Kisalföld, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-01 / 1. szám

1959. január 1. csütörtök. Ünnepi tag­könyv k­iosztó taggyűlés volt a kapuvári Házhelyen A KIMSZ megalakulásának negyvenedik évfordulóján össze­gyűltek a kapuvári házhelyi „Pe­tőfi” KISZ-szervezet tagjai, hogy átvegyék a pirostáblás új tag­könyvet. Szépen feldíszített terem várta a fiatalokat. Az ünnepi gyű­lés kezdetekor elénekelték a KISZ-tagok a Vörös Csepel indu­lót, majd Nagy József KISZ-titkár megtartotta beszámolóját az eddig végzett munkáról. Hangsúlyozta, úgy kell dolgozniuk a fiataloknak, hogy megőrizzék becsületét a vö­rös zászlónak, s mindenkor szem­­előtt tartsák a párt és a kormány célkitűzéseit. A beszámoló után Rózsa Sándor a párt­ vb. nevében átadta a KISZ-tagoknak a tag­könyveket. A tagkönyvkiosztást Lengyel József titkárhelyettes sza­valata követte, majd a fiatalok filmbemutatón vettek részt. Végül vidám tánccal ért véget az ünne­pélyes tagkönyvkiosztó taggyű­lés. Emelkedik a törzskönyvezett tehenek hozama a megyében A Győr-Sopron megyei Törzs­könyvezési Felügyelőség 24 kör­zeti felügyelője 5000 törzskönyve­zett tehén termelését ellenőrizte egy éven át. Az ellenőrzés alatt álló tehenek átlagosan 415 kiló tejjel adtak többet, mint az előző évben. Nagyot emelkedtek a ter­melőszövetkezetek birtokában lévő tehenek hozamai, amelyek 505 kilóval adtak többet átlago­san, mint egy évvel korábban. Az ellenőrzött tehenek mindegyikétől átlagosan 3572 kilogramm tejet fejtek el. A megye szarvasmarha-állo­­mányának minőségi javulását mu­tatja az is, hogy a harmadik or­szágos tej­termelési versenyben két első és több értékes helyezést értek el a megye tenyészetei és fejei, ezért 40 000 forint jutalom­ban részesültek. (14. Folytatás) Amikor magához tért, felugrott az ágyról és az asztalhoz ült. Homlokát simogatta: — »Mi az, megőrültem? Mi okom van a ne­vetésre?« Mégis nevetnie, hahotáznia kel­lett. Hasát fogta a kacagástól. Ezt a vad nevetési kényszert nem is tulajdoníthatta másnak, mint a megfeszített akarat következmé­nyének. Majd hirtelen szomorú, kedvet­len és keserű lett. Legszívesebben egy kedves vállra hajtotta volna a fejét, hogy alaposan kisírja ma­gát és kiöntse a szívét. S ez a ko­moly, felnőtt férfi, aki­­oly sok­szor nézett farkasszemet a halál­lal, most majdnem sírva fakadt. Homlokát tenyerébe temette. És sóhajtozott. . . Végre felugrott: váratlan, tehetetlen és féktelen harag gyulladt ki benne. Tömi­­zúzni szeretett volna. S önkívüle­tében akkorát ütött öklével a fémasztalra, hogy az íróeszközök mind szétpattantak. Ez aztán még jobban feldühítette, s most már tépkedni kezdte a papírt, meg tör­delni a ceruzát. Az egyik ceruza az asztal alá, a sarokba gurult Scseglov lehajolt, hogy azt is összetörje. . . de észbekapott: mi lesz így vele? össze kell szednie magát. Számolni kellene, mindegy, hogy mit, csakhogy magához tér­jen és ne menjenek tönkre az idegei. De ahogy felemelkedett, még jobban elöntötte a méreg. A ce­ruza! Az az átkozott ceruza! Most felveszi a padlóról és összetöri, porrá zúzza! A mérnök az asztal alá mászott, s agya abban a pillanatban kitisz­tult. — Várjunk csak — mormogta magában. — A nyitások. . . ott, az asztallal szemben. . . Mi lenne, ha csak egy pillanatra emelked­nék fel? Úgy is tett. Csak egy másod­percre tekintett ki fedezékéből, de ez is elég volt ahhoz, hogy meg­állapítsa: a lélek beteges bántal­­mai csak az asztal fölött figyelhe­tők meg, alatta nem. — Mi ez? Gáz? — tanakodott hangosan a mérnök. — De még­sem. Ha gáz lenne, akkor min­denütt egyformán hatna. Vagy sugarak?. . . De milyen suga­rak?. . . Igen, valószínűleg suga­rak, különben mi szükség volna a fémfalakra? Az asztal lapja meg olyan, mint egy ernyő. . Hát így vagyunk, uraim, akárkik vagytok is!. . . Csak folytassátok a kísér­letet, én mindenesetre az asztal alá bújok. Scseglov aránylag kényelme­sebb helyzetet keresve, úgy fész­kelődött el rejtekhelyén, akár egy kisfiú, aki túljár a felnőttek eszén. — Úgy!. . . Nevetés, keserűség, harag. . . Váratlan hangulatválto­zások. . . Vajon miért?. . . Mit tesznek még velem, uraim? És nyilván nemcsak velem. É . Scseglov megszokta, hogy ma­gában beszéljen, így könnyebben tudott dönteni. — Tehát a nevetés, a harag és a szomorúság sugarai. . . Ha kö­zönséges sugarakról van szó, ak­kor védekezni is lehet ellenük: például úgy, hogy egy lábast, vagy sisakot teszek a fejemre. . . De mién csak a fejemre? — vitat­kozott magával a mérnök. — Ta­lán az egész testemet be kellene takarni? S mindjárt ellenőrizte is felte­vését: először csak a kezét emelte ki a fedezékéből, és tartotta az asztal fölé, majd a hátát is, végül pedig ügyeskedve kézre állt és a sugarakba­n mártotta­­ a lábát Semmi hatás. De amikor fel akart emelkedni valószínűtlenül erős hang hasított a fülébe Mintha mozdonyfütty vi­sítana a kis szoba réseiből. Scseglov tenyerét a fülére szo­rította. De hiába. — Ez valami új dolog. . . — mormogta. — Hang­sugarak? Ab­szurdum!. . . És mi történne, ha a másik sarokba mennék? Elindult hát az ajtó felé. A hang lépésről lépésre gyengült. — Különös. . . nagyon különös. Igen, ezek valódi sugarak. . . De mifélék? A hang most hirtelen megsza­kadt, s fény csapott Scseglov sze­mébe. Egy lépéssel hátrált, a fény erősödött. Még távolabb pedig már vakítani kezdett. Becsukhatta a szemét, el is fordulhatott, beta­karózhatott — mítsem gyengült. Aztán egyszercsak kihunyt. A mérnök felnevetett. — De uraim, az önök műsora már nagyon fárasztó! — és újra nevetett. . . Most már szinte őrjítő hangom. S bármilyen furcsa volt is, nem tudta megfékezni. Ismét az asztal alá bújt. Nevetséges dolog, ha egy ko­moly, felnőtt ember háromrét görnyedve ül egy asztalka alatt. Scseglov azonban nem vette észre helyzete komikumát. Tudta, hogy súlyos megpróbáltatás vár rá. Ezt az egész »komédiát« nagyon rej­télyes módon rendezték meg. Ki tudja? Hátha a rengeteg sugár kö­zül az egyik az agyra hat? S hátha van »fecsegő-sugár« is? Meg »árulás-sugár« is?. . . De mit akarhatnak kicsalni belőle, mikor ő csak egy ultrahangú lokátorrá­ dolgozott? Ezek a készülékek már rég nincsenek titokban. . . Valami másra fájhat a foguk. Résen kell lenni, így gondolkozott Scseglov mér­nök, az asztal alatt kuporogva. S biztosra vette, hogy sikerült túl­járnia az ismeretlen Johnson, Smith és Harwood eszén. . . .Smith és Harwood pedig a televízió ernyőjén figyelte moz­dulatait. — A ravasz kutya! — mondta ingerülten Smith. — Minden olyan jól kezdődött, azután. . . Hát tényleg rájött a titokra!. . . Na akkor most átviszem a negyedik­be. Ott nem tud védekezni a su­gárzás ellen. Oda fogom kötni. M­egtán­coltatom! — Hagyd! — szakította félbe hűvösen Harwood. — Miért epés­­kedsz?. . . Mivel bosszantott te tulajdonképpen?. . . Talán az,a­­hogy okosabb nálad? Ez tetszik nekem. Leleményes. Találékony Olvastam a tudományos mun­káit is, de csak az ultrahangról szólót, sajnos. Tehetséges ember. Ha sikerül betörnünk, remek »gondolkodó gép« lesz belőle. — Ha sikerül! — dohogott gú­nyosan Smith. — Gondolj csak az elődjére! Ilyenek ezek az oroszok, elpusztulnak, de azt ordítják: »Éljen!« . . . Szerintem ne vesz­­kődjünk vele, hanem kezdjük el a kísérleteket. Az európai filmsza­lagot még alig használtuk fel. Pe­dig már régóta készülök arra, hogy a forró vízbe mártott embe­rek tapasztalatait feljegyezzem. — Elég! — legyintett Harwood. — Menjünk oda hozzá. De kérlek, ne nézz úgy, mint egy farkas, mert ez az ember­­búskomor lesz a tekintetedtől. (Folytatjuk.) KISALFÖLD Erőteljes építkezés a Győrszemerén a Zalka Máté Termelőszövetkezetben nemrégen adták át rendeltetésének a 24 fé­rőhelyes szarvasmarha-istállót és a 30 férőhelyes növendékmarha­­istállót. Az építkezésekhez 300 000 forint hosszúlejáratú hitelt kap­tak a banktól. Most új, merész győrszemerei tsz-ben tervek foglalkoztatják a Zalka Máté tagjait: a jövő évben sze­retnének építtetni egy 52 férőhe­lyes istállót az egyre jobban nö­vekedő állatállománynak. A tár­gyalások már folynak a 800 000 forintot kitevő építési költség elő­teremtéséről. Vihar egy francia film körül Az idei francia filmek közül feltétlenül a Marcel Carné ren­dezte „Csalók“ keltette a legna­gyobb visszhangot. A film az úgy­nevezett „arany ifjúság“ életét mutatja be és pontos tükre a francia burzsoá ifjúság tétlen és léha életmódjának. A jobboldali sajtó dühödten támadta és ócsá­rolta a filmet, ugyanakkor a hala­dó újságok elragadtatással fogad­ták és G. Sadoul kijelentette, ez a film legsikerültebb alkotása az emlékezetes „Ködös utak“ óta. Nizzy, Párizs gaullista polgármes­tere betiltotta a film bemutatását, de döntése akkora vihart kavart fel, hogy kénytelen volt tilalmát visszavonni. Végül is a haladó erők győzedelmeskedtek a film körüli harcban, mert a napokban Cainé remekművének ítélték oda a francia filmek idei nagydíját. ff Ötvenéves érettségi találkozó 2002-ben Ebben az évben harminc, negy­ven és ötven éves érettségi talál­kozókat tartottak Győrött. Talán ennek hatására történt, hogy a mi­nap megálmodtam saját 50 éves érettségi találkozómat, ami 2002- ben lesz. Erről a találkozóról és előzményeiről számolok most be a Kisalföld olvasóinak. Harminc éve elkerültem már a F­öldről. Még abban az időben, mi­kor az első világűrjáró rakéták felrepültek a Marsba. Ó, akkor még nyugodt hely volt a Mars. Ismeretlen volt például a fúrás. Sajnos, azóta megváltozott a hely­zet. A­kkor öten maradtunk ott földiek és most már a Marson is úgy fúrják egymást az emberek, mint Győrben 1958. végén. Hosszú idő telt el, mire meg­szoktam a marsbeli életet. Elvet­tem feleségül egy lila hajú nőt és született egy sárga szemű kisfiam. Jó partinak számított a házasság. Nyolc szobás lakásunk van a fő­városiban. Az apósomnak ezenkí­vül van 10 hold szőlője vikend­­házzal a Saturnuson. Az űrlakó néhány magyart az esküvőm után majd megölte a sárga irigység. Névtelen leveleket küldözgettek a feleségemnek, hogy én egy csa­podén alak vagyok és a Földre is azért nem mertem visszamenni, mert viselt dolgaim vannak. Az asszonnyal már régóta ter­vezgettünk egy földi utazást, de eddig mindig elmaradt. Most azonban nem várok tovább. Táv­iratot kaptam Győrből régi ked­ves barátomtól és osztálytársam­tól, a Ficzek Zolitól Arról értesít az én Zoli barátom, hogy megren­dezik az 50 éves érettségi találko­zót. Ott, ahol az ötéveset tartot­tuk Győrben, a Húspiacnál lévő családi vendéglőben. Disznótoros vacsora lesz, meg ötéves bor, összefutott a nyár a számban. Mióta a Marson éltem, disznót még nem is láttam. Még a jó ház­tartásokban is állandóan kígyó­húst főztek. Egy hüllőpecsenye nagy ebédnek számított A borok­nak meg alig volt valami alkohol­­tartalmuk. A legerősebb is csak öt maligános. A táviratban még az is benne volt, hogy a tanárok közül min­denki ott lesz, aki azóta meg nem halt Zárójelben azt olvastam, hogy a feleségemet ne hozzam magammal, mert a találkozó szi­gorúan zártkörű lesz. Azzal búcsú­zott az én drága barátom, hogy marsbeli kénkövet hozzak ma­gammal, amennyit­ csak tudok, mert annak jó ára van Győrben. Még lakást és iparengedélyt is le­het érte szerezni, pedig az igazán nagy dolog. Már kint vagyok a rakétaállo­­máson. Végre elő­állt a Mars és a Hold között menetrendszerűen közlekedő világűr-rakéta. A fele­ségem a nyakamba kapaszkodva sírt. Még az utolsó pillanatban sem akarta megérteni, hogy a föl­di szokások szerint az asszony nem kísérheti el férjét az érettségi találkozóra. Elindultunk. Az óránként 70 ezer kilométeres sebességgel szá­guldó rakéta lassan mély álomba ringatott. Arra riadtam fel, hogy már meg is érkeztünk a Holdba. Itt néhány napot még várnom kel­lett, mert Magyarország felé na­gyon rossz a rakétaközlekedés. Végre félnapos késéssel megérke­zett a MALÉV egyik bolygóközi rakétája és óriási robajjal elindult a Föld felé. Győr fölött 10 ezer méter magasságban egyszemélyes helikopterrel elváltam a rakétától , és leereszkedtem a Vörös Csillag Szálló tetejére. Azonnal ismerősre akadtam. Még mindig a Kollár Laci volt az igazgató. Rögtön meg is kért, ad­jak fel távirati tudósítást az egyik marsbeli újságnak, hogy a Vörös Csillag Szállóban hogyan készül­tek fel a szilveszteri nagy murira. A szállóban a legjobb szobát kaptam. Televízió, bárszekrény, zenegép, minden volt benne. Egy gyönyörű szőke nő mutatkozott be mint szobaasszony és azt mondta, csak neki szóljak, ha van valami kívánságom. Másnap a talákozón a fiúk nagy örömmel­ fogadtak. A Ficzek Zoli egészen elhízott, pedig velem együtt mindig keszeg legény volt, ötven évvel ezelőtt még csak cso­portvezető volt a vendéglátónál, most pedig már ő a tröszt igazga­tója. A szentiváni Herceget meg­választották tanácselnöknek a fa­lujában és saját lökhajtásos autó­ja van. Stummer meg, aki a leg­nagyobb verekedő volt az osztály­ban, ökölvívó világbajnok lett. Sajnos, az egész találkozóról nem tudok beszámolni, mert az öt­éves kor annyira szokatlan volt, hogy hamar levett a lábamról. Már egy hónapja vendégeskedem Győrben. A feleségem naponként küldözgeti a táviratokat, hogy menjek haza. Úgy megváltoztak itt Győrben az emberek, hogy nem akarok hinni a fülemnek és a szememnek. Szeretik egymást. Teljesen megszűnt a fúrás. Azóta van ez így, mióta a bajkeverőket kitelepítették a Föld minden or­szágából egy lakatlan bolygóra. Mikor erről értesültem, végleg megszületett bennem az elhatáro­zás, nem megyek vissza a Marsba. Feladtam egy táviratot a felesé­gemnek, jöjjön utánam, de az anyóst ne hozza magával. Cseresznyék István

Next