Kisalföld, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-01 / 180. szám

1938. augusztus 1. péntek Bujtat a távol Szívemen: égő-piros selymen , neved aránylik. Fényes ujjú vágyak tündöklő szerelem-szálat fonálként fűztek tűbe, s neved betűit hímezték szívem selyemébe. Szívemen: égő-piros selymen világol, izzók, és sosem sápad . pogányos-szálat szerelem dallama árad szerte a testben; a sejtek követelnek, jaj, követelnek. Követelnek a sejtek, követel testem lázas­ egésze: hallod-e Kedves? Harmatos éjjel sűrűsége ■ nekünk kedvez.. ? nyoszolyát ígér és lomb­takarót, hajadba tűzpiros virágot., . Jaj, de te nem jössz: bújtat a távol,ső­t lassan hunynak a lángok. Szoptuk András Gyanús turisták Iránban Pakisztáni újságíró körökben fi­gyelmet keltenek azok a teheráni értesülések, hogy az utóbbi időben mind nagyobb számban érkeznek Irán­ba polgári ruhában turista­ként amerikai katonáik, főként Nyugat-Németországból. Az amerikai „turisták“ áradata július 16-a táján indult meg. Szál­lításukra a KLM és az AIR Fran­ce légitársaságok utasszállító re­pülőgépeit használják. A turisták rendszerint családtagok nélkül és igen kis poggyásszal érkeznek. Te­heránba érkezésük után azonnal tovább indulnak vidéki városok­ba, az iraki határ közelébe. Az utóbbi időben összesen több mint ezer ilyen „turista“ érkezett Tehe­ránba. Itteni feltevések szerint az amerikai katonák Iránba küldése az Egyesült Államok széleskörű közel- és közép-keleti agressziós terveivel függ össze. nagy részének zsebbevágó érdeke a társulás. S méginkább az lesz, ha a szövetkezetek tovább erősöd­nek. A járási pártbizottság és a járási tanács erősen törekszik is a termelőszövetkezetek gazdálko­dásának állandó javítására, e gaz­daságok igen alapos elemzéséből kiindulva. Előttünk fekszik két termelőszövetkezetről készült — mondhatjuk így is — tanulmány, amelyet a járási pártbizottságtól kaptunk. Mind­kettő alapos mun­ka, biztos tájékoztatást nyújt a közös gazdálkodásokról, azok erő­sítésének helyes módjáról. Nincs elég szószólója az új paraszti életnek Az újabb belépéseket tehát nem a termelőszövetkezetek gyengesé­ge gátolja, hisz a tsz-ek többsége elég jó. Akkor pedig az agitációt kell jobban szemügyre vennünk. Van-e? Kik végzik? Ez fogas kér­dés. Megtudtuk, hogy néhány helységben tartottak kisgyűlést a termelőszövetkezetek eredményei­ről két alkalommal­­termelőszö­vetkezeti látogatásra vittek egyé­li gazdákat. Némely községben egyéni agitáció is tapasztalható. Mindez azonban kevés. Olyan ke­vés, mint azoknak a száma, akik felvilágosító munkát végeznek. Majdnemi csak a járási pártbizott­ság, a járási tanács és a járás két gépállomásának vezető funkcio­náriusai agitálnak. És itt a baj. A szövetkezeti mozgalmat alig­­alig népszerűsítik az egyénileg dolgozó parasztok körében a ter­melőszövetkezetek tagjai és veze­tői, a községi pártvezetőségek, a tanácsok végrehajtó bizottságai­nak tagjai, a falvakban működő agronómusok, általában a falusi elvtársak. Talán csak Nagy Lajost, Magyarfalva tanácselnökét és Keiszter elvtársat, Ágfalva ta­nácselnökét lehetne megemlíteni, mint jó népnevelőket, az új pa­raszti élet rendszeres népszerűsí­tőit. Községükben előreláthatólag lesz is eredmény. De másutt a járási pártbizottságokon dolgozó elvtársak szavaival élve »gyenge az agitáció, mint a harmat.« Meg­kérdeztük az elvtársaktól, hogy buzdítják-e, mozgósítják-e a fa­lusi elvtársakat a felvilágosító munkára? Igennel feleltek. Bizo­nyos, hogy nem egyszer megmond­ták nekik: menjenek és győzzék meg a dolgozó parasztokat a szö­vetkezés előnyeirel De nem nagy a tolongás. No, mielőtt a reakció kivágná, hogy lám, a kommunis­ták sem lelkesednek a szövetkeze­ti mozgalomért, hadd nyugtassuk meg őket: igenis lelkesednek. Azt szeretnék, ha már kész is lenne a szocializmus városon és falun egyaránt. Ezt szeretnék legjobban. Más oka van a gyenge felvilágo­sító munkának, jobban mondva, más okai vannak. Anélkül, hogy gépiesen általá­nosítanánk, állíthatjuk, hogy azokban a községekben, ahol 1955—56-ban hirtelen felduzzasz­tották a taglétszámot, mindenütt a lövői példához hasonlóan rosz­­szul alakult a tagság jövedelme. Szakonyban is, Peresztegen is és másutt is. A taglétszám növeke­dése azonban csak azért okozott csökkenést a jövedelemben, mert helyenkint a tagok egy része nem meggyőződésből, hanem azért mert ment a többi is, vagy éppen gazdasági kényszerből lépett ki s kedvtelenül dolgozott a közet­ben. Másrészt a nagy szövetkeze­tekhez nem voltak képzett veze­tők. Ma azonban más a helyzet egyrészt: a soproni járás termelő­­szövetkezeteinek többsége kicsi Földjük még a 3—400 holdat sem éri el, taglétszámuk pedig 25—4 fő között van. Túl korai tehát­­túlzott a taglétszámtól való félt sem. Másrészt, most csak meggyő­ződéses tagokat szokás felvenni­­ szövetkezetekbe, vagyis nem ál fenn az a veszély, hogy nem meg­győződéses, ide-oda lézengő szö­vetkezeti tagok is járják a szövet­kezetek portáit, akik lehangoltan, kedvtelenül dolgoznának, s ezál- Kis tsz nagy haszon, nagy tsz kis haszon ? Azokban a falvakban, amelyek­ben nagyobb szövetkezet van, azért nemigen agitálnák, mert nem akarnak több tagot. Lövőn és Peresztegen a termelőszövetke­zet egyes vezetői nyíltan kimond­ják: »Nem kellenek új tagok, mert ha létszámban gyarapodunk, hátha csökken a jövedelmünk­". Nem véletlen találták ki ezt az állítást. Bár igyekszünk elkerülni a sok számot, ezúttal mégis le kell írnunk néhányat. A jövői tsz tag­létszáma és jövedelme az alábbi kimutatás szerint alakult: Jövedelem: 48,8 Ft munkaegységenként 35,80 50,10 , 51,­tal kárára lennének a közösség­nek. És nemcsak azokat a szövet­kezeteket lehet új tagokkal erő­síteni, amelyek már léteznek, ha­nem azokkal barátságban lévő új közösségeket is lehetne létrehoz­ni. Senki sem kívánja, hogy vala­hol héberhurgya módon minden­kit szervezzenek be egy közösség­be. Csupán azt, hogy a falusi elv­­társak hallassák hangjukat, őszin­tén és okosan agitáljanak a szö­vetkezés mellett, s megfelelő ütemben terebélyesítsék a szövet­­ezés növekvő ágait. A megfon­­ult munka nem járhat a mostani fgság jövedelmének csökkenésé­vel. A soproni járási pártbizottság és a járási tanács funkcionáriu­sai értessék meg ezt a falusi elv­ársakk­a. Mint már említettük, a fenti elvtelen nézet leginkább ott ál­­­lt, ahol korábban az egész falu elépett a termelőszövetkezetbe, 956 októberében pedig feloszlott,­agy kisebb lett a tsz. Van azon­ban egyéb oka is a gyenge agitá­­ciónak, amely sokkal több he­lyen tapasztalható. De erről a holnapi számunkban szólunk. (Folytatása következik.) Év: Taglétszám: 1955 60 1956 tsz-község , 1957 62 1958 62 ­T­n »Tvr»v A legutolsó győri fiak két gazdájának kívánsága Sokan ismerik Győ­rött Csonka Józsefet , a régi fiakkerest. Most kerékpármegőr­ző a Városi Tanács előtt. Mindenki Cson­ka bácsija arról is­mert, hogy ő volt az utolsó győri fiakke­­res, ötven esztendőn át 1956. júniusáig pej­lovával, de sokszor futtatott a győri ut­cákon! Kezdetben az Arany János utcán, utóbb pedig az állo­más környékén volt a várakozó helye. Ko­rát meghazudtolóan fürge ember ma is Csonka bácsi, s igen jó híre volt annak idején is. Egy kívánságát mondotta el tegnap reggel a tanácsháza előtt. Szeretné, ha ké­résére felfigyelne a győri múzeum veze­tője. Már két éve pihen régi frakkere az újvá­rosi Árvaház utca 5. számú ház színjében. Átvehetné tőle a győ­ri múzeum, mint ré­giséget. Ez volt az utolsó győri frakker, ötven esztendős frak­­keres pályafutásának, utolsó frakkeres örö­me lenne ez. Évszá­zadok múlva talán, amikor már a heli­kopter is ósdi közle­kedési eszköz lesz, sokan nézegetnék a múzeumban a leg­utolsó győri „pacis járművet“. Megérde­melné az a frakker, mert jól szolgálta a győrieket 50 évig. Nem volt egyetlen egyszer sem baja ve­le a rendőrségnek, sem a járókelőknek. Csonka bácsi kéré­sét szívesen figyelmé­be ajánljuk a győri múzeum igazgatójá­nak. Római vakáció — Amerikai film — Dicsérjük a Római vakáció című filmet, mert William Wyler mesteri rendezésében nagyon kedves, élményszerű vígjátékot lát­hatunk a mozi vásznán. Ez a nem nagyigényű vígjáték az első koc­kától az utolsóig mértékletes, könnyed, de emberi, és bebizonyítja, hogy nem lehet a szív érzelmeit korlátok közé szorítani, ha az tör­ténetesen egy trónörökösnőé is. A film írói — Ian Mclellan Hunter és John Dighton — azt kér­dezi: Mi lenne, ha egy trónörökösnő azt tenné, amit éppen sze­retne. A megoldás az életé és az érett művészé, William Wyleré, aki az életet a nagyszerű filmrendező kezével irányítja a felvevőgép lencséje elé. A kérdésre a filmszínészek is választ adnak. A hercegnőt, — aki kitör a ceremóniák unalmas, pókhálós leve­gőjéből egy csábító római estében — Audrey Hepburn varázsolja elénk nagy-nagy tehetséggel, természetességgel, bűbájosan. Szemé­nek játékát látni kell és emlékezni rá. Az amerikai hírügynökség munkatársát — aki az életbe szökött (milyen furcsán hangzik hogy »életbe szökött«, de így van!) angol hercegnővel találkozik és a kedves szórakoztató kalandok után a lányba szerelmes lesz, végül kénytelen tőle elválni és lemondani a megígért szenzációs riportról . Gregory Peck alakítja, akit már ismerünk az Egymillió fontos bankjegy című filmből. Rokonszen­ves, egyszerű, emberi Gregory Peck ebben a neki való vígjátékban. Mégegyszer a rendezésről: William Wyler érdeme, hogy embere­ket állított elénk, olyan embereket, akiknek jellemük, kalandjuk sokáig megmarad emlékezetünkben. Ezért jó film a Római vakáció. B. Ji g , Magyarkeresztúr községből . négy tenyészbikát szállítanak a­­ gazdák az országos mezőgazdasági­­ kiállításra A kiállításra kerülő tenyészbi­­­­kák arról nevezetesek, hogy­­ mindegyik mesterséges megter­­­­mékenyítésből származik. , A kiállításra alkalmas állatokat Magyarkeresztúron megvizsgálta­­ egy bizottság és döntött: mehet -­­ nek Pestre. Azóta a magyarke­­­­­resztúri gazdák melle dagad a büszkeségtől. Mindjárt tegyük­­ hozzá, hogy nem érdemtelenül. ) Akármelyik gazdával váltottunk­­ szót, egy kicsit mindegyik a ma­­­­ga sikerének is könyveli el, hogy­­ négy bika kerül a kiállításra Ma­­­­gyarkeresztúrról. Azonban valam­i mennyi gazda — akikkel találkoz­­­­tunk — előhozakodott azzal, hogy­­ ezt a kitüntetést elsősorban a községükben tíz éve működő állami mesterséges meg­termékenyítő állomásnak lehet köszönni, ahol a szaporításhoz az állomás 21 bikája közül válogat­hatnak. Németh Sándor gazda így véle­kedett: — Amióta Magyarke­resztúron működik a megtermé­kenyítő állomás, hírneves lett a falu. Most már Magyarkeresztúr a rábaközi szarvasmarhanevelés központja és nem Rábacsanak, Rábapordány, vagy Szany. Sokat köszönhetünk az állomásvezető dr. Diós István szakállatorvosnak és a hozzája beosztottaknak, övék is lesz az érdem, ha aranyérmet és első díjat hozunk haza a mező­­gazdasági kiállításról. Németh Sándor gazda éppen portáján húsért az udvarban a ki­állításra kerülő bikával együtt. Arról nevezetes ez a bika, hogy cirógathatja bárki, nem vadul meg, szinte köszöni a szerető sí­mogatást, jámbor tekintetéve. A gyerekek, Évike és Sanyi vezetik ki mindennap fürdetni a Ke­szegérre. A bika anyja törzsköny­vezett tehén, 5468 liter tejet adott háromszáz napon, 3,8 zsírszázalé­kosat. A kiállításra kerülő bika örökölte az apa, a megterméke­nyítő állomás Universal bikájá­nak nemes állású fejét és testtartását. Most hat­százötven kilós, jó húsú, jó cson­tozatú. Kiváló takarmányértéke­sítő tulajdonsága mellett nem nagy hajú, igazán szép külemű állat. Most nyolc kiló abrakot kap naponta vegyesen (naprafor­gót, árpát, kukoricát és zabdarát.) Utána szívesen fogyaszt finom ló­­hérszénát is. A gazdája shampon­­nal mossa a bika fejét, hogy szép fehér legyen a fej szőre. A Kinizsi utcából Némethéktől a Hunyadi utca 9-be is ellátogat­tunk, Nagy Sándorékhoz. Éppen akkor léptünk be az istállóba, amikor a Baba nevű tehén kettes ikerborjút ellett. A kiállításra ke­rülő tenyészbikájuk tizenhét hó­napos, de már egy hónappal ez­előtt olyan méretei voltak, mint egy 18 hónapos tenyészbikának. A bika anyjának háromszáz napos tejhozama 5085 liter, 3,8 zsírszáza­­lékkal — Az utánpótlás már üszőkben is biztosítva van nálam — újsá­golta a gazda és megmutatta sor­jában az állatait. A bikáról el­mondotta, hogy naponta három kilométert járatják, utána ki­pányvázva pihen a hűvösön. Lu­cernát, vagy lóherét annyit ehet, amennyi jólesik neki. — Mint a kincsre, úgy vigyázok rá, hogy szépen odakerüljön a kiállításra, ne essék neki semmi baja, Nagy Gyula, a harmadik gazda akinek állatai kiállításra kerül­nek. A tizenkilenc hónapos Figa­ró és a tizenhat hónapos jogi te­nyészbikát viszi Budapestre. A gazda előbbi kiállításokon is okle­velet nyert bikáival. — A nálam kitenyésztett bikák mindig elismerést hoztak nekem, ezért szerettem meg a bikaneve­lést. No meg azért, mert sohasem volt még olyan jó ára a bikának, mint mostanában. Én a borjút tartom fontosnak, érte feláldo­zom a tejet, igyék belőle, ameny­­nyit akar. Majd meglátjuk, mit hoz nekünk a magyarkeresztúri­aknak a kiállítás. Mindenesetre szeretnénk elhozni bikáinkkal a nagyobb kitüntetéseket. Ez nem­csak nekünk esne jól. Dicséretére válna az egész rábaközi szarvas­marhanevelésnek. És nem utolsó sorban a m­agyarkereszt­úri állami mesterséges megtermékenyítő ál­lomásnak. (i. e.) A magyarkeresztúri gazdák is­­részt vesznek a Mezőgazdasági Kiállításon

Next