Kisalföld, 1957. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1957-11-01 / 256. szám

1957. november 1. péntek. A dunántúli nemzeti tanács ellenforradalmi cselekedetei A Debrecenbe küldött távirat­ ­i Olvasóink az eddig le­írtakból megértették, mi­ként szőtte hálóját egyre szerteágazóbbá az ellen­forradalom győri vezér­kara. Néhány nap lefor­gása alatt a győri nem­zeti tanács megyei, majd dunántúli nemzeti ta­náccsá fejlődött. A hatalom megszilárdításához a dunántúli nemzeti tanácsnak, mint ellenforradalmi kormány­nak, szövetségesekre is szüksége volt. Ebből a célból feltámasztot­ták a szociáldemokrata pártot. Természetesen gondoskodtak ar­ról, hogy annak vezetése a hírhedt jobboldali munkásárulók kezébe kerüljön, így lett a Győrött meg­alakult szociáldemokrata párt ve­zetője Szabó György és Udvaros István. Hasonlóképpen létrehoz­ták a kisgazdapártot is. A kisgaz­dapárt tevékenységéből lehet a legvilágosabban megállapítani, hogy a legfőbb törekvés az ellen­­forradalom támogatása, konszoli­dálása volt. A győri kisgazdapárt számos körlevelet és határozatot juttatott el alakuló alapszerveze­teihez. Ezekben a körlevelekben programot adott a magántulajdon alapján álló ipar és kereskedelem visszaállítására. A szociáldemokrata párt és a kisgazdapárt megalakulásával egy időben elkezdődött egy egész sor más reakciós párt szervezése is. A „Petőfi" párt, a forradalmi ifjú­ság pártja, a nyilaskeresztes párt, a Barankovics-féle párt és más reakciós pártok élesltek újjá. A Győrött székelő dunántúli nemzeti tanács magasabb „szem­­­­pontokra” hivatkozva, távírógépen javaslatot továbbít Miskolcra, amelyben kifejti annak célszerű­ségét, hogy alakítsanak nagyobb területű nemzeti bizottságot. A dunántúli nemzeti tanács javas­lata egyebek között arra is utal, hogy a nagyobb területű bizottság létrehozásával adódik az a lehe­tőség, hogy a szükségnek megfe­lelően katonai erejüket gyorsab­ban tudják mozgósítani. A dunán­túli nemzeti tanács javaslatának megvalósításához Borsod megyé­ben hozzá is fogtak. A miskolciak­nak küldött üzenet újabb bizonyí­ték arra, hogy a Győrött megala­kult dunántúli ellenforradalmi központ, joggal mondható ellen­­forradalmi kormánynak, amely most már nemcsak saját terüle­tén, hanem az ország más terüle­tén is, ha közvetett úton is, de élénk tevékenységet fejtett ki. A Sajtó és Tájékoztató Iroda távíró gépén természetesen nem­csak Miskolcra, hanem más váro­sokba is küldenek üzeneteket. Az egyik ilyen üzenetváltás alkalmá­val a debreceni nemzeti tanács közölte, hogy kétszáz székely csatlakozott a „forradalomhoz”. A debreceniek megkérdezték, milyen szerepet adjanak a székelyeknek. Győrből azt a választ adták, küld­jék őket Romániába azzal a meg­bízatással, hogy szervezzék meg ott is a „demokratikus forradal­mat”. Ez a rövid távírógépes üzenet — amelyet november 4-e után Deb­recenben megtaláltak — sokat­­mondóan bizonyítja, hogy a du­nántúli nemzeti tanács vezérka­rát, Szigethyéket milyen szándé­kok vezérelték. Azt akarták, hogy ne csak Magyarországon pusztul­jon a dolgozók hatalma, hanem a szomszédos népi demokráciák­ban is. Lángra akarták lobbantani az egész szocialista, tábort. Ez tény, melyet a Debrecenbe kül­dött üzenet kézzelfoghatóan bizo­nyít. A­­debrecenieknek küldött üzenet arról is tanúskodik, hogy a dunántúli nemzeti tanács nyu­gati tanácsokból táplálkozott, hi­szen mindenki tudja, hogy a Sza­bad Európa, az Amerika Hangja és más nyugateurópai uszító hír­­ügynökségek már 1956 október 23. előtt és azt követően is a népi de­mokráciák ellen általános táma­dásra mozgósítottak. Távírógépen utasítást küldtek a szekszárdi nemzeti tanácsnak is, amelyben felszólították, hogy a helyi rádió szüntesse be az önálló műsor sugárzását és helyette erő­sítse a Szabad Petőfi Rádió Győr adását. A távírógép a dunántúli nemzeti tanácsnak hasznos szol­gálatot tett. Mindemellett hírek, információk nemcsak távírógép útján érkeztek. Felhasználták e célra a távbeszélő készülékeket is és nem utolsósorban a városba érkező ellenforradalmárokat. Ezek tájékoztatást adtak arról, hogy Budapesten és az ország más részein hogyan alakul a politikai helyzet. A nemzeti tanács október 25-e után kiépíti kapcsolatait a nyu­gati országokkal. Ezt elsősorban a sűrűn beözönlő nyugati hírszerző ügynökök felhasználása útján va­lósítja meg. November 1-én pedig már arra is elérkezettnek vélte az időt, hogy megbízottjait kül­földre küldje. Klauz Sándor, a magyar pa­rasztszövetség szervezője, dr. Ti­­mafi László középikolai tanár, Mitai Sándor, győri múzeumigaz­gató és Tihanyi Árpád, gépkocsin Bécsbe utaztak. Bécsben a dunán­túli nemzeti tanács megbízásából összeköttetést teremtettek az oszt­rák parasztszövetség vezetőjével. Ennek az utazásnak tehát egyik célja az volt, hogy a Magyaror­szágon újjászervezendő paraszt­szövetséghez az osztrák Bauer­band tapasztalatait megismerjék, illetve átvegyék. Ezenkívül termé­szetesen arra is gondoltak, hogy Bécsben a nyugateurópai diplo­máciai képviseletekkel erősítsék kapcsolataikat. Nem árt ismételten is rámutatni arra, hogy a parasztszövetség tu­lajdonképpen milyen szerv is volt. Hosszú időn keresztül a kisgazda­­párt reakciós jobbszárnya irányí­totta és azt a feladatot töltötte be, hogy a falvakban a kulákok ha­talmát biztosítsa. Az osztrák Bauerbundnak ma is ez a fel­adata. November elején a dunán­túli nemzeti tanács ismét fel akarta támasztani a­ hírhedt ma­gyar parasztszövetséget. Egyéb­ként Szigethy november 4-e után is rendületlenül kitartott a pa­rasztszövetség létrehozása mellett. (Folytatjuk.) Fokozatosan vezetik be a műhely és mezőgazdasági gyakorlatokat az általános iskolákban A korszerű követelményeknek megfelelően, az általános iskolák­ban fokozatosan rendszeresítik a műhely-, illetve a mezőgazdasági gyakorlati oktatást. A gyakorlati oktatást — kísérletképpen — né­hány iskolában már az 1956—57. tanévben bevezették. Az ilyen is­kolák számát az idei tanévben to­vább növelték. A tervek szerint az általános iskolák felső tagoza­tában — az új tantervek életbe­léptetésével — a jövő tanévtől kezdve fokozatosan mindenütt tartanak majd műhelygyakorlato­kat, illetve mezőgazdasági gyakor­latokat, ahol biztosítani lehet a felszerelést és szaktanárokat. A tervek szerint 1958 szeptem­berében mintegy 500 iskolában kezdik el a gyakorlati oktatást. Először a mezőgazdasági gyakor­latok rendszeresítésében lehet na­gyobb lépéseket tenni, hiszen je­lenleg már mintegy 1500 iskolá­nak van gyakorló­kertje. A gyakorlati oktatáshoz szak­tanárokat képeznek, hároméves nyári tanfolyamon. Szükségesnek látszik az is, hogy a pedagógiai főiskolákon a gyakorlati foglal­kozást tanító tanszékeket állítsa­nak fel. A gyakorlati képzés meg­felelő anyagi és személyi ellátása sokmillió forintos befektetést igé­nyel. KISALFÖLD A munkások az egész világon közös célért küzdenek Készei Károly a Szak­szer­vezetek Megyei Tanácsa elnökének nyilatkozata a Kisalföld munkatársának Készei Károly elvtárs, a Szak­­szervezetek Megyei Tanácsának elnöke résztvett a Lipcsében meg­tartott Szakszervezeti Világszövet­ség IV. kongresszusán. Miután visszatért városunkba, ebből az alkalomból a Kisalföld szerkesz­tőségének munkatársa felkereste őt és beszélgetést folytatott vele. A beszélgetés teljes szövegét az alábbiakban közöljük: Miben látja legnagyobb jelen­tőségét és eredményességét az SZVSZ kongresszusa munká­jának ? A Szakszervezeti Világszövetség IV. kongresszusa megfelelt annak a hatalmas várakozásnak, amely a tanácskozást megelőzte. A szak­­szervezeti életben, világviszony­latban ez volt a legnagyobb kong­resszus, amelyet méltán nevez­hetek a világ dolgozói parlament­jének. Az Északamerikai Egyesült Államok szakszervezeteit kivéve, ténylegesen ott volt az egész vi­lág. A 160 millió szervezett dolgo­zóból több mint 105 millió szerve­zett dolgozó küldte el 806 küldöt­tét. Ezen a tanácskozáson 17 mil­lióval több dolgozót képviseltek, mint a legutóbbi kongresszuson. Ez mutatja, hogy a Szakszerveze­ti Világszövetség minden impe­rialista és egységbontó törekvés ellenére, állandóan erősödik és növeli tömegbefolyását. Az elmúlt négy év alatt a Szakszervezeti Vi­lágszövetséghez tartozó szakszer­vezeti szervek létszáma 12 millió­val növekedett A kongresszuson számos — a Szakszervezeti Világszövetséghez nem tartozó — szervezet is kép­viseltette magát. A kongresszust külön jellemzi az a tény, hogy ezen a küldöttek nemcsak a vitá­ban vettek részt egyenrangú fél­ként, hanem a határozatok meg­hozatalában és a vezető szervek megválasztásában is. Ebben volt a kongresszus egyik jelentősége és hatalmas ereje. A több mint 800 küldöttnek körülbelül fele olyan képviselő volt, aki nem tartozott a Szakszervezeti Világszövetség­hez. Az ilyen összetétel és az ott alkalmazott demokratizmus tette lehetővé, hogy a kongresszus vá­laszt adott a nemzetközi munkás­­mozgalom legégetőbb kérdéseire és problémáira. Megjelölte ,az utat, amit a világ szakszervezeti mozgalmának tenni kell a béke, a leszerelés, a német kérdés és a szakszervezeti egység érdekében. Milyen tapasztalattal, tanulsá­gokkal tért vissza Lipcséből? A legnagyobb tanulság és ta­pasztalat számomra az, hogy a munkások a világ valamennyi ré­szén közös célokért küzdenek. Minden rosszindulatú híresztelés­sel ellentétben, a szocialista tábor iránti ragaszkodás és szeretet igen erős a nemzetközi munkásmozga­lomban. Ezen a kongresszuson kü­lönböző fajú, nézetű és vallású küldöttek vettek részt. Voltak kü­lönböző vélemények is, de a Szov­jetunió és a szocialista tábor sze­­retetében valamennyien egyek voltak. Másik tanulság az, hogy a mun­kásokkal és azok képviselőivel — még ha különböző nyelven beszél­nek is, még ha egyes részkérdé­sekben mások is a vélemények — együtt lehet és együtt kell dol­gozni, ha eredményt akarunk el­érni. Én úgy érzem, hogy a ma­gyar szakszervezeti mozgalom sok kérdésben nem foglalkozott úgy a Szakszervezeti Világkong­resszus és a hozzátartozó külön­böző szervek tevékenységeinek is­mertetésével, mint ahogy azt meg­érdemelte volna. Talán ez az egyik legsürgősebb pótolni valónk. Igen sokan elmondották, hogy a magyarországi ellenforradalom nemcsak a magyar munkások ügye, rájuk is tartozott, ők is érezték hatását, nekik is komo­lyan kellett harcolni abban az időben. Úgy érzem, valamennyi magyar munkás kötelessége — el­sősorban a szervezett munkásoké —, hogy annak a szeretetnek és bizalomnak, amelyet a világ dol­gozói irántunk táplálnak, jobban megfeleljünk a jövőben. • Most nem mint szakszervezeti funkcionáriust, hanem mint magánembert kérdezzük: • Milyen élményt szerzett a Né­met Demokratikus Köztársa­ságban ? A Német Demokratikus Köztár­saság helyzetét, problémáit és eredményeit értékelni igazán csak akkor lehet, ha kint személyes ta­pasztalatot szerez néhány alapve­tő kérdésben az ember. Egy ország, melyet egyik oldalon a szocializ­mushoz való ragaszkodás, komoly szocialista vívmányok jellemez­nek, a másik oldalon egyre újjá­éledő német militarizmus, sőt a revans-politika. Az egyik oldalon hatalmas építő, nevelő tevékeny­ség a szocializmus érdekében és e téren a Német Demokratikus Köztársaság dolgozói, vezetői ko­moly eredményt értek el Egy or­szág, amely ottmaradt jelentős ipar nélkül — hiszen a német ipar 90 százaléka Nyugat-Németország­­ban volt — egy ország, amely igen komoly háborús károkat szenve­dett, mégis egy sor területen jóval több eredményt tud adni, felmu­tatni, főleg szociális, kulturális téren, mint a nyugati megszállás alatt lévő rész. A Szakszervezeti Világszövetség kongresszusát követően Lipcsében nagygyűlés volt. A nagygyűlésen 100 ezer ember vett részt. Azt, hogy az emberek eljöttek, meg lehet szervezni — ez nem is nagy művészet —, de azt a hangulatot, azt a légkört, amely e nagygyű­lést jellemezte, nem lehet szer­vező munkával elérni. Azt az ünneplést, azt a szere­­tetet, amely a küldötteket a nagy­gyűlésen is körülvette — nem le­het előkészíteni. A proletárnem­zetköziséget érezni kell az embe­reknek, s mi ott megéreztük, hogy Lipcse dolgozói nagyon szeretik a világ dolgozóit, a világ munká­sait, képviselőit. Érdekes benyomást szereztem a fiatalok neveléséről , amiről külön is sokat lehet beszélni. Er­ről csak annyit, a német fiatalok udvariasak, előzékenyek és mű­veltek. Vagy a német nők, akik valahogy nőiesebbek és szeré­nyebbek, mint a mi asszonyaink. Igen tanulságos és érdekes volt, amit Berlinben, a mesterségesen kettéosztott városban láttunk és tapasztaltunk. Örökké emlékezetes marad a számomra az a megbe­szélés, amelyet illegálisan ottlévő nyugatnémet munkásokkal foly­tattunk, akik elmondották mi a való helyzet ott, mi az igazság a nagy konjunktúrából és a magyar disszidensek áradozó leveleiből. Ezek mind olyan kérdések, amelyekről egyébként a közeljö­vőben számos helyen tartunk él­ménybeszámolót. A gyűlésen majd részletesen ismertetem tapaszta­lataimat, hogy megyénk minél több dolgozója szerezzen tudomást ezekről a kérdésekről. ­ Bősárkányban szájára vette a falu népe, hogy kirúgták állá­sából a harangozót. Nem kocog már végig többet a falun az öreg Horváth Gábor a négy és az öt­órai ébresztőt húzni. Huszonegy évig jó volt harangozónak ...A plébános úr azt ígérte, öreg napjaiban gondoskodik róla a harangozásért. Az ígéretből nem lett semmi, a plébános úr az ellenforrada­lom idején eltávozott Nyugatra. Jelenleg Adrián Vilmos káplán úr vezeti a plébániát. Valami miatt összekülönbözött a haran­gozó felesége Orzse nénivel, a plébános gazdaasszonyával és ennek az öreg Gábor bácsi itta meg a levét. Kimondták a káp­lán úrék a szentenciát — ne jöjjön többet Gábor bácsi, majd harangoz más. Az öreg haran­gozónak tehát fel is út, le is út... A társadalombiztosítónál keresi igazát a plébániával szemben, hogy valamennyi öregségi díj-­­hoz jusson addig, amíg el nem kíséri őt is a harangozó. A másik, amiről mindenki tud, az a káplári úr és az örzse néni módszere. A káplán úr tudtával örzse néni, a hűséges raktáros szerepét tölti be annál a törvényellenes termény és más élelmiszergyűjtésnél, amellyel felcserélték az egyházi adó fize­tését. Van aki mukkanás nélkül odaadja a kis tarisznyára, vagy a fél zsák élelemre valót, ne­hogy elkárhozzon. Vannak azon­ban okosabbak, akik azt tart­ják: az enyémből ugyan nem eszik a pap! Ha pénz nem kell neki az egyházi adóba, mást nem adok, mert tavaly is az így összeszedett felesleget Csornán értékesítették a plébános úrék. Nem kell sokat gondolkod­niuk a bősárkányi embereknek azon, hogy rájöjjenek: vizet prédikál a papjuk, de ő maga bort iszik. — Irgalmasságról prédikál — szomorúságot okoz. (re) AZ ELBOCSÁTOTT HARANGOZÓ ÉS A PAPI DÉZSMA

Next