendelni. A postán azt mondták, hogy nem tudják sem az árát, se semmi mást az újsággal kapcsolatban, és elutasították kérelmemet. Végül megegyeztünk abban, hogy telefonon megérdeklődik a tudnivalókat. Naponta érdeklődtem, végül április 19-én megkaptam a választ: a HELIR-hez kell fordulnom, ők küldenek majd csekket, és azon előfizethetem. Dühös lettem. Nyomban feladtam a havi előfizetést a HELIR-nek, szabályos pénzesutalványon, a hátuljára feltüntetve, hogy milyen célból küldöm a pénzt. Se a pénz nem jött vissza, sem az ellenértéke, azaz a lap. Újból reklamáltam. A reklamációhoz befizettem 20 Ft-ot, aláírtam. A postamester elfelejtette az utalvány hátuljára rávezetni a reklamáció időpontját. Több mint egy hónap telt el, s a postáról nem jött válasz. Panaszlevelet írtam a Postaigazgatósághoz, Budapestre. Ecseteltem, hogy a pénzem úgy tűnt el, mint egy zabrálómasinában, valamint azt, hogy noha nem akarom a postát a kuplerájhoz hasonlítani, de a masszázsszalonokban csak erkölcsi bizonyítványos munkatársakat vesznek fel, így biztosítják az ügyfelet arról, hogy az alkalmazottak nem lopják meg, nem kotorásznak titkaik után a zsebükben, és vállalt kötelezettségük közül azt a szolgáltatást nyújtják, amit az ügyfél megfizet. Nem tudom, mi történt a levél hatására, mindenesetre a HELIR május 29-én címemre postázta a hozzá küldött pénzt, amit föl is vettem. Június 4-én egy úr jelent meg a debreceni postaigazgatóságtól. Állítása szerint a helyi posta a reklamációkat május 3-án továbbította, és ő sem érti, hogy miért nem jött rá válasz. Majd megengedte nekem, hogy a pénzemért a helyi postánál azt az újságot fizessem elő, amelyiket akarom, aztán ígéretet tett rá, hogy reklamációmra írásban is válaszol. Időközben beköszöntött Medárd, s azóta sem jött válasz. Én úgy tudom, a Posta bizalmi szerv. Pénzünket, titkainkat bízzuk rá, s az mindezek korrekt és precíz továbbításáért egyre magasabb tarifát kér, és ha valaki kritikával illeti munkájukat, csak röhögnek az ember pofájába. De meddig még? KESERŰ EMLEKEK ÖZDÖKSDÉS ÉS POSTAÜGYI MÍNISZTÍffilÜM Budapest.VII. Dob u.75. 7726//Bf £ 57/1951. if 3. Horváth Béla ■ 3 1.1 d a p e 3l # XI .Szt.Imre hg.ut 87,. inlterjesztett folyamodványára értesítem, hogy .. AB 198 rendje,Hau gépjáróművének üzemanyaggal való ellátása 798/1950.sa. K.T. rendelet 12.§-a 3. bekezdése értelmében , vét tehát, leiratom kézhezvétele'■51 számított 3 kódon belül az én alkatrészkereskedelmi vállalatnak /BITVI.Nagyoszó u.9../ felajánlani, amennyiben a gépkocsi a fentebb említett rondálét 12 bekezdése alapján gépjáróműszemlék még nem volt, ,Budapest, 1951. évi január hó . A6.n. Igóc3 s.k. főosztályvezetőhelyettes A kiajtmány hiteléült A fenti dokumentumot Horváth Béla - ma már bécsi polgár - engedélyével közöljük. Fiatalkori álma, a saját autó időközben teljesült, ám, mint mondta, sosem feledheti az elsőt, a háborús roncsból eszkábáltat, a demokratikus államrend által elkobzottat. _______ forgatását nem engedélyezem, áramautákail 5./1/ Jenei Gábor, Tihany GYÓGYÍTÓ ÚJSÁG Nem tudom mire vélni azt a jelenséget, amelyet nap mint nap tapasztalok az újságosbódéknál. A napilapok mindegyike szembetűnő helyen van elhelyezve, míg a Heti Kis Újságot valamennyi eladó rejtett helyekről kotorássza elő. Valaki vagy valakik kiadják nekik a regulát erre a magatartásra? Ettől a gondolattól nem tudok szabadulni, s akárhol látok újságárusítást, mindenütt az elrejtettséggel találkozom. A miértre pedig kitérő feleleteket kapok: „Az nem napilap", „Nemigen keresik",„Nem ismerik az újságolvasók". De miért nem ajánlják? Miért egyforma ez a jelenség Veszprém, Füred és Tihany között mindenütt? Vagy csak én látom így? Netán az árusítók fiatalok, s nekik nem fáj az elrabolt ingatlanok miatt a szívekben ütött seb, mely sebeket ez az orgánum kívánja gyógyítani? Mi lehet a rejtély titka? Az egyik pavilonban az eladó kérésemre lehajolt a bódé aljára, s onnét nyújtott ki nekem egy újságot. Nem vettem észre, hogy az a múlt heti, csak a buszvárónál. Visszamentem a pavilonhoz, és ott kaptam egy arra a hétre szóló Heti Kis Újságot, valamint egy: „Elnézést. Önök még nem tapasztaltak hasonlókat? Név és cím a szerkesztőségben A FÖLDMŰVES ALKOTÓ EMBER A kisgazdapárti képviselők erőfeszítése ellenére egyre reményvesztettebbé válunk mi, akik földjeink visszaadását várjuk, és azon gazdálkodni akarunk. Tudom, hogy a képviselők minden lehetségest megtettek, de azért engedjék meg, hogy elmondjam a véleményemet. Legfontosabbnak azt tartom, hogy alkotmányellenesnek kellene nyilvánítani a megváltással, államosítással elvett földeket. Lehetetlen, hogy pont a kisemmizettek ne kapjanak semmit. Ha alkotmányellenesnek nyilvánítanák a földek elvételét, nem lenne alkotmányellenes a visszaigénylőnek kiadni azt. Lehetővé kellene tenni, hogy akinek földje van a téeszben, birtoka jogán téesztag lehessen, s rá is vonatkozzon a kilépés vagy bennmaradás joga. Igazságtalannak tartom, hogy egyes tulajdonok között ismét magasabb rendű formákat kívánnak elismerni és osztogatni. Ilyen pl. az egyházi épületek visszaadása azzal az indokkal, hogy azok közösségi célokat szolgálnak. Ha alkotmányellenes a két-három vagy ötven-holdas földek visszaadása, akkor az egyház egyetlen elvett épületének visszajuttatása is alkotmányellenes, ezen logika szerint. Egyébként eltúlozzák az egyházak jelentőségét, mert hamis az a beállítás, hogy a vallásos nevelés megold majd minden gondot. A vallásszabadság tiszteletben tartásáért és nem az új vallásállam kialakításáért kellene olyan intenzíven kardoskodni! Más. Véleményem szerint az Országgyűlésbe sok fiatal kell, hiszen a parlament azért olyan, amilyen, mert sok a sérült képviselő, akiknek az ország előbbre jutásánál sokkal fontosabb a bosszú. A fiatalok egy részének pedig az a hibája, hogy nem képesek a földjüket szerető ember különleges életérzését megérteni, azt, hogy nekik a föld az alkotás, az emberi élet kiteljesedésének lehetőségét adja. A földjüktől való megfosztás azzal lenne egyenlő, mintha a festő kezéből az ecsetet, a szobrászéból a vésőt, az íróéból pedig a tollat vennék ki. Id. Kanta Gyula, Berekfürdő A FEJLŐDÉS KERÉKKÖTŐI Eljutott hozzám a hír - magyarázza egy heveskedő polgártársam -, hogy a kárpótlási törvény értelmében, aki visszaigényli a volt földjét, annak a kimérésért hektáronként hatezer forintot kell fizetnie. Mindjárt egy kis számadást végeztem. Azt is mondják, hogy egy ak-érték éppen ezer forintban van megállapítva. Valamikor azt is hallottam, hogy drága hazánk termőföldjének aranykorona-értéke átlagosan éppen 18 aranykorona, tehát tizennyolcezer forint hektáronként. Nahát! Ha én kiméretném a tizenöt hektár földemet, éppen egyharmadának, öt hektárnak kellene kifizetnem az árát csak a mérnöki munkáért. De még azt is mondják, hogy ha valaki kényszereladással adta el a földjét, annak az árát levonják a földterületből. Ha nekem, valamikor a téglagyárba üldözött öreg parasztembernek, volna annyi megtakarított pénzem, amennyit a család felültethetne a Szent Mihály lovára , hogy végső és örökös nyughelyemre áttelepítsen rajta, hát azt most elő kellene kaparnom az OTP-től. Vagy, ha nem méretném ki, hanem a téesz vagy az állami gazdaság kezelésében hagynám, mondjuk tisztességes haszonbérért - nem tíz-, tizenöt vagy még ennél is több ezresekért évente, mint most, hát nem írnák addig a nevemre, míg fel nem ugranék negyvenszázalékos kamatú hitelért az OTP-be. Aztán meg hogy ezresekért szántassam meg, vegyek vetőmagot, meg egyebeket, szintén fojtogató kamatra felvett kölcsönből! Hát ezért dolgoztam én harmincöt évig a téglagyárban?! Ezért hordtam ki a téglát a hatvanfokos hőségben a körkemencéből?! Ezért szállítottunk volt paraszttársaimmal sok-sok ezerszer az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek majorjainak felépítéséhez?! Ezért szálltunk le a a szén-, vasérc-, réz- és egyéb bányákba, főttünk a kohók mellett, az általunk épített cementgyárban, építettük a majorokhoz vezető bekötőutakat?! A városi és falusi vízvezetékekhez, földgázhoz a csöveket?! A sok-sok íróasztalt magába foglaló irodaházakat?! Ezért termeltük ki a fákat a téli hidegben, esőben, hóban, fagyban, hogy legyen miből gyártani a húsz, harminc, negyven, ötven vagy még több hektár termőföld jövedelmét jóval meghaladó fizetést eredményező íróasztalokat?! Azokat a forgószékeket, melyeken helyettünk írták meg azokat a végrendeleteket, amelyekkel a mi örökségünk a nagyüzem kezelésébe, használatába került, s az állam nevére íratott? Tudom én azt, hogy sem a téeszekben, sem az állami gazdaságokban dolgozók nem építettek abból a jövedelemből luxuslakást, kacsalábon forgó üdülőket. Nem vásároltak egy-, másfél, kétmillió forintos nyugati autócsodákat! Elszipkázta tőlünk az állam... Illetve az állam neve alatt néhány ezer vagy tízezer ügyeskedő honfi, és nem honfitársunk! Senki sem tudja velem elhitetni, hogy csak ötmilliárd dollárt síboltak ki ezek az emberek a nemzetközi bankok titkos rekeszeibe! Ez egyévi nemzeti jövedelmünknek a fele sem volna. Ez még nem rázná meg nemzetgazdaságunkat annyira, hogy tengelytörve az árokba forduljon. Még az a másik ötmilliárd dollár sem tette volna tönkre, amelyikről a Szabad Föld éppen most két éve adott hírt, hogy Ausztriába ennyit kocsikáztattak ki az újgazdag 1991. július 5. magyarok itthon is legyártható, energiát faló haszontalanságokért. Igaz, így, együttesen tízmilliárd dollár, amely több mint hétszázmilliárd magyar forint, jócskán segítene a mezőgazdaság, az ipar, a kiskereskedelem elrablott kincseinek a rendezésénél. Panaszolhatnám fájdalmaimat még jó pár óráig. De csak annyit mondok, hogy a kutyájukat tegyék bolonddá azzal az állításukkal, hogy a mezőgazdaság privatizációjával, reprivatizációjával háromszázezerre fog nőni a munkanélküliek száma!!! Nna...!!! Ezek a fejlődés kerékkötői...! Borbély Lajos, Budapest A RENDŐRÖK FEGYVERHASZNÁLATÁRÓL Igen tisztelt Solt Ottilia képviselőnő! Az Ön parlamentbéli, a rendőrökkel kapcsolatos felszólalására ezúton válaszolok. Igen tisztelt asszonyom! Ön megfeledkezett arról, hogy a rendőr a „rend őre", tehát azért van, mint a neve is mutatja, hogy rendet teremtsen. Mindig és minden körülmények között. Az, hogy fegyverhasználatra kényszerül, azt jelenti, hogy jogos cselekedetet hajt végre, elsősorban a kötelességét végzi. Másodsorban védi saját életét. Az önét is, és az egész társadalomét. A hiba ott van, hogy a rendőrök nincsenek kellőképpen kiképezve arra, mikor és hogyan használják fegyverüket. A megfelelő kiképzés után, amikor szolgálatba engedik őket, tisztában kell hogy legyenek önmagukkal. Meg kell vizsgálni, kire használták fegyverüket, békés emberekkel vagy garázdákkal szemben. És eszerint ítélkezzünk a rendőr felett. Volt olyan eset, hogy rendőrök haltak meg, ezekről Ön elfelejtett szólni. Miért? Kérdezem, ha netán Önt támadnák meg, és a rendőr az Ön védelmére kelne, akkor is a rendőr ellen szólalna fel? Arra kérem Önt, hogy a 383 képviselőtársával együtt hozzanak végre szigorú törvényt a betörők, garázdálkodók, gyilkosok, rendbontók ellen, mert ha ez így megy tovább, már nappal sem lehet nyugodtan kimenni az utcára. Gondolom, ez nemcsak az én véleményem, hanem az egész országé és az Önöké is. F. Nagy Bálint, Pécs VESZÉLYES A JÁTÉKDEMOKRÁCIA Kit képvisel az a szemlélet, amelyet az Alkotmánybíróság tanúsít? Az a magatartásforma a politizálásban, amelyet az SZDSZ-nél, a Fidesznél és az MDF egy részénél figyelhetünk meg? Mi a véleményed, vidéki városokban vagy falvakban élő polgártársam, a kommunista vezető értelmiségi elvtársak színeváltozásáról? A függetlenekről? Írd meg őszintén és keresetlen szavakkal, mint én is teszem! A háttérzenét a pártállam kórusa adja. A koreográfiát is a volt politikai és gazdasági vezetők dolgozzák ki. Nem nekünk, mert a mi lábunk erre a zenére nem ropja a figurát. Ez a láb nem mozdul, hiába hívják szavazáskor az urnák elé. De annál inkább csosszannak azok az értelmiségi lábak, melyeket a gyávaság vitt a pártállam vezetőihez, békés kézfogásra. Nagy hősök ők. Kivívták nekünk, értelmetlen, buta és hálátlan tömegeknek a nagy szabadságot. Győztek a bolsevizmuson, csak hát ennek a győzelemnek van egy szépséghibája. A forgatókönyvet a „legyőzött" írta, és haszna a békés kézfogás résztvevőinek lett. Mi békésen fizetjük a sok locsogó, okos jövendőmondó nem is olyan rossz életszínvonalának költségeit. Közben tartjuk a tükröt az SZDSZ és a Fidesz liberálisainak: gyönyörködjék ki magukat parlamenti felszólalásaik során. Én csak azon csodálkozom (nem tudom, hallgatag polgártársam, te hogy vagy vele), hogy minden ostobaságot megtapsolnak. Vagy ez a parlament nemcsak a pártokra, hanem okosokra és ostobákra is oszlik? Azért kap tapsot minden hozzá- vagy nem hozzászóló? És mi lett volna, ha a leköszönő, utolsó pártállami parlament nem találta volna ki az Alkotmánybíróságot? Mi lenne most? Élnénk kommunista rendeletek nélkül, de tele törvénytelenséggel? És az ellenzék hova bújna, mint megvert kisgyerek, ha nem volna ez a mindent befogadó bő talár, talán az édes mama szoknyája alá? Én úgy látom, inkább azt tenné, mint tartalmas vitákat folytatna. Hisz ez a könnyebb számára. Magam befejezem az írást, folytassátok ti, ne csak a pártállam volt rikkancsainak legyen hallható, olvasható a véleménye, hanem a tiétek is.