Kisalföld, 1962. augusztus (7. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-01 / 178. szám
4 KISALFÖLD - Tudomány és technika — -------------------------------------------------------------★ --------------------------------------------------------------A NYUGODT NAP NEMZETKÖZI ÉVE „A nyugodt Nap nemzetközi éve, 1964—1960” — ezt a nevet adták a tudósok azon komplex kutatásoknak, amelyeket az 1961-ben kezdődő minimális naptevékenység időszakában fognak végrehajtani. Párizsban nemrég a Nemzetközi Geofizikai Bizottság ülést tartott. Huszonnégy ország tudósai nyújtottál be nemzeti programjaikat megvitatásra. Megalakult a Nyugodt Nap Nemzetközi Éve Bizottság, amelyben sok ország képviselőjével együtt helyet kapott Sz. M. Vernov, a Szovjet Tudományos Akadémia levelező tagja és N. V. Puskov, a fizikai-matematikai tudományok doktora, a Földmágnességi Intézet igazgatója. — A nyugodt Nap nemzetközi éve a nemrég lefolyt nemzetközi geofizikai év folytatása — mondotta a Trud tudósítójával beszélgetve Puskov. — A nemzetközi geofizikai évben, a maximális naptevékenység időszakában igen érdekes vizsgálatok folytak. Most, a minimum időszakában, magának a Nap tevékenységének és a Földre gyakorolt hatásának vizsgálata a világegyetemre vonatkozó új adatokkal fogja gazdagítani a tudományt. Ismeretes, hogy a Nap tevékenysége körülbelül 11 éves ciklusokban megy végbe. Egy ciklus folyamán a Nap tevékenysége fokozódik és csökken. Az emelkedés periódusát a napfoltok megjelenése, napkitörések, mágneses viharok sarki fények kísérik. Aminimum időszakában a Nap ,,pihen”, aktivitása lényegesen gyengül. ■ Ilyenkor mintegy „erőt egyési” tévékéséségenek soron kovetkezni fokozásához. A Nap—Föld kapcsolatok nagyszabású vizsgálataira a minimális tevékenység időszakában most kerül sor először. — Legyen szíves, beszéljen a párizsi ülésszakon benyújtott nemzeti programokról. — E programok a Nap rádiókisugárzásainak, a földmagnetizálásnak, a különféle ionoszférikus jelenségeknek, a sarki fényeknek és más problémáknak tanulmányozását irányozzák elő — válaszolja N. V. Puskov. — A munkálatok programjában nagy helyet foglalnak el a kozmikus sugarak vizsgálatai. Arról van szó, hogy a kozmikus sugarak, intenzitása rendszerint összefügg a napkitörésekkel, a napfoltok megjelenésével és az aktivitás más megnyilvánulásaival. Most azt kell megtudnunk, milyen a kozmikus sugarak természete a nyugodt Nap periódusában. A legutóbbi években számos új geofizikai műszer, berendezés jelent meg, a megfigyelés tökéletesebb módszereit dolgozták fel. Végül, ami a legfőbb, a tudósoknak a szputnyikokban valóságos „kozmikus laboratóriumok” állnak rendelkezésre. A szputnyikokban elhelyezett műszerek segítségével tanulmányozni lehet a korpuszkuláris sugárzást, s a vele összefüggő mágneses tereket — mondja Nyikolaj Vasziljevics. — A szgutnyikokról olyan mágneses felvételeketlehet készíteni, amelyek lehetővé teszik mágneses térkép összeállítását. Különleges kutatógömbök 20 —60 kilométer magasságba juttatják fel a Nap felületének egyes részleteit rögzíteni képes csillagászati, műszereket. Különleges meteorológiai szputnyikok állandó „Nap-őrjáratot"* fognak végezni, tanulmányozzák a napsugárzást, lefényképezik a felhőket, megmérik az atmoszféra felső rétegeinek hőmérsékletét és sűrűségét. E munkálatok eredményei alapján pontosabb időjárás-prognózisokat lehet majd készíteni. A földkerekségen jelenleg 150 ionoszféra-állomás működik, amelyek az ionoszféra alsó rétegeit figyelik. Ionoszféra-állomásokkal felszerelt szputnyikok segítségével a tudósoknak először nyílik alkalmuk arra, hogy teljes információt kapjanak az ionoszféra legfelső idejeben végbemenő s a Földről közvetlenül meg nem figyelhető jelenségekről. Az ionizációt főleg a Nap ibolyántúli és röntgensugarai okozzák. Igen ám, de hogyan változik az ionoszféra állapota abban a periódusban, amikor nyugodt a Nap? Milyen formában és mekkora méretekben mennek végbe ilyenkor az ionoszférikus háborgások? A tudománynak eddig nem állnak rendelkezésére erről teljes adatok. Pedig az ionoszférikus adatok alapján kell elvégezni a rádióösszeköttetésekkel kapcsolatos számításokat, s mennél megbízhatóbbak ezek az adatok, annál szilárdabb az összeköttetés mind a földi atmoszférán belül, mind pedig a kozmikus térségben. Nyikolaj Vasziljevics Puskov beszámolt továbbá az éjszakai égbolt fényének, valamint a sarki fények tanulmányozásával kapcsolatos soron következő munkálatokról. E jelenségeket nagy mértékben először a nemzetközi geofizikai év időszakában figyelték meg. Az összehasonlítás végett most igen fontos, hogy ugyanilyen megfigyeléseket végezzünk a minimális naptevékenység időszakában. — Hogyan szervezik meg a megfigyeléseket? — A megfigyelésekbe bekapcsolódik a nemzetközi geofizikai év programjában részt vett állomások túlnyomó többsége — mondja a tudós. — Az állomások két kategóriára oszlanak, a fő- és kisegítő állomásokra. A főállomások az év minden napján továbbítani fogják a megfigyelések anyagait a nemzetközi központokba, a kisegítő állomások csupán olyan periódusokban küldenek adatokat, amikor különösen érdekes jelenségek mennek végbe, például geoaktív képződmények jelennek meg a Napban, amelyek a mágneses terekben és az ionoszférában háborgásokat idéznek elő stb. Ugyanúgy, mint a nemzetközi geofizikai év idején, megszervezzük a megfigyelések világközpontjait és a világnap-szolgálatot. Az állomások számát tekintve a Szovjetunió áll az első helyen. A szovjet állomások az Északi sarktól az ország déli határáig és a Kárpátoktól a Kurib-szigetekig hosszú láncot alkotnak. A kutatásokban részt vesz-enek az északi- és déli-sarki állomások. A mágneses tér változásainak megfigyelése, végett kifut az Óceánra a „Zarja” antimágneses hajó. Az űrlaboratóriumok munkáját is felhasználható, legátfogóbb programot a Szovjetunió és az Egyesült Államok tűzte ki. A Nyugodt Nap Nemzetközi Éve Bizottságánál eddig már harminchét ország tudósai jelentették be, hogy részt vesznek az új munkálatokban. A nemzetközi geofizikai év megmutatta, hogy a tudomány szempontjából milyen óriási haszonnal jár a különböző országok tudósainak együttműködése — mondta befejezésül Puskov. — Nem kétséges, hogy az együttműködés a küszöbönálló munkában is éppen m ilyen szilárd és gyümölcsöző lesz. Az építőipar új gépei A napokban nyitották meg Kis Ipari Vásárls pavilonjában a jelenleg használt és a közeljövőben gyártásra kerülő új építőipari géptípusokat. Az építőipar gépesítését reprezentatív módon bemutató kiállítást már az első napon számos szakember és érdeklődő kereste fel. Képünkön a nagyteljesítményű, vibrációs elven működő úthenger. (MTI Fotó : Tolnai Andor felv.) Műszaki újdonságok Repülővagon A kulinyimi vagongyárban gyorsvonatok részére tisztán fémből való személykocsik gyártását kezdték meg. A tervezők maguk közt „repülővagonnak” hívják. Ennek van is alapja. A kocsikat a repülőgépeken használatos támlásszékekkel szerelték fel. Belsejük a sugárhajtású utasszállító repülőgép szalonjára emlékeztet. A kocsik anyaga, akár a repülőgépeké, könnyű aluminium ötvözet. Mindegyikükben rádiókészülék van, és légkondicionáló berendezés. Kényelmes, kellemes bennük az utazás A tervező mérnökök gondoskodtak az utasok maximális kényelméről: a hangszigetelés elnyeli a kívülről jövő zajokat, a fénycsövek lágy fényt árasztanak, a széles ablakok jó kilátást tesznek lehetővé. „Mindent látó“ kombájn Ukrajna egyik bányájában nemrég újfajta szénkombájn próbáltak ki. Ez a föld alatt előrehaladva, „látja" maga előtt a kőzetben rejlő és géptörést előidézhető akadályokat például a köveket, a tömör kőzetet. Az új bányagép látószerve egy műszer. Ennek rádióaktív izotópjai sugárzásukkal mintegy kitapogatják a földalatti teleprétegeket. A műszer észleletei az agregát vágószerkezetébe jutnak, és szükség esetén megállítják azt. Az új műszer ezenkívül meg tudja állapítani a kombájn előtt lévő meddő kőzetet, a széntelep görbületeit, a település határait, ily módon kiküszöbölhető a gép üresjárata. Ez a szénkombájn jelenleg az egyetlen ilyen felszerelésű gép a világon. Villanytraktor A cseljabinszki traktorgyárban szén- és ércbányák részére nagy teljesítményű hernyótalpas villanytraktor terveztek. Nem szikrázó motorja robbanásbiztos. Az új gép megbízható segítőtársa lesz a bányászoknak. Oldalvágatokban fogják alkalmazni, ahol a vaspályáknak nincsenek elágazásaik. A traktor vontatónak és talajgyalúnak is használható. A villanymeghajtású földalatti traktor a felszínen is felhasználható a vasutak és vízierőművek építésénél. Televíziós prés A technikában gyakorta megtörténik, hogy valamely bonyolult alkatrészt vagy egy egész szerkezet a sorozatgyártásba vétel előtt deformálnak vagy nagy nyomás alatt széttörnek. Ennek az a célja, hogy megállapítsák a kipróbálandó alkatrész maximális terhelését és élettartalmát. Szovjet mérnökök nemrégiben olyan vizsgálóprést szerkesztettek, amelyhez egy televíziós készülék is tartozik. Ennek segítségével az alkatrész pusztulása közben tanulmányozható. A távvezérlőasztalon nagy képernyő van, a televízió lencséje pedig a présen az alkatrész szerint átállítható, s megmutatja az alkatrész nyomás alatt lévő különböző helyeit. A vizsgálandó alkatrész folyamatos figyelése teljes képet nyújt a végbemenő de- formálásokról, az alkatrész erős és gyenge részegységeiről, szilárdsága végső értékéről. A televíziós prész Vs.ronyezsben, a forgácstalan fémalakítás gyárában készítették. Újfajta sebészeti csipeszek Az amerikai Ethican Inc. vállalat új eljárást talált, amely feleslegessé teszi kisebb sebek összevarrásánál a tűt és a varróanyagot. Az újfajta bőrcsipeszeket különleges műszerrel rakják fel. A csipesz, amely jóformán alig szúrja meg a bőrt, nem okoz fájdalmat és mégis tökéletesen összefogja a seb száját egészen a gyógyulásig. Laposan ráfekszik a bőrre és egymáshoz közel felrakva halpikkelyszerűen helyezkedik el. A sebre alkalmazott nyomókötések sem okoznak kényelmetlenséget, és a csipeszek eltávolítása után nem marad heg vagy szúrás nyoma a bőrön. 1962. augusztus 1., szerda Apróhirdetések adás-vétel Ragyogó kisipari kombináltszekrény esetleg részletre is eladó. Dobos foto, Jedlik Ányos u. 12. Trabant Combi személygépkocsi eladó. Győr, Eszperantó u.__8.__________ Nagy levelű 3 méteres filodendotron eladó. Mosonmagyaróvár, Lenin u. 77. Igényesnek sport, kocsi eladó. Érdeklődni: Szabó, Győr, Duna u. 20. 200 köbcentiméteres DKW hengerfejet veszek. Béres, Győr, Buda u. 22. Szoba íróasztal, komplett konyhabútor, rádióasztal, világos keményfa hálószoba,bútor, szekrények eladók. Győr, Rákóczi u. 10. Jász. ÉRTELMSÉGI dolgozó albérleti szobát keres Címeket a kiadó- 2 ba, Győr, Tanácsköztársaság S útja 3. p—'70-es luxuskivitelben, príma állapotban eladó. Török Endre,Pápa, Elekthermax._____________ Modern vonalú kétszemélyes rekamié kislakásban rendkívül előnyös, kapható és megrendelhető. Barlanek kárpitosnál, Győr, Bálint M. u. 2. Igényesnek diófa hálószobabútor garnitúra, sezlon, sodrony eladó. Győr, Kisfaludy u. , 25. Korsósné.___________ INGATLAN _ Győr, Bástya u. 22. sz. alatti ház azonnali beköltözihetőséggel __eladó. Családi ház beköltözhetően eladó. Győr, II. ker. Vörös október u. 75. 4.80 négyszögöl kukoricával bevetett föld öle 20 Ft. Fehér gyermek járóka és férfi kerékpár eladó. újvilág u._5.____ (N) Családi ház beköltözhetőséggel eladó. Győrszentiván, Újtelep, Attila u. 15. Ugyanott egy ló eladó. (N) HÁZASSÁG 40 éves jó megjelenésű nő házasság céljából megismerkedne lakással rendelkező, józan életű férfival. Csak részletesen megírt levélre válaszolok. „Szürke fény“ jeligére Hirdetőbe, Győr, Kazinczy u. 16. Beköltözhetően eladó 371 négyszögöl kerttel együtt, szoba-konyha, spejzos ház. Érdeklődni: Győr-Szabadhegy, Zichi Ottó_u. 38. Vennék Győr-Nádorvárosban közművesített kertes családi házat. Ajánlatokat: ,,Azonnal fizetés“ jeligére a Hirdetőbe, Győr, Kazinczy u. 16. Eladó: Győr, Rózsa Ferenc u. 51. számú félház, lakottan. Ára: 46 ezer 700 forint. 25 évi részletre is fizethető. Érdeklődni: Országos Takarékpénztár, Győr, Lenin út 25. Eladó: Győr, Hold utca 12 számú házingatlan, lakottan. Ára: 75 ezer forint. 25 évi részletre is fizethető. Érdeklődni : Országos Takarékpénztár, Győr, Lenin út 25. __ LAKÁSCSERE _ Elcserélném szigeti központi fűtéses másfélszobás lakásomat Richardsgyár környéki egyszabahálófülkésre. „Gyors“ jeligére címeket a Hirdetőbe, Győr, Kazinczy u. 16. __________________ Egyszoba-konyha, előszoba, spejzos lakásomat elcserélném hasonlóra. Lehetőleg gyermektelen családdal. Győr, Fehérvári u. 98._________________ Szoba-konyha, mellékhelyiséges lakásom elcserélném belvárosi vagy Belvároshoz közeli egyszobásra. Húsvét István, Győr, Kálvinista u. 18. Elcserélném székesfehérvári kétszoba összkomfortos lakásomat hasonló győrbre. Címeket a kiadóba, Győr, Tanácsköztársaság útja 3. VEGYES Főzni tudó mindenest, kis háztartásba benntlakással felveszek. Szabó Györgyné, Győr, Rózsa Ferenc u. 16., emelet. ______________ Fiatal házaspár kiadó albérleti szobát keres, Győrben, vagy környékén. Ajállatokat: „Becsület“ jeligére Hirdetőbe, Győr, Kazinczy u. 16. Villanyszerelés, mosógép, villany vasaló javítása Tóldinál, Győr, Kaziczy u. 17.____________ ÚJ ÜZLETHELYISÉGEMBEN bundák, bőrkabátok, írhab undák tisztítását, festését, átszabását, javítását kedvező áron vállalom. Győr, Kazinczy u. 4. SZKALAP JAVÍTÁS, sapkák észat és, kalapok, sapkák PERCZELNÉL: Győri- Aradi vértanúk útja 20 9 A Szil és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet a páli helyi szervnél a 10. sz. italboltjának vezetésére pályázatot hirdet Jelentkezni lehet a földművesszövetkezet központi irodájában az igazgatóság elnökénél, Szil, Hunyadi tér 12. Fizetés: Jutalékos bérezéssel. il Mosonmagyaróvári Timföld és Mirkorundgyár főállású jogászt keres, önálló légügyi előadónak Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesanyám, anyósom, nagyanyám és testvérünk, özv. Albrecht Józsefné sz. Gyurics Rozália f. hó 29-én életének 78. évében váratlanul elhunyt. Drága halottunkat augusztus 1-én 17 órakor a révfalui temetőben helyezzük örök nyugalomra. Gyászoló Abafalvi család ______és testvérei. Nyugdíjas asztalos, villanyszerelő, víz- és gázszerelő szakmunkásokat felveszünk Jelentkezés: Győri Szolgáltató Ktsznél, Széchenyi tér 9. KOVÁCS FERENC ácsmester elhunyt. Temetése augusztus 1-én 14 4 órakor lesz a révfalui temetőben. GYÁSZOLÓ CSALÁD Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, testvérünk, Csollány Ignác 67 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 1-én du. Vl. 3 órakor lesz a révfalui temetőben. gyászoló csalá. MEGYEI TANÁCSTAG FOGADÓÓRÁJA Augusztus 4-én: Dr. Wellman Oszkár a töltéstavas tanácsiházán délelőtt 11 órakor. Augusztus 5-én: Dr. Wellman Oszkár a nyúli tanácsházán délelőtt 11. órakor.'