Kis Újság, 2000. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

2000-01-07 / 1. szám

2 MAGYARORSZÁG A mindenkori magyar állam élő szimbóluma Részletek Orbán Viktor miniszterelnöknek az Országgyűlés ünnepi ülésén elhangzott beszédéből Hatalmas folyam az idő. Hatal­mas, örök, és nincs, ami feltar­tóztassa. „Négyezer év tekint le rátok” - ezt mondta Napóleon a piramisok előtt felsorakozott katonáinak. Zavarba ejtő távlat. De van az időnek egy másik ol­vasata is. Olyan, amely szí­vünkhöz közelebb áll. Ezer év - harminchat ember­öltő. Harminchat nemzedék. Harminchatszor ismétlődő sora az emberi akarásnak, sors­nak, szenvedésnek, küzdelem­nek, beteljesedésnek. Harminc­hatszor ismétlődő sora a féle­lemnek, vágynak és szeretet­nek. Kérem, engedjék meg, hogy köszöntsem önöket azon a na­pon, melyre harminchat ember­öltőn át vártunk. Ezer olyan éven át, melynek során a ke­resztény világban a keltezés első számjegye az egyes volt. A mai nap az első a történel­münkben, melynek dátuma a kettes számjeggyel kezdődik. S mától ezer éven át ez így foly­tatódik majd. (...) Minden nép, mely meg tudott maradni népek és civilizációk harcában, amelyet nem sodort el az idő, érzi magában saját eredetét. Legjobb teljesítmé­nyeiben és legfájóbb kudarcai­ban, tudatosan és öntudatlanul. Nekünk itt, ezen a helyen kezdődött el a múltunk. Itt, ezen a helyen kezdődik el a jövőnk. (...) Európa nem egyszerűen egy földrész. Hiszen itt, a Kárpát­medencében éltünk mi, magya­rok már István előtt is. Itt él­tünk, és nem kellett egy tapod­tat sem mennünk azért, hogy Európába érjünk. Más kellett ahhoz. Egy korona. Egy korona, melyet a keresz­tény egyház feje küldött István­nak, hogy általa felkent királlyá tegye. Királlyá, aki nemzetet és hazát teremt. Olyan országot al­kot, amely nem kevés küzde­lem, harc és elvesztett életek árán képes részévé válni a ke­resztény Európának. Ez a korona teremtette meg a lehetőségét annak, hogy Ma­gyarország Európába lépjen. Már ez is elegendő ok lehetne arra, hogy magunkkal vigyük az új évezredbe. Már ez is elegendő ok lehetne arra, hogy ne múzeumi kegytár­gyat, hanem a mindenkori ma­gyar állam élő szimbólumát, a nemzeti egység kifejeződését lássuk benne. De van még valami más, sze­mélyes természetű oka is a ra­gaszkodásnak. (...) Nem úgy van-e az, hogy aki­nek semmi igazodási pontja sincs, csak a mai, akit nem köt családi, nemzeti hagyomány, hit, barátság, hűség, azzal min­dent meg lehet csinálni. Azt hi­szem, ezt az egyszerű igazságot bizonyítja minden sietve össze­kapott kicsi csomag az ismeret­lenségbe, más hazába mene­külők vagy más hazába elzavar­tak kezében. A századok során sok minden elveszett, de a korona, az ország és a nemzeti függetlenség meg­testesítője valamiképpen min­dig megmaradt. Királyok fejéről vasládákba vándorolt, többször is el kellett ásni, menekíteni, és ki tudja, őrzé­séért hány élet veszett el. A tatá­rok elől Dalmáciába kellett vinni, a török elől Sopronba, Bécsbe. Király- és köztársaságpártiaknak egyaránt fontos volt. Kossuth Debrecenbe menekítette, Sze­mere maga ásta a föld mélyébe. Sokszor hitték örökre elve­szettnek. De valahol mindig megvolt. Királyfi bölcsőjében, szalma közé rejtve, vendégfo­gadó padozata alá ásva vagy ép­pen félbevágott benzines hordó­ban csempészve. Titkos folyo­sók rej­tekében és az Alpok hegylánca felé robogó teherau­tóban. Valaki mindig megmentette, ha elveszett, felkutatta, ha elzá­logosították, kiváltotta. Más, több ez, mint a híres Hármas­könyv, vagy a Szent Korona­tan. Mi, magyarok, akik sok­szor szenvedtünk idegenek ke­zétől rabságot, megszállást, alá­vetettséget, jól kiismertük a hó­dítók esze járását. Egy nemzet emlékezetét és hitét kell meg­ölni ahhoz, hogy a nemzet meg­szűnjön nemzet lenni, és végleg befejezett legyen a hódítás. Ezért gondolta Kossuth, hogy jobb a föld alá ásni, és Mind­szenty, hogy jobb helye van a távoli Amerikában, semhogy itthon a megszállók kezébe jus­son. Fontosabb dolog a bizton­ság, mint a távolság, vélhette a hercegprímás. Talán arra is gondolt, hogy a közös emlékezet, a hagyomány úgysem ismer határokat. S eb­ben igaza lehet, hiszen ha is­merne, nem lenne már magyar­ság az ország határain túl. De van magyarság az ország hatá­rain túl, és Szent István koro­nája az ő jussuk is, mert a nem­zet nemzet marad, bárhol is húzzák meg az országhatárokat. (...) Ezer év jobbára birodalomal­kotó, több tízmilliós népeknek adatik meg. Hogyan kerültünk közéjük mi, magyarok? Magyarnak lenni sosem volt könnyű feladat. Mindig megta­láltuk a módját annak, hogy ke­mény időket éljünk. Hazául olyan földet választot­tunk, melyen minden európai hadi út keresztülvezet. Olyan földet, amely Európa keleti ka­puja. Mi bástyává tettük. Bástyává, amely birodalma­kat állított meg itt. A mi hazánk szakadt háromfelé, hogy Eu­rópa egyben maradhasson. Az lett a hivatásunk, hogy a szovjet birodalom végleges meggyengülését a magunk ja­vára fordítsuk. Hogy egyetlen emberi élet elvesztése nélkül, sértetlenül kimenthessük Ma­gyarországot az összeomló bi­rodalom lezuhanó gerendái alól. S ne csupán kimentsük, de talpra állítsuk, megerősítsük, s mindannyiunk közös otthonává tegyük. Olyan otthonná, ahol: „Isten­hez méltó és az embernek fe­lette jó, ha minden egyes ember szabadságban éli le életét.” Ahogy Szent István ajánlotta nekünk. Ha valaki, akkor mi, ma­gyarok megtanultuk, mert meg kellett tanulnunk, hogy a rend a szabadság nélkül és a szabadság a rend nélkül egy­aránt romboló. Nekünk, ma élőknek, a rend­szerváltás volt a dolgunk. Elvégeztük. S ezzel véget értek XX. szá­zadi kalandozásaink. Az új évezreddel, a XXI. századdal pedig új korszak kezdődik a magyarok történe­tében. Szerencsés az a nemzedék, amely ennek az emelkedésnek elindítója lehet. Ahogyan sze­rencsés volt Szent István kirá­lyunk nemzedéke is. De a kezdet nem vég. Sokaknak sokat kellett még tenniük azért, hogy az államala­pító király tervei valóra válja­nak. A kereszténység felvétele és az államalapítás - az az ezer évvel korábbi millennium­­ az elindulás pillanata volt a ma­gyarok számára. A mi ezredfordulónk is kapu­kat tár ki, távlatokat nyit, hori­zontot rajzol, elindít bennünket. De mifelé indít? (...) Voltak korok, amikor kicsú­szott, kiejtettük, kiragadták ke­zünkből saját sorsunk irányítá­sát, és külső kényszerek vettek rajtunk erőt. Gyors pusztulás vagy lassú fogyatkozás. Hirte­len megsemmisülés vagy csen­des zsugorodás, leromlás, szét­­porladás. Akik ilyen korszak­ban éltek láthattak maguk előtt nagyratörőbb célt, mint a túl­élést, és a megmaradást. És voltak olyan csillagállá­sok, amikor biztosan tartottuk sorsunk gyeplőjét. Amikor so­kasodtunk és gyarapodtunk, amikor biztonságban nevelhet­tük gyermekeiket. Amikor nem a túléléshez, megmaradáshoz szükséges furfangokra, hanem az erények gyakorlására tanít­hattuk őket. Amikor békét, nyu­galmat teremtettünk és építkez­hettünk. Amikor csak rajtunk múlott, mit érünk el. Amikor jellemünk formálta történel­münket és nem a történelem a jellemünket. Most ilyen korszak érkezett el­ (...) Kívánok mindannyiuknak, határon innen és túl, boldog és békés új esztendőt, erőt és ki­tartást, megértő társat, derűs­ családot, jó szomszédot. Mun­kát, aminek értelme, haszna és gyümölcse van. A magyar millennium évét megnyitom. Szent relikvia, élő valóság (Folytatás az 1. oldalról) Áder János parlamenti házel­nök, Göncz Árpád köztársas­ági elnök és Orbán Viktor mi­niszterelnök méltatták az ese­mény jelentőségét. Orbán Vik­tor beszédét még sokáig idézni fogjuk. Az ezredik évébe lépő magyar államiság kormányfője megérezte a tör­ténelmi pillanat súlyát, és programbeszédben összegezte kormánya szándékait. A tömegben szorongtak az er­délyiek, felvidékiek, délvidé­kiek, Kárpátalja is a Kossuth térre küldte magyar követeit. Hátam mögött, az FVM árkád­jai alatt, fáklyát tartott két bur­genlandi kamasz. Azon a keve­rék német-magyar nyelven kommunikáltak, amit rájuk tes­tált a történelem. Kit lehetne még idézni? Azt az öreget, aki már nem is látott rendesen, uno­kája támogatta, hogy a járda melletti hókupacban fel ne buk­jék. És motyogta, boldog öröm­mel. Mikor a Korona jön, ak­kor szólj!” Egy pillanat lehele­téig beleéreztem a magyar tör­ténelembe. Ez a Korona a ma­gyar népé, immár örök időkig! Már csak azért is, mert sorsa ha­sonlatos a Kárpát-medencébe sodort magyarság sorsához. Fénylett, tündöklött áldott em­lékmű koronás királyaink fején. Aztán sufniba zárták, elrekken­­tették, erőszakosan zsaroltak vele, elásták, kiásták, elvitték. A sort lehet folytatni. Különös magyar csoda, hogy senki nem, mert hozzányúlni! Megindítóan szép volt Vitéz József vallo­mása: - Én egyszer hozzányúl­tam, azóta is bizsereg a tenye­rem! A magyar Szent Korona mára már szent relikvia. Ugyanakkor élő valóság. Ezért is volt igen helyes döntés visszahelyezni a Parlamentbe. Kajánul gondolok arra, hogy ha a sokezer látogató mellett egy­­egy honatya is arra téved, ak­kor majd mérlegeli döntéseit. S tán civakodó kedve is alább­hagy! Annyi szent, hogy so­káig toporogtunk a Kossuth té­ren. Kezünk, lábunk fázott már a januári hidegben. Kénytele­nek voltunk sétálgatni. Egy­­szercsak székelyudvarhelyi csoportra bukkantam. Volt köz­tük néhány régi ismerős. - Ti­teket hívott valaki? - kérdez­tem, arra is gyanakodva, hogy valaki felráncigálta őket Bu­dapestre, a nagy ceremóniára. - Minket aztán nem - vonta meg vállát a barátom. - Mag­unktól jöttünk, ez a Korona a miénk is! Aztán levettük a sapkánkat, mert felhangzott a Himnusz. S mikor a Koronát vitték a lépcsőn, be a Parlament kupo­latermébe, nem szégyelltük, hogy eleredt a könnyünk. Bereczki Károly Kisgazdák Budaváron Ünnepi szertartással vette kez­detét január 6-án, a Koronázó Főtemplomban (Mátyás-temp­lom) az az ünnepségsorozat, amelyet a Független Kisgazda­­párt Budapesti Szervezete és a Független Női Szövetség rende­zett a Szent Korona előtti tisz­telgésként. A rendezvények sora január 7-én délután 4 órai kezdettel, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában (Budavár, Szent­­háromság tér 6.) folytatódik. Az e napi rendezvény címe: A kö­zös asztalnál - Agapé. A szere­­tetlakomát és tárlatnyitót Bics­­key Lukács színművész vezeti. A vendégeket Agócs Gergely zeneművész magyar duda és tá­rogató játéka fogadja. Bitskey Tibor érdemes művész előadá­sában részletek hangzanak el Sík Sándor István Király című drámájából. A vendégek megte­kinthetik Weil Róbert, a Szent Korona zománcdíszeinek re­konstrukciós képeiből összeál­lított tárlatát, amelyet Bradák Károly művészettörténész nyit meg. A 7-ei búcsúmuzsikát Szabó Krisztina és Móré Csaba szolgáltatják. A Kiteljesedés címet viselő 8-ai rendezvényen, amelyet ugyancsak a Magyar Kultúra Alapítvány székházában ren­deznek, délután 4 órai kezdet­tel a Szent Korona eszmeisé­géről tartanak tudományos kon­ferenciát, amelyet Torgyán Jó­zsef Koronaeszmény, nemze­teszmény című előadásával nyit meg. A továbbiakban Pap Gábor, Bakay Kornél, Szántai Lajos, Ducz László, Zétényi Zsolt, End­­rey Antal, Majoros Attila és Papp István előadásait hallhatják. A háromnapos rendezvény fővédnökei Torgyán József földművelésügyi és vidékfej­lesztési miniszter, az FKGP el­nöke és Csoóri Sándor, a Ma­gyarok Világszövetségének el­nöke. Közkinccsé tett hagyományaink A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének népzenei tagozata az államalapítás ezeréves évfordulója tiszteletére színvonalas előadás-sorozatban mutatja be élő, vallásos és világi népi hagyományainkat. A sorozat legközelebbi előadását január 8-án, délután 3 órai kezdettel tartják Mezőtúron, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban, ahol az érdeklődők a farsang, Gergely-járás és a Balá­zsolás népszokásokról szerezhetnek ismereteket, gyö­nyörködhetnek a népi hagyományok hanganyagába. Kis Újság Méltó helyén a Szent Korona A Szent Koronát és a koroná­zási jelvényeket január elsején, a millenniumi év nyitányaként átszállították a Magyar Nemzeti Múzeumból a Parlamentbe és a törvényhozás épületének kupo­latermében helyezték el. A Ko­ronát és a koronázási ékszere­ket természetes fény nem éri, és a speciális megvilágítás miatt sosem vetődik rájuk árnyék. A vitrin földrengésbiztos, és oxi­gén helyett nitrogén veszi körül az ereklyéket, állaguk meg­óvása érdekében. A Szent Korona átszállítását megelőzően a Parlamentben millenniumi ünnepséget tartot­tak, amelyen jelenlegi és volt közjogi méltóságok, kormány­tagok, országgyűlési képvi­selők, egyházi vezetők és a dip­lomáciai testület tagjai vettek részt. Az SZDSZ-frakció - ko­rábbi bejelentésének megfe­lelően - távol maradt az esemé­nyektől. Az ünnepséget Áder János házelnök nyitotta meg, aki be­szédében úgy fogalmazott: mindannyiunk közös sikere, hogy egy olyan ország polgára­iként léphetünk az új évezredbe, amely immár nemcsak csatla­kozni kész, hanem felzárkózni is képes az európai polgári de­mokráciák közösségéhez. Göncz Árpád köztársasági el­nök, miután aláírta a millenni­umi emléktörvényt, kijelentette: a Szent Korona jelenléte itt, eb­ben az épületben, jelképértékű, közjogi értelemben évszázado­kon át kifejezte hazánk alkot­mányos főhatalmát, s e főhata­lom birtokosa volt. Orbán Viktor miniszterelnök annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a Szent Ko­rona teremtette meg a lehetősé­gét annak, hogy Magyarország Európába lépjen. Az 1999. december 21-i tör­vény elrendelte a Szent Korona Testület létrehozását, amelynek tagjai döntenek a Szent Korona és a hozzá tartozó jelvények őrzési helyéről. Az Országgyűlés arról is határozott: az ereklye soha nem hagyhatja el az országot. Ary Krisztina felvétele

Next