Kisalföld, 1961. június (6. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-01 / 127. szám
1961. június 1., csütörtök „Amíg az emberben élet van, küzdeni kell" !1 MAGYAR TÖRTÉNELMI Társulat és a Hazafias Népfront 1960-ban dokumentumkötetet adott ki „Parasztsors — Parasztgond 1919—1944” címmel. Alázatos hangú le öreg, fáradt kis embert várunk a kapuhoz. — Én vagyok a Kiss Sándor! Mi járatban? Kék kötény van előtte, széles karimájú, gyűrött kalap a fején, s talán az erősen őszülő bajusz emlékeztet csak idős emberre. Meglepődve átveszi a könyvet, nézi a föllapozott oldalt, idegesen a szemüveg után nyúl, aztán ráfeledkezik. Arcán kisimulnak a redők. — Emlékszem rá. Ilyent nem lehet elfelejteni. Mellénk telepszik a tisztaszagú konyhában. — Pozsonyból bandukoltam haza Tápra, mint katona. Forradalom volt, 1919. Egyenesen a községházára tartottam. Sírtak az asszonyok, panaszkodtak a jegyzőre. Az asszonyok kérték tőle a hadisegélyt, gorombán rájuk mordult: „Ha nincs mit enniük, menjenek legelni.” A Tanácsköztársaság nevében első dolgunk volt, hogy elzavartuk a jegyzőt, a bírót. Megkértük a református tanítót, hogy vegye át a község vezetését. A felesége bort tesz az asztalra. Pirosan csillog a fehér kristályban, s a pohár belesimul a tenyérbe. — A tápi katonai helyőrségnek lettem a parancsnoka, meg paraszttanácstag voltam. Készültünk a nagy napra, az aratásra. S jött a hír, győzött az ellenforradalom. Nálam tizenhat fegyver költ, elvitték velem együtt. Tizenegy hónap alatt végigjártam három város börtönét: Győrt, Hajmáskért, Zalaegerszeget. Tizenegy hónap után hazajöttem, s itthon minden héten jelentkeznem kellett a csendőröknél. A falut el nem hagyhattam, s ekkor írtam a kérvényemet, ezt a levelet. Napszámba kellett volna járnom, hogy az egyik, hol a másik faluba, s míg ellenőrzés alatt voltam, nem mozdulhattam el. Ez majdnem egyenlő volt az éhenhalással. — Volt eredménye a levélírásnak? — Két év után. S addig minden hét csütörtökén megjelentem a csendőrségen, jól lepiszkoltak, s mehettem. Közben , megnősültem, a feleségem nem nézte azt, hogy nyilvántartott vagyok. HÁLÁSAN PILLANT az aszszonyra, mint harcostársra, aki az ajtófélfának dől, s a rossz emlékektől szorongva összekulcsolja kezét, a kötényét markolva. Az ember megkóstolja a bort, ízlelgeti. Saját termés. Annyi van belőle, hogy mindennapra jut egy-egy pohárkával az újig. velek, a mindennapi kenyérért rimánkodó sorok gyűjteménye ez a kötet. Köztük olvasható Kiss Sándor tápi lakos 1921. július 6-án kelt levele: — Elmúlt a két év — kezdi újra —, de azért később is szemmel tartottak. Hallgattam, amikor úgy látszott jónak. De azért annyi cselédet mégse lehetett elhallgattatni örökre. Aztán negyvenöt után gyorsan változott az életünk. Kaptam én is hat hold földet, bíró lettem, tanácselnök, párttitkár. De a föld... Minden garasunkat félreraktuk, hogy nagyobb legyen a birtok. — Bolondok is voltunk — szól közbe az asszony. — Hát igen, de így volt a földhöz jutott cselédember. — Most tsz-vezetőségi tag? — Van 3600 holdunk — vágja rá, bizonyításképpen, hogy otthon érzi magát a szövetkezetben, s a közös gondja-baja az övé is. Kinéz az udvarra, az időt kémleli. — Alighanem délután már mehetek krumplit kapálni, nem lesz annyira ragacsos a föld. — Bírja még, Sándor bácsi? — Hogy bírom-e? Magamnak csinálom, nem? Meg az ember úgy van, amíg élet van benne, küzdeni kell. Nem jó dolog nélkül lenni. Tegnap kaszáltam egész nap. A kasza elfogja a lucernát, igaz, de én már nehezen lépek utána. Azt csinálom, amire éppen szüksége van a szövetkezetnek. Pedig nyugdíjaztak. — Ez az év alighanem jól sikerül — jegyzi meg a felesége. — Úgy látszik — bólint rá Sándor bácsi, aztán elneveti magát. — Eszembe jutott valami. A múltkor, mikor utaztam Pestre, mert minden évben föl szoktam menni körülnézni, összetalálkoztam egy Bakony környéki asszonynyal. „Maga tsz-tag?” — szólított meg. „Az vagyok” — válaszoltam. „Aztán menynyit osztottak, tavaly?” — tudakozódott. „Huszonegy forintot egységenként”. „Az is valami?” — húzta föl az orrát. Megpaprikásodtam, s kicsit dühösen kérdeztem: „Maguknál mennyi volt?” Zavarba jött az asszony, aztán kibökte: „Kilenc forint.” Nem akartam megbántani, de kirobbant belőlem a nevetés. Igaz, hogy mi nem osztottunk negyven forintot, de a közös alapnak meg kell lenni. Építeni kell, bővíteni a gazdaságot, s mikor mindenünk meglesz, lehet többet osztani. KIÜRÍTI A POHARAT tetőm bajszáról az utolsó cseppeket. Az udvaron álló nagy bokorról rózsát kínál, majd mosolyogva végignéz: — Azt hitték, ugye, hogy már nem is élek? Pedig most kezdek kiegyenesedni. .. Hetvenkét éves korára, sok megaláztatás után. G. Szabó „Nagyságos Alispán Úr! Alulírott Kiss Sándor tápi lakos földműves és napszámos azon kéréssel fordulok a Nagyságos Alispán Űrhöz, hogy a csatolt községi bizonyítvány alapján, mint politikai fogolyra kirótt heti kétszeri jelentkezés alól felmenteni kegyeskedjék. A jelentkezési kötelezettség úgy reám, feleségemre, mint szüleimre, akiknek eltartásáról mind ez ideig gondoskodnom kell, már súlyos anyagi károsodást okozott és a további jelentkezési kötelezettség pedig létfenntartásunkat, megélhetésünket alapjában fogja megingatni és bennünket ellátatlanná fog tenni.“ Kiállításon mutatják be a baromfitenyésztési épületek tervét A Földművelésügyi Minisztérium pályázatot hirdetett belterjes nagyüzemi baromfitenyésztési épületek terveire. A pályázatra 84 pályamű érkezett. A tizenötezer forintos első díjat mind a tojóház, mind a csibenevelő-tervek csoportjában Szőnyi László, Bíró Sándor, Földváry György és Hajas József közös munkája nyerte. Ezeken kívül további négy pályaművet díjaztak, hetet pedig megvásároltak. A díjazott és megvásárolt terveket a Technika házában kiállításon mutatják be. (MTI) KISALFÖLD Géppel palántázzák a paprikát a Lajta-Hansági Állami Gazdaság horvátkimlei kertészetében Mozgalmas nap a soproni Liszt Ferenc Kultúrotthonban Egy kultúrház életét elsősorban a látogatottságán, másodsorban a benne folyó szakköri munka eredményességén lehet lemérni. Az utóbbi időkben a soproni Liszt Ferenc Kultúrotthon mindkét feltételnek eleget tett. A szakköri munka eredményességét bizonyítja a résztvevők nagy létszáma és az alkalmi kiállítások minősége. Néha összesűrűsödnek az események, és ilyenkor minden helyiség foglalt a kultúrotthonban, így történt ez a hét elején is. Vasárnap délelőtt 9 órakor a Petőfi téri általános iskola úttörőcsapata rendezte úttörőavatási ünnepségét a nagyteremben. Meghallgatták a pajtások rádión az úttörő szervezet 15 éves fennállása alkalmából Komócsin Zoltán üdvözlő beszédét. Délelőtt 10 órakor már hangos diafilm-vetítés-re gyűltek össze a gyermekek. Egy órával később a könyvhét ünnepélyes megnyitása történt meg. Délután 3 órakor a nőtanács rendezésében másfél órás szellemi vetélkedőre gyűlt össze 1200 soproni gyermek. Óvodás kortól az általános iskola VI. osztályáig bezárólag ott voltak a soproni lányok, fiúk. A vetélkedő után bababálon vettek részt. Nagyon kedves színfoltja volt ez a nőtanácsi rendezvénynek. A kultúrotthon egyik legjobban működő szakköre a szabás-varrás tanfolyam volt. Több mint 120 soproni asszony és leány tanulta meg egy év alatt a szabást és varrást. A tanfolyam céllja az volt, hogy házi használatra, saját és gyermekeik egyszerűbb holmijait megvárhassák a nők. Ezt a célt sikerült elérni. Ezt bizonyította a vasárnap délután 4 órakor megnyíló kiállítás a Liszt Ferenc Klubban. Egy évi szorgalmas munka befejezéseként gyűltek össze a tanfolyam résztvevői, hogy megkapják a „bizonyítványukat”, mely igazolja, hogy elsajátították a szabás-varrás legfontosabb tudnivalóit. A kiállí- tás nemcsak a tanfolyam hallgatóinak ügyességéről tanúskodott, hanem a tanfolyam vezetőjének, Tátrai Póbertnének hozzáértéséről is. Mozgalmas napja volt tehát a soproni Liszt Ferenc Kultúrotthonnak és ha figyelembe vesszük, hogy az otthon más helyiségeiben ugyanakkor bélyeggyűjtők, képzőművészek tartottak összejövetelt, akkor megállapíthatjuk, hogy a kultúrotthon jól szolgálja a mű-velődést Készülődés az építők napjára Június 4-én, vasárnap tizenkettedszer ünnepli az ország az építő- és építőanyagipari munkásokat. Megyénkben is minden vállalatnál, minden munkahelyen készülnek már az ünnepre. A legnagyobb szabásúnak a győri építőmunkások ünnepsége ígérkezik. Győrött ugyanis nem vállalatonként, hanem összevontan, az építők szakszervezetének Erkel Ferenc Művelődési Otthonában tartanak egész napos, közös ünnepséget. Délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepségen osztják ki „Az Építőipar kiváló dolgozója a kitüntetéseket, valamint a jutalmakat is a legjobb munkát végző győri építőmunkásoknak. Ezután a Kisfaludy Színház művészeinek közreműködésével vidám kultúrműsor szórakoztatja a győri építőmunkásokat és családtagjaikat Délután szórakoztató zene és a Győri Vasas Énekkar szólistáinak énekszámai járulnak hozzá, hogy az ünnepség jól sikerüljön, este pedig tánccal fejeződik be a vidám összejövetel. Az ünnepség rendezői számítanak arra, hogy a családias ünnepségre a szülők gyermekeiket is elviszik (természetesen nem este), s ezért igyekeznek gondoskodni arról, hogy a gyermekek is jól érezzék magukat. Gerald Götting látogatása Kállai Gyulánál Kállai Gyula, a Minisztertanács első elnökhelyettese fogadta a hazánkban tartózkodó Gerald Göttinget, a Német Demokratikus Köztársaság államtanácsának elnökhelyettesét, a kereszténydemokrata unió főtitkárát, valamint kíséretében lévő Karl Ordnungot, a CDU titkárát. Két évvel ezelőtt még gidres-gödrös pusztaság volt azon a helyen, ahol most már függönyt lenget a szél a házak ablakain, az erkélyen kisbaba napozik, és sok ember ide tér haza barátságos, meleg otthonába. A mosonmagyaróvári városközponti építkezés a terv szerint 21 lakóházból áll. Három épületben már laknak, hármat május végén adtak át az építők, a szerződéses határidő előtt két hónappal. Ebben a három épületben 34 lakás és két üzlethelyiség van. Ez évben előreláthatólag még öt lakóház építése kezdődik meg, egy épület pedig szeptember 30-ra lesz készen. Két év múlva, 1963-ban az egész lakótömb elkészül, aztán már csak az utak elkészítése és a parkosítás lesz hátra, hogy a Lenin úti szép környezetben épült házak még szebbek, még barátságosabbak legyenek. A modern vonalú, színes falú házak nemcsak kívülről, hanem belülről is szépek, mutatósak. A lakások naposak, beosztásuk célszerű. Nagyon kellemes hatásúak a tágas, világos lépcsőházak a szép bejárati ajtókkal. A földszinteken is, az emeleteken is vannak egyszobás étkezőfülkés és kétszobásétkezőfülkés lakások. A konyhában beépített szekrény, mosogató van, sőt asztal is jár a kényelmes, takaros konyhához. A konyhából nyílik az étkezőfülke. A Győr-Sopron megyei Építőipari Vállalat dolgozói szép munkát végeztek eddig is a lakótömb építkezésén, s a munkát serényen folytatják. Mire elkészül a lakótömb, 275 lakással — mégpedig szép lakással — és egy modern lakótömbbel lesz gazdagabb Mosonmagyaróvár. A MOSONMAGYARÓVÁRI LAKÓTÖMB-ÉPÍTKEZÉS Neonfények, kandeláberek és petróleumlámpa A győri Sztálin úton neonfények világítanak, a Honvéd-ligetben új, csinos kandeláberek adják a fényt, de a Sztálin út és Honvéd-liget között, a győri MÁVAUT forgalomirányító bódéjában vége a világítási kultúrának: petróleumlámpa pislákol benne. Ha valakinek feltűnnék az ellentét a neon, a kandeláberek és a petróleumlámpa között, és megkérdezné, miért nincs villany a bódéban, a következő meglepő választ hallaná, jeléül annak, hogy a bürokrácia hétfejű sárkányának azért még nem sikerült minden fejét lenyesni. — Körülbelül egy hónappal ezelőtt elromlott a villanyvilágítás a bódéban — mondja a forgalomirányító. — Telefonáltunk az ÉDÁSZ-nak. Az ÉDÁSZ ki is küldte embereit. Hosszú lenne elmondani, hogyan, mikor, — a tény az, hogy hatszor voltak kint. Megállapították, hogy tőlünk néhány lépésnyire lévő oszlopon a bekötőfejben van a hiba: elégett egy huzal. De miután a megjavítása nem az ÉDÁSZ feladata, lépjünk érintkezésbe a MEGYEVILL-lel, arra tartozik. Érintkezésbe léptünk. A huzavona ecsetelése mellőzhető, elég az hozzá, hogy a MEGYEVILL X-es részlege kiküldött egy fiatalembert, aki megerősítette az ÉDÁSZ diagnózisát. Meg is gyógyította volna a beteg bekötőfejet, de nem volt nála mászóvas, tehát nem tudott felmászni az oszlopra. Teltek a napok, mi vártunk, aztán érdeklődtünk. Azt a választ kapuk a MEGYEVILL 1-es részlegétől, hogy jelenleg egyetlen mászóval sem tartózkodik a városban, mind „kimászáson” van vidéken. Miután ettől a felvilágosítástól nem gyulladt fel a villanyunk, újra zavartuk a MEGYEVILL 1-es részlegét, amikor is egy szép napon azt a választ kaptuk, hogy mostanában nincs a közelben beütemezett munka, várjunk nyugodtan, majd rákerül a sor. Eddig a história. S most az amúgy is szűk bódéban, ahonnan az autóbuszokat indítani kell, ahol elszámolások folynak, s ahová betérnek pihenni a kalauzok, a gépkocsivezetők — egy hónapja sötétség van és petróleumszag, szemrontás és tűzveszély. Egy „előnye” van az egész ügynek: a petróleumlámpáról gyújtanak cigarettára a MÁVAUT dohányosai, de ehhez egyáltalán nem ragaszkodnak; jó lenne nekik a gyufa vagy az öngyújtó is. Elvégre ez modernebb. A villanyvilágításhoz is azért ragaszkodnak, mert valahogyan korszerűbbnek, jobbnak, kényelmesebbnek találják, mint a petróleumlámpát. Ezért kívánják, hogy javítsák meg most már a villanyukat, mindegy, hogy ki, mindegy, hogy üzemen kívül vagy ütemen belül. A kérésüket alighanem jogosnak lehet ítélni minden lelkifurdalás nélkül. Sőt, rá is szolgáltak már a villanyfényre az egyhónapi vakoskodással. (v. gy.)