Kisalföld, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1957-01-03 / 1. szám

1957. jan­uár 3. csütörtök. A GYSEV születésnapja 1376. január 3-án, 81 évvel ezelőtt nagy nap­ virradt Győr és Sopron. E napon teremtődött meg a két város között a vasúti összeköttetés, indul­ el útjára az első személyvonat, hogy gőzvasúton vigye el Győr üdvözletét Sopronba. A megnyitó ünnepség alkalmával maga Péchy Tamás, az akkori közmunka és közlekedési minisz­ter adta át a forgalomnak a győri, a soproni és a megyei törvényhatóságok képviselői előtt. Az első vonat reggel hat órakor hagyta el a győri pálya­­udvart és délelőtt 11 órakor érkezett meg Sop­ronba. A vonat magával vitte a győri vendégeket és a minisztert, majd Sopronban, a kaszinóban bankettel zárult az ünnepség. Hosszú, küzdelmes út zárókövét jelentette ez a megnyitó ünnepség. Már jóval korábban napiren­den volt a Győr és Sopron közötti közvetlen vasúti összeköttetés fontossága. Először 1870. április 9-én kapott ilyen vasút építésének előmunkálataira en­gedélyt Tóth Ferenc dr és Bollemaijn dr, majd még ez év októberében Frankfurter Vilmos. A követ­kező esztendőben pedig már olyan engedélyokira­tot adtak ki, amely nemcsak Győr és Sopron között teremti meg a vasúti összeköttetést, hanem Sop­ronon túl elvezet egészen az osztrák határig, Ebenfurtig. A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút megteremtője, báró Erlanger Viktor bankár volt, aki egyben a részvénytársaság első elnöke is lett. A megnyitáskor a vasúti pálya még nem volt teljes hosszúságban készen, csupán a Győr és Sop­ron közti rész. Az országhatárra vezető szakaszt csak három esztendővel később, 1879. október 28-án adták át a forgalomnak. Az első év igen sok bajt hozott az új vasútnak. Alig indult meg a forgalom, amikor óriási szélvész támadt és a soproni pályaudvaron húsz új személy­­kocsit mozgásba hozott. A kocsik a lejtős pályán egyre gyorsabb mozgásba jöttek. Pinnye és Eszter­­háza között ki kellett azokat siklatni. Mind a húsz kocsi tönkrement. A megnyitás után csakhamar hóviharok akadályozták a forgalmat, később árvíz tette tönkre Vitnyéd és Kapuvár között a pályát úgy, hogy hetekig szünetelt a forgalom. Ezt a pá­lyaszakaszt újjá kellett építeni. A vasút igazgatóságának székhelye kezdettől fogva Budapesten volt. Az igazgatóság a közgyű­lés által három évre választott 5­7 tagból állt. Érdekes feltétele volt a személyi összetételnek, hogy az igazgatóság többsége magyar honpolgár kellett, hogy legyen. A vasút üzleti menetének vezetésére üzleti fő­felügyelőséget állítottak fel, amelynek székhelye az első években Győr volt, de 1880-ban, mint elké­szült az Ebenfurtig vezető szakasz is, áthelyezték Sopronba. Az üzleti főfelügyelőség első vezetője Wagner Gyula volt, 187­5 tavaszától pedig Bichl Gusztáv. Az ő nevéhez fűződik a szervezés nehéz munkája. Az első alelnök Rechnitzer Henrik pedig az alkalmazottak betegsegélyezésére tette meg az első lépéseket. Alelnökségének tizedik évfordulója alkalmával 200 forintos alapítványt tett a beteg­ségtől sújtott tisztviselők felsegélyezésére. A vasút megindulása eleven életet vitt a Rába­köz és Sopron gazdasági életébe. A vasút forgalma évről-évre emelkedett. Ezt bizonyítja az a kimu­tatás,­­amelyet a vasút fennállásának huszadik év­fordulója alkalmával állítottak össze. E szerint az első húsz évben a GySEV személyszállító vonatai 4 millió 141 ezer 412 kilométert tettek meg. Ez olyan távolság, hogy a Földet az Egyenlítőnél száz­­egyszer lehetne körülutazni. Ez idő alatt 7 milliárd kilogrammnyi árut szállítottak. A vasút bevétele 13 millió 371 ezer 300 forint volt, az üzleti felesleg pedig meghaladta a hatmillió forintot. Befejezésül még annyit, hogy a GySEV megin­dulása sokat jelentett Sopronnak.­ A város földrajzi fekvésénél fogva arra volt utalva, hogy Ausztria felé keresse az összeköttetéseket. A vasút bekap­csolta a várost az ország vérkeringésébe. A gazda­sági fejlődés­­már a vasút megindulásával együtt megmutatkozott. Új városrész felépítését tette­­ szükségessé. Ekkor nyitották meg az Erzsébet ut­cát, nem sokkal később felep­tették a Deák teret s ez a negyed lett a város egyik legrendezettebb­­ része. (­díj ) KISALFÖLD ESTI BESZÉLGETÉS Az üzemben, a Győri Haj­tóm­űgy­ár­ban, ahol dolgozik csak Sándor bácsinak hívják. Ebben a megszólításban benne van a szeretet és a bi­zalom, amelyet munka­társai az idős mak­ós iránt éreznek, aki már majdnem harminc éve dolgozik az üzemben el­sajátítva a szakma minden csinját-binját. Már többször hallot­tam Sándor bácsiról, ezért szerettem volna közelebbről megismerni. Nem az üzemben, ha­nem a lakásán kerestem fel. Szerencsém volt, éppen otthon találtam. A konyhában jó meleg volt s hála a bolgárok­nak, cigarettában sem szenvedtünk hiányt, így nyugodtan beszélgethet­tünk. Eleinte még a négy éves Zolik­a is csendben volt, talán ki­csit megilletődött az ide­gentől, vagy túlságosan lefoglalta a csillapszóró drótjának a smirglizése. Amikor már elég fé­nyesnek találta a dró­tot , eldobta. Talált nagának azonban új foglalkozást. Gyufából sutát épített. Ez már több zajjal járt. Ez a v érdes kúthoz sok gyu­fa kell, ezt mindenki tud­ja, csak a papa nem akarta megérteni é­s nem adott több építő­anyagot. Efölötti elége­detlenségének azután nem éppen csendben adott kifejezést a kis építőmester. De azért le­hetett beszélgetni. Miről is folyt a szó? Az idős munkás rém a zsagédia életérő'. go-'d­­lolról bedőit, nem . szo­bit a hajókat '"-’eg-re, amelyek zökkenőket okoznak a kis ház­áldá­sokban. Sokszor hangoz­tattuk, hogy az ország­ban a munkásoszság van hatalmon, hogy az üzem gazdája a munkás. Ezek azonban inkább felülről jött mega­lapí­­tások voltak, mert a munkást, az üzem gaz­dáját nemigen kérdez­ték meg: milyen elkép­zelései vannak az üzem munkáját illetően, ho­gyan gondolja a gazda­sági élet megszervezé­sét. Ha pedig megkér­dezték, többnyire az is formai dolog volt, mert véleményét vajmi ke­veset vették figye­lmbe. A Sándor bácsival folytatott beszélgetés is azt bizonyítja, hogy a munkások nemcsak azt nézik, hogy mi van a borítékban, hanem az ország gondjaival is törődnek. Nagy­on fog­lalkoztatja az idős mun­kást például az, hogy mit fogunk termelni. Mert, hogy termelni kell, az egy pillanatra sem vitás előtte. — Abból élünk, amit megtermelünk. Ha nem dolgozunk, akkor jönnek a bajok — mondotta. — Máris a saját bőrünkön érezzük a sztrájk hatá­sát. Tehát termelnünk kell, ha nem akarunk nélkülözni nyomorosik­. Csak alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy mit termeljünk. Nekünk el­sősorban olyan cikkeket kell gyártanunk, ame­lyek sok munkát és vi­szonylag kevés anyagot igényelnek.­­ Vann­ak olyan világszerte elis­mert gyártmányaink, mint a szerszámgépek, az elektromos berende­zések, vagy ott van az Ikarusz 55-ös a­utóbusz, de ezeken kívül is .jóné­hány, amelyekre súlyt kell helyezni. Arra kell törekednünk, hogy eze­ket a gyártmányokat egyre korszerűsítsük, mert csak így vagyunk versenyképesek a világ­piacon. Nem új dolog, amiről Sándor bácsi beszél, de most már lesz mód arra, hogy valóban ilyen gaz­daságpolitika alakuljon ki nálunk. De ezzel a lehetőséggel élni is kell. —­ A meglévő vagyo­núnkkal is jobban kell bánnunk — fűzte to­vább a szót Sándor bá­csi. — Nézze csak meg a mi gépeinket. Vannak közöttük olyanok, ame­lyek alig néhány éve­sek, de hogy milyen ál­lapotban vannak, arról jobb nem beszélni. A gépeinken éveken át úgyszólván éjjel-nappal dolgoztunk. Nem volt időnk arra, hogy meg­felelően gondozzuk, kar­bantartsuk azokat. Egyik-másik már alig használható. Amikor an­nak idején szóltunk a vezetőségnek, hogy így nem lehet dolgozni, tönkremennek a drága gépek, akkor azt mond­ták: szabotálni akarjuk a termelést. Pedig csak a gépeket féltettük. Tudjuk, hogy nem fillé­rekbe kerülnek azok, sokszor nehéz valutákat fizettünk értük. Beszélgetés közben szó került a pártról is. — Nálunk függetlení­tett párttitkár volt. A dolgozók nem szeretik és nem is akarják, hogy visszajöjjön. Nem azért, mert kommunista. Az igazgató is kommunista, mégsincs ellene senki­nek kifogása. A volt párttitkárt azért nem szeretik, mert keveset volt a dolgozók között. Nem beszélgetett velük, nem kérdezte meg, hol szorít a cipő. Azt nem lehet kívánni, hogy a párttitkár mindennap mindenkivel beszéljen. Ha azonban mindennap csak két-három ember­rel beszélgetett volna, jobban megismeri őt mindenki és ő is jobban megismeri a dolgozókat. A párttitkár ne a nép­nevelőtől akarjon min­dent megtudni. Ha meg­alakul nálunk is párt­szervezet, akkor más módon kell dolgoznia a párttitkárnak. Bár ne­hezebb lesz a dolga, mert úgy tudom nem lesz függetlenítve. Úgy gondoljuk, hogy Sándor bácsi szavaiból, — de különösen amit a párttitkárra vonatko­zóan mondott — sokat lehet tanulni. Lényegé­ben arról beszélt, amit mi úgy szoktunk kife­jezni: a párt és a töme­gek közötti kapcsolat. A dolgozók a mindennapi életben is kézzelfogha­tóan akarják érezni, hogy a párt az ő párt­juk, az ő érdekeikért harcol. Nagyon-nagyon meg kell szívlelni Sán­dor bácsi szavait, mert ez nemcsak az ő vélemé­nye, hanem minden be­csületes dolgozóé. A fentieken kívül még sok mindenről beszélget­tünk és még beszéltünk volna, de Zolika mér nagyon követelte a va­csorát. S bár Sándor bá­csinak igen nagy tekin­télye van az üzemben, de valljuk be, hogy ott­hon­­ a négyéves Zoli­ka az úr, Stefan Rózsa. Csak a legfontosabb cikkek árait szabja meg a Minisztertanács A fogyasztási árak kialakulásá­nál sok visszásságot okozott és nagy bürokráciával járt, hogy az árakat minden esetben a Minisz­tertanács szabta meg. Az árakkal, kapcsolatos javaslatok öt hiva­talt jártak meg, amíg a különböző véleményezésekkel eljutottak a Minisztertanácsig. Ezért igen sok esetben szület­ek a pillanatnyi helyzetnek már nem megfelelő határozatok. A most életrehívottt Országos Árhi­­vatal feleslegessé teszi az át­alakulás eddigi bürokratikus út­jait Csikós Nagy Bélának, az Or­szágos Árhivatal vezetőjének tá­jékoztatása szerint ezentúl kizá­rólag a legfontosabb cikkek, eyebek között a szén, az acél, a tenyér, a zsír, a liszt árát szabja meg a Minisztertanács. Sok áru­cikknek az Országos Árhivatal­ állapítja meg az árát, s őrködik a megszabott árak megtartásán. A bürokrácia kizárásával a vál­lalati főkönyvelőségek árverése alapján az Országos Árhivatal szabja meg például a konfekció­­áruk, a textilneműek, a divat és egyéb cikkek fogyasztási árát. Több árucikk árát egyáltalán nem szabják meg, utat nyitva a kereslet és a kínálat törvénysze­rűségének. A mezőgazdasági cik­keken kívül nem határozzák meg egyes szolgáltatások, mint pél­dául a cipőtalpalás, varrás, üvege­zés, stb. árát, ezenkívül az állami ipar egyes termékeinek, főleg bi­zonyos idénycikkeinek árát. Az­ állam természetesen arról is gon­doskodik, hogy az árak szabad ki­alakítása ne vezessen uzsorához. Elfolyeséli Sztrókay Kálmánt Sztrókay Kálmánt, a neves írót és újságírót január 2-án helyezték örök nyugalomra a Farkasréti te­metőben. A magyar újságírók or­szágos szövetsége nevében Vadász Ferenc főtitkár búcsúzott az el­hunyttól, aki Eötvös Lóránd ta­nítványa volt és öt évtizeden át száz és százezernyi olvasóját ve­zette be népszerű írásaival a tu­domány és a technika világába. Az írószövetség és barátai nevé­ben dr. Várfalvi Dezső, munka­társai nevében Fonó Andor, az Ifjúsági Lapkiadó igazgatója mondott búcsúszavakat. 3­ ­­ ól maradt szilveszt­eri találkozás Régóta készültünk mindketten ar­re a találkozásra, mint két jó barát, kik egy éve nem látták egymást. Barátságunk nem felszínes volt, nem egyszerű »haverok« voltunk. Több ennél. Talán azért is, mert a körülmények — melyek közt szövődtek barátságunk szálai — szintén nem egyszerűek voltak. Emlékszel? Mint katonabarát­ság kezdődött. Együtt portyázgat­­tunk a jugoszláv határon. Hány­szor indultunk együtt szolgálatba­, s hány éjszakát virrasztottunk át együtt. Kimenőre, szórakozni a faluba is együtt jártunk. Te egy évvel előbb leszereltélUtána le­veleztünk. Megbeszéltük, ha én is levetem az angyalbőrt, sűrűn meglátogatjuk egymást. Szilveszter előtti napon indul­tam el hozzátok. Azzal a céllal, hogy egy-két napig nálatok mara­dok és együtt ünnepelünk. Pápán­­ tudtam, hogy ott dolgozol — figyeltem a járókelőket, hátha összefutunk valahol. ■ Pápakovácsin minden kérdezős­­ködés nélkül a házatok előtt áll­tunk meg. Egyszer elmagyaráztad hol laktok — még emlékeztem rá. Szüleid, Schweighoffer Mi­­hályék, olyan kedvesen fogadtak, mintha én is az ő fiuk lettem volna. Téged nem láttalak sehol. Már érdeklődni akartam. Édes­anyád megelőzött. Könnyezve mondta, hogy elhagytad őket és Nyugatra mentél. Még csak nem is szóltál nekik. November 26- án reggel munkába indultál a vasútra, és este hiába vártak a vacsoránál. Később üzentél a rá­dióban, hogy megérkeztél Auszt­riába, majd Amerikába. Akkor éjszaka nem aludt nála­tok senki. Érted aggódtak. Édes­apád megbetegedett, anyád síró­­görcsöket kapott. S azóta is foly­ton emlegetnek és bánkódnak utánad. Azóta is várnak haza. Számodra is főz édesanyád min­dennap. Tányérod, poharad üre­sen minden étkezéskor az asztal­ra kerül. Akkkor délután sokat beszélget­tünk, borozgattu­nk nálatok. Csak te hiányoztál. Édesanyád folyton azt emlegette: »Hányszor mond­tad, ha majd én is leszerelek és elmegyek hozzátok, nagyot mula­tunk együtt.« Ők még most sem tudják" megérteni, miért hagytad el őket" te, a legkisebb és legked­vesebb fiuk. Én részben megértelek. Szülei­det és téged sok fájdalom és ke­serűség ért a múltban. Édesapá­dat jogtalanul a kuláklistára tet­ték. Emlékszem, hányszor kese­regtél emiatt, mikor még mind­ketten hatónak voltunk. Hány­szor mondtad: »Miért trán ez így'­ Én jó vagyok arra, hogy három évig őrizzem a határt, az ottho­niakat meg kuláklistával nyomor­­gat­ják? Én védem azt az állam­hatalmat, amely igazságtalanul üldözi az otthoniakat.* Én vigasz­talni próbáltalak — ki kell de­rülni egyszer az igazságnak. Mikor leszereltél, még rosszabb lett nel­ed. A lista minden csa­pása most már téged is ért. Pa­nasz áradt minden leveledből, melyet írtál. Állás után kilincsel­tél, s mikor kiderült, hogy kulá­­kok vagytok, sajnálattal közölték veled, hogy nem alkalmazhatnak. A káderlap könyörtelenül kisért állást kereső útjaidon. Akkor már nem számított hogy három éven keresztül mint katona becsülettel szolgáltad a hazát. Jöttek, mentek a levelek. Ta­nácsot kértél. Én azt írtam, irj a Szabad­­Népnek, a megyei pártbi­zottságnak, hogy vizsgálják felül a ti kulákságtokat. írtad is a le­veleket a különböző helyekre. So­káig eredmény nélkül. Ezerkilenc­­százötvenhat szeptembere végre meghozta a ti szabadulást­okat is. Megszűnt a hónapok óta tartó munkanélküliséged. Utána jöttek az október végi napok. Novemberben pedig a me­nekülők áradtak Nyugat felé. A vasúton láttad a menekülők ez­reit, hallottad a sok hírt, melyek többsége — az itthonmar­adottak most már tudják — rémhír volt. Hittél nekik és te is elindultál. Nem tudom, milyen karácso­nyod volt távol hazádtól és a szilveszteri éjszakád mennyire volt vidám. Nálatok hosszú évek óta ez lett volna az e­­lső derűs karácsony és vidám a szilveszter. Ehhez csak te hiányoztál. Magyarországon más szelek fúj­­dogálnak már. A sok kellemetlen­ség, igazságtalanság, amely tite­ket ért, már a múlté és soha töb­bé nem jön vissza. Szabad, független, szocialista Magyarországot építünk most. S e hazában neked is helyed van. A haza rád is számít. Nem fog már munkakereső útjaidon — ha ha­zatérsz — a káderlap kísérni. Ha e sorok valahogy eljutnak hozzád, ne habozz egy pillanatig sem. Itt dul­ el hazafelé. Szüleid­nek nem lesz addig nyugodt éj­szakája, míg újból keblükre nem ölelhetnek. Várlak, én is. Gyere, hogy ezt az elmaradt­ találkozást mielőbb pótolhassuk. Szívélyesen ölel barátod, Cseresznyék István..

Next