Kisalföld, 1960. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-01 / 51. szám

ítmo: március 1., kedd 170 holdon termel burgonyát a merichidai Kossuth Tsz az idén A közös gazdálkodás első esztendejének tapasztalatai azt bizonyították a mi termelőszövetkezetünkben, hogy érdemes a burgonyatermesztéssel foglalkozni. A homokos, laza szerkezetű talajon a burgonya biztonsággal termelhető és szép jövedelmet ad a tsznek. A merichidai Kossuth TSZ tavaly 70 holdon termelt főnövényként burgonyát. Az összes termés 5320 mázsa lett, vagyis holtanként 76 mázsás átlagtermést értünk el. Ezt az eredményt jó talajelőkészítéssel, megfelelő trágyázással és műtrágyázással, jó növényápolással még fokozni akarjuk. De még a 76 mázsás átlagterméssel is kifizető volt a burgonyatermesztés. Egy-egy hold termésének értéke 6080 forint. A burgonyát terhelő összes ráfordítás a mi üzemünkben holdamként 2836 forint 55 fillér volt. A holdankénti tiszta bevétel tehát 3243 forint 45 fillér. A 70 holdast számítva, ez csaknem 250 ezer forint. Az elmúlt évben 3064 mázsa burgonyát értékesítettünk, és 170 holdra biztosítottuk a vetőgumót. Az idén ugyanis ekkora területen termel burgonyát a mórichidai Kossuth TSZ. A várható termésből 2500 mázsa étkezési és 750 mázsa vetőburgonyára kötöttünk szerződést. Ifj. Tóth Dénes mezőgazdász Győr-Sopron megye falvaiban egy év alatt 188 iparengedélyt adtak ki Győr-Sopron megyében tavaly sok faluban nyílt férfi, női fodrászüzlet, illetve cipész- és csizmadia műhely. Egy év alatt öszszesen 188 ipar-, illetve működési engedélyt adott ki a KIOSZ megyei titkársága. E kisiparosok többsége a falvakban folytatja iparját. A legtöbben férfi, női fodrászat, szabó és cipész szakmára kértek működési engedélyt. A falvak jobb ellátása céljából a tanácsok és a KIOSZ trygyei titkársága közösen megvizsgálják, hogy a megye falvaiban milyen szakmában van hiány és milyen iparost igényelnek a termelőszövetkezetek dolgozói. A tapasztalatok összegezése után a lehetőségekhez mérten ipar-, illetve működési engedélyt elsősorban azokba a falvakba adnak, ahol eddig nem működött egyik, vagy másik iparágban iparos. (R.) Tudományos konferencia kezdődött a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán A Kertészeti és Szőlészeti Főiskola oktatói, szakemberei és hallgatói hétfőn háromnapos tudományos konferenciára gyűltek egybe, hogy áttekintsék és megvitassák a főiskolán folytatott oktatási és kísérleti munkák legutóbbi eredményeit, meghatározzák a feladatokat. Dr. Fekete Zoltán egyetemi tanár, a főiskola igazgatóhelyettese megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a felszabadulás óta a kertészeti kutatók száma a hatszorosára, s a kutatáshoz használt laboratóriumok, felszerelések, eszközök száma is a többszörösére növekedett. Ezután előadások hangzottak el. LOVÁSZI FERENC. „KÖZBEN MI IS ÚJJÁSZÜLETÜNK...* —■ Hasonló sok értékes régi darab, ősi téma került elő, mondom, vagy ötvenezer! Legtöbbjéről nem is tudják már, ki írta. Az idők folyamán állandóan formálódott és változott mindegyik, itt elvettek belőle, ott hozzátették, szinte minden városban másként játszották, így vagyunk a pillangó neséjével is. Gazdag hagyományunk sok-sok gyöngyszeméről fújjuk le az idők porát, és ma a nép szíve szerint, a nép igazsága szerint adjuk elő a régi témát, így, ahogyan a nép igényli. Szülessék út a régiből — így mondjuk ezt mi mostanában. Szép jelszavunk természetesen nemcsak a hagyományokra vonatkozik, legalább annyira az emberekre, ránk, művészekre is. Közben mi is újjászülettünk. — A kantoni művészek ma már a népet szolgálják. A jobboldali elemek két évvel ezelőtt még nyíltan támadták a nép eredményeit, és minél több eszmeileg káros darabot akartak előadni. Változatlanul a mandarinokat szerették volna dicsérni. Szemükben még mindig ők voltak a jó emberek. Szívük még mindig nem fájt a kis pillangóért. A becsületes művészeké annál inkább. 1957 novemberében összehívták a kantoni helyi operaegyüttes vezetőit, égjobbjait, s az írókkal együtt megvitattuk a helyes utat. A kérdés nagyon egyszerű volt, úgy hangzott: a népet szolgálta-e a művészet, vagy a régi világot? A népért dolgoznak-e a művészek, vagy csupán pénzért? A vita a haladás győzelmét hozta. A pártvezetés erősödött és az eddig ingadozó művészek jórésze őszintén bevallotta a tévedéseit, téves nézeteit, vagyis őszintébben, nyílt szívvel kezdte szolgálni a népet. Nálunk úgy mondják: csatlakozott a szívet adó mozgalomhoz. A párt azt javasolta a színészeknek, hogy menjenek a tömegek közé. A munkásoknak, parasztoknak nagyon tetszett a dolog. Egyes színészek azonban azt mondták: nem vagyunk mi utcai árusok. Legtöbbjük akkor könynyebbült meg igazán, akkor dobta le régi terhét, amikor látta, milyen szeretettel fogadják őket az egyszerű emberek. A kantoni művészek zöme szívesen játszott tömegeknek, segíti a helyi együtteseket és sokszor együtt dolgozik a munkásokkal, a parasztokkal A párt egyik helyes kezdeményezésének is döntő része volt abban, hogy itt tartunk: harminchét kantoni színészt országos körútra vittek — lássák az ipar, a mezőgazdaság fejlődését, a kommunák életét, népünk hősi munkáját, eredményeit, s érezzék mindenütt, hogy milyen egységes a mi országunkban a párt és a nép! Az országjárást követő fesztiválon elsősorban a mai életről szóló darabokat mutattak be. A művészek a párt segítségével rádöbbentek arra, hogy aki végiggondolja az életet, annak világosan felelnie kell: vajon a népért dolgozik, vagy elefántcsonttoronyba akar vonulni, mint a régi világ siratója. Aki látja az új gyárakat, a magas termést, az új iskolákat, az könnyen, jószívvel mondhat igent népünk nagyszerű erőfeszítéseire, s az ilyen művész alakításából sugárzik a hit, a bizalom, az új iránt. A LEVEGŐVÁLTOZÁS JÓT TETT íme, egy gazdag élettapasztalatai kantoni művész őszinte szavai. S a fiatalok? A sangháji filmgyárban találkoztam Van Tan-fun művésznővel. Első látásra az a gondolatom támadt, hogy róla mintázzák meg a kínai porcelánművészeti leheletfinom, kecses figuráit! Csalóka látszat! A „törékeny” művésznő nemrégiben hónapokig dolgozott falun, a panaszokkal együtt vetette a rizst, önözte a földet, etette az állatokat — s uram bocsá! — hordta a trágyát is, élte az egyszerű falusiak dolgos hétköznapjait, hogy tökéletesebb művész váljék belőle. — Ma már nemcsak képekről, hanem az életből ismerem a parasztokat, a kemény kort és a jó derekat követelő falusi munkát — mondja beszélgetés közben a sanghaji filmgyárban —, megerősödve tértem vissza faluról. A „levegőváltozás” jót tett nekem is, másoknak is. Sok színész azelőtt csak — hogy úgy mondjam — gyengéd lelkületű, melankolikus szerepeket, alakított szívesen. A parasztokközött azonban megváltozott szemléletük. Vidám, egészségesebb emberek lettünk és talán jobb művészek is. Jobban tükrözzük fejlődésünk ezernyi színét, immár nemcsak alakítjuk a szerepeket, sokkal inkább éljük. Együtt a tömegekkel, segíteni a tömegek harcát— ez alkotóerőnk forrása és célja. Hová jutnánk, ha valamiféle öncélú alkotásokon törnénk a fejünket, miközben a nép acélóriásokat épít, megsokszorozza a rizsföldek terméshozamát, és néhol még szinte puszta kézzel vezeti át a folyókat a hegyek kemény kőtömbjén? Hát nem ott a helyünk közöttük? (Folytatnuik) Tavaszi ünnep Dél-Kínában KISALFÖLD Ahol még a ló sem jár... Kapuvárott a vasútállomással szemközt egy másik „pályaudvar” is áll. Ez kisebb, mint a másik, nem látni rajta egyetlen gőzmozdonyt se, csak néhány sínen járó motort, keskeny nyomtávú vasúti kocsit, csilléket, szállításra váró fát, zsákokat stb. Az egyik épületen ez a felirat áll: ,Gazdasági Vasutak Kapuvári Üzemfőnöksége". Bent az irodában a főnök és a párttitkár ír és beszélget valamiről. Tudomásom és tudomásunk szerint MÉG NEM JÁRT ÚJSÁGÍRÓ a „telepen“, pedig — mint mondják — érdemes tudni róla egyet, mást. Hogy mit ér ez a „kis" vasúti hálózat, azt a fertődiek, kapuváriak, nyárosmajoriak, petőháziak és a környező többi település lakosai tudják csak igazán. Tizenhárom majort és négy községet kapcsol össze. A Hanság nyúlványainak nagy részét. „Azokat a helyeket — mondja az üzemfőnök —, amelyeken sokszor még a lovaskocsi sem tudja megjárni az utat.” Aztán történeteket mesélnek, hogyan ragadt bele a sárba, a mocsaras zsombékiba egész sor szekér, állat, szállítmány, főképpen néhány évvel ezelőtt, amikor még nem sokat adtak a kisvasútra. Ez most már 30 000 hold föld terményeit szállítja rendeltetési helyére: cukorrépa, kender, fa, nád, műtrágya, építőanyag stb. teszi ki a szállítmányok túlnyomó többségét. Ebben az évben például 1 500 000éve nádat szállítanak a Fertő környékéről a fertőszentmiklósi nádüzembe, onnan meg 4 000 tonna készárut a vasútállomásra. A vasúti igénybevétel állandóan nő: 1958-ban 57 000 tonna árut szállítottak rajta, tavaly pedig 80 200 tonnát. De az utóbbi se köti le teljesen a kapacitást, hiszen a legtöbb hónapban elbírnák a tavaly októberi 14 000 tonnás teljesítményt, ami négyszerese az előző januárinak. A szállítás itt is erősen IDÉNYJELLEGŰ. És „nem kapott rá” még minden környékbeli szövetkezet, bár megalakulásuk óta sokat emelkedett a kisvasút forgalma. Az üzem személyszállítással is foglalkozik. Tavalyelőtt 184 000, tavaly pedig 334 000 utas vet igénybe. Csupán a kapuvári Vörös Csillag Temetőszövetkezet 66 000 főt szállított rajta. A terek szerint a gazdasági vasút forgalmát nővel fogják két okibód kifolyólag: nem drága és akko kihasználható, ha más járművek képtelenek szállításra, másrészt a gazdasági vasút még íg nem teljesen kihasználva is rentábilis. A terve és azok teljesítését ismerve, csak az elismert hangján szólhatunk a kisvasút dolgozóiról , váltképpen, ha figyelembe vesszük,hogy eä© mostoha körülmények között dolgoznak. Nem panaszkodott egyetlen odatartozó kertbe se, de a laikus szem is sok mindent meglát. A pályaudvaron — ahol rendszerint jónéhány üres vagy megrakott szerelvény ál, sok a szállításra váró anyag, s ahol a műhelymunkákat végzik — csupán egy, vagy két kisebb, majdnem számításba se vehető épületet lát az ember. Láttam egy szerelőt, aki motort javított kint a pályáin, s — jól emlékszem — ugyan őt, ugyanígy láttam mínusz tizenkét fokos hidegben is. Egy ember verte a vasat a kovácsműhelyben, s annak a — idézőjel nélkül! — vityillónak csak három fala van Nem láttam egyetlen raktárt sem. A gazdasági vasút dolgozói átlagos havi 1050—1100 forintot és egyenruhát, vagy védőruhát kapnak. A LEGJOBB MOTORSZERELŐ órabére 7 forint 30 fillér. ötvenhat munkása van a gazdasági vasútnak, eléggé állandóak. A legjobb szerelőjük Nagy Ernő, úgy tisztelik, hogy „univerzális ember" tíz éve dolgozik itt. A legkényesebb szerelői munkák is jól ért, s a legkeményebb téli időben is szerel, rendszerint a szabad ég alatt. Az eléggé nagy forgalmat lebonyolító gazdasági vasút pályaudvarán építhetnének néhány, vagy legalább egy olcsó, de megfelelő épületet, amelyben a munkának a kényesebb részét elvégezhetnék. A pálya is elavult már, talán 7 kilométerre tehető az a rész, amely megfelel a követelményeknek. A kocsipark is elavult hercegi hagyaték. A motorok azonban jók, azokra büszkék a munkások. Hírek szerint a fontosabb pályarészeket 1961-ben újjáépítik, s a megfelelő kocsiparkot is biztosítják. A megoldatlan fájó dolog — ha addig intézkedés nem történik — csupán a megfelelő épületek hiánya marad. Sokáig ez az állapot semmi esetre sem tartható, mert ez már a dolgozók kellő szociális helyzetét megkívánó törvénybe ütközik. P. z ■IU.il . ------11 ....■“ 11 ■■ 11 ■■ -■ XIII.