Kisalföld, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1957-01-03 / 1. szám
1957. január 3. csütörtök. A GYSEV születésnapja 1376. január 3-án, 81 évvel ezelőtt nagy nap virradt Győr és Sopron. E napon teremtődött meg a két város között a vasúti összeköttetés, indul el útjára az első személyvonat, hogy gőzvasúton vigye el Győr üdvözletét Sopronba. A megnyitó ünnepség alkalmával maga Péchy Tamás, az akkori közmunka és közlekedési miniszter adta át a forgalomnak a győri, a soproni és a megyei törvényhatóságok képviselői előtt. Az első vonat reggel hat órakor hagyta el a győri pályaudvart és délelőtt 11 órakor érkezett meg Sopronba. A vonat magával vitte a győri vendégeket és a minisztert, majd Sopronban, a kaszinóban bankettel zárult az ünnepség. Hosszú, küzdelmes út zárókövét jelentette ez a megnyitó ünnepség. Már jóval korábban napirenden volt a Győr és Sopron közötti közvetlen vasúti összeköttetés fontossága. Először 1870. április 9-én kapott ilyen vasút építésének előmunkálataira engedélyt Tóth Ferenc dr és Bollemaijn dr, majd még ez év októberében Frankfurter Vilmos. A következő esztendőben pedig már olyan engedélyokiratot adtak ki, amely nemcsak Győr és Sopron között teremti meg a vasúti összeköttetést, hanem Sopronon túl elvezet egészen az osztrák határig, Ebenfurtig. A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút megteremtője, báró Erlanger Viktor bankár volt, aki egyben a részvénytársaság első elnöke is lett. A megnyitáskor a vasúti pálya még nem volt teljes hosszúságban készen, csupán a Győr és Sopron közti rész. Az országhatárra vezető szakaszt csak három esztendővel később, 1879. október 28-án adták át a forgalomnak. Az első év igen sok bajt hozott az új vasútnak. Alig indult meg a forgalom, amikor óriási szélvész támadt és a soproni pályaudvaron húsz új személykocsit mozgásba hozott. A kocsik a lejtős pályán egyre gyorsabb mozgásba jöttek. Pinnye és Eszterháza között ki kellett azokat siklatni. Mind a húsz kocsi tönkrement. A megnyitás után csakhamar hóviharok akadályozták a forgalmat, később árvíz tette tönkre Vitnyéd és Kapuvár között a pályát úgy, hogy hetekig szünetelt a forgalom. Ezt a pályaszakaszt újjá kellett építeni. A vasút igazgatóságának székhelye kezdettől fogva Budapesten volt. Az igazgatóság a közgyűlés által három évre választott 57 tagból állt. Érdekes feltétele volt a személyi összetételnek, hogy az igazgatóság többsége magyar honpolgár kellett, hogy legyen. A vasút üzleti menetének vezetésére üzleti főfelügyelőséget állítottak fel, amelynek székhelye az első években Győr volt, de 1880-ban, mint elkészült az Ebenfurtig vezető szakasz is, áthelyezték Sopronba. Az üzleti főfelügyelőség első vezetője Wagner Gyula volt, 1875 tavaszától pedig Bichl Gusztáv. Az ő nevéhez fűződik a szervezés nehéz munkája. Az első alelnök Rechnitzer Henrik pedig az alkalmazottak betegsegélyezésére tette meg az első lépéseket. Alelnökségének tizedik évfordulója alkalmával 200 forintos alapítványt tett a betegségtől sújtott tisztviselők felsegélyezésére. A vasút megindulása eleven életet vitt a Rábaköz és Sopron gazdasági életébe. A vasút forgalma évről-évre emelkedett. Ezt bizonyítja az a kimutatás,amelyet a vasút fennállásának huszadik évfordulója alkalmával állítottak össze. E szerint az első húsz évben a GySEV személyszállító vonatai 4 millió 141 ezer 412 kilométert tettek meg. Ez olyan távolság, hogy a Földet az Egyenlítőnél százegyszer lehetne körülutazni. Ez idő alatt 7 milliárd kilogrammnyi árut szállítottak. A vasút bevétele 13 millió 371 ezer 300 forint volt, az üzleti felesleg pedig meghaladta a hatmillió forintot. Befejezésül még annyit, hogy a GySEV megindulása sokat jelentett Sopronnak. A város földrajzi fekvésénél fogva arra volt utalva, hogy Ausztria felé keresse az összeköttetéseket. A vasút bekapcsolta a várost az ország vérkeringésébe. A gazdasági fejlődésmár a vasút megindulásával együtt megmutatkozott. Új városrész felépítését tette szükségessé. Ekkor nyitották meg az Erzsébet utcát, nem sokkal később feleptették a Deák teret s ez a negyed lett a város egyik legrendezettebb része. (díj ) KISALFÖLD ESTI BESZÉLGETÉS Az üzemben, a Győri Hajtóműgyárban, ahol dolgozik csak Sándor bácsinak hívják. Ebben a megszólításban benne van a szeretet és a bizalom, amelyet munkatársai az idős makós iránt éreznek, aki már majdnem harminc éve dolgozik az üzemben elsajátítva a szakma minden csinját-binját. Már többször hallottam Sándor bácsiról, ezért szerettem volna közelebbről megismerni. Nem az üzemben, hanem a lakásán kerestem fel. Szerencsém volt, éppen otthon találtam. A konyhában jó meleg volt s hála a bolgároknak, cigarettában sem szenvedtünk hiányt, így nyugodtan beszélgethettünk. Eleinte még a négy éves Zolika is csendben volt, talán kicsit megilletődött az idegentől, vagy túlságosan lefoglalta a csillapszóró drótjának a smirglizése. Amikor már elég fényesnek találta a drótot , eldobta. Talált nagának azonban új foglalkozást. Gyufából sutát épített. Ez már több zajjal járt. Ez a v érdes kúthoz sok gyufa kell, ezt mindenki tudja, csak a papa nem akarta megérteni és nem adott több építőanyagot. Efölötti elégedetlenségének azután nem éppen csendben adott kifejezést a kis építőmester. De azért lehetett beszélgetni. Miről is folyt a szó? Az idős munkás rém a zsagédia életérő'. go-'dlolról bedőit, nem . szobit a hajókat '"-’eg-re, amelyek zökkenőket okoznak a kis házáldásokban. Sokszor hangoztattuk, hogy az országban a munkásoszság van hatalmon, hogy az üzem gazdája a munkás. Ezek azonban inkább felülről jött megalapítások voltak, mert a munkást, az üzem gazdáját nemigen kérdezték meg: milyen elképzelései vannak az üzem munkáját illetően, hogyan gondolja a gazdasági élet megszervezését. Ha pedig megkérdezték, többnyire az is formai dolog volt, mert véleményét vajmi keveset vették figyelmbe. A Sándor bácsival folytatott beszélgetés is azt bizonyítja, hogy a munkások nemcsak azt nézik, hogy mi van a borítékban, hanem az ország gondjaival is törődnek. Nagyon foglalkoztatja az idős munkást például az, hogy mit fogunk termelni. Mert, hogy termelni kell, az egy pillanatra sem vitás előtte. — Abból élünk, amit megtermelünk. Ha nem dolgozunk, akkor jönnek a bajok — mondotta. — Máris a saját bőrünkön érezzük a sztrájk hatását. Tehát termelnünk kell, ha nem akarunk nélkülözni nyomorosik. Csak alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy mit termeljünk. Nekünk elsősorban olyan cikkeket kell gyártanunk, amelyek sok munkát és viszonylag kevés anyagot igényelnek. Vannak olyan világszerte elismert gyártmányaink, mint a szerszámgépek, az elektromos berendezések, vagy ott van az Ikarusz 55-ös autóbusz, de ezeken kívül is .jónéhány, amelyekre súlyt kell helyezni. Arra kell törekednünk, hogy ezeket a gyártmányokat egyre korszerűsítsük, mert csak így vagyunk versenyképesek a világpiacon. Nem új dolog, amiről Sándor bácsi beszél, de most már lesz mód arra, hogy valóban ilyen gazdaságpolitika alakuljon ki nálunk. De ezzel a lehetőséggel élni is kell. — A meglévő vagyonúnkkal is jobban kell bánnunk — fűzte tovább a szót Sándor bácsi. — Nézze csak meg a mi gépeinket. Vannak közöttük olyanok, amelyek alig néhány évesek, de hogy milyen állapotban vannak, arról jobb nem beszélni. A gépeinken éveken át úgyszólván éjjel-nappal dolgoztunk. Nem volt időnk arra, hogy megfelelően gondozzuk, karbantartsuk azokat. Egyik-másik már alig használható. Amikor annak idején szóltunk a vezetőségnek, hogy így nem lehet dolgozni, tönkremennek a drága gépek, akkor azt mondták: szabotálni akarjuk a termelést. Pedig csak a gépeket féltettük. Tudjuk, hogy nem fillérekbe kerülnek azok, sokszor nehéz valutákat fizettünk értük. Beszélgetés közben szó került a pártról is. — Nálunk függetlenített párttitkár volt. A dolgozók nem szeretik és nem is akarják, hogy visszajöjjön. Nem azért, mert kommunista. Az igazgató is kommunista, mégsincs ellene senkinek kifogása. A volt párttitkárt azért nem szeretik, mert keveset volt a dolgozók között. Nem beszélgetett velük, nem kérdezte meg, hol szorít a cipő. Azt nem lehet kívánni, hogy a párttitkár mindennap mindenkivel beszéljen. Ha azonban mindennap csak két-három emberrel beszélgetett volna, jobban megismeri őt mindenki és ő is jobban megismeri a dolgozókat. A párttitkár ne a népnevelőtől akarjon mindent megtudni. Ha megalakul nálunk is pártszervezet, akkor más módon kell dolgoznia a párttitkárnak. Bár nehezebb lesz a dolga, mert úgy tudom nem lesz függetlenítve. Úgy gondoljuk, hogy Sándor bácsi szavaiból, — de különösen amit a párttitkárra vonatkozóan mondott — sokat lehet tanulni. Lényegében arról beszélt, amit mi úgy szoktunk kifejezni: a párt és a tömegek közötti kapcsolat. A dolgozók a mindennapi életben is kézzelfoghatóan akarják érezni, hogy a párt az ő pártjuk, az ő érdekeikért harcol. Nagyon-nagyon meg kell szívlelni Sándor bácsi szavait, mert ez nemcsak az ő véleménye, hanem minden becsületes dolgozóé. A fentieken kívül még sok mindenről beszélgettünk és még beszéltünk volna, de Zolika mér nagyon követelte a vacsorát. S bár Sándor bácsinak igen nagy tekintélye van az üzemben, de valljuk be, hogy otthon a négyéves Zolika az úr, Stefan Rózsa. Csak a legfontosabb cikkek árait szabja meg a Minisztertanács A fogyasztási árak kialakulásánál sok visszásságot okozott és nagy bürokráciával járt, hogy az árakat minden esetben a Minisztertanács szabta meg. Az árakkal, kapcsolatos javaslatok öt hivatalt jártak meg, amíg a különböző véleményezésekkel eljutottak a Minisztertanácsig. Ezért igen sok esetben születek a pillanatnyi helyzetnek már nem megfelelő határozatok. A most életrehívottt Országos Árhivatal feleslegessé teszi az átalakulás eddigi bürokratikus útjait Csikós Nagy Bélának, az Országos Árhivatal vezetőjének tájékoztatása szerint ezentúl kizárólag a legfontosabb cikkek, eyebek között a szén, az acél, a tenyér, a zsír, a liszt árát szabja meg a Minisztertanács. Sok árucikknek az Országos Árhivatal állapítja meg az árát, s őrködik a megszabott árak megtartásán. A bürokrácia kizárásával a vállalati főkönyvelőségek árverése alapján az Országos Árhivatal szabja meg például a konfekcióáruk, a textilneműek, a divat és egyéb cikkek fogyasztási árát. Több árucikk árát egyáltalán nem szabják meg, utat nyitva a kereslet és a kínálat törvényszerűségének. A mezőgazdasági cikkeken kívül nem határozzák meg egyes szolgáltatások, mint például a cipőtalpalás, varrás, üvegezés, stb. árát, ezenkívül az állami ipar egyes termékeinek, főleg bizonyos idénycikkeinek árát. Az állam természetesen arról is gondoskodik, hogy az árak szabad kialakítása ne vezessen uzsorához. Elfolyeséli Sztrókay Kálmánt Sztrókay Kálmánt, a neves írót és újságírót január 2-án helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben. A magyar újságírók országos szövetsége nevében Vadász Ferenc főtitkár búcsúzott az elhunyttól, aki Eötvös Lóránd tanítványa volt és öt évtizeden át száz és százezernyi olvasóját vezette be népszerű írásaival a tudomány és a technika világába. Az írószövetség és barátai nevében dr. Várfalvi Dezső, munkatársai nevében Fonó Andor, az Ifjúsági Lapkiadó igazgatója mondott búcsúszavakat. 3 ól maradt szilveszteri találkozás Régóta készültünk mindketten arre a találkozásra, mint két jó barát, kik egy éve nem látták egymást. Barátságunk nem felszínes volt, nem egyszerű »haverok« voltunk. Több ennél. Talán azért is, mert a körülmények — melyek közt szövődtek barátságunk szálai — szintén nem egyszerűek voltak. Emlékszel? Mint katonabarátság kezdődött. Együtt portyázgattunk a jugoszláv határon. Hányszor indultunk együtt szolgálatba, s hány éjszakát virrasztottunk át együtt. Kimenőre, szórakozni a faluba is együtt jártunk. Te egy évvel előbb leszereltélUtána leveleztünk. Megbeszéltük, ha én is levetem az angyalbőrt, sűrűn meglátogatjuk egymást. Szilveszter előtti napon indultam el hozzátok. Azzal a céllal, hogy egy-két napig nálatok maradok és együtt ünnepelünk. Pápán tudtam, hogy ott dolgozol — figyeltem a járókelőket, hátha összefutunk valahol. ■ Pápakovácsin minden kérdezősködés nélkül a házatok előtt álltunk meg. Egyszer elmagyaráztad hol laktok — még emlékeztem rá. Szüleid, Schweighoffer Mihályék, olyan kedvesen fogadtak, mintha én is az ő fiuk lettem volna. Téged nem láttalak sehol. Már érdeklődni akartam. Édesanyád megelőzött. Könnyezve mondta, hogy elhagytad őket és Nyugatra mentél. Még csak nem is szóltál nekik. November 26- án reggel munkába indultál a vasútra, és este hiába vártak a vacsoránál. Később üzentél a rádióban, hogy megérkeztél Ausztriába, majd Amerikába. Akkor éjszaka nem aludt nálatok senki. Érted aggódtak. Édesapád megbetegedett, anyád sírógörcsöket kapott. S azóta is folyton emlegetnek és bánkódnak utánad. Azóta is várnak haza. Számodra is főz édesanyád mindennap. Tányérod, poharad üresen minden étkezéskor az asztalra kerül. Akkkor délután sokat beszélgettünk, borozgattunk nálatok. Csak te hiányoztál. Édesanyád folyton azt emlegette: »Hányszor mondtad, ha majd én is leszerelek és elmegyek hozzátok, nagyot mulatunk együtt.« Ők még most sem tudják" megérteni, miért hagytad el őket" te, a legkisebb és legkedvesebb fiuk. Én részben megértelek. Szüleidet és téged sok fájdalom és keserűség ért a múltban. Édesapádat jogtalanul a kuláklistára tették. Emlékszem, hányszor keseregtél emiatt, mikor még mindketten hatónak voltunk. Hányszor mondtad: »Miért trán ez így' Én jó vagyok arra, hogy három évig őrizzem a határt, az otthoniakat meg kuláklistával nyomorgatják? Én védem azt az államhatalmat, amely igazságtalanul üldözi az otthoniakat.* Én vigasztalni próbáltalak — ki kell derülni egyszer az igazságnak. Mikor leszereltél, még rosszabb lett neled. A lista minden csapása most már téged is ért. Panasz áradt minden leveledből, melyet írtál. Állás után kilincseltél, s mikor kiderült, hogy kulákok vagytok, sajnálattal közölték veled, hogy nem alkalmazhatnak. A káderlap könyörtelenül kisért állást kereső útjaidon. Akkor már nem számított hogy három éven keresztül mint katona becsülettel szolgáltad a hazát. Jöttek, mentek a levelek. Tanácsot kértél. Én azt írtam, irj a SzabadNépnek, a megyei pártbizottságnak, hogy vizsgálják felül a ti kulákságtokat. írtad is a leveleket a különböző helyekre. Sokáig eredmény nélkül. Ezerkilencszázötvenhat szeptembere végre meghozta a ti szabadulástokat is. Megszűnt a hónapok óta tartó munkanélküliséged. Utána jöttek az október végi napok. Novemberben pedig a menekülők áradtak Nyugat felé. A vasúton láttad a menekülők ezreit, hallottad a sok hírt, melyek többsége — az itthonmaradottak most már tudják — rémhír volt. Hittél nekik és te is elindultál. Nem tudom, milyen karácsonyod volt távol hazádtól és a szilveszteri éjszakád mennyire volt vidám. Nálatok hosszú évek óta ez lett volna az első derűs karácsony és vidám a szilveszter. Ehhez csak te hiányoztál. Magyarországon más szelek fújdogálnak már. A sok kellemetlenség, igazságtalanság, amely titeket ért, már a múlté és soha többé nem jön vissza. Szabad, független, szocialista Magyarországot építünk most. S e hazában neked is helyed van. A haza rád is számít. Nem fog már munkakereső útjaidon — ha hazatérsz — a káderlap kísérni. Ha e sorok valahogy eljutnak hozzád, ne habozz egy pillanatig sem. Itt dul el hazafelé. Szüleidnek nem lesz addig nyugodt éjszakája, míg újból keblükre nem ölelhetnek. Várlak, én is. Gyere, hogy ezt az elmaradt találkozást mielőbb pótolhassuk. Szívélyesen ölel barátod, Cseresznyék István..