Heti Kis Ujság, 1991. július-december (1. évfolyam, 26-51. szám)

1991-07-05 / 26. szám

RKESZTI AZ OLVASÓ TISZTELT CÍM! Heti Kis Újság szerkesztősége (1085 Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3.) Legyen Ön is lapunk munkatársa! Fogjon tollat, írja meg, mi az, amin változtatni szeretne, amit kifogásol, s mit tart követendő példának! FÜlöp Pál, Budapest HARMADOSZTÁLYÚ SEGÉDPROLETÁR Elnézést kérek, hogy levelemmel za­varok, de - ha már mást nem tudok el­érni - legalább szeretném jól kipanasz­kodni magam. Most hallottam ugyanis a rádióban, hogy a kárpótlási törvén­­nyel újabb, igen átfontolt manővert próbálnak érvényre juttatni. Szinte reszket minden belső részem, és nem szeretnék szívinfarktust kapni. Már régóta figyelem az egyszer elfogadott törvénnyel kapcsolatos vitát, és ma már az sem okozna nagy megerőlte­tést, ha könyvet írnék róla. Az a véleményem, hogy a tervezetek és a már elfogadott törvény fokozato­san romlottak, vagyis mind közelebb ke­rültek a teljes kisemmizéshez. Úgy ér­zem, hogy most már a végponton va­gyunk. A legutóbb megszavazott és egyben megtámadott törvény is csak vételi jogot biztosított volna a jogos tu­lajdon visszavásárlására. Ez rendkívül megalázó parasztságunk számára. Nem akarom most felsorolni az egyes pártok ferde érveit, melyekkel igyekeztek né­pünket megfélemlíteni, hogy nem lesz kenyerük, hogy a paraszt nem tudja, de nem is fogja a földet megművelni, hogy a kárpótlást a fiatalok nem fogják meg­fizetni stb., stb. Sajnos már 1990 júniu­sában látható volt, hogy nem születik egy igaz erkölcsi alapon nyugvó tör­vény, ezért közvetlenül igyekeztem ke­resni a kapcsolatot téeszelnökökkel, földhivatalokkal és egy polgármesterrel. Az elvett 18 hold földemért csak egy koldusnak is kijáró darabot kértem vis­­­sza, néhány száz ölet. Leveleimben biz­tosítottam az elnököket, hogy ezt a cse­kély földet magam kívánom megművel­ni, teljesítve az MSZMP jelszavát is: „A föld azé, aki megműveli." A föld visszaadásának megkönnyíté­séért minimális pénzösszeget is felkí­náltam, hogy ezzel is segítsem az elnö­kök döntését. Leveleimben hivatkoz­tam tisztességre, becsületre, szeretet­­re, emberségre stb. Volt olyan téeszel­­nök, aki még csak válaszra sem méltatott, gondolom, az egyszerű ál­lampolgár nem is érdemli meg. Ám amit most Kánya úrtól hallottam a rádi­óban a csodálatos földlicitálásról, az egyenesen megrendített. Ez a megol­dás sokszorosan megkülönböztetett köszönetet érdemel. Én 1949-50-ig proletárnak éreztem magam, utána se­gédproletárnak, '56 után harmadosztá­lyú segédproletárnak, most pedig kénytelen vagyok még az alsó szintű jelzőt is a nevem mellé tenni. Úgy ér­zem, hogy senki és semmi vagyok - ez a politika eredménye, gyümölcse. Hiá­ba dolgoztam ötven évig becsülettel, hiába jártam munka után még sok évig iskolába. Egy dolog megnyugtató részemre, hogy az egyszerű emberek, parasztok, munkások mindig megbecsültek és ma is megbecsülnek. Úgy gondolom, hogy ideje lenne a tiszta erkölcs, a becsület, a tisztesség, s egymás segítése alapján közösen rendezni a dolgokat, nem pe­dig azon morfondírozni, kit hogyan le­het megbántani, szívét megnyomorí­tani. Biztos vagyok benne, hogy az egy­szerű emberek képesek áldozatot hoz­ni, ahogy tették évszázadokon keresz­tül. Azt azonban semmi esetre sem le­het elfogadni, hogy kívülállók, akiknek semmi közük sincsen egy kérdés el­döntéséhez, szinte diktatórikusan hatá­rozzanak másokról. Levelemért elnézést és bocsánatot kérek, nem szerettem volna senkit megbántani, csak meggyötört lelkemet kitárni. Szivák Lenke, Körösszakál HARCBAN A POSTÁVAL Ha az ügyfél betér a postára, s meg akar rendelni egy újságot, kiadós meg­lepetésben lesz része: nem veszik fel a megrendelést, vagy ha mégis, akkor a lapot nem kézbesítik neki. Indok: piac­­gazdaság van, minden változik, s ezzel a szegény alkalmazottak nem tudnak lépést tartani. Decemberben előfizettem a Heti Vi­lággazdaságra és a Heti Kis Újságra, a Beszélőt pedig példányonként szoktam megvenni. A postások kértek meg, hogy így tegyek, de a kézbesítőnek - hogy ne kelljen bíbelődni vele hetente - a Beszélőt is egy hónapra előre kifize­tem. Ez év januárjában vártam a három újságot. Eltelt egy hét, még egy, s nem érkezett semmi. Reklamáltam. Kide­rült, hogy a Heti Kis Újságnál árválto­zás történt, amiről a postán december 21-én még nem tudtak. A HVg-ről előbb azt mondták, hogy megszűnt, később a postamester beismerte, hogy „tévedésből" visszamondta a megren­delést. A Beszélőt pedig, mint „eladha­­tatlant", visszaküldték. Februárban mindhárom befizetést visszakaptam, anyagilag tehát nem károsodtam. A HVg visszamondásával kapcsolat­ban fény derült arra, hogy várhatóan cikk jelenik meg benne a helyi téesz ha­talmas tartozásáról, és nem lett volna jó, ha erről a falubeliek is olvashattak volna. A Heti Kis Újság pedig legalább 10 előfizetőt vesztett az említett mó­don a faluban. A postával való hadakozásomban újabb felvonás az Új Magyarország megjelenésével kezdődött. Érdemes tudni, hogy a megyei lap, a Napló, ugyanebben az időben 40 Ft-ot ígért a terjesztőknek előfizetőnként, ha 3 szá­zalékkal növelik a megrendelők számát. Amikor láttam az Új Magyarország bemutatkozó példányát, lemondtam a Naplót, és bejelentettem, hogy május 1-jétől az Új Magyarországot szeret­ném megrendelni. A postán azt mond­ták, hogy nem tudják sem az árát, se semmi mást az újsággal kapcsolatban, és elutasították kérelmemet. Végül megegyeztünk abban, hogy telefonon megérdeklődik a tudnivalókat. Naponta érdeklődtem, végül április 19-én meg­kaptam a választ: a HELIR-hez kell for­dulnom, ők küldenek majd csekket, és azon előfizethetem. Dühös lettem. Nyomban feladtam a havi előfizetést a HELIR-nek, szabályos pénzesutalvá­nyon, a hátuljára feltüntetve, hogy mi­lyen célból küldöm a pénzt. Se a pénz nem jött vissza, sem az ellenértéke, azaz a lap. Újból reklamáltam. A rekla­mációhoz befizettem 20 Ft-ot, aláír­tam. A postamester elfelejtette az utal­vány hátuljára rávezetni a reklamáció időpontját. Több mint egy hónap telt el, s a postáról nem jött válasz. Panasz­levelet írtam a Postaigazgatósághoz, Budapestre. Ecseteltem, hogy a pén­zem úgy tűnt el, mint egy zabrálómasi­­nában, valamint azt, hogy noha nem akarom a postát a kuplerájhoz hasonlí­tani, de a masszázsszalonokban csak erkölcsi bizonyítványos munkatársakat vesznek fel, így biztosítják az ügyfelet arról, hogy az alkalmazottak nem lop­ják meg, nem kotorásznak titkaik után a zsebükben, és vállalt kötelezettségük közül azt a szolgáltatást nyújtják, amit az ügyfél megfizet. Nem tudom, mi tör­tént a levél hatására, mindenesetre a HELIR május 29-én címemre postázta a hozzá küldött pénzt, amit föl is vettem. Június 4-én egy úr jelent meg a deb­receni postaigazgatóságtól. Állítása szerint a helyi posta a reklamációkat máju­s 3-án továbbította, és ő sem érti, hogy miért nem jött rá válasz. Majd megengedte nekem, hogy a pénzemért a helyi postánál azt az újságot fizes­sem elő, amelyiket akarom, aztán ígére­tet tett rá, hogy reklamációmra írásban is válaszol. Időközben beköszöntött Medárd, s azóta sem jött válasz. Én úgy tudom, a Posta bizalmi szerv. Pénzünket, titkainkat bízzuk rá, s az mindezek korrekt és precíz továbbítá­sáért egyre magasabb tarifát kér, és ha valaki kritikával illeti munkájukat, csak röhögnek az ember pofájába. De med­dig még? KESERŰ EMLEKEK ÖZD­ÖKSDÉS ÉS POSTAÜGYI MÍNISZTÍffilÜM Budapest.­VII. Dob u.75. 7726//Bf £ 57/1951. if 3. Horváth Béla ■ 3 1.1 d a p e 3l # XI .Szt.Imre hg.ut 87,. inlterjesztett folyamodványára értesítem, hogy .. AB 198 rendje,Hau gépjáróművének üzemanyaggal való ellátá­sa 798/1950.sa. K.T. rendelet 12.§-a 3­. bekezdése értelmében , vét tehát, leiratom kézhezvétele'■51 számított 3 kódon belül az én alkatrészkereskedelmi vállalatnak /BITVI.Nagyoszó u.9../ fel­ajánlani, amennyiben a gépkocsi a fentebb említett rondálét 12 bekezdése alapján gépjáróműszemlék­ még nem volt, ,­­Budapest, 1951. évi január hó . A6.­­n. Igóc3 s.k. főosztályvezetőhelyettes A kiajtmány hiteléült A fenti dokumentumot Horváth Béla - ma már bécsi polgár - engedélyével közöljük. Fiatalkori álma, a saját autó időközben teljesült, ám, mint mondta, sosem feledheti az elsőt, a háborús roncsból eszkábáltat, a demokratikus ál­lamrend által elkobzottat. _______ forg­­atását nem engedélyezem, árama­­utá­­kail 5.­/1/ Jenei Gábor, Tihany GYÓGYÍTÓ ÚJSÁG Nem tudom mire vélni azt a jelensé­get, amelyet nap mint nap tapasztalok az újságosbódéknál. A napilapok mind­egyike szembetűnő helyen van elhe­lyezve, míg a Heti Kis Újságot vala­mennyi eladó rejtett helyekről koto­rássza elő. Valaki vagy valakik kiadják nekik a regulát erre a magatartásra? Ettől a gondolattól nem tudok szaba­dulni, s akárhol látok újságárusítást, mindenütt az elrejtettséggel találko­zom. A miértre pedig kitérő feleleteket kapok: „Az nem napilap", „Nemigen keresik",„Nem ismerik az újságolva­sók".­­ De miért nem ajánlják? Miért egyforma ez a jelenség Veszprém, Fü­red és Tihany között mindenütt? Vagy csak én látom így? Netán az árusítók fi­atalok, s nekik nem fáj az elrabolt in­gatlanok miatt a szívekben ütött seb, mely sebeket ez az orgánum kívánja gyógyítani? Mi lehet a rejtély titka? Az egyik pavilonban az eladó kéré­semre lehajolt a bódé aljára, s onnét nyújtott ki nekem egy újságot. Nem vettem észre, hogy az a múlt heti, csak a buszvárónál. Visszamentem a pavi­lonhoz, és ott kaptam egy arra a hétre szóló Heti Kis Újságot, valamint egy: „Elnézés­t. Önök még nem tapasztal­tak hasonlókat? Név és cím a szerkesztőségben A FÖLDMŰVES ALKOTÓ EMBER A kisgazdapárti képviselők erőfeszí­tése ellenére egyre reményvesztetteb­bé válunk mi, akik földjeink visszaadá­sát várjuk, és azon gazdálkodni aka­runk. Tudom, hogy a képviselők min­den lehetségest megtettek, de azért engedjék meg, hogy elmondjam a véle­ményemet. Legfontosabbnak azt tartom, hogy alkotmányellenesnek kellene nyilvání­tani a megváltással, államosítással el­vett földeket. Lehetetlen, hogy pont a kisemmizettek ne kapjanak semmit. Ha alkotmányellenesnek nyilvánítanák a földek elvételét, nem lenne alkotmány­­ellenes a visszaigénylőnek kiadni azt. Lehetővé kellene tenni, hogy akinek földje van a téeszben, birtoka jogán té­­esztag lehessen, s rá is vonatkozzon a kilépés vagy bennmaradás joga. Igaz­ságtalannak tartom, hogy egyes tulaj­donok között ismét magasabb rendű formákat kívánnak elismerni és oszto­gatni. Ilyen pl. az egyházi épületek visszaadása azzal az indokkal, hogy azok közösségi célokat szolgálnak. Ha alkotmányellenes a két-három vagy öt­­ven-holdas földek visszaadása, akkor az egyház egyetlen elvett épületének visszajuttatása is alkotmányellenes, ezen logika szerint. Egyébként eltúloz­zák az egyházak jelentőségét, mert ha­mis az a beállítás, hogy a vallásos nev­elés megold majd minden gondot. A vallásszabadság tiszteletben tartásáért és nem az új vallásállam kialakításáért kellene olyan intenzíven kardoskodni! Más. Véleményem szerint az Ország­­gyűlésbe sok fiatal kell, hiszen a parla­ment azért olyan, amilyen, mert sok a sérült képviselő, akiknek az ország előbbre jutásánál sokkal fontosabb a bosszú. A fiatalok egy részének pedig az a hibája, hogy nem képesek a földjü­ket szerető ember különleges életérzé­sét megérteni, azt, hogy nekik a föld az alkotás, az emberi élet kiteljesedésé­nek lehetőségét adja. A földjüktől való megfosztás azzal lenne egyenlő, mint­ha a festő kezéből az ecsetet, a szobrá­széból a vésőt, az íróéból pedig a tollat vennék ki. Id. Kanta Gyula, Berekfürdő A FEJLŐDÉS KERÉKKÖTŐI Eljutott hozzám a hír - magyarázza egy heveskedő polgártársam -, hogy a kárpótlási törvény értelmében, aki visszaigényli a volt földjét, annak a ki­mérésért hektáronként hatezer forintot kell fizetnie. Mindjárt egy kis szám­adást végeztem. Azt is mondják, hogy egy ak-érték éppen ezer forintban van megállapítva. Valamikor azt is hallot­tam, hogy drága hazánk termőföldjé­nek aranykorona-értéke átlagosan ép­pen 18 aranykorona, tehát tizennyolc­­ezer forint hektáronként. Nahát! Ha én kiméretném a tizenöt hektár földemet, éppen egyharmadának, öt hektárnak kellene kifizetnem az árát csak a mér­nöki munkáért. De még azt is mondják, hogy ha va­laki kényszereladással adta el a földjét, annak az árát levonják a földterületből. Ha nekem, valamikor a téglagyárba ül­dözött öreg parasztembernek, volna annyi megtakarított pénzem, amennyit a család felültethetne a Szent Mihály lovára , hogy végső és örökös nyughe­lyemre áttelepítsen rajta­­, hát azt most elő kellene kaparnom az OTP-től. Vagy, ha nem méretném ki, hanem a té­esz vagy az állami gazdaság kezelésé­ben hagynám, mondjuk tisztességes haszonbérért - nem tíz-, tizenöt vagy még ennél is több ezresekért évente, mint most, hát nem írnák addig a ne­vemre, míg fel nem ugranék negyven­­százalékos kamatú hitelért az OTP-be. Aztán meg hogy ezresekért szántas­­sam meg, vegyek vetőmagot, meg egyebeket, szintén fojtogató kamatra felvett kölcsönből! Hát ezért dolgoztam én harmincöt évig a téglagyárban?! Ezért hordtam ki a téglát a hatvanfokos hőségben a körkemencéből?! Ezért szállítottunk volt paraszttársaimmal sok-sok ezerszer az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek majorjainak felépítéséhez?! Ezért szálltunk le a a szén-, vasérc-, réz- és egyéb bányákba, főttünk a kohók mellett, az általunk épített cementgyárban, építettük a ma­jorokhoz vezető bekötőutakat?! A váro­si és falusi vízvezetékekhez, földgáz­hoz a csöveket?! A sok-sok íróasztalt magába foglaló irodaházakat?! Ezért termeltük ki a fákat a téli hidegben, esőben, hóban, fagyban, hogy legyen miből gyártani a húsz, harminc, negy­ven, ötven vagy még több hektár ter­mőföld jövedelmét jóval meghaladó fi­zetést eredményező íróasztalokat?! Azokat a forgószékeket, melyeken he­lyettünk írták meg azokat a végrendele­teket, amelyekkel a mi örökségünk a nagyüzem kezelésébe, használatába került, s az állam nevére íratott? Tudom én azt, hogy sem a téeszek­­ben, sem az állami gazdaságokban dol­gozók nem építettek abból a jövede­lemből luxuslakást, kacsalábon forgó üdülőket. Nem vásároltak egy-, másfél, kétmillió forintos nyugati autócsodá­kat! Elszipkázta tőlünk az állam... Illet­ve az állam neve alatt néhány ezer vagy tízezer ügyeskedő honfi, és nem honfi­társunk! Senki sem tudja velem elhitet­ni, hogy csak ötmilliárd dollárt síboltak ki ezek az emberek a nemzetközi ban­kok titkos rekeszeibe! Ez egyévi nemze­ti jövedelmünknek a fele sem volna. Ez még nem rázná meg nemzetgazdasá­gunkat annyira, hogy tengelytörve az árokba forduljon. Még az a másik ötmil­liárd dollár sem tette volna tönkre, amelyikről a Szabad Föld éppen most két éve adott hírt, hogy Ausztriába ennyit kocsikáztattak ki az újgazdag 1991. július 5. magyarok itthon is legyártható, energi­át faló haszontalanságokért. Igaz, így, együttesen tízmilliárd dollár, amely több mint hétszázmilliárd magyar fo­rint, jócskán segítene a mezőgazdaság, az ipar, a kiskereskedelem elrablott kin­cseinek a rendezésénél. Panaszolhatnám fájdalmaimat még jó pár óráig. De csak annyit mondok, hogy a kutyájukat tegyék bolonddá az­zal az állításukkal, hogy a mezőgazda­ság privatizációjával, reprivatizációjá­val háromszázezerre fog nőni a munka­­nélküliek száma!!! Nna...!!! Ezek a fejlő­dés kerékkötői...! Borbély Lajos, Budapest A RENDŐRÖK FEGYVERHASZNÁLATÁRÓL Igen tisztelt Solt Ottilia képviselőnő! Az Ön parlamentbéli, a rendőrökkel kapcsolatos felszólalására ezúton vála­szolok. Igen tisztelt asszonyom! Ön megfe­ledkezett arról, hogy a rendőr a „rend őre", tehát azért van, mint a neve is mutatja, hogy rendet teremtsen. Min­dig és minden körülmények között. Az, hogy fegyverhasználatra kényszerül, azt jelenti, hogy jogos cselekedetet hajt végre, elsősorban a kötelességét végzi. Másodsorban védi saját életét. Az önét is, és az egész társadalomét. A hiba ott van, hogy a rendőrök nincse­nek kellőképpen kiképezve arra, mikor és hogyan használják fegyverüket. A megfelelő kiképzés után, amikor szol­gálatba engedik őket, tisztában kell hogy legyenek önmagukkal. Meg kell vizsgálni, kire használták fegyverüket, békés emberekkel vagy garázdákkal szemben. És eszerint ítélkezzünk a rendőr felett. Volt olyan eset, hogy rendőrök hal­tak meg, ezekről Ön elfelejtett szólni. Miért? Kérdezem, ha netán Önt támadnák meg, és a rendőr az Ön védelmére kel­ne, akkor is a rendőr ellen szólalna fel? Arra kérem Önt, hogy a 383 képvise­lőtársával együtt hozzanak végre szigo­rú törvényt a betörők, garázdálkodók, gyilkosok, rendbontók ellen, mert ha ez így megy tovább, már nappal sem lehet nyugodtan kimenni az utcára. Gondolom, ez nemcsak az én véle­ményem, hanem az egész országé és az Önöké is. F. Nagy Bálint, Pécs VESZÉLYES A JÁTÉKDEMOKRÁCIA Kit képvisel az a szemlélet, amelyet az Alkotmánybíróság tanúsít? Az a ma­gatartásforma a politizálásban, ame­lyet az SZDSZ-nél, a Fidesznél és az MDF egy részénél figyelhetünk meg? Mi a véleményed, vidéki városokban vagy falvakban élő polgártársam, a kommunista vezető értelmiségi elvtár­sak színeváltozásáról? A függetlenek­ről? Írd meg őszintén és keresetlen sza­vakkal, mint én is teszem! A háttérzenét a pártállam kórusa ad­ja. A koreográfiát is a volt politikai és gazdasági vezetők dolgozzák ki. Nem nekünk, mert a mi lábunk erre a zenére nem ropja a figurát. Ez a láb nem moz­dul, hiába hívják szavazáskor az urnák elé. De annál inkább csosszannak azok az értelmiségi lábak, melyeket a gyáva­ság vitt a pártállam vezetőihez, békés kézfogásra. Nagy hősök ők. Kivívták nekünk, értelmetlen, buta és hálátlan tömegeknek a nagy szabadságot. Győztek a bolsevizmuson, csak hát en­nek a győzelemnek van egy szépséghi­bája. A forgatókönyvet a „legyőzött" írta, és haszna a békés kézfogás részt­vevőinek lett. Mi békésen fizetjük a sok locsogó, okos jövendőmondó nem is olyan rossz életszínvonalának költsé­geit. Közben tartjuk a tükröt az SZDSZ és a Fidesz liberálisainak: gyönyörköd­jék ki magukat parlamenti felszólalása­ik során. Én csak azon csodálkozom (nem tudom, hallgatag polgártársam, te hogy vagy vele), hogy minden osto­baságot megtapsolnak. Vagy ez a par­lament nemcsak a pártokra, hanem okosokra és ostobákra is oszlik? Azért kap tapsot minden hozzá- vagy nem hozzászóló? És mi lett volna, ha a leköszönő, utol­só pártállami parlament nem találta volna ki az Alkotmánybíróságot? Mi lenne most? Élnénk kommunista ren­deletek nélkül, de tele törvénytelenség­gel? És az ellenzék hova bújna, mint megvert kisgyerek, ha nem volna ez a mindent befogadó bő talár, talán az édes mama szoknyája alá? Én úgy lá­tom, inkább azt tenné, mint tartalmas vitákat folytatna. Hisz ez a könnyebb számára. Magam befejezem az írást, folytassátok ti, ne csak a pártállam volt rikkancsainak legyen hallható, olvasha­tó a véleménye, hanem a tiétek is.

Next