Kisalföld, 1965. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-02 / 51. szám

IKS. március 2., kedd fl törlesztés éve volt Talán még sohasem pa­naszkodtak annyit a kisba­ráti emberek, mint az idén. S akik panaszkodnak, a ter­melőszövetkezet tagjai. Né­­hányan már addig a kije­lentésig jutottak: „Nem ér­demes itt dolgozni, inkább veszem a sátorfámat, és bár­hol megélek úgy, mint a termelőszövetkezetben.” Mi történt Kisbaráton, hogy ilyen keserű szavakkal panaszkodnak a tsz-tagok, és van-e alapja az elkesere­désnek? Az elkeseredésre, a becsü­letes munka feladására, a menekülésre semmiképpen sincs ok. Az viszont helyes, hogy a múlt esztendő ered­ményeivel nincsenek megelégedve a kisbarátiak, csakhogy az eredmény­telenség okát is látnim­ kell, és aszerint vé­lekedni és aszerint dolgozni. Néhány adat a Március 15. Tsz tavalyi gazdálkodásának eredményeiről • a munkanév­ség értéke: 14 forint 37 fil­lér, ebből készpénzben 2 fo­rint 47 fillért kaptak kéz­hez a tagok, a többit termé­szetben fizette a termelőszö­vetkezet. Egy dolgozó tag évi átlagjövedelme 5866 fo­rint. A termelőszövetkezet mérleghiánya: 362 000 fo­rint. Két évvel ezelőtt 27 fo­rintot, 1963-ban 23 forintot ért egy-egy munkaegység, te­hát évről évre szegényebb lett a termelőszövetkezet zár­számadása, míg elérkezett a mérleghiány. Ha a termelő­­szövetkezet tagsága csak a tavalyi esztendőben keresi a hibát, akkor önmagához sem őszinte. A hiba talán a ré­gebbi gyenge vezetésben volt, amikor az alkudozá­sokkal elment a munka be­csülete. Majd folytatódott a rossz gazdálkodás azzal, ami­kor egy elnök vezette a ménfőcsanaki és a kisbaráti termelőszövetkezetet. Ta­valy jött az új elnök, aki az addig magára hagyott fő­­agronómussal rendbe akar­ta hozni a gazdaságot, de egyébre nem futotta az ere­­­­jükből egy év alatt, mint­­ arra, hogy rendezzék az el­adósodott termelőszövetkezet ügyeit, hogy megszüntessék az előző évről áthozott adós­ságokat. . . Az 1964-es esztendő terhére osztottak pénzt 1963-ban. Tavalyelőtt 360 mázsa kenyérgabona-ve­tőmagot, 960 mázsa vetőbur­gonyát vásárolt a termelő­szövetkezet az 1964. eszten­dő terhére, s ez a kifizetett összeg az ugyancsak tavaly­ra átvitt földadóval együtt 282 000 forint. Tavaly 113 sertést vásárolt a term­elő­­szövetkezet hizlalásra, mert nem maradt hizónak való tavalyelőttről a nagy elhul­lás miatt. És mindehhez hoz­zájött a rossz termés. A nö­vénytermesztésben és az ál­lattenyésztésben 480 000 fo­rint kára lett a tsz-nek. A termelőszövetkezetben tavaly fizették meg a ta­nulópénzt és a hosszú évek alkudozásának árát. Tavaly egy szál répa, egy bokor burgonya és egy szál kukori­ca sem maradt ugyan kapá­­latlan. A prémium ösztönöz­te a tagságot. Tavalyelőtt és még annak előtte táblákat kellett felszántani, mert nem kapált a tagság. Még a ser­tések mellé sem találtak gondozót, idegenből kellett hívni. A helyi tanács és a tár­sadalmi szervek sem nagyon fáradoztak azon, hogy meg­változzék a munkához, a termelőszövetkezethez való viszony Kisbaráton.­­ A tsz elnöke, főagronómusa úgy­szólván magára maradt az előző évekből áthozott min­den fegyelmezetlenséggel, al­kudozással szemben. A helyi tanács például nem követel­te meg, hogy a kétlakiak le­vágják, betakarítsák a kuko­ricaszárat. „Ha nekik lehet, akkor nekünk is”, gondol­ták a termelőszövetkezetben. S ha szólt valamelyik veze­tő, a kétlakiak földjeire mu­togattak a tagok­ Tavaly törlesztett a terme­lőszövetkezet, s ha panaszra van is ok, az elkeseredésre kevésbé. Még talán egy esz­tendőben sem kezdett ilyen jó alapokkal a termelőszövetkezet, mint az idén. Tavalyról nem hoz­tak át adósságot, hízónak valót már nem kell vennie a tsz-nek, az istállókban, az­­ ólakban a tavalyi 179 he­lyett az idén 382 szarvas­­marha, sertés áll. Természe­tesen, hogy eredményesebb hetek, hónapok következze­nek, mint tavaly, tavaly­előtt, ahhoz a tagság szor­galma, becsületes munkája kell, s a vezetőséggel való egyetértése. P. I. A századvég fizikája címmel még tavaly október­ben előadássorozatot hirde­tett az Eötvös Loránd Fizi­kai Társulat győri tagozata. Az előadás témáját és elő­adóit igen nagy gonddal vá­logatta ki a társulat vezető­sége. Erről tanúskodik a hallgatók nagy száma: az eddigi előadásokon mintegy ötszázan vettek részt. A témákról: az első elő­adáson — az azóta hirtelen elhunyt — Bodócs profesz­­szor vitatkozott Einstein re­lativitás-elméletével. Később a dielektrikumok fizikájáról, a lúzerről, az ultrahang gya­korlati alkalmazásáról, a nukleáris mérési módszerek­ről, az alkalmazott fizika vegyipari felhasználásáról volt szó. Márciusban két előadásra kerül sor a Műszaki és Ter­mészettudományi Egyesüle­tek Szövetsége győri intéző bizottságának székházában. Az egyiken dr. Pócza Jenő, a Műszaki Fizikai Kutató­intézet munkatársa beszél a vékony rétegek fizikájáról, majd pedig a hónap végén Bálla János, a Központi Fizikai Kutatóintézet tudo­mányos munkatársa az ala­csony hőmérsékletek fiziká­járól. Áprilisban — egyidő­­ben a budapesti fizikusan­­kéttal — látogatást szervez a társulat a REMIX Híradás­­technikai Gyárba, és ott ke­rül sor a miniatűr készülé­kek ismertetésére. A sorozat befejező előadá­saként májusban dr. Valkó Iván Péter, a budapesti Mű­szaki Egyetem tanára a mi­niatürizálás jelenét és jövő­jét ismerteti. T­íz esztendő az öntödében Szép szakma BIZALMATLANUL fogad­ták egykor a Mosonmagyar­óvári Mezőgazdasági Gép­gyárban Sipőcz Bélát. Az öntők összedugták a fejüket, és bizony a vélemények egy cseppet sem voltak ránézve hízelgőek. — Nem adok neki két hó­napot, úgy itthagy bennün­ket, mint a pinty! — mondta az egyik öreg szakmunkás. A többiek egyetértettek vele. Sipőcz Béla valóban nem öntőtípus. Sovány, csontos ember, nehéz őt elképzelni az öntöde örökké gázos leve­gőjébe, a mindig egész em­bert kívánó nehéz fizikai munkába. Sipőcz Béla azon­ban alaposan rácáfolt a jós­latokra. Ma már — tíz esz­tendő eltelte után — nyu­godtan meg lehet ezt állapí­tani. Nemcsak, hogy nem hagyta faképnél az öntödét, de az egyik legjobb szakem­berré fejlődött a most is még csak 38 éves gépformázó. Csak az első két hétben szorult segítségre. Utána gé­pet kért, önálló önző lett. Az első hónapban 106, azután fokozatosan 120, 140, majd 180 százalékos teljesítményt írtak a táblájára. Hamarosan élmunkás lett. De nemcsak ezzel, hanem egyéb tetteivel is megcáfolta a kezdeti véle­ményeket. Kétszer lett kiváló dolgozó, majd sztahanovista, elnyerte a miniszteri okle­velet is. AZ 1960. ÉV nagyon moz­galmas volt az öntödében is. Ekkor alakultak országszerte a szocialista brigádok. Az öntők Sipőcz Bélától várták a kezdeményezést. És ő nem is habozott sokáig. Megala­kította a 6 tagú brigádot. A brigáderedmények első értékelésekor ők is a szocia­lista címet elnyert kollektí­vák között voltak. Azóta négyszer kaptak oklevelet, és kétszer jelvénnyel tüntet­ték ki a brigád tagjait. Mindezt a jó munkáért. Azt azonban nem jutalmazta senki, amikor szabadidejük­ben segítettek egymás házá­nak építésében, alapozásá­nál, a tető felhúzásánál. Mindig a brigádvezető járt elöl jó példával, ha csele­kedni kellett. Pedig funk­ciókkal jól ellátták Sipőcz Bélát. Megválasztották bíró­sági ülnöknek, munkásvédel­mi megbízottnak, műhelybi­zottsági tagnak. A többiekkel együtt tanul a szakosított munkásakadémián, hallgató­ja az ülnöki akadémiai elő­adássorozatnak is. A brigádalakító tagok kö­zül azóta hármat már ki­emeltek. Csak hárman ma­radtak. Viszont régi vágyuk: háromszoros jelvényesek akarnak lenni. Három öntő — még ha olyan kiváló szakember is, mint a Ság­­vári brigád tagjai — nem tud boldogulni. Új­öntőket kellett tehát beszervezni a brigádba. Ma már ismét ki­lencen vannak. És olyan vál­lalást tettek áprlis 4-e tisz­teletére, amely azóta is szó­beszéd tárgya a gyárban. Tavaly 0,17 százalékos se­­lejttel dolgozott a Ságvári brigád. (Párját ritkító nagy­szerű eredmény ez!) De a Ságvári brigád az idén ennél is többet akar tenni. VÁLLALJÁK, hogy a 9 tagú brigád egyhónapi se­­lejtje nem haladja meg a 200 kilót. Ez pedig azt jelenti, hogy az egy öntőre eső havi 40 mázsányi öntvényből 20 kiló­nál több selejt nem lehet. Tehát gyakorlatilag minden öntvénynek sikerülnie kell, ha teljesíteni akarják válla­lásukat. Akik ismerik az öntőszakmát, azoknak nem kell magyarázni a Ságvári brigád vállalásának nagysze­rűségét. — Szép, szép a Sipőczék igyekezete, de milyen hasz­nát látja ennek a brigád? — kérdezhetnék. Úgy tetszik, nehéz erre válaszolni, pedig valójában nem. Amikor pedig jó példát kell állítani a többiek elé, ott van a Ságvári brigád. Ha a szocialista brigádveze­tők tartanak értekezletet, Sipőcz Béla véleménye min­dig döntően esik latba Ha jutalmazásról van szó, az el­sők között említik mindig az öntőbrigádot. És érdemes megnézni egy fizetési napot is. Ha 2000 forinton aluli ke­resetet mutat a bérjegyzék, akkor már valami baj lehet. Nem lehet csodálkozni azon, hogy akik nemrég ke­rültek a brigádba, igyekez­nek lépést tartani a többiek­kel. Ha nehezen megy a munka, van aki segítsen. Sipőcz Bélát mindig ott ta­lálják, és senki sem szégyelli az újak közül, ha tanulnia kell a tapasztalt birgaveze­­tőtől. Mert tudják: nem ma­gáért, hanem a közösért teszi. AZ IDÉN ünnepli az öntö­dében „lehúzott” tizzdik esz­tendőt Sipőcz Béla. Nem tudhatni, hogy ebből az al­kalomból felköszöntik-e a brigádtagok, de megérdemel­né. Rászolgált jó munkájá­val, emberségével és főleg azzal, amit a brigádért tett­­ mint vezető. Munkatársi kö­telességből, becsületből. Kristóf János 2­8 ALFOIB Egy párton évente 2500 utód Megyénkben is fenyeget a pocokveszély A megyei tanács mezőgaz­dasági osztályának szakem­berei a járási tanácsok el­nökhelyettesei és a mezőgaz­dasági osztályok vezetői ta­nácskozást tartottak szomba­ton a földművelésügyi minisz­ter rendeletének végrehajtá­sáról, amely a pocokkár el­leni társadalmi védekezéssel foglalkozik. A társadalmi védekezés fontosságáról be­szélgettünk Haraszti László­val, a megyei tanács mező­­gazdasági osztályának veze­tőjével. Nagy kárt te­ttek tavaly a magfogásra szánt pillangó­sokban a pockok. Az ősszel a szövetkezetek elvégezték ugyan a kötelező védekezést, 31 500 holdra szórtak ld­ar­­valint, 5700 holdra pedig dieldrint. Ennek ellenére sem sikerült kipusztítani a veszélyes kártevőt. Részben azért, mert csak szórványos volt a védekezés, meg a gyenge tél­­sem ártott a kár­tevőknek. Az előzetes felmé­rések szerint a pillangósok­at, gabonákat ismét jelentősen károsíthatja a mezei pocok. Ezért szükséges a társadalmi védekezés megszervezése. E célra a megyében 700 mázsa arvalint osztanak szét. Márciusban, ha enyhül az idő, már megkezdődik a po­cok szaporodása. Három he­tenként szül utódokat, egy­szerre 6—10-et. Egy-egy po­cokpárnak évente 2500 utóda lehet! A pillangósok mellett valamennyi vetésben károsít, az időjárástól szinte függet­lenül. Ilyenkor legkevésbé rejtőznek szántásokban, in­kább elhúzódtak az őszi ve­tésbe, gyümölcsösökbe, lege­lőkre, utakra, árkokba. A legfontosabb teendő most valamennyi szövetkezetben március 6-ig a fertőzöttség nagyságának megállapítása Ki kell jelölni 100 négyzet­­méteres területet, s ha ezen egy a található lakott lyukak száma, akkor gyenge, ha 2—3, akkor közepes, ha 5, akkor erős, ha 5-nél több lakott lyuk található a kije­lölt területein, igen erős a fertőzés. A felmérés a termelőszö­vetkezet és a községi tanács feladata, és nagy gondossá­got, lelkiismeretes munkát kíván, mivel a rendelet sze­rint is elemi kárnak számít a pocokkár. A védekezés ütemtervéről tájékoztatást kapnak majd a községi ta­nácsok. Először a lyukakat kell betaposni, erre segítsé­gül hívhatnak iskolás gyere­keket is. Majd az újra kifúrt lyukakba 4—5 szem alkalm­­­azott kukoricát kell be­dobni. Nagyon fontos az óvórendszabályok betartása erre többször figyelmeztesse a községi tanács a mérgezést végzőket. Étkezni, dohányoz­ni méregszórás közben szi­gorúan tilos. Egészen kis mennyiségű méreg is halált okozhat, ha kézről a szájba jut. Óvakodni kell attól, hogy összeszedjék a méregtől elhullott vadakat. Amelyik községben megkezdik a po­cokirtást, tudatni kell ezt a község valamennyi lakójá­val. A mérgezés után a szö­vetkezet megbízhat néhány embert, hogy megvizsgálják: a határban eredményes volt-e a védekezés. A szövetkezet érdeke, hogy a mérgezést végzők nagyon lelkiismeretesen dolgozzanak. Egyetlen pocokpár megha­gyása is súlyos kárt okozhat szaporulatával. Jelenleg díj­talanul adja az állam a mér­get. De ha ezt nem használ­ják fel eredményesen, két­szeres kárt okozhat a szövet­kezet. A kártevő megdézs­málja a terményt, és jövőre már saját pénzén kell vásá­rolnia a mérget a szövetke­zetnek. Március első napjától hiva­talosan is megkezdődött a mezőgazdasági szakmunkás­tanulók szerződtetése. Bár néhány szövetkezeti gazdaság vezetői már megegyeztek azokkal a szülőkkel, akiknek a gyereke az általános iskola befejezése után valamelyik mezőgazdasági szakmát vá­lasztja, a gazdaságok többsé­ge — tapasztalatok szerint — türelmesen vár a szerződte­téssel. Abból a meggondolás­ból kiindulva, hogy „hozzánk úgyis csak azok jönnek, aki­ket máshol nem i­lvesznek fel". Jó néhány termelőszövet­kezet vezetői annyira türel­mesek, hogy egyéb gondjaik közben eszükbe se jut: tenni kellene valamit ennek a fel­fogásnak a megváltoztatá­sáért. Való igaz, hogy a falusi gyerekek többsége is kihagy­ja számításaiból a mezőgaz­dasági szakmákat, amikor az általános iskola elvégzése után pályát választ. Gimná­ziumba, technikumba készül, de legalább ipari szakmun­kás tanulónak.. A szülők se nagyon lelkesednek azért, hogy traktoros gépészt, nö­vénytermesztőt, állattenyész­tőt neveljenek gyerekükből, mert azt szeretnék, „különb” ember legyen, mint apja, anyja volt. Ha otthon marad a szövetkezetben — szerin­tük hiába tanul szakmát, ugyanolyan paraszt lesz, mint a többi. A paraszti munka termé­szetéből következett azelőtt — bizonyos mértékig még most is ■—, hogy a mezőgaz­daságban az az ember is jó volt, aki máshol nem felelt meg. A kézi kapáláshoz, trá­gyasért­­éshez, kévehányáshoz, a tehenek tere­­ge­léséhez valóban nem kellett különös tehetség, szakértelem. De a kapálás helyett egyre nagyobb területen vegyszer irtja a gyomot, markoló rakja, gép szórja a trágyát, okos masi­nák takarítják be a termést. A tudomány és a technika sok-sok vívmányának jó al­kalmazásához nem elég, amit öregapánktól, apánktól tanul­hattunk. A mezőgazdaságban dolgozó embernek ismerni kell a biológiát, a kémiát, a matematikát, a gépészetet — szakmát szell tanulnia! Mind több szülő, fiatal megérti ezt, és meggyőződés­ből választja a mezőgazda­sági szakmát. E meggyőző­dést erősíthetnék, a szakma megválasztásában segíthetné­nek az eddiginél többet a szövetkezeti vezetők, a párt­os tömegszervezetek. Min­denek­előtt azzal, hogy töb­bet beszélnek a mezőgazda­­sági szakma szépségeiről, fontosságáról, értékéről. Saj­nos, nagyon ritkán fordul csak elő, hogy az elnök, a mezőgazdász vagy a párttit­kár elmegy a falubéli iskolá­ba, beszélgetni a gyerekek­kel a mezőgazdaságról, mint szakmáról, életpályáról. Még ritkább, hogy nemcsak dol­gozni, hanem látogatóba, ki­rándulásra is meghívja a gyerekeket a szövetkezet. Megmutatni egy-egy érdekes gépet, figyelemre méltó el­járást, építkezést. „Látja azt a falusi gyerek mutogatás nélkül is” — szól az ellenve­tés. De jobban meglátja, megérti és esetleg megszereti, ha meg is magyarázzák neki, amit lát. Ne várjanak olyan nagy türelemmel a gazdaságok, hogy „majd jön, alá akar". Segítsenek az elhatározásban — szülőnek és gyereknek egyformán —, hívják a fiata­lokat, magyarázzák el a lehe­tőségeket, hogy minél töb­ben meggyőződésből, kedv­vel válasszanak mezőgazda­sági szakmát, F. F. A Győri Kisalföldi Gé­pgyár ebben az évben 20 bo­rsóf­eldolgozó­ gépsort és 18 egyéb konzervgyári berendezést szállít szovjet megrendelésre. Az óránként 120 kiló borsó feldolgozására k­épes „borsóvonalon” a b­ar e lőtt és kicsépelt borsót mos­sák, tisztítják, osztályozzák, előfőzik, lével adagolják, m­­ajd üvegekbe töltik és ste­rilizálják. A gyár március 25-ig mind a húsz gépsort elkészíti. Tárgyalások kez­dődtek, hogy a szovjet ipa­rnak a jövő évtől ennél na­gyobb kapacitású, óránként 1000 kilogramm borsó feldolgozására alkalmas gépsort készítsen a gyár. Képünkön, szalagszerben állítják össze a szerelők a borsóelőfőzőt. Új tartálykocsikat kapott a MÁV Győrből Folyamatosan gyártják a Wilhelm Pieck Járműipari Művekben a 63 köbméteres tartálykocsikat a Magyar Ál­lamvasutak megrendelésére. Tavaly négyszáz készült a Művekben, az­ idei tervben is ennyi szerepel. Az idei első kocsikat — harminc­egyet — február utolsó nap­jaiban vette át a MÁV. A hazai gyártású négyten­gelyes tartálykocsik valuta­­megtakarítást tesznek lehe­tővé, mert a Magyar Állam­vasutak jelentős összegeket kénytelenek fizetni a kül­földi tartálykocsik bérléséért. 3

Next